Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)
1884-01-26 / 11. szám
— 42 — nagyobb befolyásával és többet nyomó ajánlásával kivívni. Kelt Brassóban, az ág. hit. ev. magyar egyház- község 1883. évi deczember hó 2-án tartott üléséből. Moór Gyula, s. k. JózsaMihály elnök. jegyző. Íme a t. olvasó ismeri az összes ez ügyben váltott iratokat, Ítélhet belőle részrehajlatlanul. A brassói ág. hitv. ev. magyar egyház várakozó helyzetben, van, mert ismeretlen még előtte úgy az annyaegyház presbyteriumának, mint a főconsisto- riumnak határozata. Az ügy folyamatban van még és épen azért tartottuk czélszerűnek szellőztetni. Az ügy nem tisztán felekezeti és egyházi, azzal nemzeti czél is van kapcsolatban. A magyar egyház minden esetre fejleszti hivei között a magyarságot s hazafiságot s ha semmi egyéb sem igazolná a magyar egyház öuállósitási szándékát, ez egy is elég. A hol népünk közvetetlen s szoros összeköttetésben van idegen ajkú s nemzetiségű elemekkel s a mellett még kisebbségben is van, ott könnyen történhetik meg a beleolvadás. Lassan — lassan elnémetesedik az egyház s igy maguk a hívek is. Egész ellenkező az eset az önálló magyar egyház mellett. A német ajkú evangélikus férj bizonyára el fogja kisérni a magyar templomba magyar nejét s íme alapja van vetve a magyarosodásnak. E szempontból kiindulva foglalkoztunk a kérdéssel oly behatóan. De e nemzeti czél kivívásához pénz kell s ег az, mi a brassói ág. hitv. ev. magyar egyháznak nincs. Pénz nélkül nem érhetnek el semmit s ép ezért t. olvasók, rakjuk össze filléreinket s adakozzunk a nemes czélra. A romániai liatárzár kérdéséhez. E lapok első számában ugyanily cziin alatt egy czikket volt szerencsém közzétenni, melynek tárgya közelről érdekli vidékünk kereskedelmi s ipar érdekeit. — A czikkre a szerkesztőség is vonatkozott, midőn mintegy közvetítő szerepre vállalkozik s helyzetünk könnyítését czélozván javasolja, hogy az esetben, ha a határzárt a minisztérium fentartani akarja, akkor legalább hatalmazza meg a felügyelőséget, hogy kivételesen ez adhasson engedélyt a behozatalra. Ha a dolog tényleg úgy áll, hogy a határzárt fel nem oldják, akkor bele kell nyugodnunk ebbe is és ezt annál is inkább teszszük, mert a felügyelő ur igazságszeretetéről s méltányosságáról rég meg vagyunk győződve. Újabban azonban e lapok 8 és 9 ik számaiban Gracsányi Gyula állami állatorvos ur volt szives szerény felszólalásomat figyelemre méltatni de a mennyiben itt nézeteltérés van, engedje meg tek. szerkesztő ur, hogy arra válaszolhassak. Az állami állatorvos ur czikkét azon állításom czáfolásával kezdi meg, mely szerint az állategészségügy rendes volta körül a főérdem nem a határszéli vesztegintézeteké. hanem első sorban az a szakminisztériumot s az illető törvényhatóságokat illeti meg. Távol tőlem, hogy vita tárgyává tegyem a minisztérium érdemét, valamint a törvényhatóságokét is, de annyit csak meg kell engedni mindenkinek, hogy a rend fentartásának érdeme nem annyira a rendeletét kibocsátóé, mint inkább a pontos és lelkiismeretes végrehajtó közegeké, minők esetünkben a veszteginíézetek, melyek bár nincsenek a kereskedői világ annyagi előnyére, de azért ezek érdemét nem tagadhatjuk, mi mellett nagyon természetesen nem kicsinyelhetjük a törvényhatóságok s állami állatorvosok érdemeit sem, csakhogy ezek tevékenysége sokkal általánosabb. Azonban csak mellékesen akartam ezt megjegyezni s inkább áttérek magára a tárgyra. A románok intézkedéseire is csak az a megjegyzésem, hogy épen az a hiba miszerint intelligens és szakképzett közegek hiányában vannak s ez a legnagyobb baj. Első csikkemben — mint a t. olvasó talán emlékezni fog — kifejtettem a határzár elrendelésének törvénytelen voltát s fősulyt fektettem a juhok és nyerstermények behozatalára, futólag említvén csak, hogy „szarvasmarha ilyenkor, — úgy is kevés jő be.