Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)

1884-07-19 / 81. szám

választási jegyzőkönyvben körülményesen felvéve lettek.

Hanem megmondom itt is, hol a bibi. Ugyanis a választás berekesztésekor az idő már előrehaladott ; a küldöttségi elnök munkáját C érakor bevé- gezvőn, a maga kifogástalanul elkészített jegyzőkönyveit, szavazati lajstromokat stb. 3—3 példányban kiállítva átadta a választási elnöknek s azzal minden hozzátartozóival haza sietett. A választási elnöknek sem ideje, sem arra elég alkalmas embere nem volt a különben is a választás berekesztése után szerkeszthető jegyzőkönyvnek, visszautasított sz. jegyzéknek 3—3 példánybani elkészítésére, hanem a Kovács Károlynak átadottnak csak másod példánya készülhetett a pillanatban el.

A kovásznai levél írója itt a központi hivatal titoktárában tudomására jött, hogy elnök a hiányzó

3-ik példány beadására lett felhiva, s ebből kieszelte, mintha olyan nem is léteznék; ebből pedig az ő lelke sugallata szerint kimagyarázta a választás megsemmisítését, a „Székely Nemzet“ pedig ezt elveivel megegyezőnek tartván, világra bocsátá.

Ennyit előadni a közvélemény tájékoztatása végett szükségesnek láttam.

D. Veres Gyula.

Remélem, czikkiró ur, az ügy iránti jóakaratomról meg lehet győződve ! Minek biztosítékául mindig kész vagyok a közművelődés érdekeinek — czikkiró úrral kezet fogva — használni vagy szolgálni !

Egy másik énekbarát.

Egy kis észrevétel a „dalegylet“ cziniü czikkre.

A „Nemere Határszéli Közlöny“ f. évi 79-ik számának olvasása közben „Egy énekkarát“-nak „dalegylet“ czimü czikkére elhatároztam egy kis észrevételt tenni, azért egyenesen czikkiróhoz fordulok szerény észrevételemmel.

Hát tisztelt uram ! Ön kifejezést adott azon óhajtásának, hogy dalegyletet S.-Szentgyörgynek ! és úgy véli a czélt elérni, hogy gyüjtessék össze egy bizonyos pénzösszeg kéregetés vagy valami szelidebb aláírás utján, a többi az egylet dolga, már persze, a melyet előbb megalakítani vél; de mindenesetre előbb alakítani kell. Tehát ismét alakítani!

Nem kérdezem, hogy tudja-e, mit tesz jótékony czélra kéregetni, mert elhiszem, hogy tudja, de bi zonyosan rég próbálta, mert különben nem javasolná ; a mi pedig a dalegylet alakítását illeti, arra az észrevételem ez: nem szükség ide semmi alakítás, alakítottunk mi már eleget! Van S.-Szentgyörgynek egy „műkedvelők egyesülete“, mely eléggé bebizonyította életképességét; ezen egyesület négy különböző szakosztályt foglal magában, ott van annak a dalosztálya is, meg is van alakítva készen, csak föl kell ébreszteni álmaiból s álljon az élére egy ügyes művezető, a többit eligazítja a központi választmány !

Ezt kell támogatni, mert ezen egyesület együttesen több eredményre képes, mit külön-külön egyleteket alakitni; a műerőknek együttes működése, összetartása és egymást támogatása hamarább megteremti azt az uralkodó elemet: a pénzt, mint az aláírás vagy a kéregetés !

Ennyi, a mit czikkiró urnák észrevételképen el mondani akartam.

Nyári szabadság.

A szomorú tényt, hogy a magyar államhivatalnokot a szabadságidő nem jognál fogva illeti meg, hanem ezt mint kegyelmet kell neki esetről-esetre kikérni, sehol sem követi oly hosszú sorozata a leg- szomorubb viszonyoknak, mint a postaintézetnél. Csak az igazságszolgáltatási tisztviselők vannak abban a kiváltságos helyzetben — a mi különben mindenütt úgy van, hol a tisztviselő és az állam közti szolgálati viszony törvényes alapon nyugszik, hogy a munkához arányos szabadságban részesülhetnek, mig a többi hivatalnokok, kivétel nélkül felettes hatóságaik kegyére vannak utalva. A felettes hatóságok pedig — legyenek bármily méltányosak, bármily ismerősek a viszonyokkal, első sorban a szolgálat érdekeit veszik figyelembe, a mi azután gyakran összeütközik a hivatalnokok magán érdekeivel.

