Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)

1884-01-05 / 2. szám

âny з melyekhez csak annyit csatolnánk, bárha a jó kivánatok mind megvalósulnának. — „az ige testté válnék“. —k. Képviselői beszámoló — Saját levelezőnktől. — Erdövidék. 1883. decz. 28. Meghívásunknak engedve, szeretve tisztelt kép­viselőnk I n c z p József ur. az ünnepeket meg­előző napon körünkbe érkezett és beszámoló beszé­dét a válaszló kerület azon községeiben tartotta, melyek a múlt évben — idő hiánya miatt — e szerencsében nem részesülhettek. Az apáczai índó- hftz petrónján személyes jó barátai és párthívei által a legmelegebb logadtatásban részesült, hol Török Sándor polgártársunk jól átgondolt rö­vid beszéddel fogadta, melyet zajos és szűnni nem akaró éljenzés kövelett. Innen a menet ebédre vonult, mely a legvigabb kedélybangulatban folyt le. A beszámoló kezdetét vette ünnep másoduapján Sz. Ajta községében, melynek lelkes közönsége tün­tető ovácziókban részesítette szeretett képviselőnket. Már egész nap feszült várakozásban volt az összes lakosság pártkülömbség nélkül; a község végén egy lelkes és impozáns tömeg zászlókkal, zeneszóval fogadta, hol Német András mondott csinos beszédet, melyre a képviselő ur szokott melegségé­vel és rokonszenves modorával válaszolt. A képvi­selő ur az ut fáradalmait ki sem pihenve, egyene­sen a kitűzött helyre hajtatott a hová természete­sen úgy a nép, mint a zenekar elkísérte; itt már óriási közönség gyűlt össze, mely feszült figyelem­mel várta úgy a képviselőt, mint a fogadásra zarán­dokolt polgártársakat. Itt tartatott meg a beszá­moló is. Azt a lelkesedést, mely a beszámolót kö­vette, leírni lehetetlen, azt látni kellett volna. A szűnni nem akaró éljenzések s tapsvihar utáu Dávid Izsák kipróbált hívünk s alaposan képzett agg baj- társunk elérzékenyedve mondott köszönetét a vá­lasztópolgárok nevében a képviselő ur fáradozá­saiért. A lelkesedés annyira ment, hogy az ifjúság, mely ez alkalommal tánezvigalmat rendezett, óhaját fejezte ki az iránt, vajha a derék képviselő mulat­ságukat személyes megjelenésével szerencséltetné, mely meghívást a képviselő ur el is fogadta s né­hány perezre a mulatók közé ment, hol közkívá­natra néhány szót intézett az ifjúsághoz.nagyon találó­an ecsetelvo azon körülményt, hogy népünkben a munka, imádság és mulatság közötti arány nagyon helyes és épen ez szükséges. A beszámoló folytatása 27-ón délelőtt Nagy- Baczonban volt; itt nagyon jellemző, hogy e túl­nyomóan jobb oldali községben a szívesség és ro- konezenv legteljesebb mértékben nyilvánult a kép­viselő személye és elve iránt; sitt mintegy misszió- náriusi fukeziókaf végzett, mert ezek a fegyvert feltétlenül lerakták a függetlenségi elvek előtt. En ezektől eltekintve, pártunk diadalának tekin­tem azt is, hogy a megtartott beszámolás után a szives meghívások egész özönével árasztottak el. Da­czára annak, hogy mi minden egyes meghívást fel­tétlenül lekötelezőnek ismertünk el, az elsőséget az érdemekben és hazafiságban megőszült B a 1 ó J ó­ISTelxéiz; számadás.