Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)

1884-03-01 / 25. szám

— 98 —

Független és gazdag nem lehet hazánk, a mig a közös ügyek békóiban bilincselt kezeinket érdekrokonainak sem nyújthatjuk és a mindennapi életfen- tartás munkáira sem használhatjuk, a mig közös vámterület, a közös jegybank, a közös külügy és az osztrák hadsereg legfontosabb jogaink gyakorlatától zár el és anyagi erőink legjavát emészti föl.

Magyarország legyen önálló, független magyar állam, ügyeit intézze szabadon és minden idegen ország beavatkozástól menten. Magyarország és az osztrák örökös tartományok között semmi más közösség ne legyen, csakis az uralkodó személye. Es a királynak legyen külön magyar udvartartása, melyben ne legyenek főuraink tűrt idegenek.

Kívánják, hogy a vámszövetség felmondassék és az önnálló vámterület alapján földmivelésünk és iparunk érdekében a külföddel vám- és kereskedelmi szerződésié függetlenül léphessünk; mert elvi- selhetlen, hogy a keleti államok nyerstermékei vámmentesen hozatnak piaczainkra s a mig ezek honi piaczainkról is kiszorítanak, az alatt az osztrák védvámos politika miatt a nyugati piaczokat meg- torlási vámokkal zárják el gazdaságunk termékei elől.

A külön államtest óletrendszere külön pénzforgalmat, külön hitelrendszert követel. Ezért sürgetni fogjuk a külön magyar nemzeti bankot.

Az önálló független állam szuverenitását a külfölddel szemben a külön külügyi képviselet tüntetheti fel, tehát szorgalmazni fogjuk a külön magyar diplomácziai képviseltetést. Addig is, mig ezt valósíthatnék, elő kell azt készítenünk a Budapesten felállítandó keleteti akadémiai berendezése által; elő kell készítenünk a magyar kereskedelmi miniszter alá rendelt s a külföldi kereskedelem gócz- pontjain szervezett külön konzulátusok felállítása által, mert ekkor külkereskedelmi külön érdekeink nem fognak az iparos osztrák államok érdekei alá temettetni.

Külön hadsereg nélkül jövendőnk nem saját, hanem Ausztria sorsától van függővé téve. Magyar- ország homlokáról az államiság legfeltünbb jelege hiányzik és alkotmányunk a hatalommal szemben nélkülözi az erőbiztositékát, a külön magyar hadsereget megrázkodás nélkül lépcsőzetesen akarjuk kibontakoztatni a fennálló rossz és kárhozatot rendszer szervezetéből.

(Vége következik.)

Vidéki levelezés.

Kolozsvár, 1884. február 23.

Tisztelt szerkesztő ur !

Becses lapjának nemcsak előfizetője, de szorgalmas olvasója is lévén; indíttatva érzem magamat, hogy a lapban tömegesen megjelenő levelek számát egygyel én is szaporítsam. Bárha azonban Kolozsvárt kelt is a levél, még 3em lesz „kolo z s v ári“, mert nem fog szólani sem a cliique-ről, sem a kuglitársadalomról soha sem játszik kuglit, sőt még a színházról vagy redoutról sem; hanem szólani fog a „Nemere“ helyzete, viszonya, és hivatása és hatásáról. Ma napság divatban van, hogy az emberek lapokban, ülésekben, salonban s uton-utfélen saját magukról beszélnek, úgy hiszem tehát nem lesz illetlen, ha én a „Nemerében“ a „Határszéli Közlönyéről szólok.

Tisztában lévén azzal, hogy a magas politikát sem S.-Szentgyörgyön, nem is Kolozsvárott csinálják, mindég igen helyes dolognak találtam, hogy

A nemzet kincsei

(Az ötvötmíikiálitás.)

