Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)
1884-07-12 / 78. szám
— 311 — 'I deutscher Geist-, a deutsche Brust tal és jobb volna assimilálódni. A mérsékelt ellenzék bizonyára segédkezet nyújtana a szászoknak igaz ügy vódelme- zésében, de a magyar haza elleni agitáczióhoz nem kapnak a szászok a parlamentben támaszt. Félre tehát a chauvinizmussal! Zay Adolf az utolsó beszámolójában és prograrambeszédébon sokat engedett a 3 óv előtti magyarellenes hangból. Úgy látszik, ő már belátta, hogy a magyar országgyűlés nem vezetteti magát és nem diktáltál magának a deutscher Schulverein által. Induljanak az urak Zay után és meg fognak győződni, hogy az aktiv oppoziczióval sem nyernek többet, mint a románok a passiv oppoziczióval. Egyesülten a magyarral lehet kilátásuk jogaik védelméhez, de schulve- reinos rabulisztikával soha, mert ez utóbbi esetben ón is azt mondom : „also werden wir gegen einander kämpten“! És hogy ki fogja a rövidebbet buzni, e felett a tudósok tisztában vannak. I—n. Úgy látszik, csakhamar uj aera fog kezdődni városunkra és megyénkre; a magyarság ügye is las- san-lassan előbbre kezd hatolni, csak egy kellene most; egy egy magyar lap. Azt hiszem, és ezt hiszi az egész brassói magyarság — igen csekély, alig számbavehető s csak egyesekre szorítkozó kivétellel — hogy az a főispán, ki elég nagylelkű ily adományokat tenni, az egyszersmind ily szükséget és hézagot pótló, hazafias czélt is támogatni fog. Az isten tartsa meg sokáig gróf Bethlen András főispán ur ő méltóságát megyénk részére! Pluto. A papolczi határún a kár megközelíti a minimumot véve a 30—40 ezer forintot. Holnap a rozs és buza lekaszálásához jó részt hozzá fognak. . . . Ilyen évet községünk még nem ért. . , . Később többet. . . . —e —ly. Vidéki levelezés. Papolcz, 1884 — A papolczi nagy zivatar. — Tekintetes szerkesztő ur! julius 6. Brassó, 1884. julius 10-én. Tekintetes szerkesztő ur! Óriási elfoglaltságom miatt csak most jutok hozzá, hogy egy feljegyzésre csakugyan méltó cselekedetről értesítsem b. lapja t. olvasóit. Elkéstem már, az igaz, de azért még sem oly késő, hogy már közölni ne lehetne. Cselekményem Brassómegye törvényhatóságának f. hó 3-án tartott közgyűlésén játszódott le, tárgyam megyénk általánosan tisztelt és szeretett főispánja gróf Bethlen András ő méltósága. Tompa Sándor megyei kitűnő és szakavatott főjegyző a központi hivatal lakásszükségletéról referált, kifejtvén, hogy a jelenlegi bérelt lakás a szükségeknek immár meg nem felelő s a lakásra felajánlott 3200 írt nem elegendő, mert a brassói nyugdíjintézet évi 4000 írt bérösszeget kér az ösz- szes megyei központi hivatalhelyiségekért, beleértve a főispáni lakást is. E szerint 800 frtnyi differenczia mutatozik. Ekkor szót emel főispán ur ő méltósága s tőle megszokott nagylelkűséggel felajánja a hiányzó 800 irtot saját tározójából ittléte idejének minden évére. Azonban megyénk bizottmánya — bármennyire is lekötelezve érezte magát ez ajánlattal szemben — még sem fogadta azt el és Adam ügyvéd indítványára egyszerűen megszavazta a 4000 Irt évi bérösszeget. Ezzel ez az ügy véget nyert, de kezdetét vette egy másik. Ugyanis a főispán ur kijelentette, .hogy ha a törvényhatóság nem fogadta is el előbbi ajánlatát, akkor ő az előbbi ajánlott évi 800 irtot mindaddig, mig itt marad, a megyei tisztviselők részére alapítandó nyugdíjalap javára fogja adni. Riadó és szűnni nem akaró éljenzésekben törtek ki a jelenlévők, kikre ezen megyénk történetében eddig páratlanul álló cselekedet igen mély benyomást gyakorolt. Általános