*) Ejnye Peti, mi dolog ez? Híja van a pénznek, Édes anyád szemei rád Haragosan néznek ; Jó nagyanyád odahajol, Megolvassa ő is, De — hiányzik öt réz krajezár ügy találja Ő is 1 Boltba küldtek egy forinttal Ezt, meg amazt venni, A boltosnak fizetsz ennyit, Es visszajár ennyi. Mindezt jól a szádba rágták S hoztál, a mi kellett, Hát a visszajáró pénzből Öt. krajezár hová lett? Ez most ám a fogas kérdés. Erre felelj, kincsem ! Zsebedből nem eshetett ki, Minthogy zsebed — uincsen. Uram fia, talán bizony Czukorra prédái tad ? Csak ki vele, egymás után, Nyisd ki hát a szádat! Hanem Peti bölcsen hallgat, Csak az ujját szopja Es szó nélkül szégyenkedve Kullog a kuezokba. *) Mutatvány Kuliffay Ede hátrahagyott költeményeiből, melyeket most rendez sajtó alá e lapok szerkesztője. A köl­teményekből több mutatványt fogunk közölni. Szerit. zsef patnarchának adtu.c, kinek veudégszerető házánál valódi liu.ni u-u etiédet fogyasztottunk el. E ház barátságos melegét I groii Gábor és Orbán Balázs képviselők is többször érez­ték már. Innen az ut Bodos közegbe vezetett; s báré község kiterjedés és a lakos ág száma tekinteté­ben a kerület többi községén d jóval kisebb, lel­kesedés és hazafiság dolgában amazoknál egy csep- pel sem áll hátrább. Es itt különösen ki kell emel mm a nők nagy lelkesedését, mely a spártai nők.-i itatja eszembe ; de különben fájok csakugyan alkalmazható a köl­tő szava: „Magyar nőnek -/illettél, áldd érte sorso­dat . Szóval az égés ni vahf gos diadalmenet volt, a mi kétségtelen joj** annak miszerint a nép állatta, hogy jelenlegi képviselője e választókerület lakossá­gának jólétéért csakugyan annyit tett, mint elődei közül senki. A beszámolót holnap Baróthon folytatja, melyről közelebb írok. X. A romániai határzár kérdéséhez. L punk első számában ezen czira alatt egy czikk. jelent meg, melyben annak írója kéri a Románia ellen elrendelt határzár feloldását. — A ezikkben felsorolt véleményhez csatlakozunk mi is, a mennyiben egyrészt tény az, hogy ez örökös határzár ma-holnap teljesen tönkre juttatja már amúgy is hanyatlott gyapjú s bőriparunkat, másrészt pedig a határzár elrendelése csakugyan az idézett törvényezikk értelmében jogtalan. A kormány fél a marhave-z hehurezoltatásától s e félelme nem épen indokolatlan. Ép ezért szi- goi ubh óvintézkedésekre volna szükségünk, nem pedig határzárra. Vannak vesztegintézetein s állami állatorvosaink, feleljenek meg ezek ilyenkor hivatásuknak s még a kétszeres veszteglési időre sincs szükség. A fődolog a szigorú kíséret s még szigorúbb ellenőrzés. Most az ellenőrzés az illető városkapitány- ságok kezében van, ez pedig nem elegendő. A kapitányságoknak elég más bajuk vau, erre ők kellő gondot nem fordíthatnak — s mint tapasz­talat bizonyítja, nem is fordítanak. Ruházza át a keresk. minisztérium az ellenőrzést az illető veaztegintézetekre vagy állami állatorvosokra s azonnal nagyobb lesz a garanti«. De a határzár feloldása minden tekintetben szük­séges. Bebocsát ugyan a keresk. minisztérium egyes esetek ban akár ólő állatokat, akár nyersterményeket, e jogát az 1874. évi XX. t. ez. illetőleg annak alapján kiadott 1875. évi jau. 20-áról kelt 1064. számú кегвэк. miniszteri rendelet 4. 5. s C-ik §§. jaira alapítva, mely szerint e jogot a miniszter magának fentartotta. Ámde ez intézkedés sem felel meg az igényeknek. A folyamodás pénzbe és igen sok időbe kerül. Azért, ha a kormány mindennek daczára a ha­tárzárt megszüntetni nem akarja, — ha nem íekszik annyira szivén egy virágzásra juttatható iparág, segítsen legalább némileg. — Tartsa fenn a hátát zárt, de nyújtson módot arra, Látod Peti, igy jár, a ki Ross fát tesz a tűzre — Mert a nádmóznek is lehet. Fanyar útóize. Kuliffay Ede Hogy csalta inog a muszka az istent. — Egy kis történet Oroszországból. -- Irta: Törs Kálmán. (Folytatás.) Szép délutáni idő volt. A nap aranypikkelyekkel hintette be a viztükört, szinte kívánatos volt bele­merülni. Még a csikó is kedvét látszék benne ta­lálni, mikor agy vagy ötszáz ölnyire belement s kedvére gázolta a sekélyes partot. Azontúl azonban el kezdte a feneket veszteni a lába. Elbukott két­szer-háromszor, de csakhamar eltalálta a módját ; az állat természetes ösztönével a fejét végigfektetve a viz tükrén, hogy orriikai künn maradjanak, nyu­godtan úszott odább és odább Grigorivál, ki, hogy lovának a terhe könnyebb legyen, leszállt a hátá­ról s csak söréuyébp kapaszkodva tartotta magát a felszínen, maga is segítve aszni szabadon maradt kezével és két lábával. bzerencsésen átuszták az egyik ágat s még mész- sze a parttól szilárd talajt érve, kijutottak a szi­getre. A fárasztó hajsza hajnaltól délutánig egész meg- juhászitá a tegnap még egészen vad csikót. Kénye- kedve szerint bánhatott vele ura s most, hogy ki­jutottak a buja gyepre, az leszállóit róla s a pány- va végét egy fa derekához kötve, nekieresztette a kövér íűnek, melyet a csikó jóízűen ropogtatott. Grigori az alatt behúzta magát egy bokor árnyába s szemére huzva sapkáját, szundikálva várta be, mig a napra kiteregetett ruhája megszárad. Ló és lovas aztán pihent erővel fogtak a feladat nehezebb felének ; a Volga nagyobb, veszedelmesebb hogy akkor, midőn minden veszély teljesen kizárt, az illető leieknek ne kelljen a minisztériumhoz folyamodni. E mód pedig igen egyszerű s elég biztos. Brassóban székel az erdélyi vesztegintézetek fel­ügyelősége. "Bízza a minisztérium az ily esetleges behozatali engedélyezéseket a felügyelőre s ez bizonyára első sor hau az állam érdekét fogja szem előtt tartani. — A felügyelő különben is jobban ismeri az itteni vieszonyokat, ő tesz a minisztériumnak javaslatokat, 6 intézi az ügyeket — bízzák reá ezt is. Ezzel is sokat segítettünk az ügynek, az állam­nak pedig nem kerül semmibe. A garautia egy és ugyanaz, de talán m-g nagyobb. A felügyelő hiva­talnok, ki első sorban az állam érdekeit képviseli, <ie igazságszerető, méltáuyos és a felek érdekeit .•«»ha nem mellőzi. Ha a minisztérium reá bízza e fontos ügyet, a gyapjú s bőripar nem fog most szunuyadni, hogy aztán végkép elaludjék. Vagy szűntesse meg a minister a határzárt, vugy fogadja el e módositványt. A kettő közöl választani kell, ezt követeli iparunk és kereskednénk érdeke, de intézkedjék gyorsan, mig késő nem lesz. Nyílt L*vt4 a „Nemere“ tek. .szerkesz­tőjéhez.