Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)
1884-08-19 / 93. szám
— 371 — Vidéki élet. Papolcz, 1884. augusztus hó. — Községi ügyek.— V. A mái- előadottak után nehány sorban megemlékezni kívánok a községi közbirtokossági erdők mikénti kezeléséről is, melyre nézve mindenek előtt megjegyezzük, hogy most nem kívánunk ehhez tüzetesen szólani, csak nehány halvány vázlatot s egy pár konkrét esetet hozunk fel, mert ezen ügy egymagában oly bonyodalmas, hogy arról hasábokat lehetne közölni; de mindazonáltal a miket e helyen »elhozunk, mindenekelőtt ajánljuk Háromszékmegye alerdészeti bizottságának ügyeimébe. A mennyiben ismerjük az 1879. évi XXXI. tör- vényczikk magasztos czólját, de tudjuk azt is, hogy ezen törvénynek egyenes és mintegy erőszakolva való hatályba tétele az eddigi gyakorlat megszüntetésével az adott viszonyok mellett nemcsak akadályokba ütköző volna, de sőt lehetetlen is, vagy mondjuk ki egyenesen — miután e község lakóit egyelőre minden keresetforrástól fosztanók meg — abszurdum volna; mindazonáltal szükségszerűnek látjuk, hogy ezen törvény, tekintettel a helyi viszonyokra, nálunk is minél előbb, legalább takarékossági szempontból hatályba lépjen. Mert ha széttekintünk és egy kissé a jövőre nézve átgondoljuk, hogy majd ivadékaink mire jutnak, ha mi erdőinket elpocsékoljuk, a melyek e község egyedüli jövedelmi forrását képezik, — bizony-bizony kissé gondolkodóba eshetünk. Miután most egészen más szempontokból akarunk érdekeinkről szólani, tehát mindezt nem fejtegetjük, hanem mielőbb visszatérünk erre; most csak egyes, megtorlást kívánó esetekről kívánunk szólni, mint a melyek halasztást nem szenvedhetnének, és épen ezért nem is fektetjük felszólalásunkat az erdőtörvényre. Legelőször is méltányossági szempontból kell megtámadnunk — nem érintve semmiféle jogi viszonyt — a községi képviselő testület és elöljáróságnak a közbirtokossági erdők kezelésében használatába vett és mindennap szélesebb körben tanúskodó eljárását. Mi nem tartozunk azokhoz, kik más szemében meglátják a szálkát, de magukéban feledik a gerendát, s ép ezért szádunk síkra az igaztalan eljárás ellen. A képviselő testület határozata szerint a kijelölt erdőrészekből mindenki eladhatás végett vehet egy szál szemerke-fenyőfát 50 krajczárért, s ha egy szálnál többet vészén, azon felüli minden szál fa 1 forint. Nem is sokaljuk ezen dijat. De csaknem ugyanazon erdőrószekhez tartozólag van a községi közbirtokossági erdős területen alig 40—45 községi lakos mint haszonbóresnek 5 deszkavágó fürészmal- ma, melyért az illetők évenkint 120 írt haszonbért űzetnek egyenként, körülbelül összesen 600 irtot, melyért egy év alatt levágnak legkevesebb 8—10 ezer szemerke-fenyőfát (melynek csakis a javát használják el, a többi rész ott rothad) és igy nekik egy szál fa alig jő többe 6 —10 krajczárnál. Hol itt a méltányosság ? Egyik űzet 6 —10 krt és a másik 50 krt, esetleg 1 irtot ugyanazon minőségű fáért! Hát egy szálfát 6 —10 krajczárért vesztegetni tisztességes gazdálkodás-e ? Minő érték ez, midőn egy szál vékony, 4 méter hosszú deszka 25 —40 kr és egyetlen szál fából lesz 10—20 darab deszka ? Harmadnapra Tisza Kálmán bekopogtat s a szárnysegéd bejelenti Vilmos császárnál. — Die Aufwartung des Chefs von Pest 1 Mire ő felsége a szingál főnökre gondolva, ezt mondta : — Vezesse csak be és maradjon ön is itt benn. Vilmos császár úgy emlékezve a budapesti lapokból, hogy a szingál főnök angolul is tud, igy szólította a belépő Tiszát: — My dear, do You speak english ? A meglepett miniszterelnök alig bírta kihozni válaszul, hogy; — Ues, Majesty! . . . Mire az öreg császár egész kedélyesen szárnysegédjére tekintve ezt mondja: — Der Kerl hat ja ganz europäische Manieren ! Erre azután Tisza Kálmán igazította meg a pápaszemét s némi zavar után kisült a félreértés, mely szerint a német császár aszingálok főnöke gyanánt fogadta magánál Tisza Kálmánt ! A császári theaestélyen sokat nevettek e mulatságos qui-pro-quo felett. — Humor. (Légy a tejben.) Vendég: „Ez már mégis diszjjóság : légy a tejben !“ Pinczér (sze- erényen mentegetőzve): „Adta legyei! Pedig tessék elhinni kérem alássan, hogy már kiszedtem belőle vagy egy tuczatot.“ (A legrövidebb hónap.) Biró: „Ön egy hónapi fogságra van elitélve; van valami kifogása?“ Elitéit: „Nincs, kérem alásan, csak azt szeretném, ha ezt az egy hónapi büntetésemet februárban ülhetném le.“ Egy másik eset. Ugyanazon képviselőtestületi jegyzőkönyv határozata szerint minden községi lakos — különbség nélkül — ha elavult épülete helyett újat akar ópiteni és régi épületét eladja idegen községbelinek, köteles a vételárnak 10%-át a községi pénztárba befizetni ; de ha községbelinek adja el, akkor ezt fizetni nem köteles. Hát ez méltányosság ? Hisz mindkettőnek, hogy épületét újraépíthesse, díjmentesen adnak engedélyt a szükséges fa vághatására. De tovább megyünk a tapasztalaton és konstatáljuk azt, hogy az „intéző körök“ tagjai vagy a kik velők érdekközösségben állanak, bárhová adják épületeiket, a 10°/0 taxát nem kötelesek fizetni. Hát ez igazság-e ? Ilyen és hasonló eseteken haladhatnánk sokáig, de áttérünk másra, azaz más természetüekre. A mult évben a községi képviselőtestület és elöljáróság engedélyt kért és nyert Háromszékmegye törvényhatóságától a „Lakó“ nevet viselő tilalmas nyirerdő levághatására azon feltétel alatt, hogy köteles a levágatást ez évi április hó közepéig befejezni és a levágott területet bizonyos zárhatáridő alatt beerdősiteni s addig is a saijadékra nézve a legeltetést meg nem engedni. A levágatás megtörtént, de a további feltételek egyike sem teljesit- tetik, sőt, habár az erdészeti bizottság a levágás utáni legeltetést teljesen kizárta, mégis mindennek daczára a képviselő testület és elöljáróság azt a tavaszon legeltetés végett haszonbérbe adta idegen községbeli juhtenyésztőknek. A községi biró ur elég merész a törvényhatósági határozattal szemben azt mondani, hogy ő azt nem ismeri el, neki és reá nézve a törvényhatósági határozat nem kötelező. Azt hiszem, kommentár ehhez sem kell. így szenved nálunk mindenféle ügy, mely egyszer a községi önkormányzat hatásköréhez utaltatott. — Mindezekre pedig orvoslást nincs hol keressünk. Veritas. Tanügyi értesítő a kolozsvári áll. segélyzett s nyilvánossági joggal felruházott felsőbb kereskedelmi iskola felöl. Midőn hat évvel ezelőtt a helybeli kereskedelrai- és iparkamara lelkes kezdeményezése, a magas kormány és a városi képviselő bizottság támogatása mellett felálliitatott a kolozsvári felsőbb kereskedelmi iskola, az intézők a körülmények ismeretéből kifolyó azon tudatban tették e fontos lépést, hogy egy ily itézetnek üdvös és hézagpótló hatása leend az összes erdélyi részek közéletére és