Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)
1884-11-15 / 128. szám
511 — íme t szerkesztő űr, sétám eredménye. Közölie ha tetszik, vesse e ha nem. De ha kökre X ssîÂJSr is ä 7.Ä Ki is egyébiránt vagyok tisztelője Brassó, 1884. nov. 12 én. szerzéstől még nem iktattatott törvénybe; de f tény az, hogy volt szó ilyes ti'alomról a romániai közéletben. Különben ha Románia nem követi el azt a bolondot, — annál jobb reá nézve. Szemlélő. Romániáról. A Havas-ügynökség jelenti Bukarestből nov 12-iki kelettel a következőket: A „Times“ párisi levelezője egy idő óta teljesen hamis híreket közöl Romániára vonatkozólag. Nov. 3-iki levelében azt állítja, hogy a román parlament oly törvényt szavazott meg melynek értelmében külföldiek tulajdonát képező számos hagyaték megörültnek tekintetik és az állam tulajdonába megy át; továbbá hogy 12 ily konfiskált földbirtok mint koronajavadalom a királynak ajándékoztatott, és hogy az “ állam Filichano kiskorú gyermekeinek nem szolgáltatta ki azon örökséget, mely őket nagyszülei részről megilleti. E hírek mind koholmányok. A román parlament fönnállása óta ily törvényt nem szavazott meg és semmiféle ingó vagy ingatlan hagyatékot nem nyilvánított megörültnek akár az állam, akár mások javára. Az említett levélben felhozott 12 földbirtok, melyek korona-javadalmakká nyilváníttattak, emberemlékezetet meghaladó idő óta az állam tulajdonát képezi, és Filichano kiskorú gyermekeitől semmiféle örökséget sem vontak meg, Ennélfogva a „Times“ levelezőjének minden állítása puszta koholmány, melyeknél a román állam rágalmazására irányuló rossz szándék a főszerepet játsza. E tárgyban az „Ellenzék“ magyarázatul a következőket irja : Egy külföldi lap czáfolni igyekszik & „Times“ abbeli állításait, hogy Románia törvényt hozott volna az idegenek birtokszerzési képessége tárgyában. Hát erre a czáfolatra el lehettünk készülve. A romániai kormány nagyon ért ahhoz, hogy ha valami rossz fát tesz a tűzre, a miért neki meggyűlhet a baja a nagyhatalmakkal : hát egyszerűen eltagadja. Valószinüleg ez az eset forog fenn most is. Meglehet, hogy az idegenek eltiltása a birtokEgyletek, A „Brassói magyar polgári kör' f. lió 16-áu esti 7 órakor tartja saját helyiségeiben idei első házi társasestélyét, mely alkalommal lesz közvacsora, összeállítva egyesek szives adományaiból, hangverseny és tombola. Az estély egész házias jellegű lévén, kéretik mindenki rendes utczai öltözetben megjelenni. Belépti dij nincs, minden tagnak joga van vendégeket bevezetni családján kívül, a kik szívesen láttatnak. A vigalmi bizottság elvárja, hogy a tagok ez alkalommal tömegesen jelenjenek meg, mert csak ez biztosíthatja a kitűzött czél elérését. A „brassói szegény tanulókat felruházó egylet“ (Rongyos-egylet) ugyan f. hó 16-án d. e. 10 órakor fogja a „Brassói magyar társalgó“ helyiségében alakuló közgyűlését megtartani. Ez alkalomra a meghívók idejekorán bocsáttattak ki az eddigi aláírókhoz. A gyűlésen szívesen láttatnak azok is, kik eddig még a tagok sorába nem léptok, de az ügy iránt érdekkel viseltetnek. A kolera. A kolera kitörés® Párisban nagy rémületet keltet a lakosságban és különösen megdöbbentőig hatott az a hir, hogy a járvány már junius óta lap- paug a franczia fővárosban. Az idegenek tömegesen utaznak el és az előkelő vendéglők majdnem teljesen üresek. De a párisiak is menekülnek, és azok, a kik