Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)
1884-05-03 / 50. szám
f Waecliter Frigyes. Brassó, 1884. ápril 30.*) Waechter Frigyes, volt szebenmegyei főispán, szász gróf, a Szent-István rend lovagja, a nagyszebeni vereskereszt fiókegylet elnöke, 1884. ápril 26-án d. u. 2 órakor 57 éves korában hosz- 8zas betegség után jobblétre szenderült. A boldogult hült tetemei ápril 28-án Brassóba érkeztek és másnap tegnap d. u. 3 órakor az ev. szász temetőben a családi sírboltba tetettek. A nagy és müveit szász nemzet, a „Culturvolk“, a berlini német „Schulverein“ magyarországi fiókja nagy káröröm • mel vette tudomásul ezen az egész magyar hazát megrendítő gyászesetet, sőt a „Siebenbürger Tagblatt“, ezen a sajtószabadságot a magyar haza elleni izgatásra felhasználó szenylap, nem átallotta glosszákkal disziteni a gyászjelentést. A „Culturvolk“ távol tartotta magát a temetéstől és ha a brassói magyar társalgó egylet nem tűz ki gyászlobogót, ha ugyanez egylet nem jelen meg testületileg a temetésen, akkor a gyászoló rokonokat kivéve a nagy hazafit csak vagy 10 kiváncsi szász kisérte volna a hidegházból a sirig, és tort ült volna a Culturvolk Versaillesben a felett, hogy a szász comes temetésén alig volt ember látható és hogy a nagyszebeni főispánt senki sem gyászolja — családján kívül — széles e hazában. Nyílt demonstráczió ez a haza ellen, nyílt demonstráczió a Szent-István rend adományozása ellen, nyílt indolenczia ez a vereske- reszt-egylet ellen. A szolgálatot tevő pap gyászbeszéde száraz, nyers és üres vala, pedig óh! miket papolt volna ha az elhunyt nem lett volna magyar érzelmű és hazáját szerető szász főispán. Kétségkívül felsőbb rendeletek folytán lett fanyar a halotti beszéd, mely könyörületet ébresztett a szónok iránt, de nem vigaszt a gyászoló családnak, a gyászoló közönségnek. Ilyen boszuálló csak egy olyan „Culturvolk“ lehet, mely nem ismeri el a souverain hatalmat, nem az állam önállóságát, hanem imádja a „Schulverein“-t, csókolja Bismarckot és Moltkét. Hogy ki volt Waechter Frigyes, azt mindnyájan jól tudjuk, de miután utolsó időben oly férfiakról is nekrológokat lehet olvasni, kiknek tettei Waechter Frigyes tettei mellett még figyelemre sem méltat- hatók, kiket halál után anyira dicsérnek, hogy a dicsének megforgatja őket a sírban, kiknek oly tetteket inputálnak, melyek távol voltak életében az elhunyttól, jónak tartom röviden Waechtert azokkal, kik talán nem ismerhették, megismertetni. Waechter Frigyes a nemzet halottja a szó legszentebb értelmében. 0 a kevés szász hazafiak között a legelső, a legnagyobb hazafi volt, ki egész életét a haza szolgálatára szentelte. Ezen szolgálatban nem ismert határt, nem áldozatot. Az egész szász náczió fellázadt ellene, de ő elleneinek haragját, irigységét és bizalmatlanságát nyugodtan tűrte, mert a haza iránti hűségében mi sém volt képes őt megingatni. Volt idő, midőn őt Brassóban imádták és tisztelték. Ekkor, nézetei több szász kapa- czítással megyeztek. Midőn azonban nézeteltérések mutatkoztak és Waechter a szászok további léteiét és boldogságát csak úgy látta elérhetőnek, ha a magyarokhoz simulnak, akkor Waechter népszerűségét veszté és a brassói szász választók elíor*) Mult számunkra már elkésve érkezett. Szerk. T é t e t é e. Márványhideg, fénylő arczok, Köztetek némán audalgok ; Úgy nevettek, úgy csevegtek, Gúnymosoly a részvétetek ! S tudjátok bár, hogy