Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)
1884-01-16 / 7. szám
Pongrácz Vincze báró ’ méltányossági szem* pontból szükségesnek taitja a javaslat elfogadását. A konzervatív elemek is elfogadhatják, mert a kor követelményeinél * fogva okvetlenül ^szükséges. Va y Mikló* báró hosszabb beszédet tart a javaslat mellett. Csak saját érzelmeiről akar nyilatkozni. Azt mondja, hogy a főrendiház eljárását az antiszemitizmus a saját előnyére használja fel. Pedig a teljes egyetértésre az országnak soha sem volt nagyobb szüksége, mint épen most. A főrendiház reformját sűrűn emlegették azelőtt is, de most még inkább. Eddig még nem volt összeütközés a főrendi- és képviselőház között. Es épen a jelenlegi időpont nem alkalmas az ilyen összeütközésre. Szónok ezután áttér az antiszemitizmusra, melynek kapcsán már is jelentkeztek a szoczialisták kihágásai. A törvényjavaslat visszautasításában veszély rejlik a főrendiházra, melyet ma már szövetséges társukul hirdetnek antiszemita izgatók. A klérust tiszteletből nem aposztrofálja szóló. A klérus sokszor bebizonyította hatalmát, bizonyítsa be hazaszeretetét, böl- cseségét most is, éz áldozza fel meggyőződésének némi részét. A törvényjavaslat czólja, előmozdítani a haza boldogságát. Ezt vegyék czélba a főrendek és akkor meglesz, a mit mindnyájan kívántunk. (Zajos éljenzés balfelől.) Rosner Ervin báró czáfolja a törvényjavaslat ellenségeinek elmondott nézeteit. Nem helyesli, hogy a konzervatizmue a tömeg szenvedélyeire appellál. (Elénk helyeslés és tetszés. Az ellenzék oldalán zaj). Gyürky beszédére vonatkozólag azt mondja szónok, hogy az egyház tulajdon bolygatása veszedelmes kezdeményezés. A szónok megszavazza a javaslatot. (Helyeslés.) Csák y Albin gróf és Keglevich István gróf szintén a javaslat elfogadása mellett nyilatkoznak. Ezután Tisza Kálmán miniszterelnök szólalt fel, rövid beszédben védelmezve a javaslatot. Mindenekelőtt kifejti, hogy nem fenyegetés az, ha ő a főrendiház újjászervezését emlegeti; ezt már régebben maguk a főrendiek, igy nevezetesen Zichy Nándor gróf is sürgették. A törvényjavaslat ismételt visszautasítása az antiszemitizmus malmára vizet hajt. A törvényjavaslatnak kettős a czélja. Orvosolni a létező bajt és megszüntetni azt az akadályt, mely miatt törvényesen egyenjogositott felekezetek tagjai egymás közt nem házasodhatnak. A törvényjavaslatot sokan a zsidók elleni antipáthiából nem szavazzák meg. A zsidóknak a nemzetbe való olvadását épen ez a törvényjavaslat fogja legjobban előmozdítani. Ezután következett a névszerinti szavazás, mely meglehetős izgatottság közt mentségbe. A szavazás eredményének kihirdetése előtt elnök fölszólítja azon tagot, kinek nevét netalán nem olvasták volna föl, hogy jelentkezzék. Gróf Dessewffy Miklós föláll, s nem-mel szavaz. A szavazás eredményea következő : 391 igazolt főrenditag közül igen-nel szavazott 191,ne m-m e 1 200. Ennélfogva 9 szavazattal atörvényjavaslatelvet- t e t e 11. A javaslat másodszor is indokolatlanul fog át- küldetni a képviselőházhoz. Az ülés vége 2 óra 25 perczkor. ■KH.'JJSHPJíZ1. . . ........