még nem tértek vissza, továbbra is vidéken maradnak. Hogy mily nagy a félelem, bizonyítja az is, hogy a színházak majdnem egészen üresek ós az igazgatók arról gondolkoznak, nem volna e jó kolera-szünetet tartani. Párisra nézve, hol különben is oly nagy a nyomor, igen súlyos csapás a kolera, mely elriasztja az idegeneket és a külfölddel való kereskedésnek is sok kárt okoz. A járvány eddig még mérsékelten lépett tel ugyan, de a lanyha, meleg időjárás igen elősegíti terjedé sét. — Sajátságos eset történt e hó 8-án este a rue Duvirier-en. Egy ott lakó napszámos asszonyt, ki kolerában megbetegedett, be akartak szállítani rá kóihÁz'oa. Mtra azonban a kocsi megérkezett, az asszony, egész családjával együtt eltűnt. A rendőrség keresi a szökevényeket, de eddig még nem tudta őket feltalálni. Pár is, nov. 11. Éjféltől ma esti 6 óráig a kórházakban és a városban összesen 56 ember balt meg kolerában. P á r i s, nov. 12. Tegnap összesen 107 ember halt meg kolerában. A kórházakban 271 kolerabeteg fekszik. Pár is, nov. 12. A szajnamegyei prefektura hivatalos jelentése szerint a tegnapi nap folyamán (éjféltől éjfélig számítva) Párisban 89 ember halt el kolerában, és pedig 34 a városban és 55 a kórházakban. Éjféltől ma délig 28 ember esett a járvány áldozatául, és pedig a városban 9 s a kórházakban 19. Általános a panasz, hogy nagy a hiány a beteg- szállitó-kocsikban. Dr. Mesner jelenti: Tegnapelőtt este a rendőrségnek bejelentett egy koleraesetet, de tegnap reggelig sem a szállító, sem a dezínfi- cziáló koefi meg nem jelent. Az orvos azt ajánlja, hogy a szállítást magánvállalkozóra bízzák. A lapok jelentik: Vulpian tanár laboratóriumában egy asszony koleratünetek közt meghalt; görcsei voltak, hányt és diarrhoeja volt. Ez utóbbi dejektumokból négy kubikezentimétert gummival és likopodium porral keverve dr. B. lenyelt, és pedig dr. Charpantier, Pinel, Marcus és más orvosok jelenlétében. Dr. B. ezzel be akarta bizonyítani, hogy Koch mikróbjai és baczillusai nem gyakorolnak befolyást a szervezetre, s hogy a kolera-dejektumok sem nem fertőzők, sem nem kontagiózusak. Ellenben két sűndisznó, melyekbe befecskendezték a de- jektumot, ma megdöglöttek; egy kutyánál, mely- lyel hasonló kísérletet tettek, erős hányás mutatkozott. Az egészségi állapot az iskolákban kielégítő. A színházi kimutatások szerint a színházak látogatása nem nagyon apadt. Az idő hűvösebb lett. „Nem felelsz? Hát nem szeretsz már?“ A legény megrázta daczos fejét, s csak odavetve szólt : „Hát mondtam én, hogy nem szeretlek? De mindig csak az az ölelés, csók, szemrehányás ! “ „Oh! hát nem kedvesek ezek többó előtted? — rebegte a leány. — Hisz ezelőtt, mikor valami baj, szomorúság ért, nem mindig hozzám siettél ? — s mikor igy szembe tekintettél, átöleltél remegő karoddal s szemed csak az enyémet, ajkad csak az én ajkamat kereste, nem azt mondtad e, hogy tekintetem varázsától, csőkom melegétől eloszlik lelked szomorúsága? . . . Hát nem találsz gyönyörűséget már tekintetemben, boldogiágot ölelésemben ? hát nem hat többé édesen ajkam meleg csókja ? Mondd, mi változott meg bennem, és miért változtál meg te ?“ A leánynak, mig beszélt, hangját, arczát szenvedély hatotta át; átkulcsolta remegő karjával a legény nyakát s úgy tartotta átfonva, mint a repkény a fatörzset, márvány oszlopot. De anuak arcza nem melegült fel, sőt a türelmetlenség tükrözött le róla; hangja szintoly hideg volt, a mint odavetette : „Nem változtam óu, csak már meguntam ezt a sok hiábavaló szerelmeskadést!