Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)

1884-08-19 / 93. szám

SMET" Melléklet a „Nemere Határszéli Közlöny" 93-ik számához (kedd, aug. 19.)

me8 és büszke szépségéből. Fehér haja és szakálla megtartották rendkívüli finomságukat; kora magasabbá és szélesebbé tette homlokát, de nem vont azon ránczot. Szemei sötétkékek, hangja ha- 8onlithatlanul gyengéd. Arczvonásain csendes vidor- ság székel.

Társalgásunk közben egy igen szép arczképet mutatott nekem, mely őt 40 éves korában ábrázolja.

E képet nemrég küldték neki hazájából. Azután kivette Íróasztalának fiókjából legutóbbi fényképét, mely őt 82 esztendős korában állítja elénk. Összehasonlítjuk a két képet és ő udvarias megjegyzésemet rendkívüli gyengédséggel szakítja félbe és hozzáteszi : A legkevesebb, a mit az ember az aggkorról mondhat, az, hogy buskomorrá tesz.

Magyarországra tér át a beszéd és ő nagyon örül, látva elragadtatásomat. Az Alföldet élénk színekkel festi le előttem és leírja a magyar lapályt, melyen az aranykalász úgy néz ki, mint a tenger hullámai.

Kossuth oly elfogulatlansággal Ítél* m^g Magyarországot, mely felülemelkedik az egyéneken és dolgokon. „Hazám, — így szól, — bizonyos nemét a rokon- \ szenvnek érzi irántam; de ön téved, ha azt hiszi, hogy nekem tényleges befolyásom van a magyar szellemre. Kétségkívül maradandó emléket hagytam honfitársaimnál; a paraszt nem felejtheti és nem akarja elfeledni, hogy általam lett szabaddá. En az arisztokrácziát a demokráczia kedvéért feláldoztam és az alkotmánynak azon árnyéka, melylyel Magyarország ma bir, sőt maga a duálisztikus rendszer, az 1848-iki forradalomnak köszönhető.

Nekem is részem van abban a viszonylagos jólétben, melyet Magyarország jelenleg élvez. A történelem azt tanítja, hogy a legnagyobb dicsőség, melyet a sors egy embernek osztályrészül juttat, egyenlő azon boldogsággal, melyben másokat részesített. En ennélfogva a legnagyobb és legeredmény- teljesebb emberi kötelességet teljesítettem, midőn a magyar nemzet felszabadításán közreműködtem. Bizonyára szabadabb is lehetne, de ma nem keresnék eszközt arra, hogy Ausztriától megszabadítsam. Erre forradalom volna szükséges, ez pedig oly borzasztó dolog, hogy azt politikai nemzetnek sohasem ajánlanám.

Kossuth bámulatra méltón beszél francziául és szereti a causeriet. Eszmét cserélünk és teljesen egyetértünk a mi államférfiaink osztályozásában. Kossuth maga a legszabadelvübb ember, ki a de- czentrálizáczió és a legmesszebb terjedő autonomia hive. De a szocziálizmus fölött kedélyesen mosolyg. „En nem ismerek rendszert — igy szólt — mely a családot helyettesíthetné és mely az embernek szenvedélyeit megváltoztathatná.“

Én nem feleltem erre semmit, mert tapasztalásból tudom, hogy politikussá az ember lesz, szoczi- álistának pedig születni kell.

Kossuth nagyon jól ismeri a köztársasági viszonyokat Francziaországban. Ez a köztársaság — igy szólt, — megvalósítja Ledru-Rollin mondását: köztársaság republikánusok nélkül.

Francziaországban, — igy folytatá, — az ön barátai a politikai, tudományos és kormányzati viszonyokat a császárságtól örökölték. Egyes izolált törvényeket sem bírnak a republikánus reformok összeségéről. Az ő köztársaságuk császárság császár nélkül és talán még kevésbbó demokrata és kevésbbé igazságos, mint III. Napoleon uralkodása. A köztár— Egy levél, melyet tőle kaptam . . .

— Es melyet te vissza is küldtól neki ?

— Te tudod azt ?

— Mindenesetre. Sőt nekem meg is van az a levél, mert a báró elküldte azt kérésével.