Régen letűnt régi jó idők meseszerü hagyománya támadt fel s került össze száz meg ezer helyről rejtekből a fővárosba a Nemzeti Muzeum palotájába, hogy régi nagyságunk fényét ismerni s nemzeti önérzetünket nevelni tanítson bennünket. Az „isten ostorának“, hadverő Attilának arany edényeitől kezdve két ezredévet megközelítő időszak kincseit látjuk itt egybehalmozva, Szt István koronát, Szt László, Nagy Lajos, Mátyás az igazságos, majd szentegyházaink és főuraink drágaságai ragyognak elénk. A villanylámpák vakító fényárjában a mérhetetlen kincseknek szemkápráztató özöne, arany, ezüst s a drágaköveknek minden elképzelhető faja igazi Dárius kincse. Nem mondunk sokat, ha 25— 30 millióra becsüljük az ország minden részéből, sőt külföldről is itt egybehalmozott mesés kincsek értékét. S mindez miért ? Hazai iparunk jövendő felvirágoztatásáért.

Az iparművészeti muzeum elhatározta, hogy a mult évi könyvkiállitás mintájára a hazai ötvös vagyis aranymüvesség régi emelkedésből szintén kiállítást fog rendezni, azon czélból, hogy ez iparunk hajdani virágzásáról úgy magunk meggyőződhessünk, mint arról a külföldet is meggyőzzük, másrészt pedig iparosainknak példát nyújtsunk, ösztönözzük különösen ötvöseinket, hogy a külföldi gyári

becses lapja állandólag vidéki leveleket közöl s ezáltal azon teircnum köz, magán és társadalmi életét (a melyen a lap leginkább van elterjedve) teljes világlatban tartja. Ez a vidéki lapok valódi hivatása !

A mi már a legújabban felvett „Határszéli Közlöny“ czimet illeti, e felett sokat gondolkoztam, de nem tudom, ha vájjon eltaláltam-e ezen czim felvételének valódi okát.

En őszintén megvallom, hogy addig, mig a lap ellenzéki álláspontot foglal el, a „Nemere“ czimet mellőzendőnek nem gondolom. A kormánypárti lapok, főleg ha bérelve vannak, épen nem oly gyöngéd és kellemes modorban és hangban Írnak, hogy „Zephir“ nevet érdemelnének; de azt mégis szükségesnek tartom, hogy az ellenzék orgánuma néhol oly szigorú legyen, mint a mily hatalmas a „Nőneme“ szele. Vásott gyermeket csak vesszővel ős megromlott embereket, hatóságokat és társadalmat csak a nyilvánosság előtt való megbélyegzés im- mensis veszélyével lehet féken tartani.

Nehéz és kellemetlen, de végtelenül nemes a feladat, mely a „Nemerédnek jut; mert — fájó szívvel bár, de őszintén kimondom — hogy az országszerte mindenütt tapasztalt és panaszolt korrupezió, mely a jelenlegi kormányrendszernek „miként az esti hosszú árnyék“ mindenütt nyomában jár, — sehol sem vet oly csúnya habokat, mint épen azon a tájékon.

A klikk-szellem, mely köz- s társadalmi életünket egyképen demoralizálja; a hatósági önkénykedés, mely az alkotmányos érzületet elfojtja s a kormányzottak szivéből a közbizalomnak csiráját is kitépi és a kétségbeesés vagy a végső kitörés alternatíváját elénk állítja; no és a törvények iránt való tiszteletlenség, mely az államrendszert alapjaiban veszély- lyel fenyegeti — az ország bármely vidékén sem űzi tán oly leleplezetlenül garázdálkodásait, mint épen azon téreken, hol a Nemere szele uralkodik. E három rém, e három szellemi szörnyeteg csak úgy tűnik el arról a szép rónaságról, ha valamint a Nemere átjárja még a falakat is, úgy a „Nemere“ át fogja járni még az elfásult sziveket is.

Legyen a „Nemere“ az, a mi az iskolamester kezében a vessző és nemes czéljához — mely szerintem leginkább a helyi hatóságok és bíróságok ellenőrzésében, s az ottani helyi köz- és társadalmi élet kritikai ismertetésében áll — bizonyosabban el fog jutni.

Főleg azért ismerem el én — a magam részéről — a sajtót nagyhatalomnak, mert azt, a mit egyes bármily óriás és geniális szellemek maguk elé komoly czél gyanánt ki nem tűzhetnek, t. i. az emberek és a társadalom erkölcseinek javítását, azt egy kis szerény vidéki lapocska is maga elé tűzheti és sok tekintetben meg is valósíthatja.

