Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)

1884-03-20 / 33. szám

Sepsi-Szentgyörgy, 1884.

XIY. évfolyam. 33. szám.

Csütörtök, márczius 20.

NEMERE.

HATÁRSZÉLI KÖZLÖNY.

Politikai, társadalmi, közgazdászati, közművelődési és szépirodalmi lap.

Hylegrjelenilt HeterOclnt Háromszor: Kedden, OsTátörtöHön és Szombaton.

Szerkesztőségi iroda:

Sepsi-Szentgyörgyön, ló'piacz, 629. sz. a.

(Csulak Zsigmond-féle ház), hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kéziratok vissza nem adatnak.

Kiadóhivatal:

Bernstein Márk könyvnyomdája, hová az előfizetési pénzek és hirdetések bér- mentesen küldendők

Előfizetési ár

helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve:

Egész évre . . . 7 írt — kr. Félévre .... 3 „ 50 „ _____Negyedévre . . 1 „ 80 „

Hirdetések díja;

3 hasábos petit-sorért vagy annak helyéért 5 kr. Bélyegdij külön 30 kr. Nagyobb és többszöri hirdetéseknél kedvezmény.

Nyilttér sora 15 kr. Hirdetmények és nyilttér előre fizetendők.

Hirdetmények fölvétetnek a kiadóhivatalban, Bernstein Márk könyvkereskedésében; Bécsben: Haasenstein és Vogler, Budapesten: Dukes és Mezei, Haasenstein és Vogler, Goldberger

A. B., Láng L. és Schwarz hirdetési irodájában.

Külföldi szemle.

A franczia anarchisták rneetinget akartak tartani, de nem mehettek be a kije lölt helyiségbe, mert a tulajdonos vonakodott a termet átengedni. Erre az anarchisták gyülekezni kezdtek a boulevardokon s jóllehet a rendőrség szétkergette őket, újabb meg újabb csoportok keletkeztek. Leboucher anarchista egy pádról izgatta a tömeget. A rendőrség többeket elfogott. Az anarchisták erre a La- chapellbe vonultak, hol épen népgyülés volt s a hol egy szónok azt fejtegette, hogy most meg kell szűnnie mindenféle viszálynak, — mert az orleausi herczegek fenyegetik a köztársaságot.

A parlamenti szabadelvű pártok fúziója Németországban nemsokára formaszerüen is végbemegy, miután úgy a szeczesszionisták, mint a haladópártiak az elvtársak gyűlésein egyhangúlag elhatározták az egyesülést.

A haladópárt gyűlésére egész Németországból jött mintegy ötszáz delegált. Haenel nyitotta meg a gyűlést rövid áttekintésével a fúzió indító okainak. Richter erre nagyhatású beszédben mondotta el az egyesülés történetét. „Nehéz volt a vezetőkre nézve — mondá — ilyen fontos dologban a távollakó illetékes elvtársak tanácsai nélkül cselekedni, de kellett. A központi választó-bizottság nagygyűlésén meg volt elégedve mindenki. Az egyesülés alapja az 1879. óta folytatott har- czok közössége. A közős ellenségek még szorosabbra fűztek össze bennünket. A haladó párt győzelmei óta 1881 ben még élesebbé tették ellenünk a támadásokat. Tekintettel a közeli választásokra, a hol az ellenfél minden hatalmát latba veti ellenünk, a csatlakozás kétszeresen szükséges; abban a pillanatban, midőn az ellenfél az egymáshoz közel álló pártok egymás ellen izgatásával előnyöket igyekszik kivívni, az egyesülés kétszeresen fontos. Az egyesülés tartósságáért kezeskedik a Programm.“ Szónok a nemzeti szabadelvűekkel való egyesülés ellen nyilatkozik, mert ezek nem ismernek szabatos határvonalat, mig az uj Programm azt megállapítja. A szocziálista törvény elutasítása égető kérdés. A katouaügyi kérdésben a programmnak külön pontja nincs. Richter ezután gyakori tetszés közt fejtegető a „szabadelvű párt“ programmját. — Beszéltek még sokan s végül Haenel gyújtó szavai után egyhangúlag nagy lelkesedéssel fogadták el a Haenel és Richter által indítványozott határozatot.

Az olasz király berlini látogatása, mely márczius hó végére volt kilátásba helyezve, — olasz lapok jelentése szerint az őszre halasztatott, ha ugyan végleg el nem marad.

A szudáni harcztérről nem sok uj hir van. Az arabok azt hiszik, hogy a m. pénteki vereség folytán az ellenséges törzsek elvesztik bizalmukat Ozmán Digma iránt s készek lesznek alkudozni. A tamaniehi (vagy ta- maujebi) csatában Ozmán Digma vitte a főparancsnokságot, de nem mutatta magát. Szinkatból hir szerint 150 asszonyt vitt magával, kik jelenleg a hegységek közt vannak.

Bac-Ninh bevételéről az a legújabb hir, hogy 22 ezer ember védte ; 10 ezer a

fellegvárban volt, 12 ezer pedig az erődökben s egyéb védmüvekben ; a khínaiak azt a hibát követték el, hogy nagyon is szétszórták a csapatokat. A francziák a khiuaiak teljes elvonulása után mentek be Bac-Ninhbe A halottak közt rendes khinai katonák is voltak A talált ágyuk és fegyverek a világ minden arzenáljából kerültek össze.

ügy látszik azonban, hogy itt is beteljesül a közmondás: „evés közbeu jön az étvágy“. Most, hogy Bac-Ninh oly könnyű szerrel frau- czia kézre került, a köztársaság kormánya nem akar többé a Vörös-folyó deltájára szorítkozni s lapjai hirdetik is már, hogy a deltavidék nem tartható meg, ha Lang-Son, Thai-Ngonyén, Cao-Bang és Lao-Kai határvárosokat szintén franczia csapatok nem szálljak meg. S ez igy megy persze, mig egész Tonking el nem lesz foglalva.

Román választási mozgalmak A teraesinegyei román választók 17-én értekezletet tartottak, melyen körülbelül kétszázan vettek részt. Az értekezlet elnökévé Drágíts Viletius esperest, alelnökévé Papp Vincze zsebélyi ügyvédet és jegyzővé Pakatian Tivadar román költőt választotta. A „Luminatoriul“ szerkesztője azt indítványozta, hogy a temesmegyei választók helyeslésüket fejezzék ki a szebeni ismert nemzetiségi programmra nézve és oly határozatot hozzanak, melyben kiemeltessék, hogy a temesmegyei román választók elérkezettnek látják az időt arra, hogy akcziőba lépjenek. Papp Vincze ez indítványt pártfogolván, az egyhangúlag elfogadtatott és központi végrehajtó bizottság választatott. A bizottság tagjai: Rotariu, Uugarian Manó, Főik , Damna és Lázár vingai ügyvéd. Egyszersmind va lameunyi választókerületre nézve külön bizottságok alakíttattak. Az értekezlet elhatározta továbbá, hogy a román választók oly kerületekben, hol kisebbségben vannak, a mérsékelt ellenzékkel foguak sza- I vazni. Az értekezlet végén Paján nevű román pór köszönetét mondott az akczió megkezdéséért, kijelentvén, hogy társai helyeslik a hozott határozatokat.

A közjogi alap bukása.

(Vége.)

A két nemzeti ellenzék, mely egymással ily ha talmas alapon találkozik, nem hozhatja áldozatul egyesülését, s az ország jövőjét azon „homousion“ és „homoiusion“ feletti viszálynak, hogy mily utón létesítendő ajmagyar hadsereg !

Minden eszélyes és elvhil ellenzéki ember azt fogja e kérdésre válaszolni, hogy oly utón, a milyenen lehet, csak törvényes legyen az az ut. Mert még a 67-iki alaphoz való elvi hűség és Deák Fe- rencz kultusza sem abban rejlik ám, hogy mi a közös hadügyminisztérium s a delegáczió üres formáihoz ragaszkodjunk, hanem ragaszkodjunk nemzeti jogaink és érdekeink lényegéhez' a magyar hadsereghez. S ha bebizonyult, hogy a Bácsben székelő közös mininiszterium és delegácziók utján a magyar hadsereget nem létesíthetjük: akkor úgy a trón, mint hazánk iránti kötelességünk parancsolja úgy létesítenünk azt, a mint törvényesen és alkotmányosan még mindig lehető. Változtassuk meg az 1867. XII. törvénynek erre vonatkozó pontjait s önálló magyar kormányzat utján teremtsünk nemzeti hadsereget a pragmatika szankczióban szövetkezett két önnálló állam védelmére.

Tizenhét év története bizonyítja, hogy se Ausztriának, se a közös minisztériumnak, se delegáczió- nak, se a magyar udvari pártnak nem kell a magyar hadsereg. 17 év alatt az osztrák jog alapján, mely csak egységes osztrák hadsereget ismer a Császár vezérlete alatt, a magyar közjog mellőztével, megalkották az egységes osztrák hadsereget. Ezt a végleg befejezett rendszert azon az utón megváltoztatni, a melyen csinálták, a legnagyobb politikai képtelenség. Könnyebb egy tevét átbujtatni a tű fokán, mint a történtek után magyar hadsereget teremteni a közös hadügyér és delegácziók utján.

Ha 1868 ban a magyar országgyűlés összes erejét latba veti a magyar közjog érdekében: akkor, daczára a titkos bécsi megállapodásoknak, nagy küzdelemmel létrejöhet vala magyar hadseregünk a 67-ki közjogi alapon. Ma már ez kivihetetlen. Az elvesztett pillanatot a mérsékelt ellenzék sem varázsolhatja vissza. S magát a magyar nemzetet is sokkal könnyebb meggyőzni azon igazságról, hogy a bevégzett tények után csak magyar hadügyi kormányzat által juthatunk nemzeti hadsereghez, mint I azon lehetetlenségre kapaczitálni, hogy a közös I hadügyminisztériumtól még mindig bizton remélhetjük a magyar hadsereg felállítását '.

Ki az elvtagadó?

Nem az a politikus változtatja meg a maga elveit, a ki a nemzet legfontosabb jogait oly alkotmányos utón keresi, a hol biztosan megtalálja; elvtagadó az a politikus s az a párt, a ki inkább megnyugszik a nemzeti jogok elvesztésében, hogy sem a chablont feladja s az egyedüli helyes módot vá- laszsza a jogok védelmére és biztosítására. Mert az elv a nemzeti érdekek és jogok biztos érvényesítése. A magyar hadsereg kivívása: ez az elv. A közös minisztérium s a delegáczió csak formula. S mióta államélet van a földön: elveiket soha sem azok adták fel, a kik a hibás eszközöket feláldozták a nemzeti czélnak, hanem a kik a nemzeti czélt áldozták fel a hibás eszközöknek.

Hiszen ha a mérsékelt ellenzéknek magyar hadsereg létesítésére katonai önkormányzatunk kivívásával törekedni annyit tenne, mint elveit feladni, akkor a viiág leguagyobb elvfeladói mindazon törvényhozók, kik uj alkotmányt csináltak; mert a régit a viszonyok változtával czélszerütlennek találták. Akkor a dicső 48-ki magyar törvényhozók s a 67-ki Deák Ferencz és pártja, mindnyájan elárulták elveiket; mert hiszen az ország alkotmányát, sokkal gyökeresebben átalakították, mint a mérsékelt ellenzék teszi, ha katouai kormányzatunkat s nemzeti hadseregünket az osztráktól elkülöníti.

Fontolja meg a mérsékelt el enzók, fontolja meg egész nemzetünk, sőt a bécsi udvar is komolyan fontolja meg, hogy mióta az 1867. XII. törvényt alkották: azóta Magyarország és Ausztria külhely- zete s védelmi állása egészen átalakult. Azóta egyik oldalon létrejött a német császárság, a másik oldalon megsemmisült az orosz világot lekötő párisi szerződés. A felosztott Törökország helyén uj nemzetiségi államok támadtak velünk szemben. Ha az osztrák-magyar hadsereg közös szervezése talán kielégítőnek látszott is 1868-ban az akkori viszonyok közt: a mai sokkal fenyegetőbb nemzetközi helyzetben a nagy európai élethalál tusára a 68 ki katonai szervezkedés, a 68-iki hadsereg többé nem elegendő.

Ha 1868-ban csak szükséges volt a magyar hadsereg: ma úgy a trónra, dinasztiára, mint nemzetünkre nézve életkérdés egy hatalmas magyar nemzeti hadsereg, életkérdés a monarchiára, hogy ne- csak Ausztria érvényesüljön ő Felsége táborában, hanem a magyar nemzet összes katouai ereje és tehetsége talpra állíttassák. Mert különben iszonyú katasztrófának nézünk elébe.

Nem Deák Ferencz szobrára, hanem a mérsékelt ellenzékre illenének Kossuth azon szavai, hogy „a mozdulatlanság jelképe“, ha nem venné tekintetbe a 17 év óta hasonlithatlanul átalakult kíil- és bel* viszonyokat és nem cselekednék azok szerint.