Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)
1884-11-13 / 127. szám
Sepsi-Szentgyörgy, 1884. X1Y. évfolyam. 127. szám.. Csütörtök november 13. NEMERE. HATÁRSZÉLI KÖZLÖNY. Politikai, társadalmi, közgazdászati, közművelődési és szépirodalmi lap. IMiegrjelenils háromszor: HHed-den., Cs^Citörtölsön. és Szombaton,. Szerkesztőségi iroda: Sepsi-Szentgyörgyön, fó'piacz, 629. sz. a. (Csulak Zsigmond-féle ház), hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kéziratok vissza nem adatnak. Kiadóhivatal: Előfizetési ár helyben házhoz hordva, vagy vidékre pos- | Bernstein Márk könyvnyomdája, hová táa küldve: az előfizetési pénzek éa hirdetések bérEgész évre . . . 7 frt —■ kr. Félévre .... 3 „ 50 „ I Negyedévre . . . 1 „ 80 „ mentesen küldendőkHirdetések díja: 3 hasábos petit-sorért vagy annak helyéért 5 kr. Bélyegdij külön 30 kr. Nagyobb és többszöri hirdetéseknél kedvezmény. Nyilttér sora 15 kr. Hirdetmények és nyilttér előre fizetendők. Hirdetmények fölvétetnek a kiadóhivatalban, Bernstein Márk könyvkereskedésében; Bécsben: Haasenstein és Vogler, Budapesten: Dukes és Mezei, Haasenstein és Vogler, Goldberger A. B., Láng L. és Schwarz hirdetési irodájában. A brassói magyarság ügye. II. A magyarosodás teheti ezt csak meg, reméljük, nálunk sem fogja hatását eltéveszteni. Brassó város különben e tekintetben szerencsés, mert az idősebb szászok komoly, higgadt magatartást tanúsítanak s belátják, hogy nekik velünk kell élni, nélkülünk nem lehet. Csak a fiatalabb nemzedék egy része, egy tüzes csoport ez akarja a régi gyakorlatot tovább fejleszteni. De törekvései hajótörést fognak szenvedni, ba mindjárt „szász n ép pártinak is nevezi magát. Mi nem oktrojáljuk senkire a magyarságot, elsajátítja azt mindenki magától; mi tiszteletben akarjuk tartani az idegen nemzetiségek jogait, ha azok a törvény s méltányosság keretén belül mozognak. És ép ezért kár a „Kr. Ztg.“-nak minket szász-gyűlölettel vádolni, mert arra egyetlen egy bizonyitékot sem talál. E tárgygyal tehát szakíthatunk. Már most lássunk egynémely állítást, győződjék meg a t. olvasó azok nevetséges voltáról. Legelső sorban is az állami iskolák felállítása kerül ismét vita alá. Tagadja a czikkiró, hogy ö protestált volna uj magyar állami iskolák felállítása ellen. Már pedig mi határozottan állítjuk, hogy tette. De ő most megfordítja a dolgot s azt mondja: nem az uj iskolák ellen protestál, hanem az ellen, hogy azok magyarok legyenek. Hát mi a különbség? Avagy nem nevetséges az, kívánni az államtól, hogy állítson iskolát, de annak tannyelve ne a magyar, hanem német vagy oláh legyen ? Pedig ezt akarja a czikkiró. Ily kívánságon azonban legfeljebb csak nevetni lehet. A kövezetvámról mint ilyenről nem akarunk szólni, kifejtette ezt a maga álláspontjából Bonifacius. Nem is állítjuk azt, hogy ez a magyarok megterheltetését czélozza, hanem csak a „Kr. Ztg.“ érvelésének teljes alaptalanságát akarjuk kimutatni. — A czikkiró elferdítette Bonifacius állítását. Ott nem az akart állani, hogy a magyarság több lóval s kocsival bir, mint a szászok, hanem igenis az, hogy a kövezetvám által jobban megterheltetnek. Ez pedig tagadhatatlan. De azért a „Krönst. Ztg.