Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)

1884-05-13 / 54. szám

ségben is kitűnők; hanem van egy tünemény, mely engem meglep, s melynek okáról magamnak számot adni nem tudok.

Én, a mint tudja tisztelt tanár ur, nem tartozom az unitáriusok felekezetéhez. Evangélikus szülőktől születtem, evangélikus vallásban neveltettem, s lelkemben jól érzem magamat Luthernek azon tana mellett, mely a lelkiismeretet emanczipálta, midőn a keresztény vallás kútfejének a szentirást, az edénynek pedig, melylyel azon kútfőből meríteni kell, nem a bármi néven nevezett tekintély diktátorságát, hanem az észt, az egyéni szabad ítéletet jelölte ki, melynek nincs megtiltva semmi Syllabusok által, hogy azon másik, azon nem Írott könyv revelácziói- hól is merítsen, melynek neve : természet, s melynek úgy a porszemben, mint a virágok miriádjai- ban nyilatkozó örök törvényei örök törvényhozóra vallanak.

Aztán, ha a végtelen jövőbe, a végtelen mult tanúságainak üvegén tekintek, mely azt mutatja, hogy a természet örök Istenének, a mindenséget fentartó örök törvényein kívül nincs semmi állandó a nap alatt, nem tagadhatom, hogy igaza lehetett Byronnak, midőn azt irá, hogy „religions take their turns, and other creeds will rise with other years“ (a vallások váltakoznak, és más idővel más hitformák keletkeznek.)

De hát nem habozom bevallani, hogy a mig Byron ezen jóslata beteljesednék, az unitárius hitvallásnak volnék hajlaudó legterjedtebb s legtovább tartó jövendőt ígérni és pedig azért, mert a fó'sulyt nem transzczendentális spekulácziókra, melyeknek eredete az indus Védákra vezehető vissza (Trimur- ti), nem misztikus dogmákra, melyeknek egynéme- lyikéről Írva van: „credo, quia absurdum“, hanem Krisztus erkölcstanára, az eraberszeretetre fekteti, mely a társas lénynyé alkotott emberiség tökéletesedésének törvénye, melynek uralma nélkül soha sem lesz megadva az emberiségnek az a nagy áldás, melyet Krisztus e szavakkal kívánt követőinek: „béke legyen veletek !“

Hát mert ekként gondolkozom, nagyon meglepett engem az, hogy az Egyesült-Államokban az unitárius vallás az utóbbi időkben, a mennyire tudom, tért nemcsak nem nyert, de sőt veszített. Még több vezérpapjuk is (többek közt a nagyhírű Osgood) az episzkopális egyházba tért át. Nagyon sajátságos tünemény ez, különösen Amerikában, hol az unitáriusok előtt William Ellery Chanig nemes, tiszta- fényű fáklyája lobog. Nem bírom a dolgot magamnak megmagyarázni; annyira nem, hogy csaknem hajlandóvá teszen azt kérdeni, vájjon ez is nem-e azon számos társadalmi kórjelekkel van kapcsolatban, melyek korunkban mindenütt s minden, de minden irányban oly sűrűn tünedeznek fel, mintha most is, mint már nem egyszer a múltakban, meg akarnák mutatni, hogy az emberiség haladása nem egyenes vonalban, hanem csavaros görbékben mozog, a mi lehajlásokat (visszaesés) feltételez.

De sokkal inkább kívül állok az életen, mintsem hogy ítélhetnék.

Megújítom legőszintébb, meleg köszönetemet szíves ajánlatáért, s van szerencsém önt, legjobb ki- vánataim kíséretében nagyrabecsüléssel üdvözölni.

Kossuth Lajos.

N E R I N A.

— Történeti beszély. —

(Folytatás)

— És mit felelt erre ?

— Azt felelte, hogy el van készülve nagykorúságáig a kolostorban maradni. Hidd el, édes Giovanni, mikor a sötét avatoncz-ruháhan előttem állott, melyben szépsége még feltűnőbb s daczos, megvető pillantásokkal nézett reám, akkor nem tudtam, vájjon gyűlölet vagy szerelem dúl-e szivemben, s mégis soha sem kívántam inkább magaménak mondhatni, mint épen e perezben. ... 0 az első nő, ki szerelmemet visszautasítja és daczol velem, — tévé azután hozzá összeszoritott fogakkal s haragtól csillogó tekintettel; — de fogadom istenemre, hogy meg fogom törni daczolását, kerüljön, a mibe akar!

— Majd máskép beszól, ha doge leszel. Most még arra számit, hogy Tiepoli lesz a győztes, a ki majd csak talál akkor utat-módot, hogy megnyissa előtte a kolostor kapuit s megszabadítsa a te gyámságod alól.

— Igazad lehet. A holnapi nap fog határozni, vájjon elnyerem-e Velencze trónját s Nerina kezét.

— Reám nézve pedig a legkellemesebb jutalom lesz, ha elmondhatom magamnak, hogy erre én segítettelek.

Cezar hevesen szorította kebléhez fivérét.

Hogyan hálálhatom meg neked ezen önmegtagadó szeretetet ? Van-e valami kívánságod, melyet mint doge teljesíthetnék ? Legyen akármi s esküszöm istenre, meg lesz!

Giovanni tagadólag rázta fejét, ajkain keserű mosoly ült.

Nincs kívánságom, Cezar; rég eltemettem azokat. De a te szerencséd az enyém is, ezt már rég mondtam neked. Te vagy második énem; goní— 214 —

Dobránszky-ügy a képviselőliázban.

— Május 9-én. —

Ugrón Gábor: T. ház ! Néhány nap előtt in- cidentaliter e házban szőnyegen forgott azon visz- szaélések tárgyalása, a melyek a gyergyó-szentmik- lósi szolgabirói kerületben nem rég, múlt hó 27-én és 29-én elkövettettek.

A mint átértettem, sem a t. ház, sem a miniszter ur a történteknek teljes képét nem nyerte, hanem csak igen hézagos informácziók fordultak meg a ház előtt. A tényállás a következő.

Én a kerületben felkért képviselő-jelölttel ápril 27-én megjelentem Alfalu községében, a hol a náp- gyiilés megtartása előre be volt jelentve a községi elöljáróságnak és — feleslegesen ugyau bár, de mivel ott birtokos — a szolgabirónak is.

Midőn a templomból kijöttünk, nagy megütközéssel tapasztaltuk azt, hogy a szokásos hirdetés alkalmával a községi segédbiró előállt és felolvasta a következő rendeletet, a mely nem is annyira rendelet, mint inkább ukáz, és hangzik következő- képen :

„Mai nap 739. sz. a. kelt jelentése kapcsán, melyben a lakosság izgatottságáról értesít, rendelem a mint következik :

1) Tekintve azt, hogy a kedélyek már is végsőig vaunak felizgatva, és a mint jelenti, már is veszedelmes fenyegetéseket lehet hallani ;

2) tekintve, hogy Alfaíuban már ily alkalommal szomorú praecedensek fordultak elő;

3) és tekintve, hogy ugyancsak ma d. u. itt Szt.- Miklóson ilyen gyűlés fog tartatni, a mely alkalommal az amúgy is kevés számú csendőrség itt leend elfoglalva és igy jelenleg a rend fenntartására kellő fegyveres erő kéznél nincs : a jelzett népgyülés megtartását nem engedélyezem, sőt határozottan megtiltom. Mikő Árpád, szolgabiró.“

A választásokról szóló 1874. XXXIII, t. ez. 140. §-a határozottan azt rendeli, hogy az ily népgyülé- sek megelőző napon bejelentendők, de sehol a törvény arról nem intézkedik, hogy a szolgabirónak azt engedélyezni avagy megtiltani joga lenne (ügy van! a szélső balon). A választási és gyülekezési szabadságnak a szabad gyülekezés egyik sarkalatos kövét képezi (Élénk helyeslés balfelől), és azt nem lehet megengedni, hogy az alkotmányos jogoknak ily sarkalatos tételei egy szolgabiró által megtétessenek, a ki talán tudatlanságból — mert semminemű qualificáczióval nem bir, — nem hogy jogvégzett lenne, egész ifjan tehát mélyebb megfontolás nélkül helyeztetett állomására. Megjegyezni kívánom, hogy Gyergyó-Szentmiklós községe azon állomástól, a honnan a csendőrséget nem tudta alkalmazni a szolgabiró, kocsival egy negyed órányira, gyalog pedig egy fél órányira fekszik, a másik csen- > dőr állomás Ditróban kocsin háromnegyed, gyalog i öt negyed órányira fekszik. Miután tehát két csen- ! dőr állomás van, ha a szolgabirónak ezen rendelete nem képmutatás és nem összejátszás a zavargó elemekkel, akár az egyik, akár a másik csendőr-állomástól csendőröket állíthatott volna fel, de meggyőződtem azalatt, mig egy magánudvarra bevonultunk, hogy ama rendetlenséget senki más nem csinálta, mint egyszerűen a községi hivatalos közegek : a felsőbb népiskola igazgatója, községi renddolatomban egy test, egy lélek vagyunk s gyakran úgy érzem, mintha szivem a tiedben dohogna, oly élénken érzek mindent, a mi vele történik. Ne beszélj hát nekem háláról és köszönetről, mert a mit teszek, azt egyszersmind magamórt is teszem.

*

* * *

A doge választása — mint az Velenczében már legalább egy évszázad óta szokásos — rendkívül bonyolódott s kizárta a népet minden részvételtől ; a választásban csak a magas tanács tagjai vehettek részt. Sok mindenféle közbeeső tanácskozás után végre ki volt jelölve azon negyvenegy szavazó, kik a doge kiléte fölött döntenek. Tiepoli Lorenzo és Dandolo Cezar is köztök voltak s bizonyos volt, hogy kettejök egyike nyeri a többséget. Az eredmény még kétes volt, de mindenki mégis legtöbb reményt Tiepoli győzelméhez kötött.

Mindazonáltal Cezar büszke és elbizakodott hatással jelent meg a választó gyülekezetben s diadalmas mosolylyal utasította vissza barátai aggodalmát. Sőt midőn benső barátainak egyike arra figyelmeztette, hogy a Morosiniak, kik eddig még tartózkodtak, most nyíltan Tiepoli mellett vannak és a Grimanik, kiknek támogatására ő bizton számított, most határozottan Tiepoli mellett nyilatkoznak, mert meg vannak sértve, hogy az elhalt doge Nerina gyámságát nem a család legidősebb tagjára, a tiszteletreméltó Grimani Marino-ra ruházta, hanem Cézárrá, a ki a leánynak úgyszólván nem is I rokona, — ekkor ő büszkeség és elbizakodottság ! hangján veté oda :

— Azt hiszem, a Morosiniak s Grimanik segítsége nélkül is doge leszek. Nem egy fogja még ma este is megbánni, hogy ellenem volt, s a ki most büszkén hátat fordít, az holnap mélyen fog meghajolni előttem s kegyelemért könyörögni.

Cezar barátai ebből uj bátorságot merítettek s reményük ismét ébredni kezdett.

Mély csend uralkodott a teremben, mikor a seruőrök és a községi bába (Derültség). Sőt a gyűlés megtartása alatt, midőn az utczán a lárma csendesedni és lankadni kezdett, mindig a községi csendőrök biztatása tette hangosabbá és zajosabbá ; tiszteletére legyen mondva a székely népnek, felnőtt embereket a lármázók közt alig lehetett látni, fiatal gyerkőezök és asszonyok voltak, kik a községi bába által kibontott zászlót követték. (Nagy derültség.)

Délután úgy Szt.-Miklóson, mint másuap Remetén semmiféle rendetlenség nem fordult elő, hanem midőn Ditróban megjelentünk s a nép összegyülekezett, hogy meghallgasson bennünket, a köztéren újból az előbbi jelenetek ismétlődtek. A szolgabiró odalépett a községi bíróhoz és azt mondta neki, hogy „cselekednék úgy, mint a hogy rendeltem.“ A községi biró felállott és egy hasonló tartamú iratot felolvasott. Mi erre megkísértettük a gyűlés megtartását; ekkor a szolgabiró megjelent és a lárma megkezdődött a nélkül, hogy egyetlen ditrói polgár részt vett volna benne. A szárhegyi községi biró Csergő Lajos vezetése alatt odavitt legényemberek, szám szerint 50—60-an, folytonosan lármáztak és kiabáltak, úgy hogy mi a gyűlés megtartására képtelenek lévéu, felhagyva az erőltetéssel, a tért nekik átengedtük, elvonultunk. A szolgabiró épen mellettem állott; felszólítottam, hogy a lármázókat csendre intse és tőle azt a feleletet kaptam : „ón betiltottam a népgyülést, ezek az én intentioiin szerint járnak el ; nem fogok szólam.“ — Már akkor voltak ott állami csendőrök, községi rendőrök, mégis nem intette, nem figyelmeztette a lármázókat és a szárhegyi bírót, hogy vizsgálat alá fogatnak, ha a csendet zavarják, hanem e helyett azt hangoztatta nagy ravaszsággal, hogy milyen veszély fenyegeti őt is, hogy mellettünk áll és menynyire kiteszi magát, hogy szomszédságunkban meg mer állani. (Nevetés a szélső baloldalon.)

Mi lesz ennek következménye, t. ház? Először a népben megromlik a törvények tisztelete, másodszor azon községi elöljárók, kik a szolgabiróval együtt kiját8zották a törvényt, nem félik a szolgabiró hatalmát, mert ők mint czinkostársak több elnézést követelnek maguknak, mint oly községi tisztviselők, kik oly soha meg nem engedett viszonyban nem állottak a szolgabiróval. (Igaz! ügy vau ! a szélsőbaloldalou.)

T. ház! hova vezet az, hogy ha egy pártnak, tegyük fel, akár a korminypártnak, mint ott Csíkban a gyergyói kerület választási bizottságának elnöke a szolgabiró s a központi választmány elnöke a megyei főjegyző? Hiszen ez folytonos collisiót fog maga után vonni. (Igaz! Úgy van! a szélsőbaloldalou.)

Megengedné a kormány, hogy valamelyik szolgabiró legyen egy függetlenségi párt elnöke? Nem engedné meg és helyesen cselekednék, mert a pártelnököt és a szolgabirót megkülönböztetni nem lehet és a szolgabiró oly hivatalos hatalommal van felruházva, mit egy párt szolgálatába sem bocsáthat. (Helyeslés a szélső baloldalon. Zaj a jobb- felén).

Nem engedhető ez a közerkölcsiség nevében is, mert megjegyzendő, hogy úgy Ditró, mint Szárhegy községének tulajdona a Borszék fürdő, melynek brutto

tinium kezdetét vette, egyik a másik után lépett az urnához, hogy szavazatát beadja.

Tiepoli Lorenzo sápadt és komoly volt, mikor — mint az elsők egyike — az urnához lépett, míg Cezar — ki sorsolás következtében köz vetetlenül ellenfele után adta le szavazatát — közönyös uegéd- del lépett oda, mintha az egészet csak üres szertartásnak vélné és biztos volna az eredményben. Azután ismét a terem ablakához lépett s fürkésző tekintettel nézett kifelé. Odakünn minden csendes volt. A választók egymás után léptek az urnához, de még mindig nem hallatszott az „éljen Dandolo Cezar, Velencze dogeja!“, melyet Cezar úgy várt már, Vonásai elkomorultak, győzelembiztos tekintete lelohadt.

De hát mi okozhatja ezt? — kérdé magában Cezar. Hisz a terv olyan jól volt kidolgozva, minden előkészület megtéve s mégis! . . . Ferczről- perezre nőtt Cezar aggodalma, s már a választók fele is leszavazott már, de odakünn minden rendes maradt.

Cezar magán kívül volt aggodalmában, homlokán hideg verejték ütött ki, egész testében remegett.

Végre nagy lárma hallatszott a távolból. Cazar könnyebbülten lélegzett föl; szemeiből újra a diadalérzet sugárzott ki, mialatt a többiek növekvő aggodalommal hallgatóztak.

— De mi ez? — mormogta Cezar, egy lépést hátrálva.

— Éljen dicső vezérünk, Tiepoli Lorenzo, a tyrusi hős ! — hangzott ezrek ajkairól újra és újra !

Cezar végigsimitotta homlokát; gonosz álomban vélt lenni, melyből a legközelebbi pillanatban ébrednie kell. Eleintén azt hitte, hogy rosszul hallott, de csakhamar megújult a lárma.

— Éljen ! éljen Tiepoli Lorenzo!

— Le az összeesküvőkkel! — kiáltja egy másik csoport; — le velük, ők meg akarják rontani régi törvényeinket! Le a Iázitókkal, kik veszélyeztetik a választó gyülekezet szabadságát! (Folyt, köv.)