“ — S épen ezért csodálkozom, hogy az állami állatorvos ur a szarvasmarhák behozatalával foglalkozik leghosszabban, holott ón azt a kérdést alig érintettem. Mennyire czélszerü volna a szarvasmarhák behozatala, vagy mennyire czélszerütlen, azt alig lehetne itt kimerítően tárgyalni, annyi a mellette s ellene felhozható; annyit azonban jó eleve is kénytelen vagyok kijelenteni, miszerint sehogy sem tudnék egyetérteni ama nézettel, hogy a szarvasmarhák behozatala egyenlő volna a romániai gabona vámmentes behozatalával. Lehet, hogy ha szarvasmarhatenyészetünk nagyobb virágzásnak fog örvendeni, akkor igen, de mai viszonyaink mellett semmi esetre. De nem akarok e kérdésnél hosszabban időzni, inkább kifejtem röviden a határzár sérelmes voltát. Hazai gazdák szarvasmarhái s juhai rendesen Romániában szoktak nyaralni. Kora tavaszszal bárczák mellett átmennek s ott legelnek késő őszig, mikor azután hazahozzák. Egy más része azonban nem megy át Romániába, hanem hazai földön marad, de a veszteglési vonalon kívül, az u. n. külzeten. — Ezek az állatok a mi állataink, tőlünk mentek át legelés végett s mihelyt a határzár elrendeltetik, többé vissza nem jöhetnek. Mennyire igazságos eljárás ez, azt én már nem tudom. De sorba veszem az állami állatorvos ur czáfola- tait. A nyersterméuyek behozatalát csak időkérdésnek mondja ; de vájjon ezen időkérdésnek oly hosszas j volta nem-e sérti érzékenyen érdekeinket? . . . Hiába tanácskozik a fővárosi gazda kör s hiába javasolja az állandó határzárt, az nekünk még nem mérvadó ; csak jönnének ide le azok az urak, kik szobátheoriájukból kiindulva foglalják el ezen álláspontot s tanulmányoznák viszonyainkat, mi másként határoznának akkor. A határzár állandósítása iparunk s kereskedelmünk egy jelentékeny ágát teljesen tönkre tenné 8 a mellett román elemeink tömeges kivándorlását eredményezné. Már engedje meg a t. czikkiró ur, ha Ausztria bebocsátja a román termékeket, megtehetjük azt mi is. A határzár elrendelése határozottan Ausztria malmára hajtja a vizet. Bukovinán s Galiczián keresztül bármi is elmehet Austriába s ez határozottan tönkre teszi a mi iparunk versenyképességét. Mig — hogy példával éljek — a mi kormányunk Eisner brassói állati nyerstermény — kereskedőnek nem engedi meg, hogy hónapok óta Bukarestben fekvő száraz csontjait azonnali feldolgozás végett valamely hazai spódiumgyárba szállítsa, addig bécsi kereskedők Galiczián keresztül ezer s ezer kilogramm csontot szállítanak osztrák gyárakba s mi azt értük el, hogy a mi gyáraink nem versenyezhetnek, mert vagy nagyon drága az anyag, vagy épen nincs. (Vége következik.) Brassói levél. Brassó, 1884. január 23. A brass ói zeneműkedvelők társulata, melyben betegség, távoliét stb. miatt ezúttal csak 56 tag vett részt, ezek között 9 nő, tegnap tartotta a Vigadó termében tánczczal egybekötött hangversenyét. Már az alább közlendő programúi maga elegendően fogja igazolni, hogy itt kész mesterekkel állunk szemben ; de ha még hozzáteszem, hogy valóságosan mesteriesen játszottak, akkor bizonyára bárki el fogja hinni, hogy ritka élvezetes estéje volt a csinosan egybegyült fiatalságnak, mert igazán bámulatos, hogy az öreg zeneszerető emberek mind távol maradtak. Bámulatos, hogy 56 műkedvelő között csak egy magyar embert láttunk : a veterán Temesvári Antalt. Hát 10,000 