____________ILI! T án "biz’ német . . . Tán biz* német volt a nagyapátok, — Adta finnyás, vézna gyerekek ! Hogy kezetek egy kis kancsó bortól, Mint a nyárfa, már ie ügy remeg. És te ficzkó, ott a vén sarokban ! Téged is a bánat terhe nyom ? Meddig ásít még az asztalvégen Az a bánatűző czimbalom? Rajta ! Verd ki azt a régi nótát . . . Hadd zúgjon fel vígan, «zi 1 aj on ; Szilajon ! Ma régi ellenemnek : Bánatomnak temetése van. Csenditsétek a lélekharangot! — Csengj en-bongjon össze a pohár ! Hisz ki tudja : holnap miránk ia A halálnak ölelése vár. Hisz ki tudja: holnap ilyenkorra, Tán mi is már föld alá jutunk : . .. Ejh, igyunk rá! . . . legalább ott lenn is Boro» fővel szebbet álmodunk. Hanák József Ecclesia niilitaiis. A magyarosodás és magyarosítás szent czéljainak fejlesztése, a hazafiasság felébresztése mindenkor egyik nagy feladatát képezte a magyar egyházaknak. Papjaink felismervén e feladatot, azt mindenkor kellő sikerrel oldották meg s e tekintetben az elsőség itt a Királyhágón túli országrészen a protestáns egyházaké. Más egyháznak itt oly tág tere nincs, mert Erdély lakossága legnagyobbrészt a két protestáns egyház hive. A történelem igazolja ez állításunkat з elég egy Bethlen Gábor. Bocskay István s Rákócziak ennek bebizonyítására. Távol tőlünk, hogy ezzel a többi egyházaknak e téren szerzett érdemeit kicsinyeljük, sőt méltányoljuk és egész valójában elismerjük azokat is, hanem azért az igazság előtt szemet nem hányhatunk. Erdélyben mindkét protestáns egyház igen nagy kiterjedésnek örvend. Ez alkalommal az ág. hitv. ev. egyházakról illetve a brassói esperességnek magyar egyházairól s itt is különösen a brassói bolonyai magyar egyházról akarunk szólam, a mennyiben ismét egy fontos nemzeti czél elérése forog kérdésben. Az erdélyi ág. hitv. ev. egyház brassói esperes- ségének 26 egyházközsége között 10 tisztán magyar ajkú egyházközség van. Ezen magyar egyházak Brassó közelében lévén, régebben mint fiökegyházak a brassói szász egyházhoz tartoztak s bár az egyház mindennemű költségeit teljesen önállóan, maguk erejéből fedezték, mégis teljesen a brassói szász egyházközség képviselótélől függtek s igy semminemű jogokkal nem bírtak. A brassói szász egyház- község képviselete határozott ezen magyar egyházaknak mindeu külső és belső ügyeiben, ügy hogy ezeknek sem gyülekezési joguk, sem gondnokuk, de egyáltalában semminemű szervezetük nem volt. A szász egyház képviselete nevezte ki ezeknek papjait, kik azonban szintén meg voltak fosztva minden önállóságtól, a lelkészeket megillető semminemű jogokban nem részesültek, hanem a brassói szász pap káplánjai voltak s mint ilyenek, annak fenhatósága alatt állottak. Ezen állapot teljesen jogtalan volt, mert ha valamely egyház minden külső támogatás nélkül viseli terheit, akkor azt a teljes önállóság is megilleti. Soká tartott, mig ezen egyházak lassan-lassan több és több jogot vívtak ki maguknak, mig végre 1862-ben sikerült nagy nehezen a szász fenhatóság alól teljesen felszabadulni s önállóságukat keresztül vinni. Azóta ezen egyházak — egynek kivételével — a brassói szász egyháztól függetlenül, vele mindenben egyenjogusitva működnek Csak egyetlen magyar egyház nem volt képes ezt keresztül vinni s ez a brassói bolonyai magyar egyház. Ez továbbra is, még napjainkig, a brassói szász egyház fiókja. A brassói magyar egyháznak vau külön temploma, külön temetője, külön lelkésze, külön anya- könyve, külön vallástanitója, megvannak belső emberei, mint minden más önálló egyháznak, s mindazonáltal semminemű önálló egyházat megillető jogokkal nem bír. A magyar (20 tagú) egyháztanács határozatai a szász