Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)
1884-04-24 / 46. szám
— 182 legszükségesb esetben, de igen is feltárom a számos hibát. A szerencsétlenül választott darab czime: „A cserebogár“, énekes népszínmű 5 felvonásban; irta Margitay Dezső. A női főszerep: Eszter, Szénásy Etelka kisasszony kezeiben volt; szerepét jól betanulta, de alakítása hibás. Egy helyen áll, mindég a fejét tartja, mintha fájna, és szavalni akar ott, hol egyszerű elbeszélés képezte a tárgyat, és mesélt ott, hol ügyes hanglejtéssel, tűzzel kellett volna előadni. Szerepét jól átértette, de nem volt képes annak kifejezést adni, mi okvetlenül kívánatos volt. A kisasszony nem rendelkezik hang, nem iskola, nem előadás felett. Játéka nagyon sokat kíván még, a hangot pedig ritkán találta el. A második főszerep: Ilon, Magyari Mari k. a. kezeiben jó személyesitőt talált, csakhogy ehhez is sok fér. Az erőszakolt szentimentálitás nagyon rontott és ismét a túlságos hősnői előadást visszatükrözni akart és éppen nem talált páthosz. Hangja szympatikus, de mozdulatai feszültek, nem eléggé hajlékonyak. Ajulási jelenetei nem érték el a kívánt hatást, szerepét jól tudta és szorgalom által jó mü- kedvelőnő válhatnék belőle. A többi női szerepek: Borbála, Galambosné és Panna meglehetős jó kezekben voltak, de az alakítás mindegyiknél hiányzott. Még Szele Róza k. a. legjobban személyesité a neveidéből hazaérkezett backfisch-t. Butyka Róza k. a. kiejtése nem elég tiszta, inig Kelemen Lina k. a. még sok idő múlva lesz jó anya. A férfi főszerep Várhegyi Ferencz ur kezében volt. Az ő Bandija kemény fából volt készítve. A szerephordó a színpad azon helyén, hol egyszer megállóit, oda volt szegezve és meg nem mozdult volna a világ minden kincséért. Egyebet nem tett, mint tartotta árvalányhajos kalapját.Szemeit folyton lesüté, szerelmi vallomásai oly hidegek voltak, hogy bámulatos volt Eszter vonzódása hozzá. Szerepét több helyen nem tudta. Dalai sok kívánni valót hagynak hátra. Hanganyaga volna ugyan, de a felső hangokban valóságos kurjantás kerül ki. Taktusról szó sem volt. Szerencse, hogy czigány kisérte népdalait, ki utána indult az ad libitum-nak. A városi zenekar kísérete mellett szereplő egy hangot sem tudott volna kihozni. Győrfi Károly ur Márton szerepében mindenhez hasonlított, csak kicsapott diákhoz nem, annál ke- vésbbé egy állítólagos jurátushoz. Egyébiránt szerepét nem roszul adta. Rodzievicz Simon ur megállta a sarat, mihez sokat segített a veres orr és a szerző által szájába adott komikum. Búzás: Vas György által jól lett személyesítve. Hajlékonyság mellett jobb is lehetett volna. Hátra van még báró Széky szerepével Nyits György ur. Jóakarat, szorgalom és igyekezet mind megvan, de mindamellett nem felelt meg szerepének, mely épen nem illett személyéhez. Végre a mi a női kart illeti, nincs mit mondanom. Énekeltek — úgy a hogy tudtak. Az összhangzat egyébiránt az egész darabban megvolt, és ha az egyes szereplőket a hibáikra figyelmeztetőm, azt hiszem, nem fogom őket elijeszteni attól, hogy évenként egy-egy jó előadást rendezzenek ; de remélem, hogy többet ér a tárgyilagos bírálat, mint a meg nem érdemlett túlságos dicséret. Utóbbi elbizakodást, előbbi igyekezetei idéz és hív elő. Magam is dicséretesnek tartom az összes szereplők jóakaratát és buzgalmát, tudom, hogy legjobb akaratuk és tehetségük szerint játszottak. Ne vegyék tehát rossz néven tőlem a tárgyilagos kritikát, hanem igyekezzeuek oda, hogy jövőben többet szolgáltathassanak. Végül még ajánlanám a tisztelt műkedvelő uraknak, hogy válaszszanak embereik közül egypár jobb énekest főszerepekre. Ott van Nyágai és Péter János urak, a komikus szerepekre Péter Árpád ur a komikum netovábbja — például Buczkó szerepében. Tehát a viszontlátásra jobb időkben. A—n. Választások előtt. Kézdi-szék, 1884. ápril hó. (Vége.) A mondottakból és ezek előre bocsátása után maga a t. olvasó önként és könnyen rájő, hogy minő teendő vár a nyomor ösvényének szélére juttatott haza, nemzet és társadalom megmentésében minden önérdek nélküli és önzetlen választó honpolgárra a jövő országgyűlési képviselőválasztások alkalmával. Láthatja, hogy a valódi értelemben vett szabadelvű, konszervativ és függetlenségi irány nagyon 3zépen megegyeztethető egymással, mert a mindenik által ápolt eszméknek és elveknek vég- czélja a haza, a nemzet, a társadalom boldogitása és jólétének emelése. De nem egyeztethetők össze a magyar nemzet alkotmányossága s főleg az utóbbi kilencz év alatti történelme által hazugnak bizonyult liberálizmussal, mely szóval biztatta, de tettel cserben hagyta a nemzetet; mely elszegényítő és erkölcsrontó irányával beteges társadalmi bajokat szült; mely a magyar államot nem megerősítette, hanem erkölcsi és anyagi ekszisztencziáját gyengítette, meg; mely a közérzület őszinteségét és tisztaságát a politikai korrupczió ezerféle eszközeivel hamisította meg; mely szóval mindent elpazarolt, minden életérdeket feláldozott, a mi alkalmas idő ben és okosan felhasználva a kibontakozás eszközévé válhatott volna; s mely az ismert nagy és uj adóemelés, folyton növekvő deficzit, rossz admí- nisztráczió, és nagy politikai erkölcstelenséggel kezében és gazdálkodva kész a nemzetet tovább emészteni. Ezen liberálizmusnak kell, hogy ellene legyen minden honpolgár. Ezen káros és erkölcstelennek ismert liberálizmus pénzügyi, közgazdasági és kor mányzati politikájának rendszere ellen sorakozik a főrendi ellenzék is, kifáradván már a javulás várá- sában és a reménykedésben. A fentebbiekben megismert liberálizmus ellenzékének, neveztessék aztán az bármi néven társadalmi szempontból, az nekünk mindegy, tehát azt kérdhetné valaki: mi lenne a teendője? Természetesen a mit a liberálizmus elrontott, azt kijavítani, jóvá tenni, és pedig: az ország alkotmányát fel is, le ia hamisítatlanul fentartani és az alkotmányos szabadság összes biztosítékait épségben megőrizni; Ausztriával jobb közgazdasági kiegyezést, s ha oz nem menne, önálló vámterületet toremteni,*) moi t a mostani kiegyezés nem kell. Most minden közgazdasági politika hiányozván, jó közgazdasági politika keli, mely a mezőgazdaság, ipar és kereskedelem érdekeit nem egymás róvására, hanem egyformán karolja fel és túszén. A mostani rossz, drága, zavart, sok részben korrumpált es igazságtalan adminisztráczió helyett jó, igazságos kell, vagy a mostaninak reformja az Ön- kormányzási elemeknek bevonásával. Loyalis, igazságos és erős nemzeti politika kell, mely a magyar állam megingatott tekintélyét hely- reállitandja. A különböző fajok és vallások békéje és nyugalma biztosítandó. Helyre kell állítani a lazult politikai erkölcsöket, be kell szüntetni a politikai borravalókat, száműzni kell a protekcziót és nepotizmust. A államháztartásnak most jobban mint valaha megingatott és igy ma már nehezebben is elérhető rendezését kell eszközölni, melyet egy jobb gazdasági kiegyezés, esetleg külön vámterület felállítása, jó közgazdasági politika és szigorú takarékosság utján lehetne elérni. Ezek oly társadalmi és nemzeti szükségletek és életkérdések,**) melyeknek helyes vagy helytelen irányú megoldásától hazánk léte függ, melyekre nézve az ezeket eddig elhanyagolt liberálizmussal szemben, legalább lényegileg, pártnózet és véleménykülönbség nem lehet. A választások fogják megmutatni, hogy a magyar ember szivének lesz-e annyi melege, mely az önsorsa iránti közöny jegére az azt felolvasztó jótékony tavaszi nap áldásos sugarait áraszsza, lesz-e annyi lángmelege, mely bár a liberálizmus 9 évi kormányzatának dermesztő hidege által megfagyasz- t.ott nemzet erkölcs szellemi és anyagi fejlődésének és haladásának útját, mely egyedül leend képes csupán a kultui-világnemzetek közé vezetni, fel- olvaszsza? A jövő választások fogják megmutatni ha van-e még e nemzetben annyi lelki erő és bátorság, hogy a szegény eladósodott ország sorsát, viv ő kocsi futó kerekeit rohamos eszeveszett futtában azon az utón megállítsa, melyen biztos veszélybe rohan ? A kik a nemzetnek, a hazának sirásői akarnak lenni, azok tovább is ezen ál-liberálizmus zászlója alatt maradnak. De a kik ezt nem akarják, azok minden habozás nélkül az ellenzék, vagyis a haza- fentartó és megmentő lánglelkü vezéreink által kitűzött zászló alá sorakoznak. Ennyit veszélyeztetett társadalmunk, hazánk, nemzetünk és szegény népünk érdekében a választások alkalmából, öntájékozásunk végett, minden politikai színezet nélkül, egész tárgyilagossággal elmondani elkerülhetlenül szükségesnek látánk. _________________________________________ Felvidéki. *) Ez a fő. Szerk. **) Hol marad az igazságügy? Szerk. % SJüROTJL N E R I N A. — Történeti beszély. — (Folytatás) Kis szünet állott itt be, melyet csak a dajka kérdése szakított meg: — E szerint tegnap látta először ismét Cézárt? — Először amaz este óta, — épen hat éve annak — midőn könyek között váltunk el egymástól örök hűséget esküdve; először azóta, mikor atyám egyetértett a dogéval s hogy sziveinket elidegenít- sék egymástól, Florenzbe küldték őt. Épen akkor kérte Morosini Miklós kezemet s atyám azt hitte, hogy könnyebben fog erre rábírhatni, ha Cezar nem lesz mellettem. ... És ah ! ő jól számított. Miután megingatták bizalmamat ama diadalok folytonos elmondása által, melyeket a florenczi nőknél aratott, sikerült rábeszélniük, hogy Morosini Miklósnak nyújtsam kezemet. Oh ! még a sírban sem bocsáthatom meg szüleimnek, hogy elrablották tőlem az élet legnagyobb szerencséjét, midőn lemondani kényszeritettek szerelmemről s viruló ifjúságomat egy szerelemféltő aggastyánnak’ áldozni fel! — Signora, ne vétkezzék szüléi emléke ellen, — mondá dorgáló hangon az öreg; — köszönje meg inkább nekik, hogy e házasságra bírták. Rövid öt évig viselte ön a házasság bilincseit és ezalatt her- czegi vagyon örököse lett. Nem tudnám, a dúsgazdag Morosini özvegy kezét miért ne fogadná el Dandolo Cezar ép oly örömmel, mint a szegény Foscari Camilláét. Mert soha sem bocsáthatja meg, hogy megtörtem eskümet s a hűséget! — kiáltá fájdalmasan Camilla. — Csak láttad volna tegnap ama hideg s megmért köszöntést, mintha nem hat év, hanem csak hat nap előtt láttuk volna utoljára egymást. Szép szemei oly közönyösen pihentek rajtam, mintha idegen volnék; pedig szivem oly hangosan dobogott, mintha szétrepedni akart volna, s képtelen voltam egy szóra is. . . . Lelkében egy szikrája sem él már ama szerelemnek, mely minket egymáshoz fűzött, s az évek óta annyira óhajtott viszontlátás első pillanatában láttam, hogy örökre elvesztettem őt! . . . Csak tudnám, vájjon csakugyan az a Gri- mani Nerina idegeníti el őt tőlem. — Oh, signora, azt már nem hiszem ! — vágott közbe az öreg nő. — Az egész házasság csak számítás, azt nem szerelem idézi elő; hisz a doge kolostorba záratta a leányt, mert nem akarja kezét nyújtani Cézárnak. Nerina gazdag, rokonai befolyásosak, s igy akarja magának Dandolo egyengetni az utat a dogéi szék felé. Zeno Raniero nagyon beteg s Tiepoli Lorenzo hatalmas vetélytárs. Nem vetélytársnő képe, hanem a nagyravágyás szorította ki az ön képét Cezar szivéből; ő minden áron nagybátyja utóda akar lenni, eleget korteskedik ügyében a púpos Giovanni. Higyje meg, signora, csak azért üdvözölte önt oly hidegen, mert most, mikor a válság közeleg, nincs hely fejében szerelmi gondolatokra. — Oh, mily boldog volnék, ha igazad volna! de félek, hogy nincs úgy. Azt mondják, hogy Nerina valóságos rózsabimbó; haja fénylik, mint a tiszta arany és szemei tündökölnek, mint a legfényesebb csillagok . . . E perczben megnyílt az ajtó s egy komorna lé pett be. — Signora! Dandolo Cezar ur kíván önnel beszélni ; vár a társalgóban. Camilla arcza égett a tüztől. Nem volt nyugta, s hevesen ugrott fel székéről. — Menj, mond meg neki, hogy azonnal jövök. — Te pedig öregem, — fordult a dajkához — add ide biborpiros szegélyű fehér köntösömet és vedd ki hajamból azt a zöld szalagot; nem jól illik ar- czomhoz, egész sárga vagyok benne. Gyorsan, fűzd be hajamba az aranyhímzésű vörös szalagot. . . . így ni, és most hagyj még egy pillantást vetnem a tükörbe. . . . Csúnya vagyok, nemde V — Balgaság, signora! Ön oly szép és friss, mint ^ a kelő hajnal, bőre pedig oly finom, akár rózsából volna szőve. — Hízelgő! — mond Camilla, s még egy utolsó elégedett pillantást vetve a tükörbe, elhagyta a szobát. De mely csalódás! A társalgóban Cezar helyett Giovanni várt reá. Szemeinek lángoló fénye azonnal lelohadt s mintegy megütődéssel kérdé, hinuő- asztalához ülve : — Ön az, signor? Foglaljon helyet! Giovanni észrevette Camilla zavarát; megmagyarázta magának azt azonnal, de úgy tett, mintha észre sem vette volna, minő rosszul érintette őt jelenléte, s a legelfogulatlauabb hangon kezdé a társalgást : — Eljöttem, szép asszony, megtudandó, min érzi magát a tegnapi ünnepély után. De szükségem sincs már válaszára, mert ragyogó szemei s rózsás orczái eléggé bizonyítják, hogy ön kitünően nyugodott. Bizonyára álmában is elvonultak ön előtt tegnapi diadalai, Camilla föltekintett s mosolygott. — Hát Dandolo Giovanni, az ismeretes nőgyülölő csak azért jött hozzám, hogy szép hízelgéseket mondjon ? — Tehát azt hiszi ön, signora, mert én rút vagyok, nem tetszhet nekem a szépnem s nem gyönyörködhetem én is egyszer Velencze legszebb asz- Bzonyában ?! — Velencze legszebb asszonya! — ismétlő keserűen Camdla. — Engem nem nevezhet ön annak ; mint hallom, az ön rokonát, Grimani Nerinát illeti városunkban a szépség pálmaága. Giovanni elpirult, de hogy ezt Camilla észre ne vegye, a szomszéd asztalon levő virágcsokor fölé hajolt s gyönyörködök annak illatában. — Azt hiszi ? — viszonzá később közönyös hangon. — Én részemről nem osztom nézetét, de különben is lehetetlen női szépségről vitatkozni. (Folytatása következik.)
