Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)
1884-02-09 / 16. szám
~ 62 — Mintegy évtizeddel ezelőtt üdvös mozgalom indult meg ez iránt nálunk is. Allamférfiaink kezdtek gondozkodni, a kérdés régen foglalkoztat s az ügy iránti érdeklődés széles körökben terjedt el. Azóta alakultak helyenként különféle pénzintézetek, a mint azok épen az illető vidék igényeinek megfeleltek. Legnagyobb elterjedésnek örvendenek azonban az u. n. népbankok, mert ezek minden helyi viszonyok között czélszerüek; kisebb városokban kisebb, nagyobb városokban nagyobb szervezetüek. A népbankok szervezete olyan, hogy előmozdítják a takarékossági hajlamot és segítenek a hitelszükségleten s e mellett oly alapokra vannak fektetve, hogy azokban bárki, gazdag és szegény egyaránt részt vehet. Es ép ezért előnyösebb a népbank minden más hason intézménynél, mert nincs kívüle egy sem, mely könnyebben terjedhetne el a nép között, mint épen ez. * Magyarországban több ily népbank van már, részben heti tíz krajczáros, részben húsz krajczáros betétekre alapítva; örömmel tapasztalom, hogy a jó példa itt az erdélyi havasok között is követésre talált. Baróthon öt év óta ál) fenn az „Erdővidéki népbank“ s daczára a lakosság csekély — három ezernyi-számának, mégis sikerült rövid öt év alatt negyvenhat ezer Lrint vagyonra szert tenni. Minő nagy eredmény ez, azt csak az tudja, a ki ismeri az itteni viszonyokat, részt vesz a küzdelmekben s harczol a közügyért. Ilyefalván csak kilencz hónap óta áll fenn az „Ilyefalvi „Népbank“ és ezen rövid DéháDy hónap allatt is összekapartak vagy három ezer forintot, pedig az alig néhány száz lakosból álló községben is tiz krajczáros betétekre alapították azt. Mindenütt vezérekre s kitartó harczosokra van szükség. A nép nem nagy bizalommal viseltetik uj vállalatok iránt, bárminő előnyös és üdvös is legyen az; de ha az ügynek vannak apostolai, kik tánto- rithatatlanul küzdenek mellette, akkor mégis lehet diadalt aratni. Ennek tulajdonítható csak az erdővidéki s ilyefalvi népbank“ teljesen kielégítő eredménye, mert oly fértiak állanak mellette, kik nem kiméinek időt, fáradságot és egyéb áldozatot. Mult év deczember havában e lap t. felelős szer- kesztője egy hosszabb felolvasás keretében Brassóban is felvetette egy népbank létesítésének eszméjét s előkészítette azóta is a talajt ezen közhasznú intézmény könnyebb létesítésére; elkészítette az előmunkálatokat, és ime, ma Brassó népbankot nyert. Ha valahol szükséges ez, úgy bizonyára Brassó városa az. Örömmel jelenthetem ez intézet alakulását, melynek czime „Első brassói takarék és önsegélyző szövetkezet.“ Nagy fáradságba került, mig eddig jöttünk vele, de ez is csak azon néhány derék polgártársunknak köszönhető, kik belátva az ügy fontos voltát, minden erejüket arra fordították s ma annyira vagyunk már, hogy négyszáznál több heti betét jegyeztetett heti húsz krajczárral. Az eddigi eredmény minden tekintetben kielégítő s alapos a remény, hogy a heti betétek száma hova — tovább mielőbb eléri az öt-hat százat s akkor Brassó város egy hatalmas és nagy hatású pénzintézetet nyert, melynek befolyása a népre minden eddiginél nagyobb leend. Ha Baróth öt év alatt negyvenhat ezer forintra tehetett