Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)

1883-02-11 / 13. szám

Politikai szemle. A lefolyt hét belpolitikai eseményeinek legfonto­sabb mozzanatát a bécsi miniszteri értekezletek s a függetlenségi párt válsága képezik, mely még egyre tart. A miniszteri értekezletek, melyek miatt szünetelt az országgyűlés, a bét első napjain, hétfőn és ked­den tartattak a király elnöklete alatt; részt veitek benne a közös miniszterek, Tisza Kálmán minisz­terelnök, gr. Szapáry Gyula pénzügyminiszter, br, Kemény Gábor közlekedésügyi s gr. Ráday Gedeon honvédelmi miniszterek, s az osztrák miniszterelnök, kereskedelmi-, honvédelmi és pénzügyi miniszterek. Félhivatalos helyről tagadják, mintha a tanácskozá­sok a külügyi helyzet fölött folytak volna; közgaz­dasági kérdések, mint a tervbe vett szeszadó re­formja, stratégiai vasutak építése, a magyar vasúti hálózatnak a galicziaival való összeköttetése által, s adminisztratív természetű katonai kérdések voltak szőnyegen. Legalább úgy mondják a tanácskozások­ból kiszivárgott liírek. A függetlenségi párt egy része által készített manifesztum, mely a párt elveinek szabatosabb kö­rülírása által a radikális, reakezionárius és antise- mita elemektől kívánta a pártot megszabadítani, nem tette meg a kívánt hatást. \ alószinünek mond­ják, hogy a függetlenségi körben le. fog szavaztatni. A párt régibb tagjai mindenáron kerülni akarják a szakadást és még csak látszatát is az elvek fel­adásának, pedig a negáczió teréről való lelépés hangoztatásának hátterében ott lappang a delegá- czióba való belépés eszméje, mely mellett az er­délyi töredék agitál, de a melyet a függetlenségi párt mindig visszautasított magától. Az élire állí­tott válság hová fog fejlődni? Vájjon a párt egy a perszonal-unió alapján álló mérsékelt, s egy a tel­jes függetlenséget kívánó radikális árnyalatra fog-e felosztani, vagy az ellentétek, melyeknek egy jó ré­sze személyi természetű, ki fognak egyenlittetni — ma még alig lehet megmondani. Becsben a korrnpezió egy szenzácziós esetének leleplezése szőrit háttérbe minden más eseményt. Dr. Kaminski, sztaniszlaui polgármester és kép­viselő perbe fogta Schwarcz bárót, mivel nem űzette meg azon 025 ezer forintot, mely egyezségileg ki­köttetett neki az esetben, ha a galicziai transzver- zál-vasutak építését kieszközli azon társulatnak, melynek Sclnvarcz b. volt a megbízottja. A társu­lat megkapta az engedélyt, de Kaminskinak csak 25 ezer forintot akart adni, mivel a G00 ezer fo­rint más fele is kellett borravalónak. A lengyel klubb, melynek Kaminski tagja volt, kizárta őt s védőjét, Wolski képviselőt, kik képviselői mandátu­mukat is letették. Szigorú vizsgálatot követel min­denki, maga Taaft'e miniszterelnök is úgy nyilatko­zott, hogy ki kell sepreni a szemetet! Oroszország koronázásra készül, úgy látszik, ez­úttal visszavonliatlanul. Ivét évi halogatás után végre e hó 6-án kiadta Sándor czár koronázási manifesz- tumát s a rendeletet az előkészületek megtételére. A koronázás május hóban fog megejtetni, ha ugyan addig a teljesen kiirtottnak hi resztéit nihilisták va­lami meglepetést nem készítenek. A napokban ugyanis a „végrehajtó bizottság“ ismét figyelmeztette a ezárt az alkotmányosság behozatalára; egy emlék­tosabban a S83—885 közti időről mondja a „Pan- nőniea Legenda“, mely Methodius és Cyrillus életé­ről íratott görögül a X. században s később orosz­ra fordittatott : „midőn a magyar király a Duna részeire jött, akarta látni Methodiust s bár néme­lyek mondák s úgy vélekedőnek, hogy Methodius haj nélkül nem fog onnan távozni, mégis hozzá ment. A király pedig, mint úrhoz illő, tisztessége­sen, ünnepélyesen s örömmel fogadta, s mikép ilyen férfiaknak egymással beszélni illedelmes, beszélt vala vele, s megszeretvén, megcsókold s nagy aján­dékokkal bocsátá el magától, mondván neki : emlé­kezzél meg mindig rólam -tisztelendő atyám szent imáidban.