Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)
1884-03-18 / 32. szám
127 A „Székely Nemzet“ idei 41-ik számában { 'ónak látta „A bere ez ki vásár“ czim alatt Jereczk városból keltezve magának egy levelet kői- tetni, melyben a választó polgárok^ nevében egy magát X.-nek nevező és nevének megfelelő ismeretlen qualitás az „E11 e n zék“-et a műveltséggel és illemmel Össze nem férő jelzőkkel illette. Bartha Miklós, mint az „Ellenzék“ szerkesztője, a lapjával szemben használt kifejezésekért magát sértve érezvén, Málik Józsefet, mint a „Székely Nemzet“ szerkesztőjét, táviratilag elégtétel- adásra kérette. Málik a kihívást elfogadta, minek folytán Bartha Miklós Incze József képviselő- társával e hó 15-én városunkba érkeztek. Némi parlamentirozások után csakhamar megállapodtak eszköz és feltételek iránt. Málik segédei kardot, mig a Bartháéi pisztolyt ajánlottak, mely utóbbi — tekintettel Bartha testi állapotára — el is fogadtatott. A párbaj végrehajtása helyéül a közeli szemerjai erdőben levő úgynevezett „tetves kút“ pusztása állapíttatott meg, hová a párbajozó felek segédeikkel és felvett orvosaikkal 16-án vasárnap délután 2 órakor érkeztek. Máliknak egyik segéde a 25 lépés távolt kimérvén, ezt, valamint az 5 lépés avancot jelezte, mialatt a lövég, pisztoly és helyre nézve történtek a sorshúzások. A szerencse Máliknak kedvezett, ki háttal a napnak pusztaságon, mig Bartha szemben a nappal két fa között foglalt állást. A segédek egyike a helyek elfoglalása után jelezte a golyóváltásra kitűzött 30 másodpercz kezdetét, mire Bartha Miklós az 5 lépés avanceot igénybe vévén, Máli k czólzott és pisztolya alig pár másodpereznyi várakozás után eldurrant. Nem talált. Ekkor B a r t b a ezélzott, még pedig béna ujjai miatt balkézzel és oly hidegvérrel, hogy mindenki azt vélte, Máliknak a síkon kell maradnia. De nem számítván az időt, Bartha a lövést elsiette, minek folytán golyója a nélkül, hogy talált volna, közvetlen a Málik oldala mellett süvöltött el. Erre Bartha kijelentette, hogy a megsértett becsületnek nincs elég téve és kéri a párbaj tovább folytatását. A segédek visszavonulnak, tanácskoznak s epuncziálják a határozatot, hogy ők az egyszeri golyóváltást a megsértett becsület elégséges visszatolásának tekintik. Bartha nem nyugodott meg a határozatban, s kérte a történteknek jegyzőkönyvre vételét, mi megtörténvén, az neki kiadatott. Ennek utána Bartha a saját és ellenfele segédeinek szives közreműködésüket megköszönvén, velők kezet szorított, mire Málik József kérte a segédeket, ţiogy mutassák be Bartha Miklósnak, mit ez nem fogadván el, az odalépő Málikot szikrázó szemekkel lenézte és komoly méltósággal neki hátat fordított. E váratlan intermezzo általános meglepetést keltett, miközben Málik a párbaj színhelyét egymagára elhagyta. Bartha most felkérte egyik segédjét, hogy pisztolyát próbalövésre töltené meg ; kérése teljesitte- tett. Bartha átvette a pisztolyt, megszemlélt egy 15 centimeter átméretü bükkfát, kijelölte ennek központját, ezélzott és mintha tűhegyre lőtt volna, úgy pattant vissza a golyó a czélpont kellő közepétől. E lövészeti bravour után Bartha és a segédük a párbaj szinterét odahagyták. Ilonkának. —-------Jer ide a kandalló mellé, tedd ide picziny kezedet az enyémbe; elbeszélem annak az élőhalott ifjúnak történetét, ki megjelenése által, pár szavával oly szomorú benyomást s oly élénk részvétet keltett fel érzékeny szivecskédben; kinek pár szava könnyeket csalt aranyos pilláidra. ♦ * * Három éve mult, hogy a nyarat a t—i fürdőn töltöttem. Egy este borús gondolatok közt tértem szobámba. Levetém magamat pamlagomra s annak az ébren álmodó állapotnak adtam át magam, mely oly zsibbasztólag hat az idegekre ; annak az állapotnak, midőn nem gondolkozunk, sem nem álmodunk s mégis mindakettőből teszünk valamit; midőn féktelen képzeletünk ezer képet teremt élőnkbe, anélkül, hogy egyik is állandó benyomást hagyna lelki világunkban, á szivünkben ezer érzést kelt fel; midőn lelkűnkben bús sejtelmek ébrednek édes reményekkel ; midőn elvonul előttünk a mult minden szép emléke, édes vagy keserű órája. . . . Ez állapotban valék, midőn zongorahang üté meg fülemet. Annyi fájdalom, panasz volt e hangokban, mintha az éj kóborgó szelleme örökkön tartó keservét, földöntúli csalódását panaszolta volna el az álmodó természetnek. Felkeltem, kinyitám szobám ablakát s kitekintők a szendergő tájra. Köröttem mindenütt csend volt, csak a közeli patak egyhangú csörtetése s a fenyvesek halk suttogása tört át a virágillattól balzsamos légen. Álmodó boldogság, egy csillagfényes menyország üdve töltött be mindent. . . . E perezben elhaltak a hangok s a szemben levő csínnal épült svájezi lak egyik földszinti ablaka megnyílt ős egy fiatal lányka hajolt ki azon s teBrassó város nemes.szivü polgáraihoz. Motto: „Hagyjátok a kisdedeket'hozzám jó'ni.“ Hogy a brassói róm. kath. főelemi tanodába járó árva, szegény tanulók a szükséges tanszerekkel folyvást elláttathassanak, egy állandó alap létesítése vétetett czélba. E végből f. év április hó 19-én a „Nro 1“ nagytermében tánczczal egybekötött dal- és zeneestély fog rendeztetní. Gazdag tartalmú műsorról a lehető legjobb szellemi erők által van gondoskodva. S hogy a főczél, az anyagi siker is eléressék, tizenkét nemeskeblü hölgy karolta fel a szent ügyet. — Áldozatkész nőink az estélyen tombolát rendezendők, nemsokára városszerte be fognak kopogtatni városunk nemesszivü lakóihoz, hogy tőlök eme czélra ajándéktárgyakat nyerjenek. Nincs ok a felett kétkedni, hogy minden nemesen gondolkodó emberbarát szeretettel nyújtja ki kezét az árvák és szegények hönyeinek letörlésére. Bizalommal s a jobbak könyörületességébe vetett teljes reménynyel lehet hát a kitűzött nemes czél felé tekinteni. Azok, kikhez időhiány, vagy tévedésből ki sem megy, de kik elhatározzák a szent ügyet előmozdítani, szépen kéretnek könyöradományaikat akár özv. Dájbukátné urhölgyhöz (Alma-szer, Juga- féle ház, 1. emelet,) akár Bíró Sándor úrhoz Klast- rom-uteza, 3. szám alatt (róm. kath. iskolaépület), küldeni. Brassó, 1884. márcz. hó 14-én. A rendezőség Vidéki levelezés. K.-Vásárhely, 1884. márcz. 16-án. Városunk polgársága mint minden évben, az idén is megünnepelte márczius tizenötödikét a szabadság, testvériség és egyenlőség e nagy napját. Az ünnepélyre eljött közénk városunk szeretett és tisztelt képviselője, Ugrón Ákos is, ki nem egyszer adta fényes jelét, mennyire szivén fekszik városunk jóléte. Szeretett képviselőnk mintegy délutáni 5 órakor érkezett Alcsernátonba, hol harmincz tagú bandérium várta, kiknek kíséretében érkezett a város határához. Itt már nagy néptömeg s igen hosszú kocsisor várta s a város nevében Molnár Mózes 48-as honvéd emelkedett hangú beszédben üdvözölte. A közönség sorfala között ért a díszes menet folytonos mozsárlövések közepette a város végére, hova az összes ipartársulatok zászlóikkal vonultak ki. Itt Török Sándor földbirtokos üdvözölte a szeretett képviselőt, melyre ez röviden felelt is, megköszönvén ezen iránta tanusitott figyelmet, de mikor a hosszú menet a „Szarvas“ vendéglő elő ért, ott Ugrón Ákos hatalmas, szónoki hévvel mondott beszédet tartott. Kifejtette márczius 15-ének jelentőségét, — a szabadság, testvériség és egyenlőség elveit s összehasonlította a mai állapotot 1848 márczius tizenötödikének elvével, melytől ma oly távol állunk. A gyönyörű beszédet több Ízben szűnni nem akaró éljenharsogások is szakították félbe, melyek újból és újból ismétlődtek különösen akkor, midőn a képviselő városunk közönségét arra hívta fel, hogy legyen mindvégig hü azon elvekhez, melyet hazánk nagyjai 1848 márcz. kintett ki a csillagok ragyogó miriádjába, mint egy merengő cherubin. Fejére s vállára egy fehér csipkekendő volt hanyagul vetve s alóla, mint tündéri felhőfoszlány alól bontakozott ki a legszebb két csillag: az ábrándos szempár, s sóvár tekintetet vetett a megingó jázminbokorra, honnan egy deli ifjú nesztelen léptekkel sietett — kitárt karjaiba, így maradtak hosszasan, meglopva a menny legtisztább üdvét kéjittas csókjaikkal. . . . Én ablakom függönye mögé rejtve magamat, néztem ez elbüvö’ő jelenetet, mely vissza vezeté emlékezetemet a lovagkor varázs regéire, boldog szerel mesek pásztoróráira. . . . Perczek múlva az ifjú távozni akart; de a lányka visszainté s láttam még egyszer ölelésre nyílni karjait, — még egyszer ajk az ajkon, hosszan, édesen. ... A csipkekendő lecsúszott fejéről, az ifjú csókokkal borítva azt, ép feladni akarta, midőn az ablakban az apa alakja tűnt fel s hallottam a felhangzó sikoltást. Aztán csend lett ismét. Másnap későn ébredtem fel. Önkénytelenül legelőször a szemben fekvő lak ablakára tekintettem, de azoknak ablaktábláit csukva találtam. Felöltözve a sétányra siettem s az első fürdőszolgától, kivel találkoztam, megtudtam, a mit sejték : hogy a család a kora reggeli órákban elutazott. * A történet végét magától az ifjútól tudtam meg, kivel szoros barátságot köték. A szigorú szülék már addig is beteges leányukat hazavitték s mindent megtettek, hogy szerelmét, mely számításaiknak meg nem felelt, vele elfeledtessék — de hasztalan ! Az oly érzékeny lelkeknek, mint e leányka vala, végzetes a csalódás fájdalma, s mert nem osztják meg senkivel, önmagukat emésztik föl vele. Miután a betegség napról-napra sorvasztóbb, a 15 én kivívtak s melyekért a függetlenségi párt küzd; Ezzel fejezte beszédét, melyet határtalan lelkesedés követett. Ezernyi néptömegből mindenki csak feléje tódult, hogy neki kezet nyújthasson, minek megtörténtével „Éljen Ugrón Ákos !* * kiáltásokkal szét oszlott. Este a „Szarvas“ vendéglőben fényes ünnepély és bankett volt, mintegy száz terítékkel. Az alkalmi beszédet a háromszékmegyei függetlenségi párt elnöke Horváth Ignácz 48-as ezredes tartotta 3 nagy tetszést is aratott. — Ezután következett a díszvacsora. Az első felköszöntőt Ugrón Ákos képviselő mondotta a jelenleg élő legnagyobb magyarra: Kossuth Lajosra, márczius 15-ikének legnagyobb hősére. A zamatos, rövid, de fenkölt szellemű felköszön- tőt a vendégek állva hallgatták végig s zajos éljenekkel tetézték ezt be. Ekkor azután megkezdődött a köszöntőknek, mondhatnók végtelen sora. Méltó feltett Szőcs József polgármester fel köszöntője, ki hosszabb beszédben méltatta Ugrón Ákos érdemeit a város emelkedése s általában jóléte érdekében, erre emelve poharát. Nagy tetszést aratott Könczey Miklós k.- szentléleki birtokos felköszöntője. Kiemelte az ipur fontosságát az országra nézve s külön-külön éltette a város ipartársulatait. Megemlítendő itt Bartos Károly szép köszöntője Ugronra és Török Sándoré az egyetértésre. A vendégek közöl alig maradt valaki toaszt nélkül. Az ünnepélynek csak a késő éjjeli őrá vetett véget. A lelkesedés városunkban igen uagy; alig van egy szív, melyet képviselőnk meg uem hódított volna. — Holnap érkeznek városunkba Bartha Miklós és Incze József országos képviselők, kik szerdán fognak szeretett képviselőnkkel együtt elutazni, feledhetetlen érzelmeket hagyván hátra. M. Egyletek. A sepsi-szentgyörgyi műkedvelők egyesülete f. hó 15 én tartotta tizenkettedik előadását. Színre került a „Külföldiek“ vig. 2 felvonásban s a „Párbaj“ színmű egy felvonásban. Az előadást a város intelligens közönségének legnagyobb része hallgatta meg, a terem zsúfolásig tömve volt. A derék műkedvelők dicséretre méltóan játszottak. Mindkét darab műkedvelőktől telhetőleg kitünően sikerült, bár helylyel-közzel észrevehető volt egyeseken, hogy szerepeikkel teljesen el nem készülhettek. Egyes szereplőkön némi fogyatkozások voltak észlelhetők, melyeket csakis több próbával lehetne eltávolítani. Ezt azonban műkedvelőknél ily szigorúan venni nem szabad. A műkedvelők egyesülete nehéz szerepre vállalkozott, de mint látszik, ezt meg fogja oldani. Az egyesület derék tagjai a müizlés nemesítésén dolgoznak, e mellett a társadalmi élet fejlesztésén és emelésén,, a mire különösen vidéki városoknak nagy szüksége van. E tekintetben a jótékony nőegylet és a. műkedvelők egyesülete méltó társai egymásnak, melyeknek intézői a város közönségének elismerését, vállalatai pedig legmelegebb támogatását feltétlen megérdemlik. Az előadás a közönséget midvégig élénk kedélyhangulatban tartotta, a mi különben a legfőbb. Több jelenetnél a közönség zajos tapsokban tört ki, mi határozott bizonyítéka a tetszés-aratásnak. A szint előadást követőlag reményeiben való csalódás mindennap fájóbb volt, ennek hatása végre megtörte a büszke szülék szigorát. Többször kérdezték, hogy nem óhajta-e az ifjút látni, de ő mindannyiszor ellentmondott. Végre az elválás napjához egy évre ő kérte szülőit, hogy hívják oda — egy szóra. Egy szóra, melynek hallatára ragyogóbb a napsugár, szebb a madárének, illatosabb a virág, bá- jolóbb az est és hajnal fénye, édesebb a lét! Arra az egy szóra, mely világot alkot a szívben, világot, melynek más örömei, más reményei, más üdvei vannak ! Arra az egy szóra, mely úgy betölti a szivet, hogy nem kíván e világból semmit, s ha elmúlt, oly űrt hagy, melyet nem tölthet be a világból semmi! . . . Az ifjú megérkezése napján vig volt, mosoly ült ajkán, öröm sugárzott mély tűzü szemeiből. A szülék még egyszer látták boldognak — az ő karjai közt, a mint fülébe súgta azt az egyetlen piezi szót, mely neki egy világot alkota. . . . Még egyszer látták azt a szeuvedő arezot az öröm pírjától elfutni, s azokat az élveteg ajkakat a jövő álmodott világáról beszélni. . . . Ha tudták volna, hogy az élet utolsó halvány sugárénak múló felcsillanása volt az ! . . . * * * Most csak az a szelíd jázmin beszél a föléje hajló szomorufűznek arról az álmodott tavaszról, melyet a lányka szerelme alkota s melyet magával vitt a síri homályba. Az ifjú csak eltemetett világa emlékeinek él. — — S te, ki e történet hallatára könnyeket ejtesz, tanulj lemondani, — ha szeretni tudsz. Bartha Jmr*.