szenvedek, Nem árulok el keservet: Vígan nézek ide, oda, Mintha szivem nyugodt volna. Dehogy nyugodt, dehogy boldog! Rejtett zokogásba fojtott . , . S mig mosolyt erőltet arczom, Azt hiszem, hogy meg kell halnom! Baráczy Sándor. N E R I N A. — Történeti beszély, — (Folytatás) — Meg fogom kisérteni, — folytatá Camilla — hogy rokonaimat az ön érdekeinek megnyerjem; de félek, hogy ez nem fog sikerülni, mert Tiepoli Lorenzoban önnek veszélyes ellenfele van. 0 idősebb és tapasztaltabb is; homlokát a tyrusi babérok övedzik körül; mindenki dicsőíti modorát, jelleme őszinteségét és megvesztegethetlenségét, de leginkább azon nagylelkűsége, melylyel megbocsátotta önnek azon tőrdöfést, mely csaknem halálát Okozta, és lemondott minden birói elégtételről, — dúltak tőle, ki szent ügynek szolgálni kötelességének tartotta, mert ezt diktálta neki a meggyőződés, ezt a hazaszeretet. Hogy Waechter Frigyes nézetei egészségesek voltak, azt a szászok ma már belátják, ha nyilvánosan hirdetni szégyenük is. De a jövő szász nemzedék el fogja átkozni elődeit, kik a Waechter által egyengetett utón haladni nem akartak. Waechter Frigyes mint becsületes szász ember folyton oda törekedett, hogy a magyar állameszme egység mennél inkább nagyobbodjék. Waechter Frigyesben összpontosult a megtestesült állameszme. Az ő legfőbb czélja volt a haza javát és felvirágzását előmozdítani éltének utolsó perczeig. Waechter szász létére a legnagyobb magyarok egyike volt. Sajnos és szomorú, hogy a szász nemzetnem akarta felismerni a jó indulatot, nem a nemes érzetet, néma hazafi szeretetet, mely önzetlenül vezeté Waechtert összes tetteiben. Hogy a szászok üldözésé, a szász szenysajtó és a „Berlini Tagblatt“ nagyban előmozditák Waechter Frigyes halálát, az köztudomású, de ha meg is van törve a szív, az eszme, melyért a drága szív dobogott halhatatlan marad, ős lészen idő midőn a szászok zarándokolni fognak Waechter sirjához és siratni fogja azt az embert, ki Krisztusuk, megváltójuk akart lenni, de kit ők megfeszítve ujjongva látták. Lészen idő midőn a Waechter Frigyes eszméi be fognak hatolni minden egyes szász házába és az egész szász náczió be fogja látni, hogy Waechter Frigyes tanár mint egy nagy reformátor tanai hirdetendők uton-utfélen. Waechter Frigyes teste átlett ugyan adva a rideg sírnak, de szelleme legalább mindaddig mig a szász chauvinizmus végleg ki nem hal, élni fog. Waechter Frigyes született Brassón 1827-ben. Atyja Waechter Frigyes György városi tanácsos volt. Az akkoron fiatal Frigyes 1842-ben a 39 számú Don Miguel nevet viselő gyalogezredbe mint önkéntes lépett és 1847-ben hadnagygyá neveztetett ki. 1848/49-ben átlépett a honvédekhez és 1849. szept. 7-én mint magyar százados hadbíróság elé vezettetett. 1849 után Brassó város szolgálatába lépett, kineveztetett szenátornak, mig az akkori fiatal szászpárt 1865-beu Kolozsvárra később Budapestre küldötte képviselőnek. 1865. deczember 2-án Magyar- ország és Erdély között kötendő uniót hozta javaslatba, Ezen idő óta a szászok gyűlölték és üldözték. 1876 aug. 8-án ő felsége által Szebenmegye főispánjává lett kinevezve és szász grófi czimmel ruháztatott fel. 1881. szeptember 10-én betegsége folytán nyugdíjazva lett, és azóta magányban élve várta a végítéletet, mely itÍHöekövetkezett. Waechter Frigyes volt és nincs többé. Legyen könnyű a föld hamvai felett ! C—n. A brassói iparos ifjak egylete. E lapok 45. és 46-ik számaiban egy czikk jelent meg, mely behatóan foglalkozik a „brassói iparos ifjak önképző és betegsegélyző egylet“-tel s az annak tagjai által legutóbb rendezett műkedvelői előadással. A czikkre vonatkozólag maga az érintettegylet választmánya is nyilatkozott, de mindamellett szükségesnek látjuk ebbeli véleményünket elmondani. leginkább ez nyerte meg újabban nemcsak barátainak, de elleneinek bámulását és becsülését is. — Nagylelkűség! — kaczagott éles gunynyal Cezar. — Tudja ön, miért állt el panaszától V Mert különben kiderült volna, hogy ő, Tiepoli Lorenzo, az erény jelképe, mint ön lefesti, e félelem ás gáncs nélküli lovag, kiskorú, legelőkelőbb családból való leányokat titkos összejövetelekre csábit. . . . — Az ön nagybátyja gyámleányát, Grimaui Ne- rinát! — veté oda negédes közönyösséggel Camilla. — Emlékszem már, hallottam felőle; ő szereti Tie- polit. . . . Valóban, Dandolo ur, önnek nincs valami nagy szerencséje, — tévé hozzá aztán metsző guny) nyal; — e férfiú mindenütt győzelmes vetélytársa- ként lép elő, a szerelem mezején ép úgy, mint a hírvágyén. Most haragos pir boritá el Cezar arczát, fogai mélyen fúródtak ajkaiba; kész volt egy heves vá- laszszal, de elnyomta azt s felállva székéről, mélyen meghajtotta magát Camilla előtt. — Ha ön hatalmas támogatásában részesít, szép asszony, nincs okom félni a versenytárstól. És most engedje meg, hogy magamat szives emlékébe ajánlva mára búcsút vegyek! — s azzal távozott. Camilla mély gondolatokba merülve állott a terem közepén s tekintetét még mindig az ajtóra szegezte, melyen Cezar eltűnt. Aztán fölemelte fejét, mint ki hirtelen határozza el magát valamire, s belépő dajkájának parancsolá: — Hozd ető kalapomat és köpenyemet s rendeld elő sajkámat; át akarok menni a karmeütánusok kolostorába. A főnöknő elhalt anyám távoli rokona s szívesen fogja megengedni, hogy a jövő hét elejére eső emlékét szüleim elhalálozásának, ájtatos imák mellett a szent falak között tölthessem. — De gyermek! — de signora! — mondá a legnagyobb csodálat kifejezésével az öreg — miért akar épen most visszahúzódni a kolostor magányába, Maga az egylet czime határozza meg annak magasztos czéljait. A betegsegély zésről ez esetben nem szólunk, de igenis a czél másik ágáról — az önképzésről. Ez pedig nagyon relativ fogalom. Hasznos, ha helyesen fogják fel, de káros lehet téves felfogás mellett. Mi részünkről teljesen bízunk a brassói iparos ifjak egyletének vezetőiben, hogy átértették ama szép hivatást és feladatot, mely az egyletre vár. Mert a minő mértékben neveljük az iparos ifjakat, olyan iparosok válnak később belőlük. Már maga az, hogy van egy közös helyiség, melyben összejöhetnek, reájok nagy előny ha azt kellőkép felhasználhatják. E helyiség távol tartja őket a reájok oly veszélyes korcsmázástól s ez igen sokat tesz. Ily egyletek, ha hivatásukat kellőkép betöltik, megalapíthatják az ország iparosainak sorsát. Itt művelődhetik az iparossegéd, itt kiegészítheti szellemi ismereteit, szóval megvetheti alapját jövő boldogságának. Előadások s felolvasások lekötik szabad idejét s a különben közönséges kovácslegényből ily egylet közreműködése által nem a kalapács, hanem bizonyos csiszoltság, ildomosság látszik ki, a melylyel minden embernek bírnia kell, hahogy a társadalmi életben részt akar venni. A szellemi művelődés mellett van ily egyletnek más czéljok is. Művelni az egyes iparágakat, saját mesterségük terén müvelődui. Ez az önképzés kiegészítő része. Törekedjenek erre iparos ifjaink, törekedjenek tökéletesíteni mesterségüket s akkor nagy feladatot teljesítettek. De hát a hasznos mellett a kellemes is kell; a tanulás mellett kis szórakozás is kell. Ezt is a kör helyiségében kell találni s én nem is rosszalhatoni azt, ha némelykor szórakozásul a kártyához is fordulnak. Csakhogy legyen meg ennek is a maga korláta. Kis mértékben a kártya szórakoztató, nagy mér- I tékben veszélyes. Erre kell tehát leginkább ügyelni. I De térjünk át az okra, mely a fennebb jelzett czikk keletkezésének okozatja. Ez egy műkedvelői előadás volt, mely nem legjobban sikerült. A brassói iparos ifjak az egylet alapjának javára szinielő- adásokat szoktak rendezni. A színi előadásoknak megvan a jó oldaluk. Nemesítik az ízlést, művelik a szereplőt — ha az előadás sikerül. Azért ily előadásokhoz gyakori próba s szakértő rendező kell, a ki azokat betanítsa. Mert a mily jó hatása van egy jó előadásnak, — sokkal rosszabb a hatása egy rossznak. Ez elrontja az Ízlést, eltoinpitja a finomabb műérzékét s e mellett elriasztja a műpártoló közönséget is. Ha az iparos ifjak ily műkedvelői előadásokat rendeznek, azt helyén valónak látom, mert ez az önképzésnek egy igen hathatós része. De hogy iparos ifjaink ezt úgy szólván mesterségszerüleg űzzék, azt csak határozottan rosszalhatjuk. Egyrészt elprédálják saját erőiket, másrészt játszanak a közönség bizalmával, a mi pedig igen veszélyes. Én többet engednék, mint a czikkiró A —n ur; — én évenként négy előadást is megengedek s pedig negyedévenként. Ez nem lehet káros befolyású, ez csak hasznos lehet rendes s szakszerű rendezés mellett; de mint legutóbb megtörtént — egy hónapban kétszer, azt nemcsak iparos ifjaknak, de rendes és gyakorlott műkedvelőknek sem szabad ugyanazon mikor Cezar már közeledik önhez s az uj házaspár tiszteletére különféle ünnepélyek rendeztetnek, melyeken találkozhat vele s mutathatja magát teljes szépségében ? . . . Camilla szomorúan rázta fejét. — Szépségem elvesztette hatalmát szive felett, mert el van telve egy más képpel és épen ezt akarom megismerni. Legelőbb saját szemeimmel akarom látni azt a nőt, ki után a büszke, győzelemre szokott Dandolo Cezar hiába eped. — De mondja el legalább, mi történt ön és Dandolo között, hisz az ön tagjai reszketnek, mint ha hideg rázná s kezei jéghidegek. . . . Talán még mindég neheztel önre, a miért Marosinihoz ment ? . . . Camilla szemei kényekkel teltek meg. ■' — Ah! — elvesztettem szivét; — nem mert megtörtem hűségemet, hanem mert Grimani Neri- nát szereti ............És én ... én nem élhetek nélküle !............ A dajka nyájasan simogatta úrnője haját, arczát, mintha siró gyermeket csititana. — Legyen nyugodt, szivem bálványa és ne homályositsa szép szemei tényét kényekkel. Ön oly szép, oly kedves és oly jó, hogy csak vaknak kell lennie, ha mást részesítene előnyben önnel szemben ! ............. — És mégis úgy van ! — vágott szavába türelmetlenül Camilla. — Kár annyit vigasztalni engem, hiába kisérted meg, édes öregem; nincs oly vigasztaló érved, mely megváltoztathatná fájdalmas bizonyosságomat. Azért ne is beszéljünk erről többet, hanem menj és tégy úgy, mint mondtam. Siess, hozd köpenyemet és kalapomat, rendeld elé a c9ol- nakot; nincs nyugtom, mig Grimani Nerinát nem látom! . . . * * *
