Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)
1884-12-18 / 141. szám
562 A nemzetközi pénzpiacz uj irányzata. Rövid idő óta a nemzetközi pénzpiacz eldorádója — Oroszország. A többé-kevésbbá nagy pénzintézetek és pénzcsoportok képviselői úgy zarándokolnak Pótervárra, mint egy uj pénzügyi Mekkába. Keresik az orosz pénzügyminiszter kegyét j számtalan kedvező ajánlatot terjesztettek elébe elfogadás végett és a konverzió varázszava nem többé a kék Duna, hanem a jégpánczélozott Néva partjáról hangzik vissza. A magán közönség és az üzérkedés kénytelen megszokni a nyelvet gyilkoló orosz vasutak neveit elegáncziával kiejteni és kénytelenek lesznek földrajzi tanulmányokat tenni a konvertálásra szánt vasutak fekvéséről, ha — a mit erősen kétlek — szükségét éreznék az alapos tájékozottságnak. A „vélemény“ teljesen pótolja a viszonyok 8pecziális ismeretét. Magán közönség és üzérkedés, melyek eddig külön utón haladtak, most közös erővel győzedelmes csatákat nyernek az orosz pénzügyek dicsőségére és tökéletesen meggyőződve látszanak, a czári birodalom pénzügyi ereje és jó akaratáról. Bármilyenek legyenek különben a pénzügyi viszonyok, annyi tény, hogy Oroszország nagy sikereit annak köszönheti, hogy föltétlenül csatlakozott Németország és Ausztria Magyarország béke- politikájához. Ennek köszönheti, hogy f. évi 15 milliónyi arany kölcsönét, egy német pénzügyi csoport bocsátotta ki, mely kibocsátás napjától kezdve máig, az orosz pénzügyek állandóan emelkedő irányzatot követtek és a nemzetközi tőke orosz értékekre irányította figyelmét. Mondhatni, hogy a tőke előszeretete ez esetben az üzérkedés előfutárja volt. Mig az üzérkedés még mindig az osztrák hitelrész- vényben látta a vezér papirost, addig a magánközönség általában a járadékpiaczra és különösen az orosz értékre irányította figyelmét. Es most hirte- lenül meglepő fordulat állott be. Eddig az osztrák hitelrészvény uralta a tulajdonképení üzérkedési piaczot, ellenben a járadékpiacz, bár tényleg alapját képezte az értéküzlet szilárd irányzatának, egészen külön tért vett igénybe, melyen az üzérkedés nem volt otthonos. Most azonban megtörtént az említett egyesülés és az üzérkedés bizonyos tekin tetben átköltözött a hitelrészvények sarkából, általában a járadékok és különösen az orosz járadékok helyére. E téren találkozik most a tőke az üzérkedéssel és e rég nem létezett összeköttetésükben bámulatra méltó hatalmat fejtenek ki, melynek a mult héten is csodáló tanúi voltunk. Soha sem fordult elő azelőtt, hogy orosz értékek egy nap alatt 11/t—l1/» százalékkal emelkedjenek. Hogy az orosz értékek e rohamos emelkedésénél a konverzió kérdése mindinkább előtérbe jő, az világos. Másfelől kézzel foghat^ hogy az üzérit-dés egy lééöre, éppen telein- Lettel a konverzió műveletének kötelezettségbe bocsátkozik, melyeket minden nap újakkal szaporít. A jelenlegi forgalom mérvének jellemzésére közölhetem, hogy a mult hét egyik napján a berlini tőzsdén 1200 darab orosz értékre eszközöltetett kötús. Nincs hiány oly hirekbpn sem, melyek szerint egy uj orosz kölcsön köttetnék, mert ily időben a hangulatot csináló hitek, dementik, újabb hírek és jelzések szokásos apparátusa, rendesen kitünően szokott működni. Es nemcsak Németország, hanem a külföld is küld vétel-megrendeléseket a