“ A leány karjai tehetetlenül hullottak le e szókra egy utolsó, megvető mozdulattal. Arcza, tekintete egyszerre, mint egy bűvös érintésre változott át. Sohase fogom feledni az arezot, mely oly gyorsan változott át a boldogság ragyogásából, mint az elébb viruló fa, melyet villám üt le. A legény rideg arczáu egy vénás sem változott; hosszú léptekkel, lehorgasztott fővel távozott, egyszer sem tekintett vissza a térdeplő leányra, ki könytelt szemeivel még akkor is utáua nézett — s mikor az egy ösvényen betért az erdőbe, felkelt, ingatag léptekkel támolygott a legszélső fához, átkarolta azt, hogy le no roskadjon, s hogy hosszasabban nézhesse azt a lassú léptekkel távozó alakot ; nézte még akkor is, midőn lépteinek nyomát is elfedték már a hulló levelek — melyekkel annak a szegény szívnek is letűnt virágos tavasza, utolsó kikeletje. Es a sárga levelek hullottak, lassan, csendesen. Elemér. A kormányozható hadi léghajó legújabb kísérletéről, a párisi „Figaro“, mely pedig (szokása ellenére) nagyon tartózkodó volt az uj találmánynyal szemben, ezeket irja: „A mendoni katonai léghajótelep bátor léghajósai Renard és Krebs kapitányok uj kísérletét siker koronázta. Délben egy Degyed egy órakor a kormányozható léggömb lassan föl- emelkedett a chalaisi park fölé. Könnyű északnyugati szellő Billancourt irányába hajtotta; elsuhant a Versailles! viadukt vonalán, 9 a nézők néhány perczig láthatták, a mint méltóságteljesen lebeg a Szajna fölött. A billancourti hid tájára érve, kor- mányiapátja segítségével megfordult, a csavar megkezdte forgását és a gép visszaíudult azon az utón, melyen jött. Pont egy órakor a léghajó, több rendkívül könnyén tett mozdulat után, leszállt a parkba, a szin elé, honnan negyvenöt perez előtt fölrepült. A nézőket meglepte a pontosság, melylyel a léghajó a kormányunk engedelmeskedett és mindig megtartotta az egyenes irányt. Három óra fölé a léghajósok uj kísérletet tettek; a fel- és leszállást illetőleg, a gép háromszáz méter magasba emelkedett, aztán pár perez múlva lebocsátkozott a földre. Renard és Krebs kapitányok a gömb belsejében egy kisebb süritő ballont alkalmaztak, a melynek segítségével meg lehet szaporítani a nagy gömbben levő bydrogóniumot, ha arra szükség van. Ha a gáz fogyott, egyszerűen a tartalék-ballonból bocsátanak bele bydrogóniumot s a nagy gömb visszanyeri eredeti feszültségét. A csónak elején vízszintes helyzetben két nagy evezőforma lemez van, melyek a leszállás mérséklésére szolgálnak. A csavar átmérője hét méter; egy pereiben negyvenhatot fordulhat. A mozgató-erő nyolez ló erejének felel meg és rendkívül könuyü anyagból szerkesztett dynamo-elektrikus gép szolgáltatja. A szükséges elektromosságot egy Renard által föltalált készülék adja, mely igen csekély terjedelme mellett is hatalmas; szerkezete titok; a kapitány az akadémia elé terjesztett aug. 18 iki jelentésében hallgatott róla. A gép működésénél jobbat kívánni sem lehetne, s hibája esak kettő van: működése nagyon rövid ideig tart, miért hosszabb kirándulásokat tenni a léghajóval nem lehet, és hogy költségei fölöttébb tetemesek. VEGYES HÍREK. Márton ludját a királynak a csütörtöki nyilvános kihallgatáson nyújtotta át a pozsonyi izr. orth. hitközség küldöttsége, a régi hagyományos szokás szerint. A lúd, a hizlalás tudományának remeke, 30—40 társával pályázott e kitüntetésért; ennyi libát szoktak ugyanis tömőbe venui a pozsonyi zsidók, s a melyik lúd a sok közt legtekintélyesebb súlyt ér el, azt művészileg lesaktolják s még művésziekben megkoppasztják. Mondják, hogy nagyi tó üveggel sem lehetne fölfedezni egy szál pelyhet ezen a pompás ludon, a melyet aztán ragyogón megtisztítva, a rengeteg májjal egyetemben nemzeti bzíuü szalagok és virágok közt ezüst tálezáu visznek a király elé. Hajdan a zsidók saját ezüst tál- czájokon adták át a Márton ludját s a gyakran igán drága, edény a kincstárba jutott, évek óta azonban az udvari étekfogó hivatal kölcsönöz a küldöttségnek tálezát 8 ez az audienczia után ismét visz- szakerűl a királyi konyhára, a libával együtt, a melyet az udvari cselédség szokott elfogyasztani, mert a felség asztalára nem tálalják soha. A küldöttséget vezető rabbinus a ludat rövid beszéd kíséretében adja át a felségnek, aztán engedelmet kér arra, hogy társaival együtt föltehesse a kalapját, s mikor a király teljesíti e kérést, a rabbinus fedett fővel áldástkérő héber imádságot mond a király jővoltáért; ezzel a kihallgatás véget ér. Reiner jegyzetei szerint: a Márton ludja átuyujtásá- nak történetét némelyek az Arpád-házbeli királyok koráig vezetik vissza. A monda ugyanis azt beszéli, hogy a tatárjárás alkalmával a ludat átnyújtó küldöttségnek sikerült a vérengző hadseregen a menekült királyhoz áthatolni, mely alkalommal olyan csodák történtek volna, minőket Mózes követett el Egyiptomban. Mások szerint ez a szokás sokkal koraibb keletű. Ií. Ferencz 1805-ben Napoleon elől Pozsonyba menekült. Senkitől sem ismerve bolyongott Márton napján Pozsony ghettójának szűk utczáiu. Egyszer egy zsidó-vendéglő előtt haladt el; az ablakban Ínycsiklandó kirakata volt a különböző ludpecsenyéknek. Az uralkodónak nagy étvágya támadt ennek láttára, belépett a vendéglőbe s lud- pecsenyét rendelt. Es ez a sült jól Ízlelhetett a koronás főnek, mert másnap rendeletet kapott a zsidó község elöljárója, hogy évenkint küldesse el a király asztalára a szokásos Márton ludját. Mária Terézia mint püspök. Mária Terézia 1767- ben elrendelte, hogy a brassói ós nagy-szebeni de- canatusok, melyek addig az esztergomi diöcesishez tartoztak, az erdélyi püspöki megyéhez csatoltas- sanak. Ez ellen az esztergomi káptalan sede vacante remonstrált. A királynő aztau sajátkezű leg ezt felelte: „A püspök, az én vagyok.“ Egy pap testvére. Alsófehérmegyei Becze községben a napokban megrázó eset történt. A ref. pap fiatal nőtestvére tiltott viszonyban élt egy fiatal emberrel. A viszonynak oly következményei lettek, miket a leány bátyja s a világ szemei elől elrejteni igyekezett. Sikerült is ez neki egész az utolsó napig. Epen kenyeret dagasztott, mikor & szülési fájdalmak előfogták. Egyedül volt otthon s minden segély nélkül szült, még pedig ikreket. Rögtön felvitte őket a padlásra s ott rongyokba takargatva, egy ládába fektette. Aztán — mintha semmi sem történt volna — folytatta a kenyórdagasztást s egyéb dolgait is elvégezte. A nagy vérvesztés azonban annyira elgyöugitó, hogy estefelé már kénytelen volt lefeküdni. Másnap egy asszony jött valamiért a padlásra s a gyermekeket megtalálva, az eset nyilvánosságra jött. A papra oly megrendítő hatással volt az eset, hogy csaknem megőrült bele^