“ Fauler ebben, más hiteles források ellenkezése mellett nem lát valami állandó megtelepedést, ha­nem inkább olyan harczí kalandot, minő voit a hu­szonegy év előtti, meg a. magyarok későbbi kalan­dozásai Nyugat-Európában. S egy ily harczi kaland­nak van is nyoma; nagyon valószínű ugyanis, hogy a morvák 882—84 közt a magyarokkal szövetkez­ve dúlták Pannóniát. Ekkor történhetett Methodius találkozása is a magyar sereg vezérével. Bottka a következő években is nyomát találja a mag)ároknak, melyből a Dunaraenti letelepedésre következtet. A 885 és 887 közti évekre teszi Dandulo András velenczei dogé krónikájában azon időt, midőn a Scytluából jött magyar nép megszállta Pannóniát. Dandulo azonban a XI\. század második felében irta krónikáját s értesülése már csak azért sem le­het pontos, mert egyéb chronologiai hibákat is ejt ( pt u л -magjai -velenczei érintkezések történetében. 888-ban két külön helyen Svájczban és rriaul- ban van nyoma a magyarok feltűnésének Boltka szerint. Svájczban való feltűnésük emlékét a X. szá­zad közepén készült sangalleni nagyobb évkönyvek­ben találja, melyek azonban csak annyit mondanak hogy 888-ban lett Arnulf királylyá, a kinek idejé­ben jöttek először az agarenusok (t. í. a magyarok) iratot küldött neki, a minisztereknek és számos fő­méltóságnak, melyben a következő követelésekkel lép fel. Egy állandó népképvíselet felállítása, mely az általános szavazatjog alapján s választói utasítá­sai szerint szabadon választatnék és teljhatalmat gyakorolna az összbi rodai mat érdeklő minden ügy­ben: 2. kiterjedt provincziájis autonómia, mely az összes hivatalnokok választása, a parasztközönségek önállósága s a nép Ökonomikus függetlensége által biztosítandó; 3. a földbirtok a nép tulajdonába bo­csátandó; 4. szerves rendszabályok, melyeknek czél- ja legyen, hogy az összes gyárak és műhelyek a munkások tulajdonába juttassuk; 5. teljes lelkiisme­reti, szólási, sajtó-, gyülekezési, társulási és válasz­tási szabadság; <i. általános választási jog; 7. a hadsereg átalakítása territoriális hadsereggé. A franczia trónkövetelők sorsáról intézkedő tör­vényjavaslat megbukását a szenátusban 'valószínű­nek mondják. A szombaton a szenátus osztályai al­tul megválasztott bizottság egy tag kivételével el­lenzi a kiutasitási terveket, a republikánus lapok a szenátus magatartása miatt komoly összeütközés­től tartanak a nemzetgyűlés két háza között, mely az alkotmány revízióját vonhatja maga után. A mi­nisztérium, melyet különben Ferry minisztériuma már aliglumem nagyon rövid idő múlva fel fog vál­tani, elhatározta, bogy a szenátus által netalán ja­vaslatba hozandó minden kiegyezést elutasít s ra­gaszkodni fog a képviselőim/, által elfogadott tör­vényhez. Montenegrónak egy az Obrenovics-ház ellen intézett sakkhuzásáról közöl hirt az „Egyetértés“ Nándor­fehérvárról. Nikicza leányát Xorkát ugyanis Kara- gyorgyevics Péter herc/eg, a volt szerb fejedelem Sándor fia, a hős Kara-Gyorgye unokája, eljegyezte. Mivel Nikiczának fiúgyermeke nincs, s Karagyor- gyevics Péter jogot formál a szerb trónhoz, e há­zasság által igen sokan előkészítve hiszik Szerbia és Montenegró leendő egyesülését. Fővárosi levél. (Egy halott. — Rózsaláncz és vasbilincs. — Egy karperec» története — Szegény tatár! — Egyletek. — Országos ma­gyar egylet.) Ismét egy nagy halottunk van! Fiatal volt még és vidám. Szemeiben pezsgő élet­kedv, arczán gondtalan boldogság honolt, egész lé­nye jókedv és vidámság volt s a merre járt, ki­nyíltak az öröm világai, a szivek kitágultak, a vér pezsegni kezdett és a lelkeken mámoros bódulat vett erőt. És most nincs többé. Fiatalsága elhervadt, az életkedv kialudt szemei­ből, s vele kihalt a jó kedv és vidámság. Orom helyett mindenfelé gyász és szomorúság; a sziveken bánat, a lelkeken bú : meghalt (Janiéval herczeg. Sírba tettük, eltemettük. Es most siratjuk fiatal halálát. Mert ő nagyon kedves volt mindnyájunknak és mindnyájunknak szeretetét osztatlanul bírta, hiszen elűzte lelkünk sötét gondolatait s elaltatta vidor pajzánsággal a szivek bánatát. Sokan, sokan kegyelettel fogják őrizni emlékét, különösen pedig azok, kiket rabságba ejtett, s ked­ves rózsalánczokkal kötözött meg, s a kik felé most e vidékekre. Arnulf 899-ig uralkodott, igy e meg­jegyzés a magyarokról 11 évi időközre szól. Fonto­sabb adatot képez Emuiban feiimaradt emlékük, ugyanis Berengár olasz király 888. márcz. 21-én ki­adott s a se.stoi kolostor birtokait megerősítő okle­velében megemlíti a magyarok útját is: „via unga- rorum“. Az oklevét azonban csak XV. századbeli másolatban maradt fenn; lehet, hogy az illető szók eredetileg a sorok közé később tett magyarázó jegyzetet képeztek ; különben pedig egy kalandozó csapat magyar épp úgy megfordulhatott már előbb is itt, mint 8G2 ben a frank birodalomban, a nél­kül, hogy ebből a mai hazában való letelepedésre kellene gondolni. Mert a beköltözés időpontjának megállapításánál számba kell venni azon Konstantin által említett fontos körülményt, hogy az a Simeon bolgár király- lyal folytatott háború után történt. Azt mondja Konstantin: „A turkok (az az magyarok) Leo csá­szár által meghivatva által kelének a Dunán s le­győzők Simeon bolgár királyt, Preszthlavig szágul­dozván, s őt magát a Mimdraga várba szorítván. Simeon békét kötvén a rómaiakkal, a bessenyőkkel szövetkezők a turkok ellen, s midőn ezek egy had­járaton távol valának. a szövetségesek rajtok öté­nek a honn maradiakra s megsemmisiték. Haza tér­vén a turkok s földjök pusztítását látván, abba az országba költözének, melyet máig bírnak.“ Mely évben történt ez a háború? Symcon magister írja, bogy VI. vagy bölcs Leo császár uralkodásának harmadik évében (trónra le­pett 88G. márczius 1-én) foglalták el az arabok Szamosz szigetét ; mindjárt utánna elbeszéli a ma­gyarok és bolgárok közt folyt háborút. Szabó Ká­roly egyidejűnek véve a két eseményt annál is in­kább, mert maga Leon császár szerint is e harcz az arabokkal való háborúskodás alatt történt, azt 888 ra, a magyarok beköltözését líegino után a következő évre teszi. Csak hogy Symeoii chronologiai adatai megbiz­Hyinen asszonyság (csak nem tételezzük föl róla, hogy magáról megfeledkezve, még be nem volna kötve a feje) nevet sokat Ígérő, biztató, bátorító mosolygással. Es mert a síron is virágok nyílnak, akként haj­tanak ki Carneval herczeg hantján is azok a piros mosolygó rózsák, melyeket Ámor gondoz, ápol, hogy aztán Hymen leszakasztllassa őket s megfonliassa azt a hires rózsalánezot, mely némelyeknél soha el nem hervad, mindig mosolyg illatoz; másoknál azonban átváltozik vassá, s lesz belőle rabbilincs, melyet oly nehéz elviselni s melytől olyan nagyon-nagyon szeretnének egy némelyek megválni. * Ez utóbbiakhoz tartozik egy grófi pár is, mely­nek neve a legfényesebb magyar mágnás nevek kö­zött eralittetik. A család egyik kiváló tagjának nemrég viselt magas állására kellene csak ezélzást tennem, hogy e névről letépjem az inkognito fátyol át ; de ennyire nem akarok indiskret lenni. Elég az hozzá, ennél a párnál is vassá változott az a bizonyos rőzsaláncz, s minthogy ők már állásuk­nál fogva sem rázhatják azt le magukról, mindegyik a maga módja szerint iparkodik könnyebbé tenni annak elviselését. A férj erre keres szórakozást, a nő amarra, és bizonyára talál is mindakettő, mert békességestül megférnek egymás mellett, s nem igen lehet hal­lani ama bilincsnek zajos csörrontését. A múltkoriban azonban mégis kiszivárgott a nagy­világba egy kis pikáns történet, melyet e bilin­csek csörrenése regélt el. A grófnőnek egy igen becses és értékes karpe- recze volt veszendőben. Tűvé tették az egész házat, de nem akadtak rá sehol. Az ékszer családi ereklye volt s roppantul saj­nálták eltűnését. A grófnőnek eszébe jutott, hogy pár nap előtt egy este rajta volt az elveszett ék­szer. Egy rendőrtiszt, kit a férj hivott a házhoz, elő­vette a cselédséget s szigorú vizsgálatot indított, mely azonban egyelőre nem vezetett eredményre. Azaz, hogy az eredmény még sem maradt cl, a mi a kocsis vallomásának köszönhető. A kocsis ugyanis szintén kérdőre, vonatván, kije­lenté, hogy a kérdéses estén nem kocsizott Öméltó­ságával, a ki akkor bérkocsit vett igénybe. A bérkocsist nagy ügygyel-bajjal sikerült felhaj­szolni, ez aztán azt vallotta, hogy ő semmit sem tud a kérdésben levő ékszerről, tessék azt a kép- iró-uteza * számú házában keresni, ahova ő a mél- tóságos asszonyt amaz estén szállította. A rendőr elment a képiró-uteza * számú házába, s bekopogtatott egy igen csinos — huszárkapitány ur lakásán, hol az ékszert csakugyan meg is találta s viszajuttatá a méltóságos grófnőnek. Pár óra múlva a gróf fölkereste (— nem a hu­szárkapitányt, — mert erről ő nem hallott sem­mit! — hanem) a rendőrtisztet s jelentette neki, hogy az ékszer már megkerült, nejének agy ruhája zsebében volt, melyet amaz este viselt. . . A rendőrtiszt némán hajtotta meg magát s mi­kor a méltóságos gróf ur eltávozott, nem állhatta katlanok, 3G megbirálás alá vonható dátumának há­romnegyede, 2G hibás. S aztán ez elbeszéléséből ko­rántsem következik, hogy ő Szamosz bevételét egy­idejűnek mondaná a magyar-bolgár háborúval. Mind­járt ezután beszél István patriarcha haláláról is, pedig az 893-ban történt, úgy hogy az illető feje­zet 88G— 893. vagy 895. közti eseményeket foglal magában. A mi pedig az arabokkal való háborús­kodást illeti, az folyt 887-ben, 890-ben és 893-ban. Georgiosz Mouakhosz és Theofanesz folytatója a bolgár-magyar háborút Kauleasz Antal patriarcha- tusa idejében, István patriarcha halála után és Mysztikosz Miklós patriarchatusa előtt, tehát a 893. május 11. cs S9G. február 12. közti időszakiján be­szélik el. A jól értesült fuldai évkönyvek 895-re teszik. Nem lehetetlen, hogy a hildcsheimi évköny­vekben is, midőn azt mondják, hogy 893 ban a ba­jorok a magyarokkal összevesztek, a „bajuarii“ he­lyett „bulgari“ olvasandó, mivel ez összeütközésnek másutt nincs nyoma. Azt sem szabad figyelmen kivül hagyni, hogy о háború Simeon király idejében folyt. 892-ben a ful­dai évkönyvek szerint Arnulf még Vladimir király­hoz, ki Simeonnak volt az elődje, küldte a követeit, Simeon tehát 892 után lépett trónra, Abban is megegyez valamennyi byzanti iró, hogy Simeon a görögök ellen István patriarcha halála, tehát 893 május 11 után indított háborút, a magyar-bolgár háború pedig még ezután történt. Tehát semmieset­re sem lehetett elé.bb 893-nál. Pauler többféle kö­rülmény egybevetése után 895-re teszi, miként a fuldai évkönyvek s igy állítja össze a chronolo- giát. 889-ben verik ki a magyarokat a bessenyők Le- bediából. Egyenesen ez eseményre vonatkozik a metzi évkönyvek s utánuk Bogiim 889-re tett kö­vetkező megjegyzése : „A megváltás 889-ik évében a magyarok vad és kegyetlen s az előbbi századok­ban soha nem emlegetett nemzete Scythia vidékei­ről s a Tanais folyó inérhetlen m i csáváiból kikó.Uj*

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents