Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)
1884-06-10 / 64. szám
— 254 — meg fogja hozni; lehetetlen, hogy meg ne hozza; és kit az áramlatok irányának megfigyelésében a napoknak egymást felváltó tünetei nem zavarhatnak, már is tisztán látom mindinkább oszlani a csalóka várakozások tizenhét éves ködét a kiáltó tények kiábrándító hatása alatt; és nekem, a sir szóién álló roskatag aggastyánnak, erősiti hitemet, támogatja reményemet maga annak tapasztalása is, hogy ama csakis államot megillethető hely kivívásának a9pirácziója még azon táborból is hivatalos kifejezésre jut, melyhez Torontálmegye magát számítja. (Itt felsorolja azután a nagy száműzött azokat, kik üdvözleteket küldöttek hozzá. Szerk.) Kötelességemnek tartottam az üdvözlők e névsorára kiterjeszkedni, minthogy az válaszul szolgá- land azon számos levelekre, melyek egy-egy üdvözlő irat vétele felől tudakozódnál?, de szükségem volt ez elszámlálásra azért is, miszerint nyilvánvalóvá legyen, hogy a külön-külön válaszolás folytatásával fel kell hagynom. Nem akarom e kénytelenséget a munka nehézségével indokolni. Nevetséges kérkedés volna ugyan, ha azt negélyezném, hogy mentnek érezem magamat azon hanyatlástól, mely az aggastyánt már a síron innen is nyugalomra inti. Buskomor mosoly vonult ajkaimra, a mint olvasám, (sokszor olvasóm !) hogy sokan azok közül, a leik aggkoromat jóindulatuk kifejezésével megtisztelték, elnézéssel fogadva nyilvánosságra jutott válasz leveleim fogyatkozásait, különféle változatokban szállítják felém azt a biztatást, melyet Hódmezővásárhely ékes üdvözlő irata akként fejezett ki: hogy „nem az évek teszik az embert aggá, hanem a lélek, az én lelkem pedig örök ifjú.“ (Folytatása következik.) Megyei ügyek. A belügyminiszter rendelete. A belügyminiszter az e héten kezdődő választások alkalmából következő rendeletet bocsátotta ki az összes törvényhatóságokhoz: Azon botrányos kihágások, melyek legközelebb több helyen elkövettettek, és a melyek a szabad nézetnyilvánitás tettleges megakadályozása és a nyu- godtabb polgárok megfélemlítésével a választások eredményének befolyásolását és meghamisítását ezé- lozzák, kötelességemmé teszik, miszerint utasítsam a törvényhatóságot, hogy felelősség terhe alatt azonnal intézkedjék az iránt, hogy a különböző elvű és nézetű képviselőjelöltek fellépései és beszédei és általában a képviselőválasztási mozgalom törvényes nyilvánulásai alkalmával, a nézetek szabad elmondása semmikép se gátoltassék; az pedig, hogy a fellázított tömegek erőszakoskodáshoz nyúlhassanak, minden viszonyok között és minden eszközzel lehetetlenné tétessék. Utasitom, hogy mindazok ellen, kik ily törvénytelen és gyalázatos eszközök használatát megkisér- lenók, vagy arra bujtogatnának, elvnézet- és személyválogatás nélkül minden, a törvény által megengedett eszközöket alkalmazza arra nézve, hogy ezen bűnös szándékukat végre ne hajthassák. A ki másnak vermet ás. A mult farsang utolsó napjai egyikén Lódi ur, gazdag bankár, ki az üzlettől már régóta visszavonulva él, Kallós úrral, jó barátja és kartársával együtt ült a kandallónál. Éjfélre járt az idő. Hódi Zoltán ur, az öregnek fia és a hölgyek távoztak hazulról ; az esti társaságban tánczvigalomakról volt szó s azt gyanították, hogy pár órára fölmeutek a Vigadó termébe. A két öreg társalgása lassankint bizalmas fordulatot vett. — Kedves Lódi barátom, — szólt Kallós ur — előttem megfoghatatlan az a makacsság, melylyel ön fiának Csahi kisasszonynyal való egybekelését ellenzi. — Nekem semmi kifogásom az egybekelés ellen, kedves barátom, hanem nőm ellenzi azt. — Hallgasson meg, Lódi; ön értelmes, méltányos ember, csak egyetlen hibát tapasztaltam önnél már régóta, mely természetesen az ön jó tulajdonaira gyakran árnyat vetett, pedig ennek a mi korunkban teljesen el kell tűnnie, s ez nem egyéb, mint a féltékenység1 . . . — Oh, féltékeny nem vagyok több.é Hiszen Ön látja, nőm álarezos bálba akar menni a vigadóba s én rá sem gondolok, hogy őt elkísérjem. — Meghiszem azt, az asszony ötven éves! Ön felől semmi esetre sem föltételezem, hogy most féltékeny lenne, csak arra figyelmeztetem, hogy ön legalább húsz évig átengedte magát ennek a nevetséges dolognak, s hogy ez az oly hosszan tartott féltékenység az ön szerelmének volt bizonysága. — Ön tehát engem igen gyöngének vél ? — kiáltott fel Lódi ur. Annyira gyöngének, viszonzá barátja, — hogy ön még csak neje vonakodásának okát sem ismeri. — Ki mondja ezt önnek ? Utasítom, hogy ha bármily ily tettlegességek mégis előfordulnának, a résztvevők megfenyitése iránt azonnal a legszigorúbb eljárás foganatosít- tássék Utasitom, hogy mindazon hivatalos közegek ellen, kik e tekintetben mulasztást vagy részrehajló eljárást tanúsítanának, a törvény állal előirt fegyelmi eljárást azonnal alkalmazza és a tényálláshoz képest az illetőket további elbánás végett esetleg a törvényes bíróságoknak adja át. Meg vagyok ugyan győződve, hogy a törvényhatóság maga is át lévén hatva azon eljárás elkerül- hetlen szükségétől, hogy ezen gyalázatos kihágások ismétlése úgy a szabadság, mint a nemzet jó hírneve érdekében minden módon megakadályoztassanak, jelen rendeletéin legpontosabb végrehajtását hazafiui kötelességének fogja tartani, mindazonáltal kijelentem azt is: hogy azon nem várt esetben, ha az nem történnék, a törvényben gyökerező teljes hatalmamat kötelességem szerint érvényesíteni fogom mindenki ellen személy és állásra való tekintet nélkül, ki ezen rendeletem ellen vét, vagy ki mint tisztviselő, elöljáró ezen rendeletemben megjelölt intézkedéseket, illetőleg a törvény által is parancsolt kötelességét nem, vagy hanyagul teljesiti. Egyúttal meghagyom azt is, hogy jelen remle- j letem minden város és községben haladék nélkül I kihirdettessék és a választók a hatóság által az iránt I is megnyugtatta9sanak, hogy ott, ahol szükséges, fegyveres erő által is biztosíttatni fog az, hogy választási jogát mindenki minden tartózkodás és félelem nélkül szabadon gyakorolhassa. A közjogi alapon álló ellenzék diadal- utja a kovásznai választó kerületben. Kovászna, 1884. junius 8-án. A mai nap délelőttjén hivatalos napi parancs ban lett kiadva, hogy a kovásznai választókerület összes községeinek elöljáróságai — különbeni büntetés terhe mellett — az újonnan jelölt kormány- párti képviselő programmbeszédének meghallgatása végett Kovásznán megjelenni és mentői több népet magukkal hozni ismerjék kötelességüknek. Természetes, hogy az ilyetén hivatalra eljárásokkal járni szokott kiadásokat maga a kormány fedezi, mert a szegény népet, melynek adói ilyen czélokra for- dittatnak, némileg kárpótolni kell. A hajsza, melyet a szolgabiró és bolygó zsidónak nevezett körjegyzője Finta Ferencz rendezett, any- nyiban sikerült, hogy a sok vajúdás után össze tudtak hozni 70 személyt, kik előtt aztán Künle ur megtartá egyhangú programmbeszédét.Lelkesültséget vagy valamely hazafias irányban életjelt adó mozzanatot a programmbeszéde gyáltalán daczára annak, hogy a fecerunt magnum áldomás, nem hiányzott, maga után nem hagyott. Hivatalos helyeslésnél, mely pénzen fogadott csőcseléket jellemez, egyéb hallható nem volt s ez is oly suttyomban történt, mintha az intézők a szuronyzegzett katonaság védelme közepeit, valamely nem várt meglepetéstől tartottak volna. Jobb is az inpopuláritást kalap alatt tartani, mert, ha a nagy közönségnek meg— Ön maga; ha azonban ismeri, mondja meg nejem, ha az csak némileg is észszerű 1 — SŐt nagyon is észszerű, — meghiszem azt! — Hadd hallom. — Kaczagni fog. — De hát tulajdonképen mi az, ha kérdenem szabad ? — A raicsókák a mártásban. — Kérem, semmi tréfa! Komolyan beszélünk. — Hallja tehát! Ön tudja, hogy ez kedvencz ételem, nőm azonban nemcsak, hogy nem kedveli, de el sem viselheti, még az asztalon is alig láthatja; inkább éhen halna meg, semhogy hozzányúlna. — Nos, mily viszonyban áll ez a ............. — Csak türelem ! Ezt mindenesetre előre kellelt aocsátanom, mielőtt elmondanám, hogy mi történt velem ezelőtt csaknem huszonkét évvel. — Abban az időben, midőn ön féltékeny volt? — Úgy van, nőm akkor huszonnyolez éves volt s én még az üzletet folytattam. Mindig nagy társaságot fogadtunk. Csabi ur igen gyakran eljött. — A leánykának atyja, kit az ön fia akar nőül venni ? — Az ! Ha ismerte ön akkor őt, emlékezni kell, íogy szép, fiatal világfi volt, szeretetve méltó, szellemes, hogy törekvései féltékenységet költhettek, s én csakugyan féltékenynyó is lettem. — Bizonyára észszerű okok nélkül, fogadni merek, hogy ön akkor beteges szellemének agyrémeit, valóknak tekintette. — Ezt a fogadást elveszítené, barátom. . . . Lódi ur e közben fölállt s fordított kézzel a terem falára ütött, kongó hangot adott. . . . Házasságom első napjaiban kis helyiséget készi tettem, melyről senki sem tudott, pedig abban mindent meg lehet hallani, a mit itt a teremben beszélnek ; titkos ajtón keresztül léptem be, s s miközben azt hitték, távol vagyok, ott ültem és iiall- gatództam, mutatjuk — undort kelt, 8 aztán e kerület a kormány politikájával s ennek pártja kártyahányásával annyira telve van, hogy „megbünhödte már a múltat s jövendőt!“ Délutánra volt hirdetve a mérsékelt ellenzék képviselőjelöltje Kovács Károly programmbeszéde. Már 2 óra után nagy mozgás uralkodott Kovászna községében, melyet a szomszéd községekből sűrű egymásutánban érkező szekerek s ezeken ülő lelkesült választók zaja élénkített. Nemzeti szinü zászlókkal tarkított csoportok tűntek elő s nemsokára a kis csoportok zeneszó melleit egy hatalmas testté tömörültek, mely a kovásznai végrehajtó-bizottság vezetése mellett komoly méltósággal indult a Páva községe felőli útvonalra. Délutáni 3 óra tájban távolról egy hosszú kocsisor tűnt föl, mely biztosan jelezte, hogy a közkedveltségnek örvendő, népszerű képviselőjelöltünk és kísérete nemsokára megérkezik. A szép rendivel való sorakozás megtörtént: elől a zászlósok s ezek előtt az ellenzéki párt egyik lankadatlan tagja, Csia György foglaltak állást. A mint szeretett jelöltünk az orbai kerület egyik tekintélyes birtokosa méltóságok Csorna Károly ur társaságában nagy számú kísérőivel a várakozók elibe érkezett, Csia György jól átgondolt és a körülményeknek megfelelő csinos beszéddel üdvözölte, melyet jelöltünk szűnni nem akaró éljenzések közepeit röviden megköszönt. E közben a folytonosan éljenző választók boláthatlau sűrű tömeggé nőtték ki magukat s a jelölt kísérőivel együtt a Rákóczy-induló zenéje mellett indult Kovászna községébe. E bevonulás valóságos diadalmenet volt, mely a kétkedőket meggyőzhette arról, hogy „nem fajult el még a székely vér 1" Utcza- hosszat ünnepi ruhába öltözött nők éljeneztek s lobogtatván kendőjüket, virágok és csokrokkal halmozták jelöltünket. A nagy lelkesedés a még jelen volt kormánypártiakat is lefegyvérezte, kiknek tagjai pirulva hagyták oda Künle táborát. Beérkezvén a mintegy 2000 főre tehető zöm a Butyka féle vendéglő tágas udvarára, pártunk köztiszteletben megőszült derék elnöke Deák Károly meleg szavakban üdvözölte jelöltünket s felkérte programmbeszéde megtartására; mire ez szép csengő hangon, szokásos megnyerő modorával fejtegette politikai hitvallását.*) Az éljen-vihart, mely a beszédet követte s az ebből származó lelkesültséget csak az tudja, a ki jelen volt. Én nem kísérlem meg leírni; csak azt jegyzem meg, hogy a Kovács Károly képviselővé választása biztos záloga gyanánt tekintem. A programmbeszéd megtartása után, az ellenzék központi végrehajtó-bizottságának elnöke D. Veres Gyula ügyvéd mondott a nagy számú hallgatóknak megjelenésükért szívélyes köszönetét. Méltó befejező beszéd volt ez, mely megfelelt a mai nap diadalának. A szebbnél-szebb és találóbb parabolákkal fűszerezett beszéd örökké emlékezetes és mély behatási! marad azoknál, kiknek ezt hallhatni szerencséjük volt. *) A programmheszédet tér szűke miatt csak lapunk következő számában közölhetjük. Szerk. Akkor egész kényelemmel figyelhettem meg Csabi ur szenvedélyének előmenetelét és csábitó tervének nőmre gyakorolt hatását. Hallottam, amint a szerelmes férfiú minden nap gyöngédebbé vált, nőm azonban először hozzám való szerelméről s aztán kötelességeiről, anyai szeretetéről fia iránt szóit, ki most a csábitónak leányát akarja nőül venni. Egy napon végre szenvedélye többé nem ismert határt, szemrehányásokat tett nőmnek, hogy nem szereti, Lódiné asssony zokogás közt nyilatkoztatta ki imádója előtt, hogy szivének titkát ugyan el nem árulná, de ő nem egyedül panaszkodhatik a miatt, hogy boldogtalan; szóval értésére adta, hogy én vagyok boldogságának egyetlen akadálya s ő ha én nem lennék a világon, tülboldog volna annyi szerelem birtokában. — Valóban ? — kiáltott fel Kallós ur. — Csabi ur legalább úgy értette, — folytalá Lódi ur, — mert mindig csak arról beszélt., hogy én arra vagyok csupán teremtve, hogy őt a legboldogtalanabb emberré tegyem; éreztette velem, hogy ha én nem lennék, ő mily boldog életnek örvendhetne, és ha nem is volt bátorsága gyűlő etének irányomban nyíltan kifejezést adni vagy értlii tő szavakkal kifejezni keresztyéni óhajtását, hogy nőmet az özvegyi fátyollal láthassa, az, a mit mondott, már több volt az elégnél, hogy Lódinó asz- szonyságot arra birja, hogy őt hallgatásra kérje, mert férje én vagyok s ily beszédüket s óhajokat nem hallgathat meg, Erre. szomorú hangulatban váltak el egymástól, s én kiléptem rejtekemből. Mi volt a teendő? Vágytársamat szerették, vagy legalább azon a ponton állt, hogy szerettetni fog. Soha még féltékeny ernbor nem volt ily borzasztó helyzetben ; mindent tudtam s szólnom nem lehetett, a mód akadályozott ebben, melylyel a titkot megtudtam ; átkoztam álnokságomat. Búvóhelyem kulcsát a vízbe akartam dobni, de fájdalom, igen jól ismertem magamat, semhogy ne lettem volna meggyőződve, hogy másnap már újat fognék csináltatni, (Vége következik,)