presbyterium jóváhagyásától függnek ; az es—• 26 — A nők a régi németeknél. — Közli dr. в—h. —■ Azon nagy szerep, mely a szépnemet társadalmunkban méltán megilleti, ama tisztelet és hódolat, melyet a nyugat művelt népeinél mai nap élvez, mig egyrészt nem uj s nem egyedül a jelen kor vívmánya, addig másrészt jelenlegi kifejlődése magaslatára csakis a kultúra fokozatos haladásával jutott, amint mindinkább alkalom nyílt nemes tulajdonságaik befolyását érvényre juttatni. A nők mai társadalmi állásukkal szemben felette érdekesek azon intézkedések és szokás által szentesített törvények, melyek különösen az ókori s középkori népeknél, azok mindennemű hatáskörét, jogi viszonyait megállapítandó, léteztek és melyekből bizvást következtetést is vonhatni az akkori társadalmi viszonyokra, műveltségi állapotokra, sőt államéletre is. E tekintetben alig van tanulságosabb és érdekesebb annál, amit mi a nő állásáról a régi németeknél tudunk, alapul véve a nálunk alkalmazásban volt törvényeket és gyakorolt szokásokat, melyek mig egyrészt a női nemnek felette nagy tiszteletet biztosítottak, másrészt megint sok tekintetban csak mint objektumot tekintették és azzá alacsonyi- tották. Az államélet hiánya, melynek vezetésében az egyes polgárok a régi németeknél (Germánok) résztve- hettek volna, hiánya a közügynek, melyért az egyes személyek érdeklődhettek volna, a zord természeti viszonyok, melyek között éltek, az élet fáradalmaival való aagy küzdelem, melynek e nép aiá volt vetve, mind meg annyi ok és indok volt arra nézve, hogy a családtagok, közeli vérrokonok egymással szoros kapocsban, kötelékben és jó viszonyban éljenek, és hogy a mindenkiben szükségkép támadó belső megelégedést a családi körben keressék. A családtagok és rokon családok közötti Ьепз0 jó in dulat, az erkölcsi kötelék szentül tartása, az egyperességi gyűlésen, az egyházközségenkénti szavazásban, a püspök- és esperesválasztásban"részt*nem vehet, az egyházi felsőséggel csakis közvetve, a szász presbyterium utján érintkezhet; lelkészét és tanítóját a szász egyházközség választja, mely lelkész ismét nem önálló, hanem a szász pap káplánja. Mily hátrányára van ez a magyar egyháznak s egyáltalában a egyházközség hazafias érzelmű tagjainak nemzetiségére, azt bővebben fejtegetni nem szükséges. Hisz ha a szászok neveznék ki a magyarok részére papot és tanítót, ha tőlük van függővé téve az egyháztanács határozata, akkor oly papot s tanítót állíthatnak oda,$ininő nekik tetszik s azon határozatot semmisítik meg, mely épeu nekik tetszik. Élnek-e a szászok ma ezen jogokkal és miként élnek ezekkel, az más kérdés. Ha a brassói ág. hitv. ev. magyar egyház ma azon kellemes helyzetben van. hogy hazafias, szép képzettségű magyar lelkészszel s ebhez teljesen méltó tanítóval bir, az még nem elég ok arra, hogy aggodalommal ne nézzünk a jövő elé, Az idegen nemzetiségű fenhatóság a mi nemzeti czéljainkra kedvező nem lehet, de igenis minden tekintetben hátrányos. Hogy a brassói szász anyaegyház s magyar fiók- egyház között ma a legszebb béke áll fenn, az minden esetre örvendetes ; hogy a szász egyház nem érezteti a magyar egyházzal önkényesen feuhatósá- gát, az méltányossága mellett bizonyít, de ez még nem lehet elegendő arra, hogy megnyugodjunk a jelenben, a mikor az felfogásunk szerint sem nem jogos, sem nem kívánatos. Jöhetnek idők, mikor az anya — s