Különösen a postánál van örökös harcz e két érdek között. A szolgálat hátrányt nem szenvedhet, ennek, ha törik, ha szakad, menni kell, te hát a tisztviselő érdekének kell háttérbe szorulni.

Postahivatalaink szűk helyiségeinek legtöbbször egészségtelen berendezése, a végzendő óriási munkahalmaz egyforma ellensége a tisztviselő egészségének. És mindemellett vannak olyan tisztviselők, kik dicsekesznek azzal, hogy ha — sőt tiz évi szolgálatuk alatt soha szabadságon nem voltak. Másutt — ha nem is minden évben, de akkor, a mikor kijut a szabadságidőből is valamicske a tisztviselőknek ; de ha nem volna is ez igy, távolról sem rejlenék benne oly komoly veszély, mint a postaintézetnél. Mi nálunk a szabadságolásokkal követett rendszer alkalmas arra, hogy az intézet ma még életerős, munkabíró tisztikarának egészségét ássa alá. A hol folytonos a munkaerő fogyasztása, a nélkül, hogy gondoskodás történnék annak visz- sza szerzése iránt, ott tisztán áll az eredmény. Ma még nem érezzük a viszonyok súlyát, de majd mikor a mostani fiatal nemzedék gázol husz-huszonötödik szolgálati évében, akkor azok kélelhetítleuül fognak reánehezedni az intézetre.

Többször hallottunk a nyár folyamán tisztviselők közt ily társalgást: Folyamodott szabadságért ? Nem, mert nincs orvosi bizonyítványom. Tehát ott vagyunk, hogy a tisztviselőnek előbb meg kell betegedni, hogy kérvénye kedvező elintézését várhassa. Nem az erők konszerválása a czél, hanem csakis végszükségből adatik meg a szabadság, mikor már az orvosi bizonyítvány mint eleugedhetlen szükséges orvosságot állítja oda a betegség meggyógyitására, várhatja a tisztviselő, hogy kérelme meghallgatásra talál.

(Vége következik.)

Mi sem esik kellemetlenebből az embernek, mint a változás. Távollétemben kőházat is építettek szűzies tiszta falumban az idegen „jövevények“. Mánya és Léhner tekintetes czimre vergődtek s Zádik a hires Cserey Mihály kúriájába ült be s nagyságol- tatja magát. 0 tempóra, o mores !

Istenem, beh szomorú érzést kelt a mult fényének tengő romja! Az ón szülőházam büszke oszlopai is leroskadtak. . . .

„Pipaszó“ nélkül mit érne a falusi élet? Esténte kiültem pipával az ereszbe, s szemem elmerült a Hargitára borult homályba.

„Jó estét! Hát nem jő náluuk?“, kiálta az ut- czáról vidoran be Kati János, igy nevezve, mivel atyja neve incognito szerepelt a kereszteltek anyakönyvében.

„Dehogy nem!“ S átmentem a szomszédba. Négy partáj lakott egy udvaron : tiszta jó rokonság, a Koszok kőfaragó nemzetsége. Utón-útfélen látni Csik hosszában és szóltében a kőkereszteket, melyeknek stilszerü dignitását a Koszok vésője hívta létre. A gránit-malomkövek s a kirakott kutak is beszélhetnének holmit e véső ügyességéről. S hát még milyen politikusok !

A küszöbök előtt elnyúló agyagtöltésen találám a tisztes kompániát együtt. Marczi, Péter és Anti bá mélyen belemerültek vala a kőfaragászat üzletének szakszerű megbeszélgetésébe. A nemes bagóié hangos stentori hangot kölcsönzött élénk disputájuknak.

„A nadrágos emberek s Kossuth Lajos tették a föld népét szegénynyó!“ mondá Marczi, az öreg.

„Azt biz a kamarilla s a mamelukok !“ állitá Anti.

„Adjon Isten !“ vágók közbe, s halk öröm váltá fel a zajos beszédet. Ekkor már én váltam hőssé a hősök között, kikről az agyagfalvi gyűlés króni kája oly dicsórőleg szól.

„Nincs is párja a magyarnak 1“ állitá Kosz Péter. „A bagarus (bajor) király is ezt mondja; a bagarus kórdó Ferencz Józseftől: „Ki a legjobb katonád?“ — „„A cseh!““ válaszolt az osztrák. — ,Ülj szépen, Józsi! mert a magyar !“ rivalt rá a bagarus.“

Nopcsa tudná megmondani, hogy a potentátok igy diskurálnake vagy nem. — Különben a nép szava isten szava !

Megszólalt Kati János is :

„Ez a Tisza Kálmán erősen Kain- (kegyetlen) ember lehet, mert erősen rójja az adót gyenge vállainkra!“

„Sok a beámter s az ügyvéd!“ szóla közbe Pé- terué, a ki egy Himeláya-nagyságu puliszkát du- vaszta ki a fekete főzőbői. Biz nekem is kellett belőle ízlelnem, addig Ipnálgattak.

„Immár bocsánatot affelől, hogy pálinkával nem kínáljuk, mert a fiuánczok orrától nem lehet bekeverni“, mentegetőzének a jólelküek.

Háry János módjára zsebembe nyulék s egy-egy krajczárkával ajándékozóm meg a borzas, álmos porontyokat. — Másnap bizalmasan átjött hozzám a kiváncsi apró nép. Az egyik annyira belemerült a falon függő arczképek bámészkodásába, hogy végre hangosan elkiáltá magát: „Jaj, be sok szép nagy Máriátok van, bácsi!“

„Hát nektek nincsen ?“ kérdém.

„Van, de még nem nőttek ekkorát." (Megjegyzendő, hogy azok a szép nagy Máriák a Kossuth és Garibaldi arczképei valának.)

De ki tudná azokat a kis kedélyes epizódokat mind elbeszélni, melyek két havi szünidőmet betöltők! . . . Akkor tanultam meg a szerelmes levelek irályát alaposan. Jöttek a lányok s elmondták őszinte nyíltsággal, párolgó szívből hirtelen kivillá- zott gerjedelmeiket; s mindazt ékesen lepingáltam hűséges tollvonásokban.

Nem irtani, de gyakran szálltak gondolataim a távolba ahhoz a drága lélekhez, a ki hazatértemkor némán üdvözölt beszédes, szelíd szemeivel, a kit a sors tőlem megtagadott !

Peták.

VEGYES HÍREK.

Halálozás. A brassói iparosságnak a múlt héten halottja volt, mely mélyen sújtotta a derék magyar iparosokat. Egy jó hazafi, derék magyar ember s szorgalmas iparos hunyt el néhai Veszprémi József mészárosban. Halála hirtelen volt, sziv8zélhüdés érte. Temetése f. hó 13-án óriási részvét mellett ment végbe, mint Kászony István óta Brassón még nem volt. Ezrével jöttek el, hogy végtiszteletben részesítsék a jó felebarátot, ki oly hirtelen halt meg, bánatos özvegyet s árvákat hagyva hátra. Az ég gyógyítsa a gyászolók nagy sebét, nyújtson nekik enyhítő vigaszt. Béke hamvaira !

Villáin által agyonsujtott vőlegény. Megrendítő eset színhelye volt a mult csütörtökön Szajk község, Német-Bóly mellett. Gerecht Gáspár paraszt gazda férjhez adta e napon a leányát. Sürgős lóvén a mezei munka, a lakodalmi vendégek rövid lakoma után újra kimentek aratni s estére hagyták a sajátképeni ünnepélyt. Aratni ment a házigazdának 24 éves fia is. Egyszerre vihar támadt ; a fiú a szekér alá bujt az eső elől s ott egy lecsapó villám agyonütötte. A nászünnepély tehát halotti torrá vált.

Iszonyú eset történt nemrég Hammban, egy németországi helységben. D. erdész korSn kiment kerületébe, s neje a kávé készítéssel foglalkozott. Egyszerre egy ember lépett be, ki egyetlen hosszú ingbe volt öltözve. Rárohant az asszonyra s fojtogatni kezdó. A segélykiáltásokra elősietett az erdésznek 17 éves fia s az ismeretlen embert söróttel kétszer oldalba lőve, rendőrért sietett. Midőn ezzel együtt visszaérkeztek, az ismeretlen vértől borítva a folyosón állt s egy oszlophoz fogódzott, az asz- szony pedig ájultan feküdt a földön. A sebesült minden kérdésre zavaros feleletet adott, úgy, hogy csakhamar belátták, hogy őrülttel van dolguk. Később kitűnt, hogy a neustadti intézetből szökött meg, hova aztán visszavitték.

Érdekes jelentés- Egy franczia prefekt a belügyminiszterhez következő táviratot intézte: „Minden elővigyázati intézkedés megtétetett, mindenki helyén van; most már csak a kolerát várjuk.“

Regényes történet. Milanóban egy német fiatal ember kószált az utczákon, kezében a piros Baede- ker-könyvvel. Egy czitromvizes bolt előtt megállt egy kis frissítőt inni. Ep mögötte egy diszes öltözetű fiatal hölgy is czitromvizet kért s mikor fizetni akart, zavarodva vette észre, hogy nincs nála tárczája. A nőmet udvariasan kért engedelmet, hogy a csekélységet kifizesse. A hölgy elfogadta a szívességet, sőt a fiatal ember karját is, mikor a regényes hajlamú német hazakisérőül ajánlkozott. Menetközben a nő elbeszélte lovagjának, hogy neki az orvos főfájás ellen burnótozást rendelt; azzal csinos kis ezüstszelenczét vett elő és tréfásan megkínálta vele az idegent. A német felszippantott egy csipetet és pár pillanat múlva csodálatos félelmes érzés lepte meg, majd eszméletlenül rogyott le az utczakövezetre. „Jaj a férjem, jaj a férjem 1“ siránkozott most a hölgy. „Meghalt! Segítség!“ Az ájultat fölemelték s bevitték egy közel borbőlymű- helybe, hol az álfeleség kérte az ottlevőket, hogy vigyázzanak a férjére, mig ő visszatér az orvossal. „De igy csak nem hagyhatom“, mondá a borbélynak, „magamhoz veszem a pénzét és az óráját, mert még el talál veszni.“ A borbélynak nem lehetett ellenvetése, s a hölgy nagy sebtiben zsebeibe dugdosva a német minden értékes holmiját, elrohant. Persze, mikor az ájult fölocsudott, nyilvánvaló lett a szélhámosság; de az agyafúrt tolvaj hölgyet eddig hiába üldözi a rendőrség.

A lutrizás szenvedélye ellen küzdeni hasztalan fáradság, legalább Olaszországban. Egy ismert iró röpiratot irt a lutri ellen s azt az egész sajtó melegen üdvözölte. Jósolgatták, hogy a lutrizásra ka- patott közönségre bizonynyal igen nagy hatással lesz a röpirat s nem fognak többé annyit lutrizni. A röpirat megjelenése után kevéssel a szerző nagy meglepetésére a következő levelet kapta : „Tisztelt Uram! Mély köszönetét mondok önnek a lutrizásról irt könyvéért; egyúttal értesítem a szerencséről, a mely engem ért. Az ön müve 88 oldalból áll, van benne 44 lap és 27-ikén jelent meg. Én e számokat 88, 44 és 27 megtettem a lutrin és ternót csináltam vele.“

Védekezés a kolera ellen.

, Mines ugyan még a nyakunkon, de jobb félni, mint megijedni, s igy azt hiszszük, szívesen veszi e lapok t. olvasóközönsége, ha jó eleve megismertetjük a ma rendelkezésünkre álló fertőztelenitő szerekkel s azok használati módjával, a következőkben:

I. Fertőztelenitő szerek: 1. Száraz meleg, 80 egész 100° R. 2. Égetett mész. 3. Kali lug. 4. Natron lug. 5. Chlormész, szárazon összedörzsölve.

6. Vasgálicz, meleg vízben feloldva (1: 25.) 7. Chlor- zink, vízben feloldva (1. 160.) 8. Fölmangánsa- vas kali vízben feloldva (1: 100.) 9. Carbolsav: a) nyers carbolsav, kótszerannyi mennyiségben használandó, b) cárból viz, c) cárból mész, d) cárból olaj, e) cárból por. 10. Chlorgáz. 11. Kénecssav (kéngőz.) 12. Fertőztelenitő füstölők: u. m. eczet, boróka. 13. Fertőztelenitő vegyülőkek: u. m. Lüder és Leidloff-féle por és Süvern-fóle vegyülőkek, azaz;