szert háromezer lakos mellett, mily gyönyörű vagyont gyűjthet Brassó harminczezer lakos mellett, mert remélhető, hogy az uj intézetben az összes nemzetiségek részt fognak venni. Es ha ez meglesz, akkor emelkedni fog nálunk ismét a kisipar, mert lesz pénz, a mi nincs. Legközelebb végleg megalakul a mi uj pénzintézetünk, meg fogja ejteni a tisztikar és felügyelő bizottság választását. Az intézők talán nem veszik rossz néven, ha eláruljuk a tervet. Mint értesülünk, s ezt örömmel veszszük tudomásul, közgyűlési elnökké Vassady József, jegyzővé Nagy Ferencz, igazgatóvá Nagy István, aligazgatóvá Pap Ferencz, könyvvezetővé Csia István és jogtanácsossá Dr. Weisz Ignácz urakat akarják megválasztani. *) E hó 17-én lesz a választás, melyre nagy érdeklődéssel készülünk s ekkor fogjuk befejezni az előmunkálatokat. Sokat remélünk az uj szövetkezettől s bízunk nagy hatásában. Bárha ez mennél több helyen találna visszhangra s minden város népbankot alapítana. —f. Brassó, 1884. február 6. Tetszett nt. Masznyik Gyula lelkész urnák a „Nemere Határszéli Közlöny“ f. é. 12-ik számában, az ev. gyermekek iskolai vallástanitásának ügyébe, minden ok nélkül a hosszufalusi ev. ref. fiókegyházat is belevegyiteni, [s e közben a nyilvánosság előtt olyakat állítani, a miket felelet nélkül hagyni lehetetlen. Felvetve ugyanis azon vádat, hogy némelyek az ev. csángó-magyar népet az erdélyi ref. egyház kebelébe terelni igyekeztek volna, vádaskodását igy folytatja: „Nem úgy mások. Nekik a koncz minden áron kell. A nehány ide költözött ref. mesteremberrel mozgalmat csinálnak, a hosszufalusi ág. ev. felső népiskola nagytermét felszentelik imaháznak“ stb. Miután alulirt magam voltam, a ki a hosszufalusi állami felső népiskolai ref. növendékek s hét- falusi ref. hívek lelki gondozásának rendezésén munkálva, 1882-ik év végén Hétfaluba kimentem ős ott egyfelől az áll. felső népiskola igazgatója, másfelől mintegy 10—12 e végett összehívott ref. tagokkal értekeztem, valamint ezen lelki gondozás czélszerübb gyakorolhatása végett a magas kormánynál az állami felső népiskola egyik nagyobb termének isteni tiszteletek időnkénti tarthatása végett olyformán leendő átengedését kérelmeztem, hogy ily alkalmakkor a hétfalusi hívek is akadálytalanul bejárhassanak, a mit meg is nyertem; miután mindezekben a hosszufalusi ág. hitv. ev. vagy gör. kel. egyházak ügyeibe legtávolabbról is semmi bele- avatkozások még csak gondolatban sem volt, valóban meglepő, hogy nt. Masznyik ur ezeket az ő lelkét nyomó dolgok közé sorolja. Hiszen maga Masznyik ur is azt állítja, hogy a mozgalom ne- hány ref. mesteremberrel volt csinálva. A mi a felemlített konczra való czőlzást illeti, arra csak annyit, hogy a rendeltetését érző s annak megfelelni igyekező ember, a mit a kötelesség és közügy kíván, teszi minden jutalom nélkül, saját fáradságával és anyagi áldozatával is. *) Ha ez értesülés megvalósul, részünkről csak üdvözölhetjük az uj intézet tagjait. A felsoroltak oly nevek kik méltók ily intézet vezetésére s elég érdemeket is szereztek magoknak Brassóban. Az ő kezükben biztosnak látjuk a szövetkezetét, melynek magunk részéről újból s újból nagy sikert s hosszú életet kívánunk. Szerk. Tévedések vigjátéka. (Beszély.) Irta. Ziohy Károly gróf. (Folytatás.) Nikó ur igen elbámult és a midőn látta, hogy kedves élete párjának szemei behunyvák, csakugyan kigombolta ingét, s megnézte, ha vájjon, tudtán kívül nincsenek-e kék foltjai ? E művelet után ajkához emelte Dorottya reszkető kezét és gyöngéd hangon sugá: — Edesem, te bizonyosan optikai csalódásnak estél áldozatul. A rósz nyelvek forrongásba hozzák véredet. Itt vagyok ni, győződjél meg angyalom, a te csalhatatlan szemeiddel, s meglásd, hogy olyan ártatlan vagyok . . . Ez hatott. Dorottya felugrott, és a vizitáczió eredménye bizonyára igen megnyugtató vala, mert a jövő pillanatban már a kihűlt levessel sandított, s pusztította azt megkettőztett étvágygyal, miközben korántsem feledkezett meg éles fogacskái közt rebesgetni: — Bizonyosan az a másik! — Mégis engem gyanúsítottál! — bátorkodók megjegyezni Nikó ur. — No, te sem vagy jobb a Deákné vásznánál. Ennek a dolognak még ma a végére járok. — Minek fárasztod magad kedvesem, ügy is gyöngélkedő vagy. — Oh, az nem gátol abban, hogy föl ne nyissam szemeit azon szerencsétlen lénynek, ki ilyen kígyót melenget kebelén. Magában pedig azt gondolta Dorottya: szenved tem és tűrtem én már eleget. Sokszor mondták kárörvendő mosoly kíséretében, hogy a férjem nem szeret; mily édes lesz ugyanezt mondhatni másnak! III. Ha az ember a Varga-utczán végig sétál, csinos külsejű ház ötlik szemébe, melynek barnára festett kapuján fekete tojásdad alakú táblán ez olvasható : Dr. Dombory Béla, rendel: d. e. 7-től 9-ig, d. u. 2-től 4-ig. A ház első emeletén virággal díszített erkély van, melyet szürke vászonlepel óv a nap hevétől. Kedves kis züg ez, s igy nem csoda, ha a bájos Margit, Dombory kis felesége, úgy szereti. Most is ott ül. Ebéd után sétát tart. A picziny asztalkán egy csésze fekete kávé, csibuk, fidibus ős gyufa, bizonyosan nem az ő számára. Csak kavargatja a kávét, kóstolgatja, édesiti s közbe-közbe türelmetlenül néz a salon felé. Bizony az orvos ur feleségének igen sokszor próbakőre teszik a türelmét. Ki van írva, hogy: d. u. 2-tőU-ig,^ s mégis felkeresik és hívják minden időben. Most is vendége van, s csak a miatt aggódik a gondos kis feleség, hogy a kávé már-már hűlni kezd. De még sem ! — Várattalak, angyalom ? kérdő Dombory az erkélyre lépve. — Ki volt nálad ? — Egy nő. — Egy nő. Majd egy nő, majd egy ur, majd gazdag, majd szegény. De Masznyik ur czélzatai tovább is hatnak a ref. egyház ügyeibe avatkozásnál, midőn azt mondja, hogy a hosszufalusi áll. felső népiskola tanteimét a ref. egyház felszentelte imaháznak. Erre vonatkozólag éu is kötelességemnek tartom kinyilvánítani, hogy a hosszufalusi ref. hívek az államiskola nagy termével épen teljességgel semmit sem csináltak és nem szándékoznak még gondolatban is csinálni; az ott időkoronkint tartatott templomozásra bejárhatási engedélyen túl egyáltalában nem kívánnak terjeszkedni. A hosszufalusi ev. ref. fiókegyház, mely kötelességeit minden tekintetben híven teljesiti, a magas kormány kegyességéből továbbra is meg fogja tarthatni az iskola nagytermét templomozási czólokra, bárhogy is igyekezzenek egyesek őket onnan kitúrni akarni. Nem akarom hosszabb vita tárgyává tenni a kérdést, csak is nagyon óhajtanám, ha nt. Masznyik Gyula ur más ügybe a mi vallásügyeinket bele nem vonná. Molnár János, brassói ev ref. lelkész. Vidéki levelezés. PapoICZ, 1883. január 30. Tekintetes szerkesztő ur! Községünkben a tisztujitás — a községi elöljáróságra nézve — tegnap történt meg Hollaky Attila szolgabíró vezetése alatt. A rég várt nagy nap, mely a jövőre nézve fontos változásokot ígért, megérkezett. Nagy reményünk volt, hogy uj egyéneket nyerünk tisztviselőkul, de csalatkoztunk; maradt minden a régi, mivel községünk szabályrendelete érteimé ben az eddigi hat elöljárói tag négyre szállíttatott le. A mi a választás lefolyását illeti, csak örömmel konstatálhatjuk — a vidékről minduntalan felhangzó botrányos hírekkel szemben, hogy azon nagymérvű izgatások, melyek a választást megelőzőleg már jóval megkezdődtek volt, semmi komolyabb említésre méltó dolgot nem szültek. A választás a legpél- dásabb rendben folyt le minden hatalmi protectió mellett is, habár meg volt e pressziónak a maga hatása. Hiába, féltékeny kincs ott a polczon maradás ; egyik ok a másik okkal a közügy rovására vállvetve jár. A mig a közügy tisztázása é3 rendbe hozására fellépett egyének úgy a jelölésnél, mint a választásnál — miután azok az értelmiség jelöltjei voltak, egymásután hullottak porba: addig a proletárizmus „zab-szülöttje“ — mely képtelen hivatásának, szellemi tehetetlensége folytán eleget tenni, a félre vezetett nép által, melynek nagyrósze ma már fejéről sem fizet adót, (hogy még is miért bir választási joggal, nem tudjuk) túlnyomó szavazatával járulván elő: aratott diadalt. Talán utolsó választási jogának napján V ! . . a mi annál visszataszi- tóbb hatást tett minden józan gondolkozó polgárra. Hogy ezen eljárásukat ama szavazók ma már megbánták — minden kétségen felül áll. Annál is visszariasztóbb ez, mivel nálunk az adott viszonyoknál fogva kiváló szükséglet volna szakavatott kezekre, melyek a mult hibáit is, jártasságuknál fogva helyrehozhatták volna. Avagy a mult három évi „semmit tevés“ és lábra kapott „rendszertelenség“-nek folytatása a valódi „ázsiai állapotok“ behozatala? Az eddig divatozott czenzu- rához talán még egy „muszka kancsuka“ is kell? Mit vétkeztek elődeink vagy mi? Es miért vau — Ez nagyon természetes, kedvesem — viszonzá Dombory, maga mellé vonva Margitot. — Igen. de ezeknek nevük is van, mondá Margit faggató bangón. — Persze van, de én nem kérdezem a nevüket, hanem a bajukat. — Hát ennek a nőnek mi baja volt ? — kíváncsiskodók Margit tovább. — A szeme fáj. — A szeme fáj ? Szép ? — Csinos. — Es nincs más baja ? — Ez egy is elég. — Oh, Béla! — Mi bajod, kedvesem ? — Szeretsz te engemet? — Mint virág a napot, mint gerle a párját ! — feleié Dombory, s valóban oly hévvel csókolá meg Margitnak vállait, s oly boldogság sugárzott szemeiből, hogy szavainak valóságában kétkedni egy lett volna az istentagadással. — Megfennél valamit az én kedvemért ? —kérdő hízelegve a kis menyecske. — Mindent, csak a szácskádat mozdítsd és én . . . — Oh, most az egyszer nagyobb áldozatról van szó! — Nincs olyan áldozat, a mely Béládat visszarettentené, ha kedves kis feleségéről van szó . . . — Szavadat rá . . . — Szavamat! . . (Folytatása következik.)