tisztelet és szeretet környezte főispánunkat eddig is, de nemeslelküségének ez újabb fényes bizonyítéka még növelni fogja azt. Ez az első kezdeményezése a nemes czélnak, mely bizonyára meg fog valósulni, ha oly férfiak veszik azt kezökbe, minő gróf Bethlen András. Nem minket közvatlenül érint e nagylelkű adomány, csak tisztviselőinket, de azért mindnyájan nagy hálával s köszönettel tartozunk érte szeretett főispánunknak. Julius hó 5-én (szombaton) vidékünkön szép derült idő és tikkasztó hőség uralkodott. A Kárpátok végbérczein már kora reggel minduntalan sötét felhők tornyosultak, melyek a hegyek ormain kisebb- nagyobb mértékben le is hullottak esőcseppek alakjában. Délután egy és félóra tájt a Bodzavám felől sürü felhő és nagyobb eső mutatkozott, mely habár a lég- és felhőhuzam keletről nyugotra nyomult is, mégis oldalt Oibai szék rónái felé közel- gett. . . . Csak rövid idő alatt a zágoni és papolczi hegyek felett több apró sötét felhő csoportosulva, ama felhőtől a zágoni és papolczi fejek felett átkötődve, félhold-alakban, a pákéi és barátosi határok felett is elterjedve, alig félóra alatt egy roppant sötét felhő képződött össze. ... A mig ezen felhő fonta a vész szálait felettünk, addig a zágoni erdő felől menydörgések és villámlások jelezték a vészt. De alig, hogy a zágoni bérczeket eltakarta az ömlő zápor, mintegy villámütésre a felettem lévő sötét felhőből kezdett nagy cseppekben hullani az eső. ... Oh! de alig esett neháuy csepp, követte ezt előbb borsó, később mogyoró s végre dió és még anuál is nagyobb darabokban hulló jég, mely tar tott másfél óráig. A tér, melyen e borzasztó elem dühöngött, kiterjedt: Papolcz községre a befüggő közeli erdőkkel, a papolczi felső határra, mely őszi vei volt bevetve, és a papolczi rétre; továbbá; PA ké é3 Barátos községeknek a papolczi határral szom- I szédos határrészeire. Midőn a vészfelbő teljesen kimerült, a papolczi középső (őszivel bevetett) határrész ®/i0. részén és a réten (mely a kaszálókon kivül tavaszival van bevetve) egészen szárközéptől térdig érő jég által volt elborítva, nemkülönben a község nagyobb része is. A befüggő oldalok késő estig fehérlettek. . . . Az ár csak úgy rohant, mindent magával sodorva. Ma (julius 6.) midőn e sorokat írom, még a községben a kertek és épületek mellett, nemkülönben a középső határon és a réten — mint személyesen meggyőződtem — még jég Által vannak a terek borítva; sőt a hol az ár összenyomta, még harmad napig is meg fog tartani a jég. Papolcz községében a vélemény : e község összes bevetett határainak és kaszálóinak minden terménye 9/,0. részben: teljesen megvan semmisülve. A kiujuláshoz semmi remény. ... A fenn maradó l/io ‘‘ősz is súlyos csapást szenvedett, ott is V», V„ V*» rész termés meg van semmisülve Az őszhatár már a vihar után fehér képet mu tatott. „Senise verim, Sevalle, tscho dschughum“ — (nagyon szeretlek téged, szegény gyermekem !) Mily bensőleg s mily kedvesen suttogta ezt a pajkos leányka! . . . mint édes szirénhang csengett füleimben ; gyermekies szivem feléledt e barátságos kedves szavak hatása alatt. . . . Majd sírtam, keserű könyeket hullatva, elátkoztam a világot, el a magas portát és el — kis török szoraszódnőmet. Mert hát ennek a kis ábrándos Fatima-nak olyan kedves, kicsike, de azért izmos kezecskéi valónak, ezek pedig erős, de kicsike ökölre csukódtak, melyek aztán fejemen és szegény hátamon csak úgy kényök-kedvük szerint tánczoltak, de irgalmatlanul tánczoltak. . . . Hogy történt ez ? Rövid a történet, nem is nagyon vig, nem is nagyon szomorú; leginkább