nyomasztó közgazdasági viszonyaira. Hat év telt el azóta felsőbb kereskedelmi tanodánk é étéből s e hat év — bár a kezdet igen sok nehézségével kelle küzdenie tanintézetünknek — nem hogy megingatta volna, hanem még inkább | megerősítette annak nagyfontosságu jövőjébe vetett bizalmunkat. Tanulni vágyó ifjaink száma ugyanis, mig egyfelől örvendetes gyarapodást mutat évről-évre, másfelől aggasztó arányban tódul a szorosan vett tudományos pályák felé, ugyannyira, hogy maholnap még csak reményünk sem lehet, hogy a feles számú konkurrensek számára, szakképzettségüknek megfelelő működési tért nyújthasson a társadalom. E visszás helyzet orvoslásának, ebből jöhető társadalmi nagyobb bajok meggátlásának aligha lehet czélravezetőbb és megnyugtatóbb biztosítékát lelni, A bölcsőben lakó nihilista. A most Berlinben dívó orosz hajsza kis történetkét juttat emlékezetünkbe, melynek színhelye annak idején a lengyel főváros volt. Az 1867. évi párisi merénylet, melynek hőse, az ifjú Berezowszky Tissot müve nyomán most támad fel halottjaiból, Varsó városára a legszigorúbb ostromállapotot hozta. Egyetlen idegen sem kerülte el a rendőrség éber figyelmét. Hogy valamennyit nem utasították ki nyomban, csak annak volt köszönhető, hogy az oroszban, minden rossz hírneve daczára, mégis több az emberség, mint a „czivílizáczió magaslatán álló“ németben. Megelégedtek azzal, hogy minden idegentől szigorúan megkövetelték, hogy a felügyelet könnyeb- bitése végett haladék nélkül jelentse be a hozzá vendégként érkezők neveit, polgári állását, foglalkozását stb. Ki ez ellen vét, arra nem a legkellemesebb biztatásokat tartotta a rendőrség rezer- vában. Mr. Bergeret a leghíresebb ékszerész volt Varsó városában. Húsz év óta lakott a lengyelek közt, mint alig 15 éves ifjú jött ide apjával. Nagyon meg volt elégedve állapotával s esze ágában sem volt a konspiráczió. Növelte loyalis érzelmeit az a körülmény, hogy egy évvel ezelőtt fiatal orosz nőt vett el feleségül, Nyolcz napja, hogy fia született s ép most készül a keresztelőre. Egyszerre csak idegenszerü zajt hallott az előszobában. Az ajtó felpattan s egy rendőrtiszt lép be, hat állig fölfegyverkezett rendőr kíséretében. — A törvény nevében, ön foglyom! Mr, Bergeretbeu meghűlt a vér.Bármilyen ti»zta mintha a tudós középiskolák mellett, megfelelő számú szakiskolák állíttatnak fel. Hogy a jól jövedelmező gyakorlati élet-pályák minálunk vagy egészen parlagon állanak, vagy csaknem idegenek által vannak elfoglalva, annak részint gyermekeink nevelésében is a szorosan vett tudós irányhoz való hagyományos konok ragaszkodásunkban van oka, részint azon körülményben, hogy nem voltak o pályákra készítő magasabb szakiskoláink, hol ifjaink a mai kor által megkívánt tudományos és szakszerű kiképzést megnyerhették volna. Különösen az államok felvirágzásának s hatalmuk biztosításának egyik legkiválóbb emelője, legfontosabb tényezője: a kereskedelemre előkészítő szakiskoláknak voltunk és vagyunk részben ma is nagy híjával. A mit e tekintetben nyertünk, az mind a Királyhágón tuli részeknek jutott; Erdélynek azonban, hol egymást érik a szorosan vett tudományos pályákra készítő középtanodák, nyilvános kereskedelmi magasabb tanintézete a kolozsvári felsőbb kereskedelmi iskola felállítása előtt nem volt 8 több ezenkívül nincs ma is. Ily körülmények közt igen könnyen érthető azután, hogy