— Es talán összegyűjtve valami bünbánat- és hasonlókból V hogyan ?

— Semmi esetre.

— Akkor talán valami más phrázis ?

— Phrázis ? nem ! Ő csak panaszkodik, hogy te nem is feleltél neki.

— Hallatlan !

— E3 miért nem tetted azt ?

— Ily levelekre csak akkor szoktak felelni, ha a válasz „igen“ lehet.

— íme hát, itt kellett volna igenlőleg válaszolnod.

— Kedves Arthur! — viszonzá, nem minden bosz- szuság nélkül a tanácsosné, — ha ez tréfa akart lenni, akkor nincs kifejezésem arra; vagy pedig más levelet küldött neked a báró, mint nekem.

— Itt van, lelkem, a corpus delicti!

— Ugyanaz! — mondá a tanácsosné, miután egy futólagos pillantást vetett a levélre. — Es oly levélre én feleljek, melynek ez a kezdete : „Nagyságos asszonyom! Minthogy önnek haragja nem engedő tegnap befejezni vallomásomat, nem marad nekem más hátra, mint írásban ismételni azt. . . .“ — Ily levélre válaszoljak én ?

— En egész következetesnek találom a báró e megjegyzését, — feleló a férj. — Miért nem engedted őt végig szólni ? akkor nem kellett volna írni neki.

■ — Egy levélre válaszoljak, — folytatá a tanácsosné, — melyben ez áll: „Közönyös és eseménytelen vala életem, mielőtt az ön házába léptem.

saságnak szabadelvűnek kell lennie, vagy a frak- cziók zsákmányává válik.

A külügyi politikára térvén át társalgásunk, Kossuth sajnálkozását fejezte ki a fölött, hogy Ausztria Törökországot nem támogatja jobban azon törekvésében, mely az orosz birodalom befolyása ellen irányul, é3 hogy az ottomán birodalom népeinek nem adott alkotmányt. A Habsburg-ház arra van hivatva, hogy a kis keleti államok protektora legyen. Oroszország és Ausztria között kimaradha- tatlan az összeütközés. Ha ez eddig még nem történt meg, ennek oka abban rejlik, hogy az orosz birodalom időt akar nyerni, hogy Indiában állást foglalhasson, azon idő alatt, melyre Angliának szüksége van, hogy ugyanezt tegye Egyiptomban.

„Én oly elvonultan élek, — igy végezte szavait Kossuth — hogy néha bizonyos tekintetben jós is vagyok. Senkit sem ismerek Turinban és nincs alkalmam sem köszönni, sem köszöntést viszonozni. Egyedüli örömöm az, ha fiam ebédre hiv. Néha nagyon terhemre válik ez az elhagyatottság, de nem panaszkodom. Az események vetettek a felszínre: az élet nem nagyon jó, de fenséges lehet.“

Midőn eltávoztam a nagy magyartól, úgy éreztem, hogy azután is folytatom vele a társalgást. En sem a szerint ítélem meg az életet, a mi jót hoz, hanem azon czólok magassága szerint becsülöm, melyeket elérni törekszik.

Emlékirat

a keleti marhavész behurczolása ellen Romániával szemben eszközlendő óvóintézkedések, illetőleg az 1874. évi XX. tör- vényczikk módosítása tárgyában.

(Folytatás.)

Egy régebbi intézkedés szerint Romániából szarvasmarha egyáltalában be nem bocsáttatván, azaz ezekkel szemben a határzár állandó lévén, sőt még a tőlünk Romániába átvitt marhák sem bocsáttatván vissza, (kivételt képez e tekintetben a törcs- vári vesztegintézethez tartozó néhány község), a Romániából származó marhák elleni vesztegeljárás teljesen felesleges.

A romániai szarvasmarhák bebocsátása érdekében a „Nemzet“ czimü napilapban Brassómegye érdemes főispánja, Gr. Bethlen András 0 Méltósága igen figyelemre méltó czikket közölt; a melyben felvetett véleményt teljesen magamévá teszem és arra Kegyelmességed magas figyelmét ismételten bátorkodom felhívni.