magyar között csak egy zenekedvelő ember van ? A programm a következő vala : Ouverture „Rosamunde“, Schubert Ferencztől. E számot a társulat évek előtt már játszotta, Dem csoda tehát, ha a taps alig akart szűnni. Haydn I. Symphoniája Nro. 5. a lelkesedés legnagyobb fokára ragadta a közönséget. Különösen a Menuette és Finale Allegro művésziesen lett előadva. Grigorovics Olga hegedüművésznő vonószerek kísérete mellett Chopin Nocturnéját (hegedűre Sarasétól) művésznőhez illően adta elő, E nő technikája, könnyű játéka és tiszta hangelőadása páratlan. Strausz János Lagunen-VValzere tánczra akarta lobbantani a fiatal nemzedéket, de csakis a szűnni nem akaró tapsolásban boszulhatták meg magukat a nem-tánczolhatás miatt. Beethoven: Andante és variatiok vonóhangszerekre és Strausz János indulója : „Egy éjjel Venetiában“ czimü operából képezték a programm utolsó két számát. — Mondhatom, hogy ily élvezetben Brassótól a budapesti nemzeti színházig és innen Bécsi g nem részesülhet senki. Mindezt pedig Brandner Antal városi zenekarmester urnák és a műkedvelők társulatának köszönhetjük. Örömmel látnám a sepsi-szentgyörgyi zenemüked- velö társulatot is egyszer Brassóban. Brassai. Nyilatkozat. A „Nemere Határszéli Közlöny* f. évi 6-ik számában megjelent brassói levél egyik álllitását az igazság érdekében a magyar polg. kör. választmányának január 20 án tartott ülésében hozott határozata értelmében, midőn helyre igazítani kötelességünknek tartjuk, egyúttal el nem mulaszthatjuk a tek, szerkesztő ur becses figyelmét még azon körülményre is felhívni, miszerint egyletünk úgy erkölcsi minta nyagi támogatásának feutartását a lappal szemben csak azon esetben hajlandó kilátásba helyezni, ha helyi érdekű ügyeinkről szóló czikkei- ben kellő tárgyilagossággal mondja el nézeteit ha mindennemű személyeskedő támadást mellőz*) szóval ha a brassói magyar polgárság érdekeit képviselve, aimk előbbre vitelében segédkezet nyújt, miről a t. szerkesztő ur rövid ittléte alatt elismerésre méltó jeleit adta. A magyar polg. kör mint erkölcsi testület az 1881. évi márczius 27-én folyamodott a nm. vall. és közokt. miniszter ur öecxeilentiájához egy^áll. *) Ezt lapunk programjában is kifejtettük a azt hiszszük, eddig annak vádja minket nem terhelhet. Szerk. ipariskola ielállitatása tárgyában. Kérelmünk meghallgatásra talált, miután az áll. ipariskola ugyanazon évi október havában megnyittatott, hol az iparostanulók minden tandíj nélkül, a kellő taneszközökkel ingyen ellátva heti 9 órán át szakszerit tauitásbau részesülnek. Egyleti közgyülé-űnk pedig az 1881 október 30-án hálája és tisztelete kifejez - hetése tekintetéből Trefort Ágoston vall. és kózokt. miniszter ur ő ec.xellencziáját tiszteletbeli elnökének választá. A tiszteletbem elnök választás oly természetes erkölcsi eljárásnak tekintendő, melylyel tartoztunk az iparososztály jövő nemzedékének értelmi kiképezte- tése, nemkülönben a küzmivelődési állami intézetek tovább fejlesztése és kibővítése szempontjából önmagunk iránt. A választás iránti indítványt azon időben Brassóból távollevő boldogemlókü lvászouy István egyl. elnök írásban a választmány utján terjesztette be a közgyűlésnek; igy tehát téves levelező azon informácziója, mintha a polg. kör közgyűlése vagy annak választmánya akár egyik, akár másik irányban befolyásoltatni engedné magát, ellenkezőleg minden alkalommal saját belátása és meggyőződése szerint ügyeit képviselni tudta és jö- beu is tudni fogja.*) Nem áll tehát f. évi január 9-éről keltezett brassói levél azou állítása . . . fúrja be magát a tanfelügyelő polgári körökbe, beszélje reá a szegény népet“ stb. mert mi sem a tanfelügyelő, sem más ember által saját meggyőződésünk ellenére rábeszélletni vagy befolyásoltatni nem engedjük, különben a magyar polg. kör választmánya Koős Ferencz kir. tanácsos és tanfelügyelő ur iránt úgy is mint hivatalnok, úgy is miut ember iránt elismerő tisztelettel viseltetik. A Magyar Polgári Kör választtnáuya : Fagy István, Csia István, a magyar polgári kör elnöke, a magy polg. kör igazgatója Nagy Ferencz, jegyző. , Papp Ferencz, Dohrosi István, Székely György, egyleti gazda. egyleti pénztárnok. ellenőr. Józsa Ferencz, Szerényt Endre, Kosik Mihály, Kászony Ferencz, Lemhényi Zsijmond, Kun Antal, Vén Fér. István, választmányi tagok. A brassói magyar polgári kör t. választmánya jelen nyilatkozattal alkalmat nyújt nekem is, nyilatkozni azon némely oldalról felmerült föltevésre, mely szerint engem Koós Ferencz kir. tanácsos és bras- sómegyei tanfelügyelő úrral szemben személyes érdek vezetne. Etre vonatkozólag kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy nekem a tanfelügyelő úrral sem-minemü személyes érdekem nincs, a mint az különben nem is lehet. A mi a Brassóban megindítani szándékolt magyar lap ügyében köztünk fenforgott utóbbi nézetkülönbséget illeti, azt személyes érdeknek jelezni nem lehet. Ebből kifolyólag biztosíthatom úgy a tanfelügyelő urat, mint a t. olvasóközönséget, hogy sem ellene, sem bárki más ellen irányuló személyes érdekű czikk a lap hasábjain világot látni nem fog Ennyivel tartoztam magamnak s a t. közönségnek. A szerkesztő. Vidéki levelezés. Élőpatak, 1884. jan. 23. Tekintetes szerkesztő ur! Azt hiszem, nem lesz érdek nélkül, ha b. lapja utján a nyilvánosság elé tárom a következő lényeges és örvendetes hirt. Az angol Roos egy nagy Rósz, de az előpataki gyógyfürdő birtokosok még sem hagyják magukat. Ugyanis az előpataki gyógyforrások és fürdők értékesítése szempontjából, nevezetesen egy bálteremmel összekötött Dagy vendéglő felállítására, a meleg és hideg fürdők, egy fedett sétány, parkírozások, úgy a már tett és még foganatba veendő berendezési költségek fedezésére 200,000 frt erejéig részvényeket bocsájtanak ki, melyek után 5 százalékot, biztosítanak. A kibocsájtott 2000 drb. részvény 100 frtjával vagyis 250 frank árfolyammal 5 részletben lesznek befizetendők, még pedig : a részvények jegyzése alkalmával 30°/0, 1884. julius 1-én 20°/0, 1885. január 1-én 20°/0, 1885. julius 1-én 15°/0, végre 1886 január 1-én 15°/0. Nem lészen azonban kizárva a részvények azonnali lefizetése, A jegyzések éa fizetések több hazai intézeteknél fognak eszközöltethetni, többek között az első erdélyi banknál Brassón. A tervezet szerint a birtokosok az 5 százalékot minden esetre biztosítják a részvénybeli összegek után, de azonkívül visszaváltják 30 év alatt a 100 frtos rófzvényeket mindenesetre 110 írton, esetleg 275 frankon. A tiszta jövedelem 10 százalékából az igazgató 3 százalékot, az igazgatósági tagok 2 százalékot és a felügyelő bizottság 1 százalékot fog kapni. A fenmaradó tiszta haszon kétharmad része a részvényesek között fog szétosztatni, mig egyharmad rész a birtokosok szövetkezetének marad. Hogy mily előnyös tervezettel lépnek fel a birtokosok, kitűnik még a következő körülményből. Ha a 200,000 frtos részvényösszeg begyül, akkor a bevételek évenként 62,580 írtra fognak rúgni. Ha ez ösz- szegből az évi 8000 frtra tett kiadások levonatnak, fenmaradua egy 54,580 frtnyi tiszta haszon. Ha im *) Erről elég alkalmunk volt személyesen meggyőződni » épen ez az, mi a brassói iparosságnak leginkább érdeme. Szerk.
