Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)
1884-05-10 / 53. szám
— 210 -J csém személyesén ismerni, de kiről Lujza (Rutkay- né) húgomtól tudom, hogy Emilia (Zsulavszkyné) húgommal igen benső barátságban állott, s iránta mind haláláig mindenkor nagy jóakaratot tanúsított : kérem, méltóztassék neki köszönetemet jelenteni a kegyeletért, melylyel anyám arczképót megőrizte, s a szívességért, melylyel boldogult nővéremet hontalanságában gyámolította. Jól esett olvasnom, hogy tisztelt tanár ur is úgy tapasztalta, miként az Egyesült-Államokban s különösen Massachusettsben (melyet én minta-államnak szoktam nevezni) még mindig jóindulattal emlékeznek reám. Ezt azon varázsnak köszönhetem, melyet magyar hazám ügyeinek igazsága, „névtelen félisteneink“ hősiessége, melylyel a haza megtámadott jogait és szabadságát védették, s a jobb sorsra méltó magyar nemzet óriási erőfeszítésének a népjog lábbal tapodásával eszközlött meghiúsítása, az emberiség jobb részének érzelmeire világszerte gyakorolt. Nekem életem csodálatos viszontagságai alkalmat nyújtottak a magyar ügy valódi természetének bű megismertetésével a tengeren tuli nagy, szabad köztársaság szabad polgárainak ro- konszenvét, az érzelmek röpke lobbanásáuak köréből az okadatolt meggyőződés szilárdabb polczára emelni, s mert az emberi természetben van, hogy a nagy történelmi mozzanatokat jelképezni — hogy úgy mondjam — személyesíteni szokta, igy történt, hogy a magyar nevet övedzett dicsőség közfényéből egy vissz sugaracska az ón szerény nevemhez is hozzá tapadt, minthogy én is magyar vagyok s a magyar történelem folyamának egy kis habja valók. — Megszokták az amerikaiak bennem személyesítve gondolni a magyar nevet, melyet a hagyomány nálunk „házias szóvá“ (householdword) avatott s a hagyomány nem könnyen bal ki. Ez annak magyarázata, hogy ámbár én több mint 30 év előtt oly rohamosan futottam végig az Egyesült- Államokat, hogy sehol sem időzhettem eléggé, miszerint szorosabb viszonyba léphessek az emberekkel, mégis jő indulattal emlékeznek vissza mai napig is a szegény száműzött magyarra, kit egy emberöltő előtt nemzetünk egy mulékony perezre vendégül fogadott, miut egy vándormadarat, melynek a föld hátán otthona nincs. Elszigetelten tengek a világtól bosszú évek óta, nem iparkodtam e megemlékezést ébren tartani, vagy felfrissíteni, de azért folyton számos levelet kapok Amerikából, melyek tanár ur tapasztalataival összevágnak (csak annyi sok „ autograf“-ot ne kérnének!), s ha amerikai ember ide vetődik, nem igen mulasztja el bekopogtatni remete-lakom ajtaján ; jogot tartanak hozzám, mert úgy mondják, közéjük tartozom, az övéik egyike vagyok. Es van is közöttünk az összetartozásnak egy erős köteléke, a jogot és szabadságot semmi földi hatalomnak alkura nem bocsátó bajthatatlanság. Említi, tisztelt tanár ur, hogy megszerezte az Egyesült-Államokban tartott beszédeimet. Kissé bajos lehetett mind megszerezni, mert a négy- vagy ötszáz beszédnek, melyet az ott töltött hat hónap alatt tartani kényszerülve voltam, legalább is kétharmada rögtönözött válasz volt; s a többi egyhar- madnak nem hiszem, hogy egyötöd része megérN E R I N A. y — Történeti beszély, — (Folytatás) A dogét eltemették s már is az uj doge kiléte képezte a közbeszéd tárgyát. Tiepoli Lorenzo személyét feltétlen tisztelték; ismerték rendíthetetlen jellemét, biztosak voltak, hogy őt megvesztegetni lehetetlen, de tudták, hogy a nemességgel szemben még határozottabb állást fog elfoglalni, mint Zeno Rauiero. Pedig sokan voltak, kik szerettek volna maguknak befolyást biztosítani az államügyekbe. Ezek persze inkább Dandolo Cézárt óhajtották volna, a kinek azonban igen hatalmas ellenpártja volt a nemesek között, minthogy a népet lázitotta. Ilyen volt a helyzet a doge temetése napján, mikor a két Dandolo palotájok egy titkos szobájába zárkózott, hogy a holnapi választás iránt értekezzenek. — Nem is kételkedem, — kezdé Giovanni, — hogy ellenfeled jobban áll, mint te, és az is bizonyos, hogy rendes választásnál többséget nyer s ő lesz Velencze dogeja. De azért lesz gondom reá, hogy megfélemlítsem a nemességet s kényszeritsem, hogy reád szavazzanak. Minden készen áll a lázadásra ; a polgárok ezreit sikerült megnyernem, kik az első jelre kivont fegyverrel rohannak a signoria palotájához s mialatt benn folyik a választás, kikiáltanak téged dogénak. Ha fegyverek fognak csörögni az ablakok alatt s ezrek ajkairól menydörgésként fog hangzani: „éljen Dandolo Cezar, az uj doge!“, akkor biztosra veheted, csak a te neved vándorol az urnába. — Benő titkárom az éjjel a legnagyobb csendben fog eljárni embereinkhez s kora hajnalra Granillo Péter csapszékébe rendeli őket teljesen felfegyverkezve. A meghatározott időben én is ott leszek. Ki fogom nekik fejteni, hogy a nemesség ellenállása miatt nem sikerült az áltaderaelnó a megszerzés fáradságát. Nekem egy „reporter“ -nek, a ki egész utamban kisért, hagyatékából néhány év előtt megküldték Amerikából annak kézirat-gyűjteményét, tán megvan valamely láda fenekén a padláson, ha ugyan az egerek meg nem ették ; ha megették, nem baj, váljék egészségükre a sovány eledel. Különben a kevésbbé haszontalan beszédek kevésbbé haszontalan részei megvannak I1. W. Newman londoni tanár könyvében (Select Spee- hess of Kossuth), a massachusettsi fogadtatás és beszédváltások egész históriája pedig ott van a Bostonban Jewetnél a fogadó bizottság felügyelete alatt megjelent kötetben, melynek czime: „Kossuth in New-England.“ Ha ez birtokában van tanár urnák s ha — a mint írja — csakugyan szándékáéban van e dologra történet-tanári előadásaiban reflektálni, bátorkodom különösen figyelmébe ajánlani a massachusettsi szenátus bizottságának (Special Joint Committee) jelentését az „Interventio“ kérdé- se felől s a szenátusnak arra hozott határozatait. Ez hasonlithatlanul többet ér minden „dikczió“-knál. Oly népjogi alapelveket helyez ezen okmány világosságba, melyek egyrészt a nemzetközi jogok és kötelességek egészséges fejlődésének, másrészt a nép- szabadság biztonságának követelményeihez tartoznak, az Ítélet pedig, melyet hazánk 1848—49-iki törekvései felől nyilatkoztat, olyan dolog, a mit minden magyar embernek emlékezetbe kellene vésnie. A mi magukat a beszédeket illeti: ha tisztelt tanár ur elolvassa azokat, melyek hozzám intóztettek, bizonyosan csodálkozui fog a vakmerőségen, hogy ily ékesszóló szónokokkal szemben én beszédre mertem nyitni ajkaimat, még pedig idegen nyelven. Mondhatom is, hogy szógyenlettem magamat, de hát a „muszáj“ nagy ur! „Fata noleutum trahuut.“ El kell ismerni, hogy az Egy.-Államokban az ékesszólás mestersége nagyon kifejlett; ez az ottani iu- stitucziók természetes következménye, melyek a társadalmi szerkezet minden rétegén keresztül az ön- kormányzat elvére vannak fektetve. Hatalmas nevelők az ily intézvények, az értelmi kultúra minden ágában hatalmasak. Igaz, hogy a túlsók a jóból is sok. Az ékesszőlás oly buján tenyészik az Egyesült-Államokban, mint a falevél Valombrosá- ban. Vannak, a kik már már sokalják is a sok szép szót. Emerson emliti valahol egy híres ottani állam- férfiú azon mondatát, hogy „the curse of our country are eloquent men“ (Országunk átka az ékesszóló emberek. Szerk.) De hát ott dolgoznak is az emberek, nemcsak szónokolnak, minden ember dolgozik; hát éu azt gondolom, hogy ha más átka nincs az amerikai nagy köztársaságnak, mint az ékesszólás, azt csak megbirja. (Vége következik.) A brassói általános nyugdíj intézet. III. (F.) Ezen közgyűlésen már rendőrségre és karhatalomra került volna a dolog, ha az elnöklő igazgató Brennerberg Ferencz, egyszersmind városi polgármester, nem vezeti szokott tapintatossággal az ülést. Az építő bizottság ezen gyűlésen nevezetes felfedezéseket tett az építés mibenvoltáról. UgyanI is főleg bajt jelent a téglák miatt; nem lehetett Keresztényfalván, hol a legjobb téglák égettetnek, jó téglákat kapni stb. Ehhez járult volna az 1882. évi rossz időjárás. Az építő bizottság tehát megsúgja a közgyűlésnek, hogy kénytelen volt egy téglaké- szitő gyárt felépíteni, mely kerek számban gyenge 46.276 fit 64 krba került. Ily körülmények között nem marad más hátra az építő bizottságnak, mint ho.ry kéri a közgyűlést, miszerint az eredetileg egy ház felépítésére megszavazott 150,000 frt emeltessék fel 193.321 frt 69 krra, tehát csak 43.321 frt 69 krral. Hogy a tisztelt épitő-bizottságnak ezen méltányos és kedves kérelme kellemes hatást szült a közgyűlésen, azt még a legnagyobb pesszimista is elhiheti. Miért is ne V Hiszen ha 150 ezer forintot megszavaztunk, miért ne szavaznánk meg még 43 ezer annyi száz forintot ?! Tiszta jó szívvel ! A közgyűlés némely független érzelmű tagjai, kik szivén hordják az intézet felvirágzását, kik nem kokettiroznak Bartesch úrral és kik nem tartoznak a „Vetterschaft“-ba, keményen megtámadták az igazgatóságot, az épitőbizottságot és különösen az építésvezető mérnököt. M a a g e r Károly ur, ki önzetlen, bátor és tárgyilagos fellépése által a közgyűlés malkonteus részét főleg meg tudta nyerni, kimutatta, hogy Bartesch okozója az egész bajnak és többek között azt javasolta, miszerint: a közgyűlés ne vegye tudomásul az épitőbizottság jelentését és fejezze ki rosszalását; a közgyűlés ne szavazzon meg semmit egy oly téglagyár költségeiért, • mely téglagyárt az épitőbizottság saját szakállára minden közgyűlési határozat nélkül épített fel; választassák meg egy öt tagú bizottság brassói polgárokból, kik az egész addigi manipulácziót felülvizsgálják; utasítsa vissza a közgyűlés az épitőbizottság azon kérelmét, mely szerint Bartesch Péternek az ő hanyagsága, tudatlansága és szeszélye által elodázott építés tovább vezetéséért külön kórt 1120 fitnyi honorárium megszavaztassák és legyen köteles Bartesch az építést befejezni. Ha ezt nem akarja tenni, bocsájtassék el, de legyen köteles visszatéríteni az illetéktelenül felvett összegek egy részét. J a k o b i Márton ur az igazgatóságot a vagyon helytelen kezelésével vádolta, állami segélyt kíván igénybe venni, melynek folytán az egész intézet zár alá vétessék. Az épitőbizottság ellen felszólalt még Fraetschkes W. tanár, Neugeboren Henrik nyug. törv. biró, Hubes János lelkész, Czikéli H. kereskedő stb., mig vége az egész vitának az vala, hogy az organizált Bartesch- párt és „Vetterschaft“ megszavazta szótöbbséggel a 193.321 frt 69 krt. Jak obi felebbezést jelentett ugyan be a határozat ellen, de felebbezése a brassói tekintetes kir. törvényszék mint kereskedelmi bíróság által elutasittatott. Königes János pedig külön véleményt adott be. Az épitőbizottság pártja ujjongva hagyta el a tanácskozási termet és a 193 ezer annyi száz forint úszik. Elmúlt az 1883. óv is és ma már 1884. május havában -élünk, de hogy a ház ez évben elkészülne, még nagyon kétséges. Az 1884. évi ápril 17 én tartott nyugdijintézeti közgyűlésen az épitőbizottság által előterjesztett je- jentésből kitűnik, hogy az épitőbizottság az addig lános választási jog keresztülvitele, s megmondom nekik, hogy a nemesség nem téged, hanem Tiepolit akarja választani, mert tudják, hogy te a nép barátja vagy s félnek, hogy inkább a nép, mint a nemesség felé fogsz hajolni. — Mikor igy lelkesítettem Őket, akkor elküldöm a signoria palotája elé, hogy még az utolsó perezben is gyakoroljanak befolyást a választásra, s a mit a nemesség ellenállása törvényes utón nem engedett, azt vívják ki fegyveres tüntetés által. A tervnek sikerülni kell; már is jó csellel éltem. Elterjesztettem azt a hirt, hogy a genuaiak néhány velenczei kereskedelmi hajót megtámadtak s igy megszegték a békét. Ennek megvolt a maga hatása, mert a flotta parancsnoka, Contarini Lajos, tiz sajkával még az éjjel tengerre száll s igy csak kevés hajós lesz itthonit. — Mily okosan végeztél el mindent, kedves Gio- vannim! — rnondá Cezar, melegen szorítva meg fivére kezét. — Terved nagyszerű, csak hogy nem szeretném annak keresztülvitelét egyedül reád bízni, hanem meg akarom osztani veled a holnapi nap veszélyeit; magam akarok . . . —- Nem, nem ! — vágott hevesen szavába Giovanni. — Nem jó minden vagyont egy kártyára tenni. Minek is minkettőnket kitenni e vállalat veszélyeinek, ha egy is megteheti az egészet ? — Épen, mert veszélylyel jár, akarom megosztani veled ; hisz én élvezem a diadal gyümölcsét s igy illik, hogy magam is vívjam ki. — Balgaság, Cezar! A te helyed holnap ott van a választók között s nem a felkelő nép élén. Egy perczig sem kételkedem bár tervem sikerében, mégis úgy vagyok, mint egy okos hadvezér, ki a legbiztosabb siker mellett sem tartja lehetetlennek a vereséget. Te jól tudod, mily szigorúan büntetik törvényeink a lázitást, s ha meghiúsulna holnapi kísérletünk, ha Tiepeli pártja az összeesküvés értelmi szerzőségével vádolna engem, nekem csak a menekülés marad hátra. Ez esetben igen fontos, hogy hozzád a legkisebb gyanú se férhessen s te ott maradj a negyvenesek tanácsában. így azután barátaink segítségével rövid idő alatt sikerül am- nestiát nyerni részemre s én ismét haza jöhetek . . . Talán van valami kifogásod ez ellen? Cezar nem felelt. — Ugyebár — folytatá Giovanni — hallgatsz ? nem czáfolhatod meg érveimet. — Meg kell vallanom, igazad van. De azért még sem barátkozhatom meg azzal, hogy én a biztos kikötőből nyugodtan nézzem, mint küzdesz te a nyílt tengeren az én dicsőségemért. Engedd, kérlek, hogy melletted lehessek holnap! — Te gyermekes vagy, Cezar! — szakitá félbe türelmetlenül Giovanui. — Belátod, hogy igazam van és még sem tágítasz. Ha torzalakom nem zárna ki minden államhivatalból s ép úgy, mint te, a negyvenesek tanácsában volnék, akkor szívesen cserélnék szerepet veled holnap s átengedném neked a nép vezetését. De igy nem lehet; mindegyikünknek azon a helyen kell állania, melyen legtöbbet használhat! . . . Egy szót se többet erről! Ha holnap ismét találkoztunk, már mint dogét foglak üdvözölni, s akkor kettős esküvőre kisérlek. Az egyik mint uralkodó az Adriával, a másik mint Dandolo Cezar egy bajosabb menyasszonynyal, Grimani Ne- rinával. — Első jóslatod több reményre jogosit, mint a második, — válaszolt sötéten Cezar. — Félek, hogy Nerina soha som lesz az enyém. — Láttad e inár nagybátyánk halála óta? — vágott közbe Giovanni. Cezar intett fejével. — Tegnap voitam a kolostorban s értesítettem, hogy nagybátyánk a gyámságot reám ruházta — Hogyan fogadta e hirt? Meg volt ijedvo avagy meglepetve ? — Nem ! Mint észrevettem, ő nem is várt mást. Egyetlen vonás sem változott arczában, egész nyugodt maradt ; a meglepetés legkisebb jelét sem árulta el, mikor értésére adtam, hogy irányában nagybátyám mmden határozatát fenn fogom tartani. (Folytatása következik.)