Nagyon visszás helyzet uralkodik azonban a kül- zetek tekintetében, melyek külföldnek tekintetnek. Habár e területek magyar földön vannak és kizárólag magyar honpolgárok tulajdonait képezik, mindamellett az oda legeltetés végett kihajtott állatok csak szabályszerű veszteglés mellett térhetnek vissza, mig a gazdasági munka végzésére kihajtott állatok, illetőleg fogatokban közlekedő szarvasmarhák nem vesztegelhetnek ugyan, de az őr vonal átlépésétől kezdve vesztegőr által kisértetnek.

Ha már most akár legelés, akár gazdasági munka teljesítése czéljából a külzeteken szarvas- marhák vannak s időközben határzár rendeltetik el, akkor ezen állatok a határzár feloldásáig vissza nem jöhetnek, hacsak erre külön miniszteri engedélyt nem kapnak, miért természetesen esetről-esetre külön folyamodniok kell.

A sósmezői, csik-gimesi és orsovai vesztegintózeAzon este óta a leghevesebb szenvedély ég bennem. Önnek igen- vagy nem-jétől függ sorsom; fog-e az áldozatkész és tiszteletteljes szerelemnek sikerülni az ön kegyét kinyerni? . . .“ — Azt gondolnám, elég volna ebből. Mindjárt legelőször sem olvastam tovább a levelet, de hát minek is ?

— Mindjárt gondoltam! — mondá örömtelten Arthur. — De tedd meg nekem azt a szívességet és olvass legalább egy sorral tovább.

— No, nem bánom !

Es tovább olvasott: „Szeretem az ön bájos húgát, kit amaz estén tanultam megismerni, és egyedül öntől függ most . . .“ Tovább ismét nem olvasott a tanácsosné. Úgy látszik, e levélnek az volt a sorsa, hogy végig ne olvastassák; de ez egyszer a tanácsosné ártatlan, mert nem olvashatott tovább — a nevetéstől.

— Tehát bájos húgom és nem én ! . . . Oh, én balga! ... De minek akkor a szerencsétlen czél- zás és kétértelmű hosszú bevezetés ?

— Ez B . . . báró félénkségében rejlik. Neki előbb írni kell, hogy bátorságot nyerjen, mielőtt fellép a tárgygyal. ... S te valóban azt hitted, hogy . . . ?

— Ne is szólj végig. Magam fogok bocsánatot kérni a bárótól.

Azonnal irt B . , . báFóuak s magához kérető ; bocsánatot kórt tőle, — és megtartották az eljegyzést.

Rövid idő múlva Irma B . . . báróné lön.

De ha a tanácsosné asszony egy-egy délután alkalmával ismételve unatkozik, akkor csak a végig nem olvasott levélre gondol, és ekkor mindig hangos, hosszantartó hahota hallható.

Szt. J.

teknek azonban nem lévén külzetök, az ottani lakosság még vész esetében is — hacsak vészkerü- let nincs elrendelve — daczára a fennálló szoros határzárnak, ökörfogataival akadálytalanul közlekedhe- tik, marháit pedig legelés végett csaknem közvetlen a határszélig hajthatja.

E körülményből tisztán kitűnik, mily különböző visszonyok uralkodnak a határszélen; de még világosabban tűnik ki az, hogy a jelenlegi intézkedések sem nem méltányosok, sem nem — és legkevésbbé — igazságosak. Nem igazságosak pedig azért, mert egy és ugyanazon rendelet az egyik vidék lakosságát létében veszélyezteti, a másik pedig nem is érinti.

A külzetek és őrvonalak ügyére különben még alább visszatérünk.

Az 1874. évi XX. törvényczikk 12. §.sa alapján minden, Romániából származó állati nyerstermény vesztegeljárás alá vétetik, a mennyiben mindezek nyolcz százalékos karbolsav oldattal fertőztelenittet- nek. Az igy fertőztelenitett bőrök, csontok, marhaszőr, mosott gyapjú stb. szabadon ős az ország bármely részébe elvihetők, mig a mosatlan gyapjú csakis kötött menetlevél mellett valamely határozottan megnevezett mosódába vagy ipartelepbe szállítható.

Mily hézagos és hiányos ezen intézkedés, engedje Kegyelmessőged azt csak egy példával illusztrálnom.

