Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)

1884-01-19 / 8. szám

- ai nemzetiség még élt közöttünk, még mind beolvadt nemzetünkbe, ők sem fogják ezt elkerülni, csakhogy idő kell hozzá.

A mint a felvidéken létesítették e szép intézményt, mely azon törvényhatóságok területére terjed, melyek tótok által lakottak, ép úgy alakithatnánk mi is itt nálunk „Erdélyi magyar közművelődési egyesület“-et.

Ez azután magába foglalná mind a már felsorolt feladatot. Legyen ez egyesületnek középpontja Brassó s terjedjen ki Brassó, Szeben, Fogaras és Küküllő megyékre, mint idegen nemzetiség lakta területekre, legyen minden megye területén egy fiók egylet s nagy nemzeti czélt értünk el.

Csak kezdeményezni kell ily dolgokat, magától ez nem támad. — Álljon élére Bethlen Audrás gróf, ő elég tekintélyes mind születése, mind állása következtében, ott vannak a nevezett megyék főispánjai Brennerberg Mór, Horváth Mihály s Bethlen Gábor gróf, itt van Koós Ferencz tanfelügyelő, ott ismét a tanfelügyelők, őket illeti a kezdeményezés hivatalos állásuknál fogva leginkább ; itt van nálunk annyi kitűnő, derék hazafi s tekintélyes ember, — államügyész, vesztegintézeti felügyelő, törvényszéki bírák, erdőfelügyelő, megyei főbb hivatalnokok, mind olyanok, kik állásuknál fogva erre leginkább hivatottak, itt az ügyvédek s köztük különösen Dr. Weisz Ignátz, a nagy polgárság és ezek között Nagy István, Kászony Ferencz, Papp Ferencz, Péter Mihály es mások, itt a gymnásium, polgári s elemi iskola kitűnő tanárai és tanítói, ezek mind oly tényezők, melyek elég alkotó erővel bírnak.

Ezek vannak a középpontban 8 hasonló faktorok minden egyes fiókban. — Ha ezek akarnak, a nagy közönség is akar.

Nemzetünk ezredéves ittléte közel van. Szebben s méltóbban nem fogjuk azt megünnepelhetni, mint ha meghonosítottuk a magyar állameszmét, fölényre juttattuk nemzeti nyelvünket idegen ajkú s nemzetiségű polgártársaink között, alapját vetettük népünk művelődésének, hajlékot emeltünk zsenge csemetéinknek s mindezt kivívhatjuk egy „Erdélyi magyar közművelődési egyesület“ által.

Kevés áldozattal jár az egész, sokkal kevesebbel mint most a különféle egyesületek fentartása; csak tömeges legyen a részvét és nagy nemzeti czél lészen elérve. Álljon tehát élére Bethlen András gróf. — Az ő békés és békéltető működésével ez volna leginkább összhangzatban, bontsa ki a haladás és testvérisülés lobogóját s áldani fogják még a késő utódok is. —f.

A. romániai határzár.

(Vége.)

Lehet, hogy jó hatással lenne ez a bécsi vágő- marha-piaczot domináló nehány üzletemberre, — de Magyarországra abból anyagi előny nem háram- lanék, mint erről 1880-ban minden érdeklődőt meggyőzhetett országos gazdasági egyesületünk s a na pókban a budapesti Gazda-kör jelesebb nemzetgaz- dászainak egyértelmű s a határzárnak permanenssé tételére vonatkozó véleménye is.

Nekünk pedig, erdélyieknek — hogy e tárgygyal sokat ne foglalkozzam — épen annyit használna, mint a román gabona vámmentes behozatala.

nemű intézkedés mellett a tűz áldozatává? ! Mindegyikünk a megmondhatója.

(Folytatása következik.)

A legnagyobb úr a világon.

— Mese. —

A mikor az Úristen elhatározta volt, hogy Ádá- mot és Évát a paradicsomkertből kikergetteti, először is a magyar angyalt, Gábort küldötte hozzá- jok, mint szent akaratának végrehajtóját. Adám és oldalbordája azonban már nagyon megokosodtak a tiltott gyümölcsnek élvezése által, s nem lehetett velők olyan könnyen elbánni.

Nagy vendégséggel fogadták Gábort ; a házigazda legszivélyesebben kínálta a pompás malaczpapri- kással, a menyecske egyre töltögette a tüzes egri bort, szép szóval és még szebb pillantásokkal tartotta a vendéget, e annyira megnyerte és megigézte a jó arkangyalt, miszerint az megsajnálta szives vendégszerető házigazdáit s nem is volt képes az Úristen parancsát végrehajtani, hanem felszállt az egekbe s az Isten trónja előtt leborulva esedezett, küldjön mást helyette, mert ő bizony nem való — végrehajtónak.

Az Úristen tehát az oláh angyalt, Flóriánt küldötte el, tudván, hogy ez vakon engedelmeskedik és éjien nem valami nagylelkű.

Ádám és felesége éjien a villásreggelinél ültek, midőn Flórián bekopogtatott.

— Bújj be 1 — kiáltott Adám, és Flórián belépett bocskorában, kecskeszőr-tarisznyával a hátán, levett süveggel ; szerényen megállt az ajtónál s furkós botjára támaszkodva nagy alázattal adta elő, hogy miért jött.

— Ki küldött ? — rivallt rá Adám nagy' mérgesen.

A mi az állati nyerstermék behozatalt illeti, ez idő kérdése csupán; rmrfc tapasztalás szerint köztudomású dolog, hegy mihelyt megszűnt Romániában a marhavész, a nyerstermék az előirt eljárás mellett mindig bebocsáttatott.

Czikkiró abbeli kívánságát, hogy a vesztegintézet- ben fertőtlenített- gyapjú egy-egy ve3ztegőr által kísértessék a fél költségére a gyártelepbe — nem értem ; hisz több biztonságot, mint a menetleveles szállítás, a vesztegőri kiséret sem nyújt, sőt ez a félnek még sok költségébe is kerül. S nem sokkal előnyösebb-e, ha X. Y. nagyszebeni kereskedőnek Brassóba érkezett gyapjuszállitmánya költség nélküli menetlevél mellett küldetik lakhelyére, mint ha a vesztegőr is a vonattal utazik eleven menetlevélkép s a tulajdonos fizesse annak napi bérét és vasúti költségeit ? E mellett megjegyzem, hogy a menetleveles szállításnál esetleg követett visszaélések úgy sem titkolhatók el.

Végezetül a jelenleg fennálló határzár elrendelésénél követett állítólagos törvénytelenségre nézve egész tisztelettel kijelentem, hogy igaz ugyan, miszerint a czikkiró által szóról-szóra hivatolt s a keleti marhavész elleni intézkedésekről szóló 1874. évi XX ik törvényezikk 13-ik §-sában a következők foglaltatnak, hogy :

„Ha a marhavész a 9-ik § ban megjelölt valamely országban nagyobb mérvet ölt, vagy a magyar állam határához 8 mértföldnél közelebb jelentkezik : a rendes határőrizetet a vészes ország irányában szoros határzár váltja fel“, — de viszont az sem vehető tagadásba, hogy a marhavész elleni 1874. évi XX. törvény kiegészítésére és módosítására nézve 1880-ban megalkottatott a XXVI. törvényezikk, melynek egyik paragraphusa igy hangzik :

„1. §. A keleti marhavész elleni intézkedések- j ről szóló 1874. évi XX. t.-cz. 1-ső fejezetének I B) szakasza akként egészittetik ki, hogy 1881. I évi január 1-től kezdve szarvasmarhának behoza- ! tala vagy átvitele oly országokból, honnan a keleti marhavész gyakori uralkodása következtében az országot állandóan vész fenyegeti, tilos“ ;

egy továbbbi pedig igy szól :

„3. §. Az 1874. évi XX. t.-cz. 11-ik § ának 1-3Ő pontjában ezen szavak : „nyolcz mértföldnél“ hatályon kívül helyeztetnek, e szó : „távolabb“ pedig a „távol“ szóval váltatik fel ; hasonló- lag hatályon kivül helyeztetnek a 13-ik §. 1 ső | pontjának következő szavai ; »vagy a magyar állam határához nyolcz mértföldnél közelebb jelentkezik,““

Az előadottak szerint pedig azt elbirálni, hogy a szomszéd országban a vész kisebb vagy nagyobb mérveket öltött-e, sem a brassói gyapiukereskedők- nek, sem nekem feladatomat nem képezi ; de mint az 1880. évi XXVI. t. ez. 4. §-sa mondja, hogy a törvény végrehajtásával a föidmivelési miniszter bi- zatik meg, — tehát és csupán azon miniszter feladatát, ki hasonló esetben bizonyára nem az egyes iparosok magán-, de az összes lakosság érdekeit tartja szem előtt, mikor határzárt rendel el vagy szüntet meg.

Gracsányi Gyula.

— Hát . . . hát . . . domnule Adamuluj, engem az Úristen küldött.

— Van-e írásod?

— Az bizony nincs.

— Akkor hát : dutje Iá dráku ! — dörgött Adám, az ajtóra mutatva. Flórián pedig rémülten kifordult az ajtón s ijedtében még a botját is ott hagyta;

j mikor pedig visszakerült a menyországba, a hideg is kilelte szegényt.

Az Úristen erre már megharagudott s most hát a német angyalt, Mihályt küldte le. Ez rögtön neki rugaszkodott, felkötötte pallosát, megivott egy kupa sört, a egyszerre csak minden jelentés és kopogtatás nélkül csak ott termett Adáinók előtt, kik épen a fekete kávénál ültek s Mihály láttára nagyon megszeppentek.

Azonnal asztalt terítettek, jégbehűtött sört, forró braunschweigert vagy bécsi virslit — már nem tudom biztosan, melyik volt — raktak az asztalra és más egyéb ételekről is gondoskodtak, már minőket a német Michel szeret. Ez aztán hozzá is látott az evéshez-iváshoz s még a zsebeit is tele rakta virslivel.

Mikor már torkig jóllakott, — kínálást ugyan nem várt — akkor felkelt, megköszönte a jó ozsoii- nét és szives fogadtatást, s azután kardot rántott, dörgő sorhangon kiáltva :

— No, most már : hinaus aus dem Paradeisz !

Hiába kérték, hiába czirogatta őt a szép memenyecske, nem használt itt sem szép szó, sem édes kacsintás ; Mihály angyal nagyot csapott pallosával az asztalra és azt dörgé :

— Muszáj!

S azóta lett a „muszáj“ olyan nagy ur, ki előtt meghajol minden hatalom a világon, s innen származik alighanem a közmondás is : „Adj- a nímet- I uek szállást és kiver a házadból.“

VEGYES HÍREK.

A trónörökcs&é állapota. Stefánia főherczegnő himlőjéről a bécsi lapok azt Írják, hogy már teljesen szünőben van, a láz eltűnt 8 igy aggodalomra nincsen semmi ok. Hivatalos orvosi közlések már nem is fognak többé kiadatni.

Kinevezés. A király ő felsége a sepsiszentgyörgyi járásbírósághoz Szotyori J ó z se f kézdi-vá- sárlielyi törvényszéki telekkönyvvezetőt nevezte ki.

A m. kir. igazságügyi miniszter Cseke László okleveles mérnököt, Bíkfalva székhelylyel, birtokrendező mérnöki jogositványnyal ruházta fel.

Nyugdíjazás. Mint brassói levelezőnk irja, Pán czél Joachim, a brassói kir. törvényszék bírája a napokban kapta meg nyugdíjazását. Pánczél azonnal jelentkezett az ügyvédi kamaránál felvétel végett s most mint ügyvéd fog működni Brassóban.

A kibe Stefánia főherczegnő szerelmes. Egy fiatal iparosssgéd tartózkodik jelenleg Szombathelyen, kit az a rögeszme bánt, hogy Stefánia főher- czegnő, szerelmes belé. Do a történet nem csak eddig van. Az őrült fiatal ember azt is tudni akarja, hogy az udvari körök mindenféle 'akadályt gördítettek az elé, hogy ő a tőherczegnőhöz juthasson s e miatt kártérítést igényel. Megrontói elleu ukve- tetlen fél akar lépni s pénzbeli igényeket támaszt. Fel is keresett egy odavaló ügyvédet, hogy ez perelje be az ő nevében a királyt 20,000 forint erejéig, miért akadályozták boldogságát. Az ügyvéd azzal vigasztalta, hogy ne pereljen Szombathelyen, mert az itteni bíróság illetéktelen eljárni ez ügyben. A különben csendes őrült megnyugodott a magyarázatban.

Horvát katonák Fehérmegyében A „Székesfehérvár és Vidéke“ tudósit a következő esetről, melynek hősei Polgárdi mezővárosban szállásolt horvát dsidások, áldozatai pedig magyar gazdaemberek. — Disznósi István polgárdii lakos már régebb idő óta tapasztalta, hogy szénáját lopják. Gyanúja a nála elszállásolva levő dsidás katonára irányult, hogy ebben megbizonyosodjék, műit vasárnap, e hó 6-án lesbe állt, mely alkalommal sikerült is a dsidást tetten érni, midőn a kazalból szénát lopott. A gazda bosszúságában a katonát arczul ütötte. Ez nem mert egymaga kikötni a magyar gazdával s bőszül forralva távozott. Disznóai István az eset után nyugodtan aludni tért, midőn este 8 órakor egy szakasz dsidás, fütykös botokkal, fejsze és vasviila nyelekkel felfegyvetkezve, egy szakaszvezető vezénylete alatt, házához érkezett, rátörték az ajtót s a véd- I télén polgárt agyba-főbe ütni-verni kezdték. A gaz- ! da segélykiáltására megjelent a helyszínétől nem messze lakó Szűcs János kisbiró, de a katonák üt- legekkel fogadták s ez több helyen bezúzott fővel, vértől bontottan, futásnak eredt. Később odaérkezett Szűcs István községi bakter, de vesztére, mert a katonák ütlegei alatt vértől bontottan eszméletlenül terült el a földön. A kapitány a falu ellenkező végén lakván, nem hallott semmit. A katonák a két holtra vert áldozatukat ott hagyván, a kapu előtt állást foglaltak s horvát nyelven fenyegetődz- tek, hogy megölnek minden kutya magyart. E közben a bevert fejű kisbiró a községházára futott, hol a Fülén állomásozó főhadnagy (valószínűleg Dworzsák) épen vacsorán volt. Ez értesülést nyervén az esetről, korbácsssal kezében azonnal a helyszínére sietett a felbőszült legénység lecsendesitésé- re. „Habt acht“~ot vezényelt, de a bősz krobótok még főhadnagyuknak sem engedelmeskedtek. Ekkor ez ritka lélekjenetrői tanúskodó hidegvérrel közéjök rontott, végig korbácsolta a hősöket, a husángokat sajátkezüleg elszedte tőlük s a községi fogházba záratta őket. Az áldozatok életben maradásához kevés a remény. Huszár Ágoston székesfehérvári járásbeli szolgabiró a helyszínén vizsgálatot teljesített s az iratokat a törvényszékhez tette át.

A bakancs diadalmas lett az egész hadseregben. Elhatározták, hogy ezentúl az összes csapatokat a magyar ezredekéhez hasonló lábbelivel látják el, azzai a különbséggel, hogy a czipő nem fűzött hanem— időkimélés okából — kapcsos lesz. A nem magyar és vadász ezredekben próbakép behozott csizma végkép megbukott, 2400 véleményes jelentés közül csak 240 szólt a csizma mellett, a többi mind ellene. Ezen kivül a takarékosság elve is a bakancsot pártolja, mert a hosszuszáru csizma igen drága. Lábfájós katonák számára gyékéntalpu vá^- szunczipőket fognak alkalmazni, mint ez már a 72-ik (Crenneville) ezredben használatban van.

Fejsze, vasvilla és kés. Ezzel a három eszközzel szörnyű gyilkosságot követtek el Valkánvban Mun- tyán Györgye, Dragoj Mikole és ennek fivére, Dra- goj Mihály, folyó hó 8-ikáu. Estefelé ugyanis niind- a hárman a korcsmában jól bepálinkáztak s midőn hazafelé menve Alyusán Tódorral találkoztak ennek háza előtt, ezt megrohanták s a saját felesége és gyermeke szemeláttára minden különös ok nélkül egyszerre csak megragadták, az utcza közepére hurczolták s meggyilkolták. Az egyik támadó fejszét, a másik vasvillát, a haémadik pedig kést használt a véres büuténybez. A három gyilkost már elfogták.

A tisza-eszlári Schwarcz Salamon. Schwarcz Salamon sakter, a tisza-eszlári pör fővádlottja, kérvényt intézett Beregszász tanácsához, hogy engedtessék meg neki e városban megtelepedni A tanács visszautasította e kérést, mert a sakter megélhetés)