Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)

1883-01-07 / 3. szám

— 10sére a közoktatásügyi miniszter nemrég az akadémiát szólította fel, hogy t. i. melyik az az év. melyben a magyarok mostani hazájukban megtelepedtek s itt államot alapítottak. Kossuth úgy nyilatkozik, hogy annak elhatározásánál, melyik évtől volna a millenium számítása legiudokoltabb ? teljességgel nem szolgálna a tudománynak kisebbségére, lia a századokon át nemzedékről nemzedékre szállott ha- gyománynyal perbe nem száll ; sőt minthogy a szándékba vett megünnepelés az ősök iránti kegyelet jellegével bir, talán épen ez a kegyelet hozná magával, hogy azt az évet vegyék az utódok kiindulási pontul a kegyelet adójának lerovásánál, melyet az ősök hagyománya kijelölt. Ez az év pedig 888. így tartották ezt azok, kik a nagy eseményhez több mint fél ezer évvel közelebb éltek, mint mi. Kossuth nem lát okot, mely az ősi hagyománytól eltérést indokolhatná; s hiszi, hogy a hagyományos 888- nak elfogadásra rokonszenvvel is találkoznék a nép érzelmeiben. 1888 oly zengzelesen rímelne 1848-cal.

Magyarország fennállásának 10СЮ éves ünnepélye fölötti reflexiói azután a mai viszonyok bírálására vezetik. Kifejti, hogy a jubileumot meg lehet ugyan tartani, de már nincs miért megtartani, mert állami önállóságunkat az 1867. évi kiegyezéssel „elalkudtuk“. „A mely perczben — úgymond — az „osztrák-magyar monarchia avagy birodalom“ az eu-* rópai államok lajstromába beiktatattatott, a magyar állam az európai államok lajstromából kitöröltetett. 1867-ben történt meg az, a mi 1000 év alatt meg nem történt soha. Igaz, a magyar államiság gyakorlatias értékesítése körül a nemzet több, mint 300 éven át örökös küzdelemben állt a nemzet államjogát az uralkodó család hatalmába felolvasztani törekvő bécsi udvarral, de ez belküzdelem volt, a korlátlan malmi vágy s az alkotmányos sza badság közt, küzdelem, mely nem alterálta Magyar- ország államjogát az európai közjogban, bárminő erőszakot szenvedett is kormányától — most maga az államjog van kitörölve. Előbb erőszak, most jog- eladás; ez a különbség a múlt és jelen között. Es ez irtóztató különbség, irtóztató.“ — A nagy hazafi ezután a dualisztikus államrend igazi értelmével foglalkozik, szigorú vizsgálat alá veszi a mai dualisztikusnak nevezett rendszert s kimutatja, hogy a hadseregben s a küliigyekben semmi nyoma sincs a dualizmusnak. Teljesen osztrákok a konzulátusok is, pedig külön magyar konzulátus szervezését még a 07-iki törvények sem gátolhatják meg.

Végül azon eredményre jut, hogy annak, ki a valódi dualizmust akarja, azon párthoz kell csatlakoznia, mely a perszonális uniót irta zászlójára, „mert ha egy uralkodó alatt Ausztria és Magyar- ország közt dualizmus egyáltalában lehetséges, csak is a perszonális unió alapján lehetséges. Más alapon nem. A mostani alapon csak birodalmi egység lehet, csak birodalmi egység van. — A ki azt állítja, hogy dualizmus van, az vagy irtötatosan csalatkozik, vagy csal.“ Mint kuriuzomot megemlítjük, hogy Gyulai Pál ki Kossuth egyetlen egy nyilatkozatát nem szokta szó nélkül hagyni, ez alkal ■ mat sem mulasztja el, hogy a már élete végéhez közel álló, de azért korántsem „haldokló“ oroszlánon egyet ne rúgjon. Olvasható a „Nemzet“ január 3 iki számában.

Gambetta és Leon Lennie asszony.

Tizenöt éve, hogy Bordeauxban megismerkedtek egymással.

Gambetta fiatal harmincz éves ügyvéd volt akkor, kellemes külsővel, melynek a köznapiasság fogalmaitól oly eltérő módon elvesztett félszem valami sajátságos pikánsságot kölcsönzött, előkelő modorral, vakmerő tervekkel, melyek a lángész zo- mánczával bevonva, varázshatással voltak arra, ki vele érintkezett, különösen, ha az egy fiatal és szenvedélyes asszony volt, mint Leonie, száraz, unalmas, férj oldalához kötve, minő a legtöbb városi tanácsos.

Lángra gyultak egymás iránt s viszonyuk csakhamar a legbensőbb lön.

A franczía nő, Ion szenvedéllyel, könnyen túl teszi magát a társadalmi előítéleteken azért, a kit szeret. Leonie franczia nő volt s Gambettát szerette. A háború után végkép elhagyta férjét s egészen Gambettának szentelte életét.

A páris-versaillesi vasútvonal mellett, félórára a párisi St. Lazare indóháztól fekszik Ville D'Avray. Ezelőtt három évvel egy verőfényes délután Gambetta egy lefátyolozott nő kíséretében kirándulást tett a faluba. Egy villa, egykor Balzac, a hires regényíró otthona, már évek óta lakatlan volt. Gambettának s kísérőjének megtetszett a nyaraló, még az nap megvette s pár hét múlva beköltözött. Ettől lógva a villa oly zárdaszerü elzárkozottságot nyert, hogy abba csakis Gambettának legbizalmasabb barátai vethettek egy-egy pillantást.

A szerelem boldog napjainak, melyet Gambetta Leonieval a ville d'avrayi nyaralóban töltött, Leonie nagyravágyása vetett véget. Egyszer véletlenül jelen volt egy a politikai életben szerepet vivő hölgy estélyén s ettől fogva nem elégedett meg a titkos szerelem boldogságával ; elismert kedvese

Politikai szemle.

— Január ö.

Tisza vjévi beszédével foglalkoznak a lapok, melyet a kormánypárt nála tisztelgő tagjai előtt tartott. A békébe vetett remények meghiúsulására most sem lát okot, bár a hir folyton tartja magát az oroszok hadi készületeiről. Közelebb az „Egyetértés“ közölt egy varsói levelet, mely szintén azt mondja, hogy Kongresszusi Lengyelországban a nyár óta folytonosan konczentráják az orosz katonaságot s nagy elővigyázattal tolják a galicziai lmtár felé.

Az ujonan kinevezett koronaőr Szláv// József szerdán délelőtt vete át a koronát és az ország jelvé nyeit. Midőn kineveztetett, több oldalról emlegeték, hogy még több magyar ember fog udvari hivatalra emeltetni, mert küszöbén állunk a magyar udvartartásnak. Negyedfélszázados vágya ez a magyar nemzetnek. A mi vágyaink azonban keveset szoktak számítani Bécsben s bár I. Napóleontól kezdve Bismarckig minden nagy államférfiu azt javasolta a dynastiának, hogy hatalmának súlypontját Magyarországba helyezze; s ámbár az osztrák örökösödési háborútól fogva Sadováig minden tény bizonyságot tett annak igazsága mellett: az udvar, ha csak a küszöbön álló veszély egyes epizódjait nem számítjuk, soha sem tudta, soha sem akarta azt belátni. Tizenhat éve, hogy a nemzet és az uralkodó kibékült: s Magyarország királya még mindig csak vendég Magyarországban.

A szatmári püspök Schlauch Lörincz újra nyilatkozott a magyar katholikus egyházi jogáról. A beszédet, melyet múlt év október hava elején tartott a Szent László társulat közgyűlésén, egy élőbeszéddel ellátva kiadta s az élőbeszédben azon félreér- seket magyarázza meg, melyekkel beszédét fogadták. Jelentőségét azon tiltakozás adja meg, mely- lyel visszautasítja azon vádat, mintha beszédében kihívás rejtenék a kultur-harezra s gúnyolni akarta volna a protestáns autonómiát

Gambetta halálával foglalkozik még mindig a világ. Az a nagy befolyás, melyet az események alakulására gyakorolt, elhunytál a legnagyobb csapások közé helyezi, melyek a köztársaságot 'érheték. De túlzás azt hinni, mintha személyével összeforrt volna a köztársaság ügye. Nincs oly nagy alakja a világtörténelemnek nevezzék, azt Nagy Sándornak, Julius Caesárnak vagy Bonaparte Napóleonnak, Bismarcknak vagy Gambettának, ki a történelemnek menetét képes volna más irányba fordítani. Nagy emberek szerepe minden időben csak akkor szokott kezdődni, midőn egyéniségük érvényesítésére megvannak a történelmi fejlődésben a kellő föltételek. A történelmi események soknemü tényező okozatát képezik s azon tényezők közt egyesek jó vagy rósz

akart lenni Gambettának, olyan, ki előkelő nyilvános salont tart, melyben szellemesen vezeti a társalgási, mint madame Adam s a nagy forradalom hölgyei. Gambetta azonban semmikép sem egyezett bele.

Félt a nyilvános pletykától, s talán attól is, hogy ez az asszony olyan hibákat talál elkövetni a politikai életben, a minőktől — minthogy semmi hivatást a nyilvános szerepléshez nem tanúsított — valóban lehetett, félni. A mit mégis megengedett neki, legfölebb az volt, hogy olykor elvitte a Comédie Frauçaiseba, ismert kis elrostélyozott páholyába, mely olyan gyakran íelkölté a közönség kíváncsiságát. De azért bármennyire ostromolták is távcsövekkel ezt a rostélyt, többet nem vehettek ki belőle, minthogy néha halványarczu nőt rejt maga mögött mindig feltűnő szinü selyembe öltözve. E közben Leonie férje, Leon meghalt. A házasságnak melyet akkorra halasztottak, ha a nemzetgyűlés az elválásról szóló törvényjavaslatot elfogadja, mi sem állót útjában. De Gambetta erről a házasságról mit sem akart tudni . . . kifejté szeretője előtt, hogy az ő helyzete, állása ezt a nősülést meg nem engedi — s az asszony meghajolt, de a szemrehányások napról-napra hevesebbek lőnek.

November 27-én ismét heves jelenet volt köztük. Leonie fiát, a lő éves Leon Alfonzot követelte visz- sza, kit Gambetta, hogy anyja elkényeztető befolyása alól elvonja, Drezdába küldött tanulni. Gambetta hajthatatlan maradt. Leonie kétségbeesve megragadta a kandallón fekvő revolvert, hogy magát agyonlője. „Vigyázzon ! — mondá Gambetta — a pisztoly meg van töltve!“ S oda sietett, hogy Leo- niet az öngyilkosságban megakadályozza. A pisztoly eldördüt s Gambetta karját végig hasitá.

Deczember 31-én éjjel 11 óra 55 perczkor meg halt.

tulajdonsága nagyon kis szerepet visz. Fenn tudja-e magát tartani a harmadik köztársaság vagy sem: nem keressük. De ha bukni talál, elbukik akkor is, ha Gambetta életben marad.

A tüntetések Olaszorszéyban Ausztria ellen ismét megkezdődtek. Milanóban a nagyobb rendzavarások meggátlására a katonaságot kellett igénybe venni, úgyszintén Palermoban és Pisában is.

Montenegróban minisztervátozás történt ; Ausz- tria-Magyarország egyetlen ezétinyei barátja Yrbica Maza egészen elhagyta az állami szolgálatot. A „Zasztava“, mely e hirt újságolja, azt tanácsolja monarchiánknak, hogy „saját érdekében“ igyekezzék megujjitani г barátságot Montenegróval. Oly komolyan adja ezt, mintha valóban hinne Montenegró monarchiánk iránti meghidegülésének világrenditő következményeiben. Hogy is mondja csak a biblia?! „Boldogok az együgyüek“. . . .

Lapszemle.

A „Novoje Vremja^ egyik közelebbi számában Ugrón G. interpellácziójáról ir, melyet az a karácsony előtti háborús hirek alkalmával Tiszához intézett. Sehogy sem tetszik néki azaz egyetértés, melyet a különben egymással szemben oly élesen álló magyar pártok tanúsítanak, valahányszor az Oroszország elleni bábámról van szó. E fölötti bo- szuságának a következő szavakban ád kifejezést: „Ugrott azt kívánta, hogy Tisza olyan formán fejezze ki magát, hogy az Oroszországgal való háborít esetén a kormány bizton számit minden párt támogatására és feltétlenül hisz a magyar nemzet teljes lelkesedésében és öninegtagadásában.

Bár a dühös oroszfaló Ugrón buzgalma arra bírta Tiszát, hogy hő kitöréseit mérsékelje azon megjegyzés által, hogy az ily nyilatkozat fölösleges volna még háború esetén is, helytelen pedig akkor, ha a békét semmi sem fenyegeti, — mégis a nyilatkozat jellege teljesen sértetlen maradt. Ily orosz- falás nem volt Magyarországban Törökországgal való háborúnk óta, bár magyar elleneink akkor is inkább azon kívánságra szorítkoztak, hogy a törökök jól eldöngessenek bennünket, de oldalukat és hátukat koczkáztatni nem akarták. Ilonnét eredt hát most ez a hév és önmegtagadás? Mi legalább nem hiszszük, hogy Ugront választói feljogosítanák az ily beszéd tartására. Hiszen nem neki, hanem választóinak kellene végezni háború esetén a fő munkát — és mi határozottan kételkedünk benne, hogy a magyar „népnek“ volna oly hő kívánsága megmérkőzni az oroszokkal. Mindenesetre jó volna számba venni azt is, hogy a voltaképeni Magyar- országban csak 40% a magyar, a Habsburg birodalom többi részeiben pedig alig üti meg a lakosság egy tizedét. Vájjon az Oroszországgal való háborút oly hőn és önmegtagadással támogatnák Ausztria többi nemzetiségei, hacsak szavakkal is — ime a kérdés, a melyen jó lett volna előbb gondolkodni a magyar dühös oroszfalónak, mielőtt belebocsátkozzék a komikus ijesztgetésekbe.

Tót lapjainkból. Azon mozgalom, mely a pánszláv sajtó üzelmeinek meggátlására az országban megindult, a turócz-szentmártoni „ Narodnie Noving “ -1 a tót nemzetiségi párt törekvéseinek következő jellemzésére bírja: „E párt nem követ ábrándokat s programmja semmi egyéb, mint a tót nemzetiség szellemi és anyagi jóllétét emelni. E törekvések törvényesek s azt senki sem követelheti, hogy a tótokat magyar nyelven műveljék, mikor az ő nyelvük nem magyar. Mi tótok voltunk, tótók vagyunk mai napság is, exÍ3ztencziánk nem vehető hazaelleni bűnnek. A tót nemzet most is él nyelvével és nyelvében, dédapái erkölcseit és szokásait nem lelejtette el és nem is fogja elfelejteni. Nincs olyan ármány, olyan veszedelem, olyan erő, mely őt más formába öntené át.“ A hazafias irányú besztercze- bányai „Szvornoszt“ a magyarnyelv terjesztő egyesületi ől írva, szintén kiemeli, hogy senki sem követelheti a tótnyelv kipusztulását, de szükségesnek találja, hogy Magyarországon az állam nyelve a magyar nyelv általánosan elterjedjen.

Gambetta életrajza.

Gambeta Leon, egy genuai kereskedő család ivadéka, 1838. április 3-án született Cahorsban. Jogi pályára készült s 1850-ben lépett az ügyvédjelöltök sorába. Hírnevét 1868 november 17-én tartott védheszéde alapította meg. A radikálisok az államcsíny alkalmával elesett Baudin sírjánál tüntetést