A „Határszéli Közlöny“ felett gondolkozva, arra jöttem, hogy b. lapja a határszéli vámok, vesztegintézetek, ki- és bevándorlás stb. kérdéseivel csak kis mértékben foglalkozik s ez okból e czim jogosultságát avagy indokát másban kerestem.

Minél kisebb a hely s minél távolabb esik azon ponttól — főváros — hol a subventiot osztogatják, annál veszettebb a bérelt sajtó magatartása, mert egy élénk közszellem nem mérsékli annyira s annál inkább résen kell lenni az ellenzéknek.

Sepsi Szentgyörgy, ha nem is oly hírhedt, mint Herostratos Dianna templomának felgyujtása miatt, de országszerte emlegetve van mint asylum, a hová bukott politikai nagyságok importáltatni szoktak.

E szerint S.-Szentgyörgy a „Székely Nemzet“ miatt és politikai erkölcsei „fiatt is határszélt kéterméssel szemben is vegyék fel újra a harezot s teremtsenek a régi mintára újra becses és hazai müértékü dolgokat.

Természetes, hogy • főczélon kívül a hazai történet és műtörténet s a régészét tudománya is bő tápanyagra találnak a temérdek műdarab tanulmányozásában.

A czél elérésére az egész országban bizottságok alakíttattak, ezek s különösen Ráth György, Ipolyi Arnold s a kiállítás tudós titkára Pulszky Károly és Pulszky Ferencz, a nemzeti muzeum igazgatója roppant tevékenységének köszönhető, hogy az országos történeti ötvösmükiállitás ma ily minden várakozást felülmáló eredménynyel nyilt meg.

A kiállítás első termében jobbára őskori, népvándorláskori, k. Pa és római korbeli arany és ezüst diszek és edények töltik meg a szekrényeket; legnevezetesebb ezek között a III. szekrényben a nagy- szentmiklósi hires aranylelet, melyet ő Felsége kincstára állít ki. Kancsók, poharak, serlegek és egy kürt, egytől egyig szinaranyból verve. Az egyik csészén görög, a másikon még eddigelé meg nem i fejtett fölírá.8 van. Súlya összesen 2600 arany. A j német tudósok Athanaroch góthus király kincsének tartják, de minden valószínűség szerint Attiláé, kinek hadi útja mentén találták. Az egyik kancsón egy hun lovas és másik oldalán Emese álma van domborműben kiverve a turul-madárral.

A második terem a kiállítás legnagyobb helyisége az összes egyházi ötvösmunkákat foglalja magában. Ott láthatók a byzanczi művészet maradványai a VIII—XII. századokig, majd a gothikus művészet

pez. Ezek tekintetében már a végső pontnál va- gyuuk. A „Határszéli Közlönynek“ meg kell védeni bár e pontot, hogy az irodalmi tisztesség s a politikai erkölcsök további sülyedóse legalább be ne következhessék.

Egyébként erkölcsi tekintetben e ha ában mindenütt határszél van s úgy kell a közerkölcsöket minden ponton felügyelni, mint végvidéki haderőnek az ország határait, mert ezen ellenség — az er- kölcstelenedés — belső ellenség, s még sokkal veszélyesebb, mint a külső ellenséges katonaság.

így magyarázom én a „Határszéli Közlöny“-t azon a vidéken, hol még 1848-ban a honszeretetnek és hősies önfeláldozásunk oly jelenségei merültek fel, hogy a szabadságharcz Tyrteusa, Petőfi, ezekre vonatkozólag mondá a székely népről, hogy „minden kis cseppje drága gyöngyöt ér“, de a hol — fájdalom — ma már mindig több és több kö- követője akad ama princípiumnak; „Der Topf, der Topf ist Vaterland, das Übrige sind Fratzen.“

A soraimban felpanaszolt szomorú jelenségeit közéletünknek, mint azon vidék egyik képviselője, már előbb is jól ismertem, és ha mostjajdulok fel, arra van egy egészen uj és specziális okom s ez nem más, mint a k.-vásárhelyi kir. ügyészség és törv.-szék azon eljárása, mely szerint egy polgárt csak azért, mert az országgyűlésről a kritika hangján mert szólani, bűnügyi üldözéssel fenyegetett. Az ország- gyűlés maga — köszönet Csernátony képviselő derék visszautasító felszólalásáért — megbotránkozással napirendre tért a reakezionárius törekvés felett, de a napisajtóban — legalább tudtommal — egyetlen megjegyzés sem tétetett erre, holott, nézetem szerint ez oly jelenség volt — mely további figyelmet érdemel. Ez az ok, mely miatt e sorokat Írom, mert a fennebbi értelemben ez is egy határszél.

Előfordult Háromszőkmegye egyik kerületében, hogy a kerület képviselőjének személyében az országgyűlés a megye közig, bizottsága s utóbb a szolgabiró által durva sérelmet szenvedett, a mit a ház durva sérelemnek nyilvánított s annak megtorlását a belügyminisztertől határozatilag követelte is. Volt-e egy szava ehhez a most oly buzgó ügyészségnek ? — Nem. Úgy a közigazgatás, mint a törvénykezés hivatalosan sérti az országgyűlés magas méltóságát s mégis épen ők támadnak ártatlan becsületes polgárokra (Szőcs Dániel) az országgyűlés méltóságának megsértése cziméu. Ha már az előbb említett és hírlapokban is szellőztetett körülmények azt igazolják, hogy a tisztelt ügyészség az országgyűlés méltóságára valódi és komoly sérelem esetében nem oly féltékeny, akkor mostani eljárása nagyon szomorú sejtelmekre ad okot.

Szőcs Dániel derék, függetlenségi érzelmű ember s rövid látásnak oka tán ebben keresendő ? S mit jelent ez ? Azt jelenti, hogy az ügyészség maga is beállott kortesnek.

Itt tehát az igazságügyi politika egyik nagyfon- to8ságu sarkelve s a jogtalanság bázisa szenvedett sérelmet: a bírói függetlenség.

Az igazság isteuanyja elfordítja fényes arczát akkor is, ha a bírói függetienség a hatalmi körök összezavarása folytán korraányi nyomás következtéiében szenved sérelmet; de zokogásba tör ki akkor, ha az igazságszolgáltatás — miként a gyanú most fennforog — önként áll be a politika szolgálatába.

Ezen gyászos kísérletért, mely az országgyűlésnek nemes felfogásán megtörött, csak abban nyerünk kárpótlást, hogy van benne nevettető komikum is, meft a nevetséges túlbuzgóság, ez az okvetet- lenkedés eszünkbe juttatja ama szatirikus angol közmondást: „A legyet kerékbe kell törni.“

legszebb alkotásai; úrmutatók, olykor méter magasak, püspöki pálezák s közel 100 egyházi kehely. Leginkább érdekel bennünket bizonyára mindannyi között szent László királyunk ereklyetartó, ezüst aranyozott mellszobra, a győri káptalan tulajdona. Valószínűleg 1406—17. között készült. Nem kevésb- bé becsesek első királyunk szent Istvánnak élet- nagyságúnál nagyobb ezüst mellszobra 1635-ből, valamint egy püspöki pásztorbot Mátyás király korából s egy kehely, gróf Erdődy tulajdona, a hollós czimerrel és Bécs város czimerável, minden bizonynyal nagy Mátyás király idejéből. Ugyancsak itt vannak még az aacheni hires templom kincsei. Az Anjou-házból származó Nagy Lajos királyunk ugyanis ott kápolnát alapított s azt egyházi edényekkel és szerekkel is ellátta. Vannak ezek között ereklyetartók, boglárok, gyertyatartók, képek stb., mindannyian az Anjouk és Magyarország zománezos czimereivel.

A harmadik terem az igazi kincstár, hol övéínk összes régi ékszereivel, Ízléseivel s páratlan fény szeretetével bő alkalmunk van inegösmerkednünk.

Itt a középső szekrényben nem kevesebb, mint hat darab királyi koronát és egy ország almát Iá • tunk együtt. Kettő ezek közül III-ik Béla királyé és nejéé, Agnes királynőé, mind a kettő Székesfehérvárt találtatott. Egy liliomos korona a Margitszigeten és egy másik Nagyváradon találtatott. Az ötödik Constantinus Monomachos koronája, gyönyörű rekesz zománezos munkával ; a legfelső végül a Bocskay István koronája, elborítva gyöngyök, smaragdok és rubinoktól. Mehemed nagyvezér adta át neki a szultán megbízásából 1606. november