még tragikomikus, mint minden e világon, mint a világ maga. Alig félórányira Galacztól, tehát egész közel az oláh határhoz, csendes török határvároska feküdt. Csak kevés török lakta s ezek Bem mondhatók a városka legrosszabbjainak; keveset ittak, sokat dohányoztak s szorgalmasan dolgoztak ! Mintegy száz lépésnyire házunktól az öreg Duna vetette óriási sötétkék hullámait. Házunk mellett kis villa, takaros kertecske által elválasztva tőlünk, ízléses is, ds annál szebb növényektől környezett és befutott. Abban lakott egy igen öreg s gazdag, csendes és müveit, de a mellett nagyon fanatikus török hazafi, apám testi-lelki jó barátja — Murad Effendi — tizennégy éves leánykájával. A gazdaságot Validóe, egy vén, köhécselő asszony vezette. Az öreg Murad Effenditől már egész ifjú gyoV' mekkoromban féltem, -- úgy mipoa&H nekem vö1 bajusza s hosszú félelmet | rös fezje, hosszú, fehér gerjesztő — tsibukja. Mikor aztán öregebb lettem, fez-bajusz és tsibuk előttem sokat vesztettek uymbusokból; helyettök azonban tiszteletet parancsoltak az öreg ur komoly, csaknem merev alakja, sötét, kifejezésteljes szemei, rövid, kategorikusan felállított nézetei és mély tudománya. 0 sokat tanult, sokat is tudott, de keve- veset beszélt. És e kevésben is csaknem mindég volt vonatkozás arra. „Allah hatalmas, Mohamed az ő szolgája és Murad Effendi moslem.“ Ő a maga nemében nagyon jó volt, apámat őszinte barátként szerette, nekem igen sok mazsolát adott, én pedig nagyon szeretem a — mazsolát. De még jobban — sokkal jobban szerettem az ő Fatima leányát, az öreg szemefényét, legnagyobb kincsét, I élete napját. Mint szomszédgyermekek együtt növekedtünk. Én német házitanitótól sokat tanultam, úgy hogy már tizenkét évvel nagy politikus voltam, a „Romanul“ vezérczikkét naponként végig olvastam s már any- nyira vittem, hogy itt-ott magam is írtam vezér- czikket a — naplómba. Fatima kevesebbet tanult s ezt is csak atyját ól. De ő eszes leány volt és sokat gondolkozott. Midőn tizennegyedik évébe lépett, engem már csak úgy lenézett. Ő büszke volt, tudta, hogy nagyon szép s Murad Effendi az ő atyja. Tudta, hogy nagyon szép, de honnan ? — Biz én azt meg nem mondhatom. — Hízelgő és udvarló akkoriban nem igen volt a városban, az öreg Valide pedig nem tette azt a bolondot, ón magam sem. Csak az atyja nagy termőnek tükre árulhatta el neki. (Vége következik.) VEGYES HÍREK. A medve ismét a mult héten két Ízben is felkereste a papolczi ökörcsordát, de nem boldogult. Két könnyű sebesülést okozott. Tegnap azonban Bagoly József (rab) igavonó ökrét a „Mohoson“ életveszélyesen megszaggatta. A kolera nálunk. Hód-Mező-Vásárhelyről és Maros-Ludasról oly hírek érkeznek, melyek — habár bizonyára több bennök a pánik által okozott nagyítás, mint a valóság — mégis figyelmeztetésül szolgálhatnak a különféle hatóságoknak, hogy az egészségügyi óvintézkedéseket a legszigorúbban hajtsák végre. A hód mező-vásárhelyi esetet egy ottani újság következőkben adja elő: Bizonyos Dómján Ferencz nevű ember egy hét előtt magát rosszul érezvén, dr. H. orvosi tanácsát kérte ki, s midőn a rendelt borogatás és porok használása után sem érezte javulását, mult pénteken dr. B.