fiókegyház között elütő érdekek lehetnek ; felmerülhetnek kérdések, melyek nemzetiségi eredetűek — bár óhajtandó volna ezek fel nem merülése, — a két egyház között differeueziák lehetnek s akkor bizonyára éreztetni fogja a felsőség fenhatóságát. S ha ez egyszer beállana, akkor veszve van a brassói magyar egyház, mint magyar, s vele együtt szenvednek a vallási és nemzetiségi érdekek, mert a fiókegyház tartozik magát alávetni az anyaegyháznak. Az ily esetek pedig igen könnyen származhatnak. Elég okot szolgáltathat amaz egy körülmény is, hogy a szász egyház hivatalos nyelve a német, a magyar egyházé a magyar, s valóban mindkét fél részéről nagy tapintat kívántatik meg, némi félreértések elkerülése végett. Mindezen körülmények arra indították a brassói bolonyai ág. hitv. ev. magyar egyház tanácsát, hogy önállósítása■ érdekében tegye meg a kellő lépéseket annál is inkább, minthogy egyházi szükségleteiket ők maguk fedezik, kivévőn ama 200 irtot, melylyel a szász egyházközség a lelkész fizetéséhez járul. Az idő a szándékot s tervet érlelvén, végre 1882. február hó 5-én nevezett egyházközség közgyűlése egyhangúlag kimondotta a szász egyháztól való elszakadást s teljes önállósítást, utasítván az egyház tanácsát, hogy ez iránt a kellő intézkedéseket tegye meg. Az egyháztanács ugyanez év julius 2-án tartott gyűlésében utasításához képest az önállósítást újból kimondotta s ezzel egyszersmind annak keresztülviteléhez a szükséges lépéseket megtette. (Folytatása következik.) mást kölcsönösen minden ellenség ellenében megóvni és védeni igyekvés, a kölcsönös segélynyújtás, a védtelenek oltalmazásai mind ez a régi germánok legszebb jellemvonásaihoz tartozott. Ha igazságosan akarunk lenni be kell vallanunk, miszeriut alig vau nép, mely a családi szentélyt szigorúbban őrizné, a családi békét nagyobb tiszteletben tartaná és többre becsülné, a mint épen a német. Másrészt azonban a műveltség alacsony foka, melyen a régi németek álltak, az alkotmány fejletlenségét vonta maga után, a melyben a személyes szabadság igen szűk korlátok közé volt szorítva. Mindenki csak saját maga és az övéire volt utalva, nem számíthatott semmiben az állam oltalmára, a létért való küzdelemben a legfontosabb з legszükségesebb volt a fegyverek ügyes használata, tehát ezek forgatásában való folytonos gyakorlás, mi természetesen nagy befolyással vala az életviszonyokra, a megélhetés feltételeire. Ily körülmények között nem lehet csodálni azon látszólagos ellentétet, mely náluk a nő társadalmi és családi állásában, de külöuösen a férjjel szemben jogi szempontból létezett. A fent említett jellemvonásokból, vagyis tudatából annak, hogy a családban a nőé a legmagasabb hivatás, tőle függ az élet legfontosabb rugója, a lelki megnyugvás, megelégedés és házi béke, — következett azok magas állása, az élet külviszonyainak befolyásából pedig alárendeltsége. A mi a nők magas állását illeti, az ama közmondássá vált nagytiszteletben állott, melyről Tacitus hires római költő s iró oly szépen irt, s melyben különösen kiemeli a férj rendithetlen hűségét hitveséhez, valamint a papnői intézményt, mely magas ranggal s nagy hatáskörrel volt felruházva. I gyanezt találjuk az akkori hőskölteményekben, a melyek a nők eredményeit, szépségét meg kedvességét a férfira s annak tetteire való befolyásukat stb. emelkedetten e maga*ztalva éneklik meg. De
