Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1883-02-18 / 15. szám
— fio — A lefolyt küzdelem nem volt tanulság és haszon nélküli. A párt végczélja, Magyarország függetlensége nagy eszméjének megvalósítása, mindenki előtt ismeretes volt : de az eszközök felől, melyekkel a függetlenséget kivívni igyekszik, nagyon ellentétes törekvéseket tulajdonítottak neki. A válság alatt kitűnt, hogy a párt mérsékelt és radikális árnyalata közt semmi olyan elvi ellentét nincs, mely a pártbomlást indokolttá tehetné. A végezel mindkettőnél Magyarország függetlensége ; s mindegyik a perszonális uniót tekinti azon eszköznek, mely az óhajtott czél elnyerésére fog vezetni. A mi különbség van a két árnyalat elvei közt : annak a gyakorlatban semmi értelme nincs. A különbség annyi, hogy az az árnyalat, mely a válság alatt „négy vennyol- 1 czas függetlenségi párt“ név alatt kezdett szerepelni, a perszonális uniót nem csupán eszköznek tekinti, hanem ezélnak ; Magyarország függetlensége, s az uralkodó személyére nézve a negyedfélszáz év alatt kifejlett viszonyok meg nem bolygatása : e két elv a mérsékelteknél egymás mellé van rendelve. A radikális árnyalat ellenben önnezélnak csakis Magyar- ország függetlenségét tekinti, de elfogadja a perszonális uniót, mint olyan eszközt, mely leghamarabb s legkevesebb rázkódással vezet czélhoz. A két árnyalat közt tehát az elvi ellentétnek csupán csirája van meg, mely csak az esetben fejlődhetnék ki s a radikális árnyalat alapelvének forradalmi színezetét gyakorlati jelentőségre az emelhetné, ha a perszonális unió az uralkodóház csökönyössége miatt egész Magyarország határozott ki- vánatára sem volna keresztül vihető. Pikkor, csakis ekkor válnának el a két árnyalat utjai egymástól, a midőn is a radikális árnyalat más eszközöket keresne Magyarország függetlenségének megvalósítására. 11. A képviselőiiúz a lefolyt hét első felében csak hétfőn tartott ülést, mely két személyes felszólalással kezdődött meg. Krisztinkovics Ede, mint a rábasza- hályozási bizottság igazgatója felelt Tóth Antalnak a szombati ülésen a rábaszabályozásnál előforduló visszaélések felől tett egyik megjegyzésére. Yerhovay Gyula pedig a. házszabályok megsértése miatt szólalt fel, nevezetesen a mentelmi bizottság ülésében, midőn Yerhovay, lstóczy, Incze és Bartha mentelmi ügyß tárgyaltatott, a bizottság elnöke az érdekelt képviselőket távozásra szólította fel, noha az osztályok és bizottságok ülései a ház tagjaira nézve nyilvánosak. Az elnök, mivel a bizottság elnöke jelen nem léte miatt nem adhatott felvilágosítást, szükségesnek látta a határozathozatal elhalasztását. Ezután tárgyalás alá vétetett az 1885-évben Budapesten rendezendő országos kiállításról szóló törvényjavaslat, melyet Hegedűs Sándor indokolt. Thaly Kálmán elfogadja a törvényjavaslatot, de nem köt hatásához túlságos reményeket, mert ipari bajaink valódi orvoslását a külön vámterületben találja. A kiállításból kizárandóknak tartja a külföldön készült ezikkeket. Egyes magyar czikkekre, mint az ötvösségre kiváló súlyt kíván fektetni. Steinacker szintén pártolja a kiállítás eszméjét. Halász Géza súlyt fektet ara, hogy a képzőművészeti tárgyak kivételével csak magyar készitményü tárgyak állíttassanak ki. Széchenyi Pál kereskedelmi miniszter rövid felszólalása után a törvényjavaslat általánosságban s Thaly K.-nak és Halász G.-nak a külföldi czikkek kizáratására vonatkozó javaslata elvetése után részleteiben is elfogadtatott. A bécsi villamossági kiállításról szóló javaslatot minden vita nélkül megszavazta a ház. Romania nem fér a bőrébe. .Most már egész Európa határozatával helyezi magát szembe. A dunai rózsabimbóból fejlett alakok következnek egész a 21-ik lapig, melyen már a behajtó viráglevelü tulipán kezd felismerhető lenni. A 22-ik lapon befelé hajló levéllel szintén tulipán fordul elő. A rózsabimbó és tulipán alakjai annyira hason- i lók, hogy különösen a kevésbé pontos majolika- és cserépfestéseken, megkülönböztetésök nagy feladat; azért a rózsa és tulipán közt számtalan átmeneti alak kapható. A 25-ík lapon a búzavirág szembe, a 2ti-on oldalt és távlatilag, a 27 - öt. lap 4-ik virágjáig szintén távlatilag jő elő. Pl lap 4-ik s a következő lap 4. és 5-ik virágja, valamint a 33-ik lap első virága oldalt, mi g a 31-ik lap G-ik virága újra teljesen szemben állítja elénk a búzavirágot. A 33-ik lap G-ik virága már napraforgó, míg a 34. és 35-ik lapok alakjai részint búzavirág oldalt, részint híven meg nem határozható fészkesek (composita). talán szintén napraforgó; azonban rézvilág (zinnea) sőt őszi íózsa profiljai is lehetnek. A 36 — 37. lapokon szegfű, a 38-ik lapon turbán liliom (Lilium Martagon) és kék liliom (Iris germanicum), a 39-ik lapon pedig málna, eper, egy tövis és labda rózsa láthatók. A virágok összeállításában igyekeztem előbb á természethez közelebb álló. könnyebben felismerhető alakokat, s azután a conventionalisabb előállitá- suakat csoportosítani, de közben is kellett egy-egy ícrmés7ctliivobb alakot beszúrnom némely felismer- betleriiil eltorzított idom megélhetésére, mint pl. a 7, 14, 17. 18. és 22. lapokon. A 40, 41. és 42-ik lapokon virágok és levelek alkalmazásának módja szemlélhető szalagok, sarokkonferenczia ugyanis azt határozta, hogy az alduna- melléki kis államok, Szerbia és Románia csak tanácskozási joggal vehetnek részt a konferencziában, Bolgárország pedig, mivel souzerainje Törökország úgy is képviseli, kizáratott. Szerbia meghajlott a határozat előtt, Románia azonban tiltakozott a kirekesztés ellen s a bolgárok is óvást emeltek, hogy Miisurus pasa török nagykövetnek megengedtetett a konferencziában való részvétel. Románia tiltakozását Granville lord angol külügyminiszter jelentette be a konferencziának, mely azt figyelembe nem véve, folytatni fogja a tárgyalásokat. Ha Románia aztán bele lovagolná magát azon szerencsétlen politikába, hogy a hozott határozatoknak ellene szegülne: valamelyik nagyhatalom fog megbizatni ezek végrehajtásával. A fraucsia szenátus hétfői ülésében döntött a trónkövetelők helyzetét szabályozó törvény sorsa fölött. Egy Leon Say és W addington által készített módosítást fogadott el, mely a már elkövetett államcsíny megbüntetésére vonatkozik. A Jeromos* féle izetlenkedések ellen ugyan ez is elég, de egy III. Xapoleon-féle államcsínyt ugyan nem fog megakadályozhatni. Labre s Barbeynek a kormány által is elfogadott javaslata, melyet a szenátus elvetett, az államcsíny megelőzésére vonatkozó rendszabályokat foglalt magában. A szenátus határozatát kedden terjesztette be Bevés igazságügyi miniszter a képviselőkamrának, a határozat a múltkor kiküldött bizottsághoz utasittatott vissza. E közben ismét viharos jelenetek folytak le. Cassagnac a minisztérium helyzete felől akart interpellálni. „Nem foghatom fel — mondá — hogy azon vereség után, melyet a minisztérium a szenátusban szenvedett, miként merészkedik megjelenni ma itt, a képviselőház előtt! Kívánom, hogy a kormány feleljen e kérdésre azonnal, mert holnap különben sem létezhetik már.“ (Jobbról helyeslés ; kiáltások : Egy hónap múlva !) Bevés igazságügy miniszter a parlament rendelkezésére bocsátja magát, a kamara azonban az interpelláczió tárgyalását egy hónapra elhalasztja,. Ezt a baloldalról helyesléssel fogadták, mig a jobboldal nagy zsivaj közt azt veti szemére a minisztereknek, hogy elbújnak. Valaki igy kiált föl: „Hisz ezek minden gyávaságra képesek !“ Maliy földmivelési miniszter okkor a jobboldal elé állva, igy szólt : „A ki elég merész volt bennünket szidalmazni, jelentkezzék!“ (Senki sem felel.) „Akkor kijelentem — folytatá a miniszter — hogy a ki igy elrejtőzik, az a gyávák leg- gyávábbja.“ (Viharos lárma.) Egy bonapartista, Faure elekor megnevezi magát: „Tudja meg tehát, — mondá—hogy a gyávaság szót én használtam.“ S miután az elnök felszólítására szavait nem vonta vissza, ideiglenesen kizáratott a kamarából. Az ülés után Mahy miniszter párbajra hívta P'auret. A szenátus szavazata után a minisztérium azonnal beadta lemondását, Grévy el is fogadta, de megkérte a minisztereket, hogy mig utódaik lesznek, vezessék az ügyeket. Az uj minisztérium fejéül most Freycinet-t emlegetik. Fővárosi levél. (Ismét párbaj. — Herman Ottó. — Melyik a nagyobb bátorság? — A Kisfaliuly-társaság uj tagjai. — A nagygyűlés. — Mit iszik a főváros? — Boldog vidékiek! — Szegény Halmi!) Már úgy látszik, fegyvercsörgetés nélkül egy fővárosi levelet sem írhatunk meg. Benne kell annak lenni, mint l’ilatusnàk a krédóban. Hja, hiába, olyan kórtünet ez, melyet nem lehet egy könnyen kiirtani, olyan bolondság, melyet a legokosabb ember is kénytelen néha elkövetni. A ki legtöbbet szónokol díszítések és egyéb önálló külön csoportokban. Ez alkalmazási lapokon a legkülönfélébb s a leggyakrabban előjövő csoportosításokat válogattam, hogy lehetőleg Jm képét adják a szokásos magyar díszítési motívumoknak. Teljesen eredeti magyar beosztás aligha akad közöttük, de magyar jellegüket nem is a szárak menete, hanem a virágok nagy szerepe teszi. Szólnom kellene még valamit a színről, mert a diszitmény alakja és elrendezése mellett arra, hogy kellemesen hasson, nagy befolyása van még a sziliek összhangjának is. Himzett és festett emlékeinken az elsőd (piros, kék, sárga sziliek) uralkodnak ; a másod (Lila, zöld, narancs) nem oly gyakran ; a harmad (tertiär) színek pedig szembetűnően kevésszer fordulnak elő. Piros, kék, sárga, zöld, arany, ezüst, fekete, barna s a XIX. században lilla a legszokot- tabb szinek. A piros a einober vöröstől a megygyszi- nig több változatban fordul elő. A leggyakrabban előjövő összetétel : piros, arany vagy ezüst, piros kék, arany és ezüst, zöld arany vagy ezüst, pirossárga, kék-sárga, zöld-sárga, piros-zöld-arany, pi- ros-kék-zöld, piros-kék-zöld-sárga, vagy arany. Cserépedényeinken : zöld-kék-sárga-barna, ritkábban lila ; festett bútorokon kék alappal : zöld-piros-sárga- fehér; barna alappal piros-sárga-kélc-zöld s fehér az uralkodó szin. PMstett butoiokon jellemző, hogy a színes alaptól elválasztandó színes alaknak szegélyvonala, gyakrabban sárga, mint feliér; egész világos alapon azonban a fekete contour vonal is használatos. Huszka József. néha a párbaj ellen, akárhányszor kénytelen maga is sikra szállni, mi által éppen olyan nevetséges lesz, mint az egyszeri tudós, ki szörnyű komoly képpel tartott előadást nagy közönség előtt a burnó- tozás káros hatásáról, maga azonban az egész előadás közben folyton szipákolta a barna roppét kanál számra. Egy járt Herman Ottó is, ki — mint mindon íölvilágosodott ember — szörnyű ellensége a párbajozásnak, de azért mégis kénytelen volt kiállani Szalay Imrével. Az igaz. hogy csak „kiállott“ és ő maga nem lőtt, de hát ezzel mégis csak elismerte, hogy e társadalmi félszegség, e beteg kinövés ő felette is zsarnokoskodik. Pedig szent meggyőződésünk, hogy 5 tekintélyes és lovagias érzületéről és rendíthetetlen bátorságáról ismeretes férfiú képes volna a párbaj-mániát megszorítani. Csak szövetkezniük kellene arra nézve, hogy ők nem tekintik a párbajt valamely lovagias ügy megoldásának s hogy ők nem tekintik gyávának azt, a ki nem fegyverrel kezében akarja becsületét tisztázni, hanem pl. egy becsület-bíróság által, amint azt Szederkényi Nándor indítványozta. És ez öt féfiunak bizonyára nyomába lépne az egész nemzet józan része, mely előtt a párbajosdik úgyis rég elvesztették jelentőségüket. Es aztán sokkal több erkölcsi bátorság is kell ahhoz, kijelenteni, hogy: „En szembe szállók az általános elfogadott társadalmi szokással, melyről mindenki meg van győződve, hogy helytelen, de melynek mégis mindenki aláveti magát, és nem állok elébe egy ostoba pisztolynak, mely akár talál, akár nem, az én becsületemet, melyet féltékenyen őrzök, meggyőződésem szerint nincs hivatva megvédelmezni!“ Be hát érzem magam is, hogy hasztalan pre- dikáczió az egész és ha a dolog úgy fordulna, hát, hát magam is tubákolnék . . . Ilyen helyzetben van most Herman Ottó is, kire a, közeli napokban ismét vár egy párbaj, melyet Madarász Jenővel fog vívni. Es igy megy ez ad infinitum! Bizony ideje volna már gondolkozni ezen kör- négyszögösités feltalálásáról is. Mert a ki a párba * jók megszüntetését ki fogja találni, bizony jobban lekötelezi majd az emberiséget, mint a ki szárazföldi torpedókkal lepi meg a világot. ;f*. írói körökben sokat foglalkoztak a napokban a Kisfaludy-társasággal is, mely most választott két uj tagot s tartotta meg rendes évi nagygyűlését. Arany János és Greguss Ágost helyei voltak üresedésben s azok, a kiket utódjaikul megválasztottak, bizony még a lábaik nyomába sem léphetnek, nem hogy érdemesek volnának székjeiket elfoglalni. Az ujonan megválasztottak: Bartók Lajos és Vargha Gyula, Bartók élczlap-szerkesztő s a kezében forgatott fütykössel csinált magának utat a Kisfaludy-társa- ságba; Varghának pedig busás érdemei közül leginkább kimagaslik az, hogy van neki tekintélyes családi összeköttetése. Vértessy Arnold és Ko- mócsy József elbukott mellettük, pedig . . . No, de hisz ezzel nem mondottunk újat! Hanem hát egyik sem szerkeszt élczlapot s egyiknek sincs tekintélyes apósa . . . Az az irodalmi munkássággal töltött több évtized pedig ilyen argumentumokkal szemben semmit sem nyom a latban. A nagygyűlés sem volt érdekes, legalább jóval mögötte állott pl. a tavalyinak is. Egy emlék- beszédet olvasott föl Szász Károly, (ugyan mikor nem olvas föl Szász Károly?) Dalmady szavalt el két verset, melyekről Mikszáth Kálmán minden áron el akarja hitetni, hogy azok remekek voltak, no meg aztán Baksay olvasott egy humoros novellát. Ágainak az idén is jutott szerepe a programm- készitésbeu, a mennyiben ő rendezte a diszebédet, melynek menüjét az ő kitűnő humorjával szerkesztette össze, s melyben a legizletesebb volt az „ökör- hátszine kritikai nyárson sülve és engesztelő főzelékkel körülezirógatva.“ f * No de hát sok mindent bevesz az emberi gyomor s igy nem csoda, ha a Kisfaludy-választások fölött is hamar napirendre tértek. Hiszen csak most teszi közzé az orsz. vegykisér- leti állomás főnöke dr. Liebermann, hogy az, a mit a főváros lakossága iszik, nem egyéb, mint posvány- viz, mely telve van undorító és veszedelmes anyagokkal, s hogy bátran állíthatni, mikép mindenféle betegségnek kóranyagát rejti magában Liebermann fölszólalása az egész fővárosban nagy zajt csapott s mindenki tartózkodik a vizivástól, s ilyenformán a korcsmárosoknak volna jó dolguk, ha abban a gyanúban nem állanának, hogy az ő borukban is van szerepe a — víznek. Milyen boldogok önök ott lenn a vidéken, hogy legalább tisztán ihatják a vizet — a borban ! *r*; Szegény Halmiról kell még megemlékeznem, a nemzeti színház e kitűnő művészéről, a ki betegen keres üdülést Olaszország kék ege alatt. A „Párisi regény “-ben lépett föl utoljára s akkor egy haláljelenetet úgy ábrázolt, hogy övéi aggódva siettek hozzá ; azt hitték, hogy az a háláló*