berlini tőzsdére orosz értékekre. így Bécs, London, Amsterdam, Budapest, és részben Páriából is majdnem naponként érkeznek vételmegbizások és a különbőz piaczok enthuziazmusa igazán bámulatot keltő. Es az orosz értékek emelkedésével majdnem egyenlően halad elő az orosz valuta. A sajtó feladata ily rohamos üzérkedési tevékenység idejében mérsékletre és megfontolásra intem. Az orosz birodalom pénzügyi helyzete nem aggodalmat keltő ugyan és el kell ismerni, hogy a legkényesebb helyzetekben is igyekezett kötelezettségeinek eleget tenni. De ez még nem elég ok a mai enthuziasmusra és az, hogy a Disoonto-társulat és az osztrák hitelintézet, néhány nagyobb, ez intézetekre mindenesetre nyereségét hozó üzleteket csinálnak, még nem csalhatatlanul szilárd alap oly haussera, mint az e heti volt. Oroszországban jelenleg csend uralkodik, a viharok hallgatnak. De mert nem láthatók (?), nincsenek-e Oroszországban is ellenségei a társadalmi rendnek? Elhihető-e komolyan, hogy a czári birodalmat nem fenyegeti többé komoly veszély ? Csakugyau szükségessé teszi- e Oroszország állami hitele, hogy konvertálásra irantegy reákényszerittessók ? Nem mondom, hogy Oroszország fizetésképessége nem eléggé biztos, de óvnunk kell minden túlzástól, tekintettel arra a tényre, hogy Oroszországnak saját kezdeményezéséből, még soha sem sikerült valuta-viszonyait legalább némileg rendbe hozni. A. K.,^ ős ily egyesületek egybehivását, a ki a legszentebb ügyeknek s leghazafiasabb czéloknak is személyes érdekek miatt ellensége. Mit érdemel az, kiben az irigység felforr, valahányszor más és nem ő tesz valamit? a ki beleköt egy színi kritikába mert ott az van mondva egy szereplőről, hogy „mérgesebb és bosszuvágyóbb természet kellenDe,“ és hogy a „féltókenységszülte bosszú kitűnő alakítást talált benne, a ki különösen a szerepben kívánt büszkeségben tűnt ki.“ (1. e. lap 135. számát.) Yagy nem értette a kritikát s akkor csak sajnálni tudjuk, vagy nem akarta érteni s ez még rosszabb. Mit érdemel az, ki vándorlegénynek nevez mást, midőn az ő felfogásából kiindulva, ő is csak az. Vagy talán az ő atyja, uagyatyja, szépatyja stb. mind Brassóban lakott? de vájjon honnan jött ő maga is ? De elég ebből Azt hiszem, az elfogulatlan olvasó fel fogja ismerni o czikkből az irigységet és ros8zakaratnt s az ítélet megvetés lesz. A czikkiró ismeri azon viszonyt, melybe e lapok és a „Sz. N.“ szezkesztői akaratlanul jutottak s ez utóbbi jónak látta laptársa elleni akczióra ezt felhasználni. Hogy mit ért el vele, a következmények fogják megmutatni. Azt hiszem, rózsa helyett tövist.-y„Mi az újság Barassóban ?“ — 1884. decz. 16. Ez a czime egy czikknek, mely a „Sz. N.“ (egész czimét kiírni is átalom) czimü nagy világlap és igazmondó újság egyik utóbbi számában szerencsés volt megjelenni. Annak a lapnak, mely épen 5, azaz öt egész példányban (és abból is három tisztelet) jár Brassóba, ismerjük levelezőit, tudjuk is a czikk íróját, de ép oly kevéssé tartjuk érdemesnek vele most foglalkozni, mint az idézett lappal. S ha mindazonáltal e néhány sorban arra vonatkozni akarunk, legyen elnézéssel irántunk a t. olvasó. A keztyüt tisztességes vitával szemben bármikor örömmel felveszük, de soha sem fogjuk felvenni ott, a hol személyes ellenségeskedés, aljas rágalom és sok eféle akarja hatalmas szavát (!) felemelni. így állunk e czikkel szemben is. Nem követjük annak hangját és nem fegjuk kitálalni a czikk írójának viselt dolgait, a mi bizonyára szép taika képet nyújtana; de annyiról biztosíthatjuk őt és a t. olvasó közönséget, hogy az, fcrí ő megtámadott a tt kinek ártani akart, — da csak akart — tisztán és bólyegzetlen áll itt. A czikkiró olyannyira megfeledkezik magáról, hogy bűnnek rója fel a buzgalmat s törekvést. Ha bűn az, hogy a megtámadott egy népbank létesítésében fáradozott s egy szegény gyermekeket felruházó egylet alapítását megpendítette s azt a magyarság pártfogásával létesítette, akkor igaza van czikk- i rónak. ítéljen e felett az elfogulatlan közönség és ítélje meg egyszersmind azt is, mit érdemel az, a ki ilyesmit lobbant valakinek szemére, a ki az erők szétlorgácsolásáaak nevezi a humanizmus haladását A „Brassói magyar polgári kör második társasestélye. — 1884. decz. 14. A polgári kör második háziestélye ép oly jel sikerült, mint az első. A kör tagjai igen száramat gyűltek a helyiségbe, magukkal hozván családjaik«! és igen szép számú vendéget, a kik az estélynek csak diszére váltak. Műsor nem volt. A fődolog volt a társaság ma- lattatása, a mi nagyon jól sikerült, ha _ tekintetbe veszszük, hogy az egész csak úgy hamarjában ment végbe. Az improvizált műsor különben következő volt: Knapp Mihályné — szül. Hatfaludy — úrnő zongorajátéka, mint előző alkalommal, most is álta- lánás tetszést aratott, melyet a közönség kívánságára ismételni is kellett. Ezt követte Hartl testvér kisasszonyok gyönyörű hegedüjátéka, kiket derék mesterök, Haasenblas ur kisért. Majd Józsa k. a. és Téglás ur énekeltek egy szép duettet. Ezuíá. Ilarii s Józsa kisasszonyok és Taasenblas ur gyönyörködtették a hallgatóságot egy gyönyörű hcgüdii-trióva!, -..iclyai SatonSnyj- József szavalata követett, a ki Baráczy Sándor legújabb balladáját „Nemes ud r“ mutatta be, melyet lapunk tárczájában talál a t. olvasó. A közönség zajos tüntetéssel hívta ki a tehetséges fiatal költőt, ki azonban csak kés óbb jelent meg. Nagy tetszést aratott bátor fellépésével s értelmes előadásával az alig nyolcz éves Papp Vilma, a ki a „Galamboskő“ czimü költeményt szavalta el. Az összes közreműködőket a jelen oltak zajosan megtapsolták, a mint azt derekasam meg is érdemelték. 2STem.es udvar. A nemes udvarba robog a sok hintó, Benne annyi rózsa, szerelemre nyíló. „En egyetlen fiam, választhatsz belőle !“ .„Nem talál szivemhez sem barna, sem szőke !““ Hej ! tizenkét ablak van kivilágítva. __ ”,nA sötét szivemben az örömnek híja. Özvegy kántoráénak rejtett violája, Az hozná meg kedvem, életem hosszára.““ Bágyadt gyertyafénynél virraszt a fiúcska, A betegre hajlik, rózsaként virulva : „Itt vagyok tenálad, lángolón szeretlek ; Vagy meggyógyít csókom, vagy meghalok veled.“ „Te szép inasocskám, azt a csodát tetted: Felgyógyult a fiam ápolásod me,llett. Kérj tőlem, megadom, az üdvösségemre, Úgy legyen velem szűz Mária kegyelme!“ „Add nekem a fiad’, hisz meghalok érte : Szeretője voltam, nem pedig cselédje!“ . . . Halvány lihomszál úgy zokog kényében, A csillag is szánja fent a magas égen. „Mért ámítasz engem, te kuriás urfi ? Nem tudok miattad perczet sem alunni'“ „„Elmennék én hozzád, B fekvő beteg vágj Mikor a levél hull, meghalok - meghalok Fényes csillag leszáll a megcsalt leányhoz : Gyémántpalotámban s ne itt lent virágozz ! Jer, feledd el büdat víg angyalok között. . . . S a leány hajnalra égbe felköltözött. „Hol a javasasszony, a felszegi nőne? En egyetlen fiam, jaj, meg vagy igézve !“ Nem basznál a gyógylű, a beteg csak dadog- „„Mikor a levél hull, meghalok — meghalok 10“ „Én égjetlen fiam, mit kívánsz anyádtól?“ „„Csak egy csókot kérnék a kántor-leánytól ““ „Ej! ő tükör előtt, készül most a tánezra Virradós virradtig szép legénynyel járja.“ ' „Hazudsz, gonosz anya! nem járok én tánezba, Hullatom a könyem mind a két orczámra.“ ' S elmegyen — elmegyen szép legény-ruhába, Inasnak szegődik be a kúriába: „Nagyságos nagyasszony, ellesem parancsod, teljesítve lesz az tüstént, a hogy adod. Ápolom a fiad’, hajnalig virrasztóm, ® imádkozom érte: az isten megtartson!" Baráczy Sándor. A háló sipka. — Olasz beazély. — Della Moncada grófnő korábban kelt ma föl, mint rendesen. Még álmában is üldözte az a gondolat, melynek hatása alatt most rózsás ujjaival olyasféle mozdulatokat tett, mintha számolna. A szép asszony nem igen értett a felsőbb ma- thézis elemeihez, miért is többször élűiről kezdte a műtétet. Hatha mégis csalódott és nem az ötven- negyedik, hauem az ötvóuölödik évben született ? Igazán már hai minez éves volna ? Hihetetlen! Hogy elmúlt az a sok idő! A fali naptárra tekiutett, de ekkor még inkább megijedt, mert ott látta a mostani mellett a jövő évszamot is, mely csak hat hét múlva volt bekövetkezendő. Csuuya naptár ! Nincs benne egy csepp lovagiasság sem 1 Moncada grófnő a szürke szalon felé irányozta lépteit (mert volt ám egy másik is „couleur chan de Venus“ modorban) és az asztalon fekvő könyvek közt lapozgatott. Ideges türelmetlenséggel dobta félre egymásután a köteteket és telt ajkai önkénytelenül ásitásra nyíltuk. Mindig csak ugyanazok a nevek“ mormogá. Hisz már előre tudta, miről írnak ezek az emberek. Es találomra < gy egésze n vékonyka kötet után nyuit, mely szégyenkezve rejtőzött a többi mögött. Az olvasmány lekötötte figyelmét. A ki őzt irt a, kitalálta a giófnő gondolatjait. Bánat, sóvárgás és kétségbeesés szólalt meg a sorokban és a mellett a nyelvnek olyan tisztasága, a gondolatok olyan szűziessége, mintha egy szeráf lehellte volna azokat papírra. — Hát akad még ilyen ember is a mi kételkedő századunkban ? — merengett Della Moncada grófné. Es feltűntek előtte hesszu sorban a mindennapi közönséges arezok : félje, a hatvan éves és öndicsőségével soha be nem telő tábornok ; a léha városi szenátor, az ostoba polgármester, az „ellenáll- hatlan“ ezredes és még sokan, kiket a grófnő nézete szerint csakis a kétlábuság mentett meg attól a sorstól, hogy — négylábúak közé nem Boroztattak, Unalom, végtelen unalom volt egész élete. Bizonyára az ördög űzte az nap vele játékát. Mert mig igy gondolkozott, az ismeretlen szerző alakjával összevetette a rendes ismerősi kört, a szolga névjegyet hozott be. Parenti Ugo neve állott rajta, ugyanazé a fiatal költőé, kinek versei a gróf- nét lelke mélyében megrendítették. — Mellékelve egy régi barát levele, ki a tehetséges írót figyelmébe ajánlotta. A sátán jól választotta ki a kísértés porezét. Egy héttel később egészen otthonosan érezte magát a halvány poéta a Moncada k palotájában. E* /