*) Hétfalu ls83. decz. 30. Tekintetes szerkesztő ur! Becses lapja ez évi 100- ik számában Koóa Ferenc/, kir tanácsos s Brassó megye tanfelügyelője egy nyílt levelet lett közzé, melyiv éu csak ma felel­hetek, nem lévén eddig érkezesem. Az érintett nyílt levél hangjára s kifakadásaira nincs szavam, az teljésen méltó irójáhóz; csak any- nyibau akarok az egészre reflektálni, a mennyiben az engem érintett. — Kjós Ferencz a Libertás nevet Pűrkereczről »zár utaztatja, holott erre épenséggel semmi bizonyítéka nincs, mi tehát egyszerű rá fogasnak tekinthető. De a mi azt illeti, hogy még nem akadt lap « magyar ember, ki az érintett „Tükörére hivat kozott volna, arra csak annyit mondhatok, hogy bizony fog akadni még több is, és csak köszönettel tartozik a nagy közönség azon lapnak, mely az igazság érdekében szót emel. Különös azonban az, hogy Koós ur csakis a „Tükör“ re‘ vonatkozik, — a többire nem. Ismét, jele annak, hogy a fölsorolt adatok tényeken ala­pulók, melyek mind az eddigi működésével dicsekedő tanfelügyelő érdemei. Kár dicsekedni Déva, M.-Sziget s Besztercze tan­ügye érdekében szerzett habáraival, inkább hivat­koznék, arra, mit Braesómegyében tett. Útjában állott minden üdvös, és hazafias mozga­lomnak, megölte a társadalmi életet s mindezt csak hiúságáért, — ez főérdeme. Hol hiúsága meg van sértve, в legszentebb czél- nak sem restel útjában álla ni, megmutatta legutóbb is a magyar lap ügyében. *) Múltkori számunkra elkésve érkezett; Szerk. ágát kellett átuszniok. Grigori nekiment bátran Nem egyszer járta már ő ezt az utat s volt rá eset, midőn egész ménest hajtott a Volgán keresztül. Azt azonban úgy látszik, kihagyta a számításból, hogy az a áthajtott ménesnek csak szelíd lovai vit­tek akkor hátukon embert s azokat se fárasztotta kt előbb afféle hajsza, a milyenen az aranyszőrü pejcsikó ma reggel keresztül ment. Aztán a Volga is mintha megáradt volna, haragos fakó sziliben hömpölyögtek habjai a közepe táján. Tán a rendes átkelőt is eltévesztette s egyszerre csak rémülten vette észre, hogy a viz sodra urává lesz neki és lovának s ellenállhatatlanul ragadja aláfelé. A csi­kó nagyokat borkantott 8 minduntalan visszafelé akart fordulni. Grigorinak egész erejébe került, hogy az átelleni partnak fordítsa fejét. A vergődése közben egyszer-kétszer alá is merült s Grigori úgy tálalta, hogy a hűvös viz közepén izzadni kezd. Jól ismerte a Volga folyását, tudta, hogy itt fél versnyire zuhogója van, — ha a viz sodra belé vi­szi, menthetetlenül halál fia. — Szent Mikulás segíts! — raondá magában. — jaj csak legalább keresztet vethetnék magamra. De mikor mind a két kezemre oly nagy szükségem van. Ladik, tutaj nem látszott semerre. Az átelleni parton látszottak emberek ; de mit segíthetnek azok akkora messzeségből? Grigori már is csak fel-fel bukott a lehető magasra a vízből, le így magán» vonja figyeimöket. Hátha kerítenek valahonnan csó­nakot és segítségére sietnek vele. Hasztalan reménykedés. A keringő hullám mind sebesebben ragadta a lovat lefelé s Grigori már látta a felszálló párázatot, melyet a zuhatag okoz. Gyöngyörü szivárvány hidalta át a nagy folyót s tompa zugás hirdeté, hogy nincs már messze a zuhogó. Grigori most elereszté lova sörényét, maga úszott elől, a kötőték száránál fogva huzva maga u’hm a lovat, mely minduntalan elmerült. De ő sem but

Next

/
Thumbnails
Contents