-hez fordult. Ez őt megvizsgálta s kolerin jelenséget tapasztalt, miről a tiszti főorvosnak írásos jelentést is tett. A betegség kiderítése iránt az eljárás megindittatott s a kolera betegség s ezzel karöltve járó görcsök denique konstatáltattak s a polgármesteri hivatal egy hosszú sürgönyben be is jelentette az esetet a belügyminisztériumhoz azzal, hogy a beteg a hány- tatószer alkalmazása után jobban lett. A további vizsgálat kiderítette még azt is, hogy a beteg vasárnap délben iyen jól evett, megterhelte gyomrát s a konstatált kolerát és görcsöket a mértékletlenül élvezett paszulyleves okozta. Három öngyilkosság egy nap alatt Szegeden. Szegeden a halálnak a kolera segítségére sincs szüksége. Pusztítják ott az emberek öumagukat. Valóságos járványuyá lett az öngyilkosság. A legutóbbi 24 óra alatt is nem kevesebb mint három ily „eset“ történt. I.azur Ferencz 40 éves zongorahangoló, Palócz Ferencz kocsmájában egy pohárka sligovi- czát s aztán valami kis nyugvóhelyet kórt. El is helyezték a kamarában, hol másnap reggelre egy fűrészről leoldott szoritó-zsinegnél fogva a gerendafára akasztotta fel magát. Öngyilkosságának oka a nyomor. — Kertész Sándor pékmester szomszédságában lakodalmat tartottak. A mulatozók este 10 óra tájban az udvarra mentek ki s látták, hogy Kertész ereszes folyosójáu valaki ágaskodik, mintha át akarna nézni. Biztatták, hogy jöjjön át. Midőn pedig látták, hogy meg se mozdul, nehányan rosz- szat sejtve átmentek, s ime ott függött egy vastag szíjra fölakasztva Kertész udvarosa, Hegedűs Lajos, 23 esztendős legény. Levágták s eczettel és egyéb szerrel sikerült életre hozni. Lábra állni azonban nem birt, mert tömérdek pálinkát ihatott meg s öngyilkossági kísérletét kínjában követte el. Aligha fog életben maradni. — A harmadik öngyilkos Németh Gyula 35 éves lakatos-segéd, ki a csillagalaku börtön építésénél dolgozó társaitól félrevonulva, vízzel töltött pisztolylyal lőtte magát főbe. A munkánál mint Arkay budapesti gépgyáros művezetője dolgozott. Öngyilkosságának oka valószínűleg az — asszony, mert állítólag egy budapesti nővel sürü levelezésben állt. Végzetes lovaglás. Weisz Tódor budapesti illetőségű 29 éves, magas, erőteljes fiatal ember, a Spitzer Gerzson és társa czég főnöke ős háztulajdonos, egy idő óta Bécs mellett a helenenthali Sa- cher-féle gyógyintézetben tartózkodott. Kedden reggel hat órakor Boschan Eruő nevű barátja társaságában sótalovaglásra indult. Az útba eső „Krai- nenhütte“-ben megreggeliztek s azután tovább akartak menni. Weisz lova nyugtalankodott, a házi szolga segíteni akart Weisznak a fölszállásnál, de ez — gyakorlott lovas lóvén — barátjához utasította őt. Alig tette azonban Weisz kengyelbe az egyik lábát, a ló — a sarkantyú által érintve — előre- ugrott s mielőtt a lovag a másik lábát is kengyelbe tehette volna, tovairamodott s Weiszt az u. n. kolera-kápolna mellett az ut egy sarkkövére dobta. Boschan ur utána sietett s elszörnyedve látta, hogy társa mozdulatlanul fekszik. Rögtön a gyógyintézetbe vágtatott s két orvos kísérletében tért visz- sza, kik azonban már csak a halált konstatálhatták. Weisznak az esős következtében a hátgerincze tört kettő. A holttestet Budapestre szállítják, hol Weisz Tódornak három fiú és három leánytestvóra lakik. Atyja nem él, anyja jelenleg Ischlben van, hova táviratilag üzenték meg fia borzasztó halálát. Halálos játék. Újpesten folyó hó 8-án estefelé egy csoport gyermek fürdés közben azzal mulatott, hogy fadarabokat dobáltak a Dunába s egymást „apportiroztatták“. A 12 éves Kozma Gábor eközben oly mélyen ment be a Dunába, hogy egyszerre csak bukdácsolni kezdett s nehány percznyi küzdelem után elmerült s a vízbe fulladt. Magas életkor. Kremsből írják, hogy ott folyó hó 1-én ünnepelte 102-dik születésnapját Wissgrill Anna asszony. A matróna szellemileg még teljesen ép 3 étvágya is meglehetős. Különben többnyire az ágyban fekszik s álmatlanság bántja. % ■
