Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1883-11-22 / 94. szám
Fenni hazafias felhívásom, két városban (Kázdi- Vásárhely, Bereczk) s 29 községben és pedig, Al- doboly, Haraly, Mái kostáivá, Nagy-Borosnyo, Kö- zép-Ajta, Szászfalu, Martonraíva, Zalánpaiak, Szá- raz-Ajta, Sepsi-Baczon, Bodos, Kézdi-Polyán, Baróth, Petőfalva, Esztelnek, Bélatalva, Kurtapatak, Cso- mortán, Sepsi-Magyaros, Mátisíalva, Felső-Cserná- t.on, Alsó-Cseniáton, Barátos, Kökös. Egerpatak, Zá- gon, Feldoboly és Ikafalva községben talált visz- hangra ; ezért, habár későre is, de köszönetét mondok a közreműködő hazafiaknak, elöljáróságoknak. A kimutatások eleinte tömegesen, hetek múlva csak szórványosan és lassan kezdtek érkezni, inig végre megszakadt minden. E körülmény arra figyelmeztetett engem, hogy hatósági támogatás nélkül ezé it nem érek; igy fordultam én is 18.4. szeptember 25-én Háromszék gazdag múltú derék alispánjához támogatásért, mely kérelmemre mondott év és hó 28 án 91/874. elnöki szám alatt szóról- szóra következendő köszönetreméltó örvendetes választ kaptam : „Értesítem tekintetes urat, hogy folyó hó 25-éről keltezett s hozzám 27 én érkezett kérelme következésében mai napról és jelen szám alatt illető szol- gabiró urak utján oly módon intézkedtem, hogy a kívánt kimutatások jövő hónap 8-áig önhöz megküldessenek. Sepai-Szentgyörgy, 1874. szeptember 28-án. Forró Ferencz, alispán.“ A jóindulatú gyors intézked s, a közérdekű lia- hazafias törekvés nem talált az alattas közegeknél termő talajra s hozzám mai napig a történtek után egy kimutatás sem érkezett. Ezek után a „Székelyföld“ utján a Bikán beleli honvéd-egylet támogatását kisértettem meg igénybe venni, illetve kikérni, de ez utón is csak azon nem óhajtott eredményt értein el, hogy csalódásokban gazdagodtam, reményekben szegényedtem, szavaim pusztában hangzottak el s több rendbeli nyílt kérdésem egy szó feleletre sem méltattatott. így kellett nékem, akarva, nem akarva még fél utón innen megállanom, honnan mihelyt magaramai és időmmel tetszésem szerint rendelkezhetem, még is csak előre haladhatok. Mint már mondám, a becses névsor legbiztosabb, legilletékesebb helyre tétetett le; a múzeum oly kincses kamara, oly templom, mely iránt korunk ban a nemzetközi szerződések értelmében, még a dúló hadak is pietással és kímélettel viseltetnek ; ez és eliez hasonló okok és egészséges gondolatok indítottak tehát engem is arra, hogy a múzeum részére végrendeletileg intézkedjem. Családi végrendeletünk negyedik pontja szóról* szóra igy hangzik : „Hagyom és rendelem, hogy halálom esetében azon két hadi kardom, melyeket 1848/49-ben a megtámadott magyar nemzet jogaiért, és Magyarország függetlenségéért 18 véres csatában rendre markomban tartottam ; továbbá mindazon eredeti történelmi okmányok, melyek ama véres, de dicsőséges -korszakra vonatkoznak, s melyeket én halálom órájáig hi ven megőriztem, nőm (esetleg más jogutódom) által helyeztessenek a Székely Nemzeti Múzeumba.“ Hogy miképeu kerültek az okmányok birtokomba, hogy lettek azok a történelem számára megmentve, és akáirháuyszu- személyi szabadságom koczkáztatá- sával fentartva, arról 34 év után is szeretek hallgatni,, . . Sok titok száll az emberekkel sírba ; — szálljon velem is valami. Annyit azonban csupán tanúság és figyelmeztetés végett megemlítek, hogy ha 1852-ben Olaszteleken boldog emlékű Bartalis András csürpadlása alatt az átkozott egerek a báró Heydte táborozására vonatkozó, mindkét részeni tábori rendeleteket s napiparancsokat meg nem őrlik, s továbbá ha visszaszármaztatják azok, kiknek időnkint felhasználás végett okmányokat küldöttem meg : jóval több, csaknem kétszer annyi eredeti okmány kerekednék idővel a muzoum birtokába. Ott lesz idővel a 83-ik honvéd zászlóalj hiteles adatok és tapasztalataim alapján általam megirt s még 1874-ben sajtó alól kikerült történelme is. Ezt csak mellesleg azért hozám fel, mivel e zászlóalj történelme az erdélyi hadjáratnak főbb részleteit, vonásait felöleli ; szép kiegészítő részét és magyarázatát lógja ez- képezni a hősök névsorának ! Ok és'okozat rendesen egy időben szokott elmosódni; a „magyar nemzeti igazgatóság“ nak (le comité national Hongrois), gróf Cavour s hatalmas társainak már csak emléke Magyarországé ; a szi- tuacziók nagyot változtak, hanem azért én mégis azt óhajtóm, hogy a Rikán belŐli houvéd-egylet jövőben is fennálljon s az egylet minden egyes tagja — habár elfelejtve is — meg sokáig éljen ! Különben vagyok, ki voltara s leszek, ki vagyok. Bitai Bajko Lajos, 1848,49-iki honvéd hadnagy. — 372 — A liároiuszékiiiegyei tanítótestület uzoni nagygyűlése. (Vége.) Második nap reggel 9 órakor a gyűlés folytattatok, szintén szép számú közönség jelenlétében. Tárgyalás alá kerüllek Gömörmegye tanítótestületének, a portómentesség tárgyában és Jász-Nagy- Kun-Szolnokmegye tanítótestületének, a nyugdíj revíziója tárgyában szóló átiratai. Gyűlés mind a két kérdésben feliratot intéz a nagyméltóságu valláséi közokt. minisztériumhoz. M. Székely János, mint a Il-ik képviseleti orsz. tanítói gyűlésre küldött képviselőnk számolt be. E beszámolóból meggyőződött gyűlés, hogy Székely János, ki az • előkészítő bizottságban is részt vett, testületünket méltóan képviselte, miért is neki nem késett gyűlés fáradozásaiért legmelegebb jegyzőkönyvi köszönetét szavazni. László Lukács, másik képviselőnk beszámolóját, közbejött családi körülmények megakadályozása miatt nem tehette meg. Emlékbeszédet olvas ott fel néhai Szabó Károly zágoni tanító fölött, Simon Imre zágom tanító. Ilii képekben ecsetelte elhalt pályatársunk egész életét. L megható és csinos emlékbeszédet a gyűlés ira tára tétetni határozta. Lgy központi tanítói könyvtár-alap ügyében tette meg jelentését Komáromy Andor kir. tanfelügyelő ur, mely szerint a könyvtári-alap, pénzben és könyvekben eddig 180 frt 2 kr értéket képvisel. Midőn e jelentés örömmel vétetett tudomásul, egyszersmind felkóretett tanfelügyelő ur, hogy a közelebbről tartandó választmányi gyűlésre egy a központi tanítói könyvtárra vonatkozó alapszabály-tervezetet készítsen el, hogy igy azután ezen ügy is végleges eldöntést nyerjen. Leiolvastatott: „Minő eszközök által lehetne a családot az iskolához közelebb hozni?“ László Lukács által irt értekezés. Gyűlés ezen tapasztalatok alapján összeálitott értekezésnek valamelyik tanügyi lapban való közzétételét határozta el. Llőterjesztetette titkár az alapszabályainkban megjelölt „Évkönyv“ kiadatásának ügyét. L fontos ügy olyképpen nyext megoldást, hogy az „Évkönyv“ kiadásának költségei, miután egy tiz éves múltat feltüntető munka kiadása tetemes költséget okoz, a járáskörök 1883/83-ik testületi évre eső tagsági dijaikat a jelzett czélra a lehető legrövidebb idő alatt szolgáltassák be a központi elnökséghez. A választmánynak egy okolt javaslata alapján létesítetek a központi tanítói pénztár is, melynek alaptőkéjét az évi tagsági dijaknak GÜ°/0-ka fogja képezni. A kiküldött bizottságok megtevén jelentésüket, az ez évi nagygyűlés elnök csinos záróbeszédével fél 2 órakor véget ért. De mielőtt befejezném hivatalos tisztemből kifolyó tudósításomat, nem tehetem, hogy testületünk nevében mély köszönetét ne mondjak Uzon tisztelt lakósságának azon kitüntető fogadtatásért, melyben testületünket részesítő. Midőn egyen-egyen is kifejezem határtalan elismerésünket és szívből jövő köszönetüuket, legyen szabad egyúttal tekintetes LJjvárosy József urnák kiváló hálánk és tiszteletünk nyilvánításában is kifejezést adni, azon megtisztelő ügybuzgalomért, melynek eredménye kétségkívül az ő érdeme; nem különben köszönetét mondok tiszteletes Pünkösti Ferencz ref. lelkész; Babos Sándor biró ; Pünkösti Károly jegyző és Temesváry testvér uraknak is azon fáradságot nem ismerő tevékenységért és fogadtatásért, melyben ügyünket és minket, a nemzet napszámosait, gyűlésünk alkalmából részesíteni kegyeskedtek. E megtisztelő kitüntetést nem tudjuk egyébbel meghálálni, mint megörökítjük lelkűnkben és testületünk történetében e napot s őszintén óhajtjuk, hogy a mindenek Ura tartsa meg drága életüket, s addig éljenek, mig a honnak élnek ! A jövő évi nagygyűlés, meghívás folytán, Kovász- lián fog tartani. Gyöngyösi István, tanitótestületi titkár. Iskolaügy s annak nem őszinte barátai. Hátfalú, 1883. november 17. A „Nemere“ 79., 80. és 82-ik számaiban „Állami népiskolák“ czim alatt egy idő- és alkalomszerű czikksorozat jelent meg, mely közlemény tényekkel indokolva, párhuzamot von a községi, felekezeti és állami jellegű iskolák között s részrehajlatlanul kimondván ezeknek fény- és árnyoldalait, kifejezi azt, hogy a statisztikai adatok szerint melyik jellegűek vannak túlnyomó számban s hogy melyik biztosit több jogot az érdekelteknek. Az iró feltünteti, hogy lia jellegváltoztatásról van szó, a községi iskolák barátja, de jó szerződés mellett nem ellensége az állami iskoláknak sem. Erre neki áll Sinceritas ur, ki Ilosszufalut alig négy év óta lakja, de mégis neveszerinti nyiltszivü ségének, őszinteségének tényleges bizonyságait feltüntetni el nem mulasztotta. Ilyen nyiltsziviiséggel, ellenszenvvel, roszakaratta! támadta meg az ez évi „Nemere“ 88., 89. és 90-ik számaiban — merőben indokolatlanul — alólirottat, nem sokai ügyelve a tárgyra, annak eszméire, tényeire ; mert hát ő ismert nyiltsziviiségébŐl kifolyólag nem tárgyilagosságot akart követni polémiájában, hanem csak gyanúsítani és személyeskedni kívánt. Am legyen! Eu Sinceritas urat egyenes kihívása szerint kénytelen vagyok a tények mellett ezúttal ilyenekkel is trak- tálni. Pedig hát az ügyhöz szólás, a szoros tárgyilagosság bizonyára megóvta volna önt, főnökét, kollegáit és a nevelésügy nem őszinte barátait a netaláni hírlapi kellemetlenségektől. De igy a mit keresett, megkapja, de meg azok is, kiket csípős sarkazmussal irt válasza a hínárba csupa sinceritas* sával egyenesen beievitt. Hallatlan dolog, midőn Sinceritas ur azt óhajtaná, hogy az állami iskolaügyről ne szóljon senki, ne adjon véleményt épen akkor, midőn a 10 magyar faluban az állami iskolák kezdenek alakulni ! No S. ur, ez igen despotikus magatartás lenne. Hát a szabad sajtónak nem az-e egyik hivatása, hogy a közügyeknek tért engedjen s a szabad szónak, véleménynek helyet adjon ? S. ur miért nem szólott a tárgyhoz, miért nem czáfolta meg a tényeket ? Nemde, az igazság megezáfolhatatlan ? nemde, a lények megtagadhatlanok ? Ügy, úgy ! Azért volt könnyebb 8. urnák személyeskedni s magát az állami iskolaügy tételét kikerülni és a tényeket válasz nélkül hagyva, oldalba rúgni. — De nem addig van az, édes 8. ur ! Tessék egy kissé hátrább állam az agarakkal. A nevelésügyhöz s annak intézőihez két évtized után van ám szava annak az el- kái hoztatott Libertásnak is ; s ha isten élteti, valamint ezelőtt volt, úgy ezután is fog lenni még sok mondanivalója, még más tereken és ügyekben is, — még pedig szabad szó és vélemény mellett, minden uszályhordozás nélkül. De térjünk a dologra ! Sinceritas ur a „Nemere“ fenn idézett „Állami népiskolák“ czimii közleményében saját magát érzi sértve s azért fogott tollat s ajánlkozott fogadatlan prókátorságra, a köpeny alá bevonva az állami iskolai tanítókat és gondnokságokat. —• Megjegyzem, hogy nekem kevés dolgom van a brassói iskolákkal ós gondnokságokkal, és ezt hármas czikksorozatomból is a múltkor határozottan ki lehetett venni ; de igenis sok dolgom, gondom volt, van s tán lesz a hét-, illetőleg a tizfalusi magyar iskolákkal, — legyenek azok bár községiek, avagy államink! így tehát fogadatlan prókátor ur, szíveskedjék e köpönyeg alatt beszélni. Mert hiszen a közlemény megírásakor a 10 magyar faluban csak 1 elemi állami iskola volt, ma pedig ilyen mindössze kettő vau, a harmadik egészen újszülött, de íélszeg; sőt a második is egy kissé idétlen, ámbár ez remélhetőleg kinövi magát. A „Nemere“ 350-ik lapján azt mondja Sinceritas ur: „Hogy milyen jellemű s minő szakképzettségű embereknek képzeli Libertás ur azon egyéneket, kiknek sorából a nagyméltóságu vallás- és közoktatásügyi magy. kir. miniszter ur a tanfelügyelőket kiszemelni szokta, az nem az én dolgom,“ Nekem si tics dolgom más tanfelügyelőkkel, csak egygyel, s erre nézve a tények alapján mondhatom, hogy ellene во к a kifogás — s ezt be is bizonyítom 8. ur kihívása alapján Ha a nagyinltgu miniszter ur ismerte volna azon közkézen forgó 8 ad rét alakú, 24 nyomott oldalt magában foglaló kiadványt, a melynek czimlapjáu szúról-szóra ez áll: „Tükör, válaszul Koós Eerencz volt bukuresti lelkésznek. Jelige: A te szádból ítéllek meg tégedet, gonosz szolga. (Lukács ev. 19. r., 22. V.) Elébe tartja Czelder Márton missio nárius. Bukarest. Vaidescu és Mihaseu betűivel, Stir- bey. Voda utcza, 11. szám. 1869.“ — mondom, lia ezt a miniszter ur olvasta volna, akkor Koós Eo- rencz ur bizonyára nem lesz vala tanfelügyelő. Hivatalos működését nevezett azzal kezdette, hogy 0 derék, szakképzett, önérzetes tanítót, kik köz- megelégedéssel működtek több évig, — elhelyeztetett; előbb azonban a budapesti vizsgálat nyomán e miatt az állam pénztárát is megterhelte ; s mindezt csak azért, mivel az a hat tanító nagyon útjában állott. Ezek után saját ajánlottait neveztette ki, kiknek 4/6-od része őt tisztelő s engedelmes tanítványai voltak; s azóta nincs is semmi baj Dániában, mert a többi állomások is jól ismert egyénekkel töltettek be. Ama kegyes pártfogásért pedig előbb oldala mellett sorrendben teljes ellátásért s némi zsebpénzért irnokoskodtak mintegy öten. Hogy nevezett onmipotens hatalmát annálinkább gyakorolhassa a tanító-egyletben : a törvények ellenére megválasztatta magát egyleti elnöknek, mely állásától azonban a magas miniszteai rendelet szerint elmozdittatott. Nevezett a minisztériumtól rendes évi utazási átalányt húz, de mégis az iskolaszék előfogatját vette gyakran igénybe, így liordoztatván magát községből községbe. Libertás. (Folytatása következik.) 1