hazánk a kereskedelmet illetőleg, előnyös földrajzi helyzete daczára is, épen nem versenyezhet a külföldi miveit államokkal s tőlük nem- zetgazdászati tekintetben nem függetlenítheti magát annyira, a mennyire egy önálló, vagy legalább önállásra törekvő államnak hivatása és érdeke megkívánja. Hogy e nemcsak állami életünkben ily fontos szerepet vivő, hanem az egyénre is szépen jövedelmező, biztos és független s ezért tisztelt állást biztositó kereskedelmi pálya tauulni vágyó ifjainkból legalább a jövőben szakképzett és óhajtott számú munkásokat kapjon: az említett testületek, habár tetemes áldozatok árán is, hazafias örömmel állították fel a kolozsvári felsőbb kér. iskolát. (Folytatása következik.) Az országos színészeti tanodában a beiratkozások folyó évi szeptember hó 6-án, szombaton d. u. 3 órakor kezdődnek s három napon át, minden d. u. 3—5-ig, bezárólag szept. 8-án fejeztetnek be. A jelentkező növendékek fölvételi vizsgálata szept. 9-én, kedden d. u. 3 órakor tartatik, ugyancsak a tanoda helyiségében (Kerepesi-út, Nemzeti szinház bérháza, III. emelet). A felvételi kellékek: színpadias, csinos alak, tiszta kiejtésű, csengő hang s kifejlett testi alkotás mellett (melyről a fölvételi vizsgálaton jelenlevő orvos ad véleményt) legalább 18 éves kor a férfiaknál s betöltött 15 év a leányoknál, mi hiteles okirattal bizonyítandó. Szükséges továbbá annyi műveltség és iskolai képzettségről szóló bizonyítvány, mennyit a megjelölt korb au minden müveit ifjútól megvárhatni. Azok, kik nem szülőik vagy gyámjaik kíséretében jönnek, a szülők vagy gyámok írásbeli beleegyezését tartoznak magukkal hozni. A jelentkező növendékek csak törvényes családi nevükön irathatják be magukat. Arra pedig előre is figyelmeztet az igazgatóság mindenkit, hogy a behatási és felvételi dij 6 frt a beiratásnál azonnal lefizetendő, fölvétel esetéu pedig az évi 30 frtnyi tandíj első részlete 10 frt, melynek fizetése alól első éves növendék föl nem mentetik. Végül szükséges megjegyeznünk, hogy az operai szakra csak oly jelentkezőket veszünk föl, kik a m. kir. zeneakadémia magánének-tanfolyamának el■ ■ —— * < ........... volt is lelkiismerete, reszketett félelmében. Sző nélkül követte a fogdmegeket. Csak harmadnapra került rá a kihallgatási óra. A vizsgáló biró szörnyű komor arczczal fogadta. — Bergeret Anatole Edmonde? — olvasta ki az előtte fekvő aktákból. — Az ón vagyok ! — Foglalkozása? — Ékszerész. — Bereget Anatole Edmonde, ön azzal van vádolva, hogy a legújabb rendelet ellen vétett. — Eu? Miféle rendelet ellen? — Nem jelentette be vendégét, noha az nyolcz napig időzött házában. Ez pedig a mai viszonya közt főbenjáró bűn ! .A — De kérem! nekem nem érkezett vdfad' — Ne tagadja ! Egy rendőr egészen tis? .égem ! lotta, midőn az elfogatását megelőző est' -tán hal- zetőjónek azt mondta ... ,en üzletve — Mit mondtam ? — Azt mondá: „Noha Julien es vendégem, mégis ő a legnagyoK ,ak nyolcz nap óta a czár sem parancsol neki.“ ,o ur a házban, még — Mr. Bergeret higgadt a tisztesség. De most le 1 . ember volt, tudta is mi vetés miatt. mellett ülnie — a nagy ne— Mit kaczag ? — tréfásnak találja k<- . kérdi bosszúsan a biró, — oly — Bocsánat jgyed ? — Nos, kic ... bal ha! ha! De Julien . . . — Most doda ez a Jlien ? hogy a le- született fiam. Biztosíthatom biró urat, dalmáb? gloyalisabb alattvaló a czár egész biro-
