Szabó András: A késő humanizmus irodalma Sárospatakon (1558-1598) - Nemzet, egyház, művelődés 1. (Debrecen, 2004)
A latin nyelvű alkalmi vers
hatás kevésbé érvényesült; a magyar nyelvű időmértékes verselés O 1 zT megmaradt a kuriózumok és az alkalmi versek szintjén. Természetesen mindvégig a versformáról beszélek, az ókori klasszikusok által használt műveltséganyag és stíluselemek közvetett úton és közvetlenül eljutottak a magyar költészetbe. A latin nyelvű költészet a késő humanizmus korában - mint azt a címben is jeleztem - kizárólag alkalmi versekből állt. Egy bizonyos fokon túl minden iskolába járó diáknak értenie kellett hozzá, de ez természetesen nem jelentette azt, hogy ne lettek volna olyanok, akik az adott kereteken belül különösen nagy tehetséggel művelték. Ezek a versek mint információforrások is fontosak, amelyek az akkori szellemi élet számos homályos részletére rávilágítanak. Például a leggyakoribb műfaj, az egyébként igen kevés konkrétumot tartalmazó üdvözlővers (ez összefoglaló elnevezés, amely elsősorban a megjelenés helyére utal) azáltal válhat többek között érdekessé, hogy megrajzolja a barátok és ismerősök hálóját, akik egymás műveihez sokszor kölcsönösen ilyen költeményeket írtak. Hasonló jelentősége van a propempticonoknak, amelyeket egy-egy diák elutazásakor írtak (többnyire Wittenbergből haza), míg a hodoeporicon, az utazást megjelenítő elbeszélő költemény a műfaj jellegénél fogva is informatív. Az epicedium és epitáfium, a gyász- és sírvers életrajzi adatokat adhat (hasonlóan az epithalami- umhoz, a lakodalmi köszöntőhöz), míg az epinicium, a győzelmi vers egy-egy csata történetét világíthatja meg. Kevés konkrét információt nyújtanak általában a himnuszok (hymnus), panegy- ricusok, epithalamiumok és elégiák, s most még nem is soroltam fel az összes közkeletű verstípust. Rátérve Sárospatak szerepére, rögtön le kell szögeznem, hogy elemzésem kereteit messze túllépné, ha minden egyes megmaradt művel külön foglalkoznék - egyrészt nem is lenne érdemes, másrészt egy hatalmas anyagból véletlenszerűen megmaradt töredékek elemzése önmagában nem adna hiteles képet. Az időben legelső Thúri Farkas Páltól egyetlen epigramma maradt ránk, amelyet Kálvin Institutiojáról szerzett: * 316 Részletesebben lásd: Szabó A. 1996.