A bőrök, melyek közvetlenül a vérrel, tehát az abban esetleg lévő micrococcusokkal állanak összeköttetésben, tehát leginkább és legnagyobb mértékben lehetnek ragályfogók, szabadon mehetnek bárhova még akkor is, ha a gyapjú rajtok van, a gyapjúnak pedig kötött menetlevél kell. Az hiszem, a bőr könnyebben tarthatja meg a ragályt, mint a nyírás után még szellőztetett gyapjú; itt tehát épen megfordított eljárás eszközöltetik.

A 12. §-ban adott kezelési kedvezmények azonban csak addig tartanak, mig Románia teljesen vészmentes; mihelyt azonban bármily távolságnyira is országunk határától Romániában vész üt ki és az hivatalosan konstatáltatik, akkor minden forgalom szünetel és az 1874. évi XX. t.-cz. 13. § sa értelmében szoros határzár lép életbe.

Az ipar és kereskedelem érdekeit még sem sérti annyira, ha a határzár télen tart, mert a téli szükséglet a nyári hónapok folyamában jobbadán beszereztetett; de ha — mint az idén is junius 16-án — nyáron rendeltetik el a szoros határzár, akkor az ipar e két ágának teljesen szünetelnie kell.

Mennyire sérti a határzár a határszéli lakosság érdekeit, nemkülönben az ipart és kereskedelmet, azt itt bővebben fejtegetni felesleges; hisz a határszéli megyék lakosságának kétharmada marha- és juhtenyésztésből s ezzel kapcsolatos gyapjú- és bőrkereskedésből él; Brassó és Szeben megyék iparosainak legnagyobb része a gyapjú- és bőripart műveli, a brassómegyei Hétfalu közel tizenkilencz ezer lakosa tisztán és egyedül ebből keresi kenyerét, tehát a határzár által egyedüli kenyérkeresetüktől vannak megfosztva s ha az hosszas ideig tart, a teljes tönk- rejutásnak kitéve.

Már jelenleg is igen gyakori az oláh lakosság kivándorlása, kik esetleges ingatlanaikat minden áron eladva, Romániába vándorolnak ki; de ha ez állapot továbbra is változatlan marad, akkor nó■ j —i - •"™ 11

Mm. Adam a magyar Alföldről.

Valóban úgy látszik, mintha a nap sugarai több szeretettel ölelnék a földet a nagy síkságon ; egyikük sem vész el, egyikük sem törik meg ; napkeltétől alkonyaiig mind leereszkednek a végtelen térségre, akadálytalanul tova röppennek, melegítik ős ölelgetik.

Helfy ur, a ki Kossuth barátja, elhagy bennünket, mert elmegy este egy 5000 választóból álló gyűlésére. Aradra utazik és érdekkel hallgatom, a mit róla beszól. Gazdagsága, fontossága nehány év óta megbáromszorosodott. E gyarapodó város ismételten tüntetett Francziaország iránti rokonszen- vével.

A mióta Magyarországba jöttem, több levelet kaptam Aradról ; többek között egyet, a melyben ezeket olvasom : „Két nemzet olyan, mint két személy, kik közt jellemük hasonlatossága szoros barátságot szül. Azért Magyarország, bár földrajzilag távol Francziaországtól, mégis közel őrzi magát hozzá, mig a közös érdek, a józan ész, az azonos társadalmi helyzet soha sem fognak arra vinni, hogy Németországot szeressük. A magyar és fran- czia jellem hasonlók ; ennek bizonysága szivemben van. Azt mondják nekem : ez személyes vélemény ; hát itélhetek-e más személy véleménye szerint ? Ha minden magyar úgy gondolkozik, mint én, ez bizonyíték.“

Mezőhegyesen vagyunk és nehány napra elhagy- I juk a vasutat. Beljebb hatolunk a síkságon; pusztai életet élünk, nem találkozunk egyébbel, mint a végnélküli zöld kalásztengerrel.

Mezőhegyes állami^ménes'; akkora, mint egy város, miután 4000 lakosa van. Tenyésztenek ott mindenféle állatot, de különösen lovakat, melyek ezen