Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1883-12-16 / 101. szám
402 — lehet tagadni. A polgári törvényhozás teljes joggal ellenőrzi a házasság érvényét, de magát a házasságot, mint intézményt nem vonhatja kizárólagos hatalmi körébe. A törvényjavaslat a kor szignaturáját viseli homlokán ; ez az állami hatalom túlterjeszkedése, mely már ön- czélnak tekintetik s vele szemben az egyéni jog csak föltételesnek. Nem hiszi, hogy a törvényjavaslat elérné azt a czélt, melyet kíván : a zsidók beolvadását. Az ellentét a kereszté nyék és izraeliták közt, ezeknek életnézeteiben, eszméiben, gondolataiban, szokásaiban, a jövőnek reményében sokkal nagyobb, sokkal mélyebb, mintsem azt ezen törvényjavaslat utján megszüntetni lehessen. PaulerTivadar igazságügyminiszter szólalt fel ezután. Midőn a kormány a törvény- javaslatot beterjesztette, tekintetbe kellett venni a külföldön uralkodó viszonyokat. Ez a törvényjavaslat nem érinti az általános polgári házasságot, hanem csak megerősíteni akarja a házassági kapcsot, melynek meglazulása az állam alapját ingatja meg. Sa mas sa József egri érsek szerint egy nemzet törvényeinek a nemzet erkölcseiből, szokásaiból kell folynia. A jