Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)

1883-03-22 / 24. szám

a miniszternek számolni. Az államnak van joga a felügyeletre, de a javaslatban ez oly szervezetet nyert, mely már felesleges tulhajtás és veszedelmes beavatkozás. A középtanodai oktatás rendezését feltétlenül szükségesnek tartja — de az mégis csak túlzás volna tisztán azért megszavazni a javaslatot, bogy a miniszter tehetetlenségén megkönyörüljünk. Nem fogadja el a javaslatot.

Tisza tesz még nehány polemikus megjegyzést, különösen a nemzetiségi képviselőkkel szemben, kiknek megjegyzi, hogy a házban soha senki nem kívánta, hogy a nemzetiségek anyanyelvükön ne beszéljenek, azt ne növeljék. Ha a szászok csakugyan óhajtják, hogy gyermekeik magyarul tanuljanak, miért panaszkodnak a javaslat ellen. Vagy ha nem óhajtják : legyenek őszinték s mondják meg Elénk helyeslés közt jegyzi meg, hogy ha a nemzetiségi kérdést illetőleg nem a kormány eljárásában, de a hangjaiban, a szellemben különbség van a mostani és az 1808-i idő között, annak egy nagy oka az, hogy számtalan esetben kellett a nemzetnek tapasztalnia, hogy a nem magyar ajkú lakosok a nyert szabadságot az adományozó ellen fordították.

Ezután az elnök bezárja a vitát.

Szombaton tartattak a zárbeszédek. Szath- máry György előadó a javaslat ellen felhozottakra reflektál. Tiltakozik az ellen, mintha ő a felekezeti iskolák ellen gyűlöletet tanúsított volna. Sajnálja, hogy a felekezetek nem igazságosak az állammal szemben. Herman Ottó elvárta volna a közoktatási minisztertől, hogy a zárbeszédek előtt jelezze álláspontját. A kik állami szempontból védelmezték a javaslatot, azoknak megjegyzi, hogy az a rendszer odavezetett mindig, hogy a társadalom szabad mozgása, az erők szabad kifejlődése megakasztatott. Egyébként ő nem látja azt az államot, melyre hivatkoznak ; hanem látja a bécsi központnak nehány végrehajtóját. Gull hosszasabban polemizál azokkal, kik a szászokat megtámadták. Tagadja, mintha a szászok hálátlanok volnának a magyar állam iránt. Iloffman- nal szemben megjegyzi, hogy Erdélyben nem teremnek renegátok. Hoffmann személyes kér désben emelve szót, tiltakozik Gull e vádja ellen ; a renegátusságnál tud roszabbat is, s ez: egy nemzetnek tagja lenni s ennek érdekével magát ellentétbe helyezni. T refort beszélt ezután, hosszasabban polemizálva a törvényjavaslat megtámadóival, végül Prúnay ajánl ta határozati javaslatát.

Most következett a szavazás, mely egyszerű felállással történt meg.

A nagytöbbség elfogadta a javaslatot részletes tárgyalás alapjául.

rosban, de időnk nem volt a nevezetességeket megnézni, mert csak rövid idő szabadságunk volt kint a szárazon maradni, igy kénytelenek voltunk újból csolnakra ülni és hajónk felé evezni. A mig eveztünk, a legnagyobb félelmet kellett kiállanunk, mert a konstantinápolyi kikötők hemzsegnek a delphi- nektől ; egy éppen csolnakunk mellett ütötte fel magát, úgy hogy majd felíordi tóttá a csoluakot; 50—60 úszkált körülöttünk, úgy hogy minden percz- ben attól kelle tartanunk, hogy felfordulunk. Különben ez a hal oly szelíd, hogy az ember a csol- nakból megsimogathatja és meg sem ijed; a mint hallottam, a törökök ezt az állatot szentnek tartják és bántani nem szabad.

(Folytatása következik.)

A new-yorki magyar-egylet múlt szombaton műkedvelői estélyt rendezett, melyen Csepreghy egyik kitűnő népszínművét, „A piros bugyellárist“ adták elő. A hozzánk beküldött szinlap szerint Török M. szerepét Hirsch Samu, Zsófiét Fóliák Paulina, Csillag Pálét Polacsek, a huszárkáplárét Pataky I. Gyula, a jegyzőét Pál János, az ispánét Egyedy Mátyás, Kósza Gyurkáét Schwarz játszotta. Az előadás után táncz volt. — Megemlítjük itt, hogy az egylet múlt évi bevétele G32 st. 43 cts., kiadás 58G st. 39 cts. volt. — A segélyző alap 365 st. 93 cts, melyből 5 tag segélyezésére 90 st. adatott ki. Az egylet elnöke Karácsonyi Miklós, titkára Pataky 1. Gyula, pénztárnoka Vrasda Ignácz. A tisztviselők száma 7. A segélyző bizottság áll ő, a mulatság- rendező 12 s a felelős bizottság 5 tagból. Rendes tag van 42, tiszteletbeli tag 2. (Reményi Ede és László Károly )

III.

Az irek elkeseredettsége és szenvedélyes gyűlölete az angolok ellen nem ismer határt. Gyengeségük s az elnyomóik iránti gyűlölet együttes érzete oly lépésre ragadtatja őket, melyet szentimentális szempontból lehet kárhoztatni, de lehetetlen elzárkózni azon meggydződés elől, hogy a létért való küzdelemben nem az erkölcsi elvek vezetik a népeket, hanem a lét jogának elve, melyet nem lehet büntetlenül megtámadni. — Az irek áttették a harezot Írországból Londonba. Fegyverük a gyöngének fegyvere a tulerős ellen, mely a küzdő felek közti különbsé ■ get kiegyenlíti. A kard, a puska, az ágyú csak úgy vérbe fojtaná függetlenségi küzdelmüket, miként eddig; harczolnak tehát dynamittal. Csütörtö kön este a londoni közigazgatási épületet akarták légbe röpíteni. Csodás véletlennek tulajdonítható, hogy emberélet nem esett áldozatul. Az épület egy részét azonban összerombolta a dynamit s az utczá- ban, hol a robbanás történt, nem maradt egy ép ablak sem. Merényletet akartak elkövetni a „Times“ nyomdájában is, a hol szintén csütörtökön este egy szelenczében dynamitot találtak. De még elég jókor sikerült meghiúsítani a robbanást.

Senki sem kételkedik a felett, hogy ez az irek műve volt. azon beszéd után, melyet Sexton ir képviselő tartott, midőn Gladstone azon nyilatkozatára, bogy Parnell földjavaslatát nem fogadhatja el, azt mondta, hogy mig borzalmas dolgok nem történnek, Anglia semmit sem tesz Írországért. Más irek is nyilatkoztak már, O’Donovan Rossa nyíltan hirdeté, hogy a merényletet előre kicsinált terv szerint az irek követték ol. Sheridan azt mondá, hogy várta e tettet s a jövő hétre még rosszabbat jósol. — Egész Anglia el van keseredve az irek ellen. De a mik ma történnek, azoknak a magva réges-rég el volt vetve s az angolok apáik bűneiért bűnhődnek, melyeket nem igyekeztek jóvá tenni.

Az oláhoknak a középtanodai törvényjavaslat ellen folytatott izgatásai, melyek a magyar nemzet és állam elleni tüntetésekké kezdtek már fajulni, a kormány figyelmét is felköltötték. Erre mutat egyfelől a dévai lázitók ellen a kir. ügyészség ültül megindított hiin/enyitö vizsgálat, melynek megejtésével Boros Elek járásbiró bízatott meg ; másfelől Román Miron, a yür. keleti oláhok érsekének az erdélyi fö~ egyházmegye összes esperes! hivatalaihoz intézett körlevele■, mely igy hangzik :

„A középiskolai uj törvényjavaslat alkalmából az erdélyrészi román népesség különböző központjain insezenirozott zajos népgyülések oly lendületet vettek és oly politikai jelleget öltöttek már, hogy azok a román nép létérdekeire nézve csak károsok lehetnek. Tízszeresen károsok lehetnek azok, ha — mint már megtörtént — vezetői oly elméleteken nyargalnak, melyek az érzületet, melynek neve ha- zafiság, és a fennálló közjogi alapintézmények iránti tiszteletet kizárják. De legérezhetőbb kárára lehetnek az ily gyiilésezések különösen nemzeti egyházunk érdekeinek, ha papságunk oda állítja magát a már sikamlós térre tolt gyűlések élére, és ha értelmiségünk részéről tüntetőén sarkal ta tik a nép oly irányba, mely a loyalitás határain túlmegy. — Lelkem mélyében elszomorodva az utóbbi napok tapasztalatai felett, és nem csekély zavarba esve amaz akadályok miatt, melyeket az ily minden tapintatot nélkülöző zajos gyiilésezések épen akkor gördítenek előmbe, minden főtisztelendő püspök társaimmal egyetértőleg, jól felfogott nemzeti-egyházi érdekeink loyális védelmére kellene fellépnem ; e mellett látva ama hallatlan visszásságot, hogy egy bizonyos esetben efféle gyűlés, mely semmi egyházi jelleggel nem bir, ép a legszentebb helyen, tudniillik a templomban tartatott meg, és ekkép politikai vitatások profán színhelyévé változtatott át ama szentély, mely mindeddig a román nép keresztényi erényeit megóvta; elszomorodva mindezek láttára, és tekintve mostani nehéz helyzetünket, nemkülönben számolva a felelősséggel, melylyel istennek, lelkiismeretemnek és uralkodónknak tartozom, amaz alapintézmények megóvása czéljából, melyeken mostani egyházi életünk és annak jövő üdvös fejlődése fektetve van, indíttatva érzem magamat jelen körlevelem által valamennyi esperesi hivatalt és ezek utján a főpásztorságom alatt álló főegyházmegye összes papságát szorosan oda utasítani : hogy szigorú felelősség terhe alatt tartózkodjanak minden kezdeményezés és részvételtől oly zajos népgyülések érdekében, milyenek Kolozsvárit, Brassóban, N.-Szebenben, Déván és Tordán legközelebb megtartattak, a melyeknek nyilatkozványai az említett törvényjavaslat által okozott közös fájdalmunkon túl oly politikai elméletekbe mennek át, melyek a rosz- akarók által felhasználva, nyomatékos tanúságot szolgáltathatnak ahhoz, hogy állaraellenességgel vádoltat- hassunk. Különösen őrizkedjék gondosan papságunk és egyházközségeink szine-java, ne hogy ily politikai gyűléseknek templomainkban vagy felekezeti iskoláink épületeiben helyet adjanak ; ellenben azon legyenek, hogy adandó esetekben a népet lelkileg megnyugtassák, annyival is inkább: mert én más alkalommal is úgy szóval, mint Írásban biztosítottam papságunkat és népünket, és tényekkel is úgy hiszem, eléggé világosan megmutattam, hogy felsőbb egy- házhatőságaink, mint a legilletékesebbek, soha szem elől nem tévesztik el abbeli kötelességüket, hogy egész erélylyel, de egyszersmind eszélyességgel is egyházi autonómiánk és művelődési érdekeink védelmére keljenek, valahányszor azok ellen bárhonnan is támadás intéztetik. Nagy-Szebenben, márcz.

3. (15.), 1882. Román Miron, s. k. érsek és metro- polita.

Tervezet a

csángó к hazatel epi tésé re.

(Benyujtatott Nagy György által a csángó-bizottság márczius 15 én tartott Illésében.)

A Szerbia felől való magyar határt nem magyar- ajkú népség lakja és ezen nem magyar ajkú magyar lakosság bírta földterület előtt délre, közvetlen a szerb határvonalon egy 21 mértföldnyi hosz- szuságu földcsík vonul el, mely felerészben az államé s ma egészben dunai ártér, — abból akar teremteni magyar határőrvidéket.

Emez ártér közepére ugyanis 2—3, sok helyt 4 öllel magasabb — s igy legnagyobb vízálláskor is árvízmentes — fensik hajlik, azon áll Pancsova város ; Pancsova mellett alig 500 lépésnyire pedig egy kincstári telep, Hertelendyfalva. Ettől balra, úgy Pancsovától jobbra, mindenütt az ártér mentén, de a fensikon, a régi határőrvidéki német és szerb telepek vonulnak el.

llertelendfalvát ma mintegy 130 bolgár és tót nyelvű család lakja, kiket az ártéri földekről a magyar kormány telepitett át. E község közvetlen szomszédságában, egész Pancsováig húzódva, 1200 holdnyi első minőségű szántóföld terül, mely az e mellett fekvő, 1800 holdnyi szálas erdővel együtt állami birtokot képez.

Az első 1000 csángó letelepítésére Nagy György ezt a földet szemelte ki, olykép, hogy a csángók Hertelendfalván, a már ott lakó bolgár és tó táj к u telepesek közvetlen szomszédságában, de egymás mellett fekvő részleteken fognak lakhelyeket kapni, s a községgel szomszédos 1200 holdnyi kincstári birtok nekik kiosztatik ; télen át az 1800 hold területű erdőt kiirtják s a kitűnő erdőtalajt szintén felosztják köztük. Ekép lakhelyük és 3000 holdnyi szántóföldjük árvízmentes volna és csak ezenfelül igénylődé földjeik esnek az árterületbe.

Már most lássuk az ártért.

Ez 21 mértföld hosszúságban mindenütt a Duna legmagasabb vízállása alatt fekszik, de a legkitűnőbb homokos iszapvegyületü fekete televényföld.

Becsét fölismerte a német kormány is és az absolut korban 8 községet telepitett ide, oly kötelezettséggel, hogy védtöltésekről gondoskodjanak s ez által magukat is, a földet is árvíz ellen biztosítsák.

A szegénysorsu telepes nép azonban mezőgazdasága által elfoglalva, csak hiányos és rendszertelen munkát végzett. El is öntötte őket az árviz majd minden évben s az egyetlen „Rudolfsgnad“-on kívül el is pusztultak mind. Lakóik szétzülöttek s csak itt-ott mutatja egy-egy csonka rom, egy-egy elhagyott hajlék, hogy itt valaha emberek laktak.

Nagy György okulva a példán, a német kormány rendszerét megfordítottál! alkalmazza, első sorban ármentesiti a földet s csak azután hoz telepeseket oda.

Az első műveletet egy Ilerteleiulfalva alatt kissé nyugotra és erősebben kelet felé húzódó 38,000 holdas öblözeten kezdte meg.

Ez öblözetből 20.500 hold államtulajdon s igy az állam s az érdekelt szomszédos volt határőrvi- déki községek, mint a másik részre nézve tulajdonosok közösen szerveztek egy ármentesitő társaságot, mely a Duna mentén mindenütt, úgy a két oldalt szomszédos árterület felé is vastag, szilárd és a legnagyobb vízmagasságon is bőven tulemelkedő védgátakat épített.

Ez a töltés erősebb és vastagabb a tiszai töltéseknél, viszonylag erősebb és magasabb, mint a Szegedet védő gátmüvek. Ê.Z azon földterületnek egyik biztonsága, de biztosítja azt a vidék szerencsés helyrajza is.

Árvizeknél, töltésszakadásoknál ugyanis azt tapasztaljuk, hogy a szerencsétlenség rendszerint nagyobb víztömegek erős hullámzása által okozott gátmosások és partszakitások által támad.

A hertelendfalvi öblözet mellett a Dunának nagy szélessége s igy nagyobb víztömege nincsen, és ezen különben sem nagy víztömeg a védgátak irányában nagyobb hullámzásba sem jöhet, mivel a szerb oldalon húzódó dombsor és hegyláncz déli szelek ellen védi, az erősebb északi szél pedig ezen véd- gátaktól el, a szerb part felé hajtja a hullámokat, s igy ha a hullámverés kárt okoz, azt a szerb oldal sínyli.

E 38,000 kát. hold területű öblözet tehát teljesen kielégítő biztonságot Ígér. E földből, mint mondók, 20,300 hold az államé; a Hertelendfalvára telepítendő első 1000 csángó tehát eme birtoknak falu felé eső részeiből fog illetőséget kapni olykép,