Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)
1884-01-12 / 5. szám
— 18 — A megyei főszámvevőnek beosztattak : A VII-ik osztályba sorozott megyei költségvetési és vagyonkezelési ügyek. A XIII-ik osztályból a rendezett tanácsú városok és községek számadásai és költségvetései. A XII-ik osztályba sorozott megyei közmunka és minden építészeti ügyek. A XIX-ik osztályba sorozott, a megye: közgyűlés határozata alapján eszközölt rovatalok. Az alispán magának megtartotta a XVl-ik osztályba sorozott összes fegyelmi ügyeket és a XVlI-ik osztályba sorozott kérvényei elintézését a tisztviselőknek, kezelő személyzetnek és szolgáknak. Vidéki levelezés. Fogaras, 1884. január 8. Bocsásson meg tek. szerkesztő ur, ha ez alkalommal elkéstem, de nem történik többé. Késedelmemnek oka is csak amaz öröm, melyet a megye és város közönségének nagy része nekünk okozott. Vasárnap este Fogarasnak nagy örömünnepe volt. A megye közönsége fáklyászenével mutatta be bizalmát, elismerését és háláját a közszeretetnek örvendő Horváth Mihály főispánnak. Esti fél hét ólakor vonult a menet a főispán lakása elé, hol Kossy Sándor hosszabb beszéddel üdvözölte a főispánt. A beszéd különböző pontjait viharos éljenzések követték s különösen ott kerültek az éljenzések legnagyobb kitörésre, perczekig szűnni sem akartak, hol szónok a megye és város közönsége nevében mondott köszönetét s elismerést a főispán eddigi érdemeiért, kinek egyedül köszönhető, hogy a megye magyar, szász és román lakosai oly testvéri békében élnek egymással ; nem kevesebb hatással volt a beszéd ama része is, melyben szónok kijelenti, hogy a közönség nagy megbotránkozással vett tudomást ama hirlapilag is szellőztetett támadásokról, melyek a főispán személye ellen irányultak s kéri, vegye a mai fáklyászenét a polgárság osztatlan tiszteletének szerény zálogául, A beszédet ismét éljenzések követték, melyek még akkor sem akartak szűnni, mikor a főispán kezdett beszélni. Röviden válaszolt, de e rövid beszédét is alig mondhatta el az óriási éljen-zaj miatt. A közönség oly lelkesültség6t mutatott, hogy alig lehetett csendesiteni. A főispán megköszönte a bizalom e kifejezését s kérte a közönséget, hogy az immár lezajlott tiszt- ujítás után térjenek vissza ismét rendes munkájukhoz, éljenek tovább is a legbéké3ebb egyetértésben, szeressék a megyét és várost s tartsák mindég Milyen a székely?*) Egyszer valamikor az uzoní utón kocsikáztam -- szemben velem zágoni székely fuvarosok jöttek, egy egész karaván, lehetett vagy negyven szekér. Az ember azt hihette volna, hogy az egész ország szekerekre ült. Ok foglalták el a gyalázatos útnak a jobb részét ; nekem olyan éles köveken kellett mennem, hogy a szegény bricskám legközelebbi jövője méltán aggodalmakat okozott. Tudtam pedig már akkor Andrássy Gyulának a felállított thézisét, hogy az elméletben az látszik igazságosnak. egy szekér térjen ki negyvennek, de a gyakorlatban az a méltányos, hogy a negyven térjen ki egynek, — mert a negyven közül minde- nik csak egy félperczig kínlódik a lucskos kátyus utón, míg az az egy busz egész perczig protestál káromkodva az ellen az állítás ellen, hogy a föld gömbölyű lenne. En, mondom, tudtam már ezt a státusférfiui fel- födözést ; hanem a székelyek még nem tudták, vagy tudni sem akarták. Eszük ágában sem volt kitérni. — Miért nem térnek ki, koméek ? — mondom nekik, úgy körülbelül a huszadik szekér táján, mikor már majdnem ki volt rázva a lelkem. — A székely nem tér ki a németnek ! — mondá félvállról az egyik fuvaros. — Német bizony az ordas farkas, nem én! . . . Azért hát félre az útból, látják, hogy összetörik a gyenge szekerem. — Akkor várja be az urfi állva, mig végig megyünk. Mert a székely nem tér ki senkinek. — Nem-e ? — mondám indulatosan, s mihelyt az első nyílás támadt, megrántottam a gyeplőt s keresztbe állítottam a négyes fogatomat az utón. *) A „Pesti Hírlap1- fenti czimen igen csinos tárczát ktt»öl a I székelyekről, melyet érdekességénél fogva átveszünk. Szerk. | szemök előtt a költő e szavait: „A haza mindenek előtt.“ Ismét óriási éljenzés, melynek közepette a főispán visszavonult, a közönség pedig oszladozni kezdett. Kevesen tértek azonban pihenőre, hanem legnagyobb része még egyet mulatni ment, hogy még ihassék is a szeretett főispán egészségére. A város még ma sem tud másról beszélni, mint a szép ünnepélyről. Alexi. Felhív à s. Korán elhalt nagy művészünk, Volkmann Róbert síremlékének létesítésére országszerte mozgalom indult meg. A fővárosban a leghíresebb művészek s nagy művészbarátok bizottságot alakítottak e czél kivitelére, — a következőkben közöljük felhívásukat. Szükségtelen közönségünket adakozásra serkenteni, Volkmann neve elég arra, hogy a kegyelet meg- 1 nyissa az erszényt. Lapunk elfogadja a szives adományokat s rendeltetésük helyére fogja azokat juttatni. De szóljon maga a felhívás. Néhai Volkmann Róbert tisztelőihez ! Volkmanu Róbert halála által súlyos veszteséget szenvedett nemcsak egyes ország vagy egyes nemzet, hanem maga a művészet, mely az egész világé, az összes emberiségé Meg is érezték fájdalmasan e veszteséget mindenütt, a hol hő szivek dobognak és a művészi lángész nemes alkotásai mellett lelkesülni tudnak. Valahol csak Volkmann múzsájának varázshangjai megcsendülnek, tapsviharban tör ki a lelkesedés és midőn ő maga meghalt, könye- ző szemekkel tettük le koporsójára a közelről-tá- volról érkezett koszorúkat. De a taps elhangzik és a virág elhervad; mi pedig azt kívánjuk, hogy a nagy zeneköltő neve mellett, melynek halhatatlanságáról ő maga gondoskodott, meg legyen örökítve azon hála és elismerés is, melylyel iránta viseltetünk, kívánjuk, hogy az elhunythoz méltó síremlék hirdesse még a késő utódoknak is, hogy a kortársak mennyire tisztelték, becsülték, szerették azt, a kinek földi maradványai ama sírban aluszszák az örök álmot, mig halhatatlan szelleme örökbecsű művei által gyönyörködtetően, lélekemelőén, elragadóan fog hatni még akkor is, mikor az élők sorában már senki sem lesz, a ki e művek alkottatásának közvetlen tanúja volt. ügy hittük, hogy ez ügyben a kezdeményezés megilleti azokat, a kik a nagy halotthoz, midőn még e földön járt, közelebb álltak, a kik benne nemcsak a művészet fölként papját, hanem egyszersmind a derék, becsületes, jellemteljes embert, a szívélyes és kedélyes barátot gyászolják. Midőn e szerint a tisztelt közönséghez fordulunk, hogy bennünket szándékunk kivitelében támogatni szíveskedjék, koránt sem kívánunk az egyestől nagyobb áldozatot ; Volkmann tisztelőinek száma annyi ezer meg ezerre megy, hogy ha mindegyikök csak egy A székelyek mind oda csődültek a szekeremhez s láttam, amint fenyegetőkig emelik az ostoraikat, hogy vagy menjek el az útból, vagy pedig mindjárt itt eszik meg azt a négy macskát, — már t. i. a lovaimat. Tanácsosabbnak láttam engedni ; megfordítottam a lovaimat, közibök vágtam erősen, s amint sebes trappban elhajtottam mellettök — forrott bennem a düh — meg nem állhattam, hogy az utolsó fuvarost végig ne legyintsem az ostorommal, — aztán gyŐ, ahogy сзак bírja a négy ló lába ! — Csülökre! — hangzott a székelyek kiáltása a hátam mögött. — Utána ! Egy perez alatt leugráltak a fuvarosok a széké reikről, kifogták a lovaikat, egy-két embert ott hagytak a szekerek őrizetére, a többiek pedig lóra ültek, hogy üldözőbe vegyenek. A mikor hátra néztem, fenyegetőig barnállott az utánam száguldó csapat. Jézus Mária ! mi lesz ebből most ? Nehéz immár nekem elevenen megmaradnom. — Hajtson ! — kiáltára a vén kocsisnak, — ha beledöglik is mind a négy ló.-- Ütólórnek urfi, utólérnek. Úgyis okvetlenül agyonütnek bennünket. Hiába való dolog a futamo- dás. Kidülnek a lovaink is, akkor érnek utói. Kár a lovakért. Mentsük meg legalább a lovakat. Szegény ártatlan párák ! — Bolond kend. Csak hajtson kend ! Az üldöző székelyek folyton közeledtek; már alig voltak kétszáz lépésnyire, mikor Uzonba beértünk. — Holla kocsis ! Szaladjon be a dulló udvarába. Jó szerencse volt, a dulló épen künn pipázott az udvaron. — Mentsen meg urambátyám, az isten szerelméért ! — lihegém. Hm ! Mi bajotok ? — szólt kedélyesen kieresztve a pipafüstöket karikába. — Üldöznek. — Kik, mik '? — Parasztok. — No, szállj le már, hát mi történt ? csekélységgel járul a nemes czélhoz, nemcsak az в jelesünkhez méltó síremlék meglesz, hanem valósíthatni fogjuk azon további szándékunkat is, misze- rini a budapesti zeneakadémia számára mellszobor vagy festmény által megörökíthetjük a boldogultunk vonásait, hogy minden nap a művészi pályára j készülő növendékek szeme előtt legyen azon férfi ! arczképe, ki mindegyiköknek kitűnő mintaképül szol- ' gálhat, — és lehetségessé fog válni azon élénkbe tűzött harmadik czél elérése is, hogy oly alapot teremtsünk, melyből anyagilag is lehes*en 'támogatni oly vagyontalan, de tehetséges fiatalokat, kik a zeneszerzés terén szép művészi jövő reményére jogosítanak. Az adományok, melyek közül a legcsekélyebb is nyilvánosan ki fog mutatta!ni, és melyeknek kezelését a minden nemes törekvést szívesen támogató magyar földhitelintézet vállalta magára, vagy egyenesen Fush Gusztáv fővárosi képviselő úrhoz (V. sas-utoza 23. sz.) vagy pedig az e felhívást közlő lapok valamelyikének szerkesztőségéhez beküldendők. Azonkivül aláírási ivek vannak kitéve a következő budapesti zenemüámsoknál : Rózszvölgyi és társa (Kristóf tér), Harmonia (váczi-utcza 3.), Táboraz- ky és Parsch (kis korona-uteza). Budapesten, 1883. deczember havában. A választmány: Gróf Zichy Géza, elnök. Dr. Falk Miksa, Ijf. Verein Végh János, alelnökök. Választmányi tagok: Bellovics Imre. Böck János. Erkel Ferencz. Erkel Sándor. Dr. Floch Henrik. Fuchs Gusztáv. Huszár Adolf. Dr. Kern Tivadar. Kertész József. l)r. Kézmárszky Tivadar. Manoi- lovich Emil. Dr. Markusovszky Lajos. Nemeshegyi József. Preuszner József. Ságli József. Schütz Miksa. Thaisz Elek. VVeisz B. F. VEGYES HÍREK. A maros-vásárhelyi ügyvédvízsgáló bizottság elnökévé az igazságügyminiszter az 1884-ik évre Schneider József kir. tábl. tanácselnököt, helyettes elnökévé: Gecző János k. t. tanácselnököt nevezte ki. A Nemere szele Kovászna s Borosnyó körül már több nap óta igen erős — mint onnan írják nekünk — naponként nagyobb erővel dühöng. Bál. A kovásznai bált rendező bizottság — mint levelezőnk Írja — a napokban nyerte meg bál- anyának Kis-Borosnyón lakó Réz Farkasné úrnő ő nagyságát. A bál folyó január hó 2G-án lesz a csak gratui lünk a rendezőségnek a szerencsés választásért. Elválás az udvarnál. A konzervatív „Schlesische Zeitung“ a következő berlini táviratot közli : „Udvari körökben, tartózkodva bár, sokat beszélnek arról, hogy királyi családunk egyik tagja elválni készül a nejétől.“ — Megütöttem az egyiket az ostorommal. — No, nem baj, nem baj. Hányán vannak ? — Vagy harminczan . . . — Sok, de nem baj. Miféle szerzet V — Székelyek. — Tyüh, öcsém, ez már nagy baj ! ez már nagy hiba ! — Mentsen meg kedves bátyám. Már itt vannak, ebben a szempillantásban itt lesznek. A dulló a lejét kezdte vakarni. —- Nehéz dolog lesz, de megpróbálom. Ejnye, beste lelke, hogy mertél te a székelyekkel kikötni? Mért nem keresel magadnak oláhokat ? A székely - lyei gyöngéden kell bánni, édes öcsém, mert kemény náczió az. Azok még engem is agyon ütnek, ha benne vannak. Azoktól még én is félek. Egy perez alatt ott voltak, izzadt lovakon, valamennyien, úgy röpültek be, mint a fergeteg a dulló udvarára. Ott aztán Borcsos, a legöregebb, előadta az injuriât és követelte a dulló tói, hogy azonnal intézkedjék. — Tegyen nekünk az ur igazságot ! A dulló kezet szorított Borcsos urammal, aztán sorban a többiekkel is és igy szólt nyájas, előzékeny hangon : — Kedves, becsületes, derék atyámfiai ! Ez már csakugyan égbe kiáltó dolog és példás büntetést követel. Egy székelyt megütni nem szabad senkinek. Legyenek kegyelmetek nyugodtan. Az illető egyén már itt van (s ezzel -szigorú piilautást vetett rám, ki a pitvarajtóba vonultam a fenyegető veszedelem elől.) Egy székelyt még a királynak sem szabad megütni. — Igaz! — szólt bele, fejét megbólintva Borcsos uram. — Nem is tette meg Ő felsége egyikünkkel sem !... — Hanem meg is lesz a büntetése Vasba veretem és elkisértetera pandúrokkal Brassóba, a törvényszék ítéljen fölötte Az isten á'dja meg keI gyelmeteket.
