Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)

1884-06-17 / 67. szám

Sepsi-Szentgyörgy, 1884.

Kedd, junius 17.

XIY. évfolyam. 67. szám.

NEMERE.

HATÁRSZÉLI KÖZLÖNY.

Politikai, társadalmi, közgazdászati, közművelődési és szépirodalmi lap.

ZMIeg-jeleziils: lietenlrint háromszor: !K:ecid.em., Cs-íitörtölsön. és Szombaton.

Szerkesztőségi iroda:

Sepsi-Szentgyörgyön, íőpiacz, 629. sz. a.

(Csulak Zsigmond-féle ház), hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kéziratok vissza nem adatnak.

Kiadóhivatal:

Előfizetési ár

helyben házhoz hordva, vagy vidékre posBernstein Márk könyvnyomdája, hová

tán küldve:

az előfizetési pénzek és hirdetések bérEgész évre . .

. 7 írt — kr.

mentesen küldendők

Félévre . . . Negyedévre . .

■ 3 „ 50 „ - 1 „ 80 „

Hirdetések díja:

3 hasábos petit-sorért vagy annak helyéért 5 kr. Bélyegdij külön 30 kr. Nagyobb és többszöri hirdetéseknél kedvezmény.

Nyilttér sora 15 kr. Hirdetmények és nyilttér előre fizetendők.

Hirdetmények fölvétetnek a kiadóhivatalban, Bernstein Márk könyvkereskedésében; Bécsben: Haasenstein és Vogler, Budapesten: Dnkes és Mezei, Ilaasenstein és Vogler, Goldberger

A. B., Láng L. és Schwarz hirdetési irodájában.

I

S.-Szentgyörgy, junius 1G.

(n.) A választás első két napjának eredménye előttünk van; nem valami nagyon kedvező az Tisza Kálmán nyájára.

Az első két nap eredményével az ellenzék nagyon is meg lehet elégedve: számban és tekintélyben is győzött. A kormány legerősebb poziczióiból ki vau forgatva, Arad, Sopron és Hont megyék elvesztek a kormány részére. A kormánypárt legkiválóbb tagjainak nehánya: báró Bánhidy Béla, Mőricz Pál, gróf Károlyi Tibor (a miniszterelnök sógora) és Vizsolyi Gusztáv meg vannak verve, — ők „a csatatér halottjai“. Fáik Miksa minden hivatalos presz- szió daczára csúnya kudarczot vallott Nagy- Kanizsán és még nagyon kétes, hogy meglesz-e Aradon. Ez magában véve is oly erkölcsi vereség, melyet a kormány aligha kihever.

És eltekintve ettől, számban vesztett a kormánypárt: eddigi tudósítások szerint vesztesége tizenöt kerület, a mi azonban hihetőleg még nagyobb is lesz.

Az ellenzék tehát nemcsak tekintélyben, hanem számban is győzött az első két nap alatt s azt hiszszük, ezentúl is győzni fog. Maga Háromszékmegyében is hódított egy oly kerületet a mérsékelt ellenzék, melyet a kormány elveszthetetlennek tartott: a kovásznait Kovács Károly személyében.

A fővárosban győzött a kormánypárt, az igaz. A budai rész kikiáltotta jelöltjeit, Pauler miniszter, Darányi, Országh, a pesti rész hevesen küzdött. Itt szenvedett nagy veszteséget a mérsékelt ellenzék, a párt egyik legkiválóbb tagját, Királyi Pált legyőzte a pártonkivüli- ségbe takaródzó kormánypárti gróf Zichy Jenő, s ezzei a főváros negyedik kerülete szakított Deák Fereucz hagyományával is. — Az ellenzék csak Szilágyi Dezsővel győzött a fővárosban, a többi mind kormánypárti.

A függetlenségi párt is szenvedett, egyik legtekintélyesebb tagja, Eötvös Károly két helyen bukott s még ez ideig kerület nélkül áll. Ez nagy csapás a pártra, de hiszszük és reméljük, hogy Eötvös nem fog a parlamentből kimaradni. — Csak e két férfiúban szenvedett vereséget az ellenzék, de hiszszük, kapnak ők kerületet másutt.

Nagy és váratlan győzelmet arattak az antiszemiták. A mult országgyűlésen összesúgott nehány rajongó ember, s ime, ma már tizeu- egy a pártbeli képviselők száma. Szomorú tünemény ! A magyar képviselőházban lesz egy párt, a mely követelni fogja a jogegyenlőség eltörlését, mely a törvényhozó testületből fogja a nép közé szórni a felekezeti gyülölség magvait, s teszi ezt a törvény védelme alatt. — Tisza Kálmán elkövet mindent az ellenzéki jelöltek ellen, megengedi a legnemtelenebb fegyvereket is ; ott van Hont, Arad s majdnem méltó társa ezeknek megyénk is, — de az antiszemita jelöltek ellen úgyszólván semmit sem tesz, pedig kinek volna könnyebb, mint a kormánypártnak. Sőt mi több, az a Tisza Kálmán, ki legtöbb főispánja utján a képzelhető legnagyobb erőszakot gyakoroltatja a szolgabi- rákkal, — az megengedi, hogy egy szolgabiró antiszemita programmal lépjea fel.

Gratulálunk neked, közigazgatás! Jól teszi Tisza Kálmán, ne is gondoljon ő az antiszemitákkal, azért mégis adakoznak pártja részére a hazai zsidók.

A nemzetiségiek szintén nyertek egy kerületet és alighanem nyerni fognak többet is.

Ha a választás eredménye ehhez hasonló marad a hátralevő napokon is, akkor csakugyan lejárt Tisza Kálmán napja, bárhogyan is szé- pitgessék azt az ő fizetett lapjai.

A képviselő választások. Teljesen^hiteles összeállítás szerint eddig meg választatott 141 kormány- párti képviselő', 48 mérsékelt ellenzéki, 47 függetlenségi, 11 antiszemita, 8 nemzetiségi és 5 párton- kivüli.

Ferencz iozsef király ő felsége junius 13 án reggel 6'/a órakor Münchenbe megérkezett és rövid időzés után Feldafingba utazott. A pályaudvarban Lipót bajor herczeg és neje Gizella főherczegasz- szony, továbbá Lajos bajor herczeg és az osztrákmagyar követ fogadták királyunkat,

A belga kormányválság. A '„Moniteur de Beige“ szerint valamennyi miniszter beadta lemondását. A „Journal de Bruxelles“ szerint a király az előbbi klerikális kormány elnökét és Maiout kihallgatáson fogadta. — Az „Indépendance Beige“ szerint az uj kabinet következőképp [alakult meg: Maiou: kül- ügy ; Odraman-Chimay herczeg : belügy ; Debruyn: közmunka ; Jacobs : pénzügy ; Thonissen : közoktatásügy; Jacmart tábornok: hadügy. A kamara elnökévé valószínűleg Bernaert fog kiueveztetni.

Zavargások a belga fővárosban. F. hó 11-én este nagy népcsoportok vonultak keresztül énekelve és kiabálva Brüsszel főutczáin, mely alkalommal ismételten verekedések fordultak elő. Egy katholikus könyvkereskedésben a néptömeg az ablaktáblákat bezúzta, az ablakfákat leszakította és benyomult a házba, hol különböző tárgyakat szétrombolt. Öt zavargót elfogtak. A bírói vizsgálat megindittatott.

Kossuth Lajos hálanyilatkozata

születésének 80 dik évfordulója alkalmából hozzáintézett üdvözlésekre.

(Vége.)

Minő különös szeszélye a sorsnak, hogy annyi testet, lelket emésztő viszontagság daczára engem a halál ily kivételesen soká itt felejtett ! De az üdvözlő iratok, melyek életem végalkonyát, a magyarnak „szabad hazát“ Ígérő közérzület nyilatkozvá- nyával megvigasztalák, a halál e feledékenységét szívélyes érzéssel fogadták s azon kívánattal kisérték, hogy még soká hullongjanak haszontalanná vált életem homokórájának szemcséi. Hálával fogadom a jóakaratot, mely e kívánatnak kútfeje, de nagyon érezern, hogy üres életnek nincsen értéke.

Oly nem személyes érdeknek, hanem magasabb, nemesebb czéloknak szánt életet kellett élni, a minőt én éltem s a meghiúsult életczél keservével oly tehetetlen öregen kell állni a sülyedő élethajó párkányán, a mint én állok, hogy az ember tapasztalásból megértse, mennyire igazuk van a bölcsészek- nep, kik Plátótól kezdve „az ismeretlen bölcseimének" írójáig, az élet melancholiájáról elmélkednek s a létet keserves adománynak nevezik.

De hát hullongjou a hátralevő néhány homokszem, a mig el nem hull; siettetni nincs erkölcsi jogom, késleltetni nicsen óhajom, de ha már meg kellett érnem azt, hogy nemzetem a „szabad hazát“ feladta, áldanám a végzetet, ha az alatt, mig annak a né| háoy homokszemnek elhullása véget ér, látnom engedtetnék, hogy élve jogával, nemzetem egy-egy : gyakorlatias lépést tett a „szabad haza“ visszaszerzésének ösvényén.