“ mégis tagadja. Lássuk, hogyan? Kimutatja a lovak létszámát, mely szerint a magyarság csak 403, mig a szászok 73b lóval bírnak; azt azonban elismeri, hogy a fiákerosok csaknem kizárólag magyarok. S valóban, látszólag igaza is van neki. De fordítsuk meg a dolgot s gondolkozzunk kissé, de nem úgy, mint a czikkiró. Ki fizeti ezt a kövezetvámot ? A mezőgazdasági munkára kimenő szekér nem ; a szászoké pedig többnyire ilyen. Ha csak egy borona van a szekéren, az már vámot nem fizet, ha akár ezer is jön be ilyen. De igenis fizet a bérkocsi, a mely napjában akár négyszer is használja a vámot. Kinek terhére esik tehát leginkább e vám? Azt hiszem, ez elég világos, habár azért mi nem akartuk azt állítani, hogy ez a magyarság raegterhel- tetése végett hozatott be. Az erdők kezeléséről nem szólunk, az nem tartozik reánk, sem a tűzoltókat illető vitás kérdésekről, melyek nem a mi állításaink. Azért hoztuk fel ezeket, hogy meggyőzzük a t. olvasót a „Kr. Ztg.“ elfogult ítéletének s véleményének hamisságáról, s még azt sem mondjuk neki, a mit ő jogtalanul mond Boni- faciusnak, hogy ez „hallatlan czinizmus“. Pedig csakugyan megérdemelné. A második czikk végén czikkiró védekezik Bonifacius azon vádjával szemben, hogy illetlen kifejezésekkel élt. De ez a védekezés is olyan, melyre finoman szólva, csak azt mondhatjuk : gorombaság! Úgy Bonifacius, mint mi általában most és miudig tárgyilagosan szóltunk. Nem azért foglalkoztunk egyes dolgokkal, hogy abban személyeket sértsünk; eleget gáncsolták levelezőink a brassói rendőrséget, de nem jutott eszó be egynek is azt sértésekkel fűszerezni. Előttünk az ügy maga, úgy, a mint annak minden érdek nélkül lennie kell, — különben nincs értelme a sajtónak. A sajtó feladata ostorozni a mulasztást; ezt tette Bonifacius. Tette legnagyobbrészt jogosan, tette érdek nélkül, tisztán és egyedül meggyőződésétől, hazafiasságától vezéreltetve. A „Kr. Zeitung“ erre már nem volt képes. Erezve a vád alapos voltát, sértésekkel akart a tárgy alól kibújni. Azt hitte, ezzel elvonja a figyelmet a tárgytól. Bonifacius a sértésekre kéréssel felelt; megmutatta a testvéri szeretetet. A „Kr. Ztg.“ újabb s még drasztikusabb sértésekkel áll elő. Ily eljárásról Ítéljen maga a t. közönség. Mi csak azt akarjuk a t. sértegető czikkiró urnák ajánlani, hogy jövendőben egy kis mérséklet nem ártana. Mert ha Bonifacius „kissé erős világításba helyezte“ is u viszonyokat s helyzetet, van mód arra, hogy ezt gyengítse. A sajtó hivatott a közügyek őre lenni s mi csak ebbeli kötelességünket teljesítettük. Ha a „Kr. Ztg.“ azon meggyőződésben van, hogy igy van ez jól, a mint vau, — ám jó, legyen; mi tiszteljük meggyőződését, de megköveteljük egyszersmind, hogy tisztelje a mi meggyőződésünket is. A tárgyilagos polémia előnyére válik minden ügynek, mert több szem többet lát; de mihelyt a polémia személyes érdekké alacsonyit- tatik, mihelyt a feleken erőt vesz a szenvedély, akkor az elvesztette értékét. Feltéve — de meg nem engedve — hogy a „Kr. Ztg.“-nak volna igaza, akkor is ő húzná a rövidebbet, mert e hibába esett. Erre figyelmeztetjük tehát a t. czikkiró urat, mert ba valóban nem volna képes tisztességes, tárgyilagos polémiát folytatni, akkor jobb volna letenni a tollat s továbbra is békés jellegében meghagyni a „Kr. Ztg. “-ot. Ez utolsó szavunk e tárgyban. Annyit mondhatunk, hogy mi ezentúl is bármikor felvesz- szük a keztyüt közügyek érdekében folyó vitáknál, de nem akkor, mikor a személyeskedés a czél. Minket a „Kr. Ztg.“ két utolsó czikke el nem riasztott. Mi a bűnöket ezentúl is gáncsolni fogjuk, akár magyar, akár szász, akár oláh követi is el azokat; mi elfogultak egyikkel szemben sem vagyunk. Arról pedig legyen meggyőződve, hogy ha dicsérni keli valamit, akkor mi vagyunk az elsők, nem tekintve, magyart, szászt vagy oláht illeti-e a dicséret. Egy mértékkel mérünk mindenkinek.-7Trefort miniszter a német nyelv ügyében körrendeletét intézett az ország tanügyi bizottságaihoz — hivatkozva arra, hogy a magyarországi gimnáziumokból kikerült ifjaknak a bécsi keleti akadémiába s a katonai iskolákba való fölvételét nagyon megnehezíti, sőt gyakran lehetetlenné teszi a német nyelvben való teljes járatlanságuk — figyelmezteti a nevezett hatóságokat, legyenek rajta, hogy a gimnáziumok felsőbb osztályaiban a uémetnyelvi oktatás átlagos eredménye lehetőleg nagyobb legyen s az igazgatóságok a német nyelv szükségére figyelmeztessék is azon ifjakat, kik katonai pályára vagy a keleti akadémiába készülnek. Báró Sennyey Pál országbíró. A kúria elnökségére vonatkozó törvényt — mint értesülünk — ő Felsége már szentesítette. Az általános törvényes intézkedések értelmében ez a törvény, minthogy más határozott idő abban megjelölve nincs, csak szentesítése után következő tizenötödik napra, azaz • hó 21-én érvénybe lép. Magától érthető, hogy mindaddig a legfelsőbb törvényszék elnökének kinevezése meg nem történhetik, mert annak a még jelenleg jogérvényes törvény értelmében, a Judex Curiaenek kell lennie. Vájjon az uj törvény életbelépése után azonnal ki is fog-e neveztetni a legfőbb törvényszék elnöke, az még ma koránt sincs eldöntve, ellenben a mint halljuk, még az országgyűlés érdemleges tárgyalásainak újból való felvétele előtt, báró Sennyey Pál kineveztetik országbíróvá. £ kinevezésről, mint egyáltalán minden zászlós ur kinevezéséről, az országgyűlés mindkét háza értesit- tetik. A főrendiház első ülésének egyikében legfelsőbb kézirattal tudomásul fog hozatni, hogy a főrendiház eddigi elnökének Ssögyény Marich Lászlónak leköszönése elfogadtatott és báré Sennyey Pál a főrendiház elnökévé neveztetik ki. Szögyény ugyanis, utalva magas korára és kíméletet igénylő egészségi állapotára, ismételve kérte fölmentését a majdnem szakadatlan tevékenységet igénylő főrendiházi elnöki méltóságtól. A kir. kúria elnöke átiratot intézett az igazságügyminiszterhez, melyben felkéri, hasson oda, nehogy a csendőrök a letartóztatás alkalmával a vádlottakat kényszerezközök alkalmazásával bírják vallomástételre s hogy egyáltalán ne vallassanak, miután ez hatáskörükön kívül esik. Mind gyakoriabbá válnak ugyanis az esetek, hol a vádlottak a vég- tárgyaláson visszavonják a beismerést és hivatkoznak arra, begy a csendőrök részéről erőszak lett ellenük alkalmazva. Ily körülmények közt igen meg van nehezítve a bíróságra nézve a valóság megállapítása, mivel sem az egyik, sem a másik vallomás elfogadására nincs elegendő támpont. Szolnok törvényszéket kap. A képviselőház igazságügyi bizottsága szombaton tárgyalta a járásbíróságok számának szaporításáról szóló törvényjavaslatot. A vita során Horánszky helytelennek mondta Szolnok kijelölését a megye központjává. Szolnok mellett szólt Gáli József, Kazy János, Tisza Kálmán kormányelnök; ellene Unger Alajos és Haviár Dániel. A vita vége az lett, hogy a bizottság hét szavazattal három ellenében elfogadta a t.-javaslat 2. S-át, mely szerint Szolnokon törvényszék állittu- tik fel — a jászberényi és karczagi törvényszékek megszüntetésével. Az orosz barátság és a delegácziók. A bécsi félhivatalos „Pol. Corr.“ egy budapesti levele szerint a magyar delegáczió külügyi bizottságának nov. 8- iki tárgyalásából azt lehet következtetni, hogy a magyar politikusok az Oroszországgal megújított barátságot józanabbul, higgadtabban és sokkal helyesebben ítélik meg, mint sokan hitték és a mint azt a magyar sajtónak bizonyos nyilatkozataiból