Teheti. Módjában van. Éppen most van módjában. Nehézség nélkül teheti, csak akarnia kell.

Én nem gondolom, hogy legyen magyar ember, a ki nem osztoznék Borsodmegye azon vallomásában, hogy „a nemzet vágyainak nem tetőpontja a közhelyzet, melynek korlátjai közt mozog“, hanem az állami függetlenség feladásának pártosai azt szokták ellenvetni, hogy többre vágyni, Magyarország feladott állami függetlenségének visszaszerzésére vágyni, hiú ábránd, mert az uralkodó hatalom akaratába ütközik, azt az uralkodó el nem fogadja.

Ha az a párt, melyet függetlenségi pártnak neveznek, a debreczem függetlenségi nyilatkozat alapján állana, az ellenvetés alapos lehetne, sőt én azt egy bizonyos fokig még akkor is érteném, ha az, a mit közjogi ellenzék kíván (az 1791 : X-ik s az ennek alapján hozott 1848-ki törvények megtartása) az alkotmányos magyar király számára feltartott törvényes jogokat csorbítani, vagy valami uj, valamely oly kísérteties aspiráczió volna, mint a minő amott a Dráván túl lietvenkedik.

De Magyarország állami függetlensége, melyet a közjogi ellenzék követel, nem ilyen, hanem pozitiv jog, diplomatikai szerződésekkel az uralkodás feltételéül kikötött, az ország alaptörvényeibe iktatott oly jog, melynek megtartására s másokkal is meg- tartatására az uralkodók egy hosszú sora megesküdött. — Minthogy ezt a jogot a nemzet 1867-ben Deák vezérlete alatt adta fel, bizony jó volna, ha a feledékeny nemzedék emlékezetében minél gyakrabban felelevenittetnék azon 1861 -ki felírat, mely- lyel Magyarország ezen állami jogát éppen Deák oly hatalmasan tisztába hozta.

Ilyen jogról lóvén szó : vájjon az udvari körökben bóknak tekintik-e azt a feltevést, hogy az uralkodó akkor is megtagadná e jognak érvénybe visszahelyezését, ha a nemzeti akarat alkotmányos utón a visszahelyezés mellett nyilatkoznék ? azt nem tudom, hanem azt tudom, hogy a kik e feltevést hangoztatják, az én összeférhetetlenségi tanom mellett érvelnek s forradalmat tanítanak; azt tudom, hogy e feltevés egyértelmű annak bevallásával, hogy Magyarország most nem alkotmányos ország. És nekem úgy tetszik, hogy a kik (ismét Borsodmegye szavaival élve) „oly földet éreznek lábuk alatt, melyen a nemzet küzdhet a jövőjéért, eszményeiért“, azoknak ama feltevés hangoztatásából hatványozott össztont kellene meríteniük arra, hogy e feltevés értéke tisztába hezassék; mert kettő közül egy megtörténnék : vagy az, hogy az uralkodó alkotmányos érzülete meghazudtolná azt a feltevést, vagy az, hogy a hályog lehullna a nemzet szemeiről, és senki sem ringatná többé magát azon ábrándban, hogy Magyarország most alkotmányos életet ól. Én a forradalmak szomorú kényszerűségétől megkímélve kívánnám tudni nemzetemet, tehát ismert vágyaim daczára is, az első vagylagosságot óhajtom, de a másodikat is nyereségnek tartanám, mert nemzetre végzetterherhesebb csapást nem ismerek, mint azt, ha maga magát csalva, hazugságban él.

De a kérdésnek nem ezen oldala állott szemeim előtt, midőn arra utaltam, hogy a nemzetnek éppen most van módjában egy nagyfontosságu gyakorlati lépést tenni a haza szabadságának ösvényén; hanem szemem előtt az állott, hogy az önrendelkezési jog feladásának oly ágazatai is vannak, még pedig keservesen érzett oly ágazatai, melyeknek elhárítása az 1867. XII. t.-cz. zugprókátori rabulisztikája által a „pragmatika szánkczióból“ kicsürt-csavart következtetésekbe nem ütközik, de a nemzetre nézve nemcsak az anyagi felvirágzás lehetségének, hanem (nagyítás nélkül mondhatni) jóformán a mindennapi falat kenyérnek érdekével bir.

Korunkat világszerte a közgazdászati kérdések dominálják. Magyarország pedig ép ezeket illetőleg vett kezeire oly bilincseket, melyek nem engedik, hogy háztartását saját érdekeinek kívánalmai szerint rendezhesse s közgazdászati bajainak orvoslását szabadon megkisére’hesse. S a következés az, hogy Magyarország közgazdászati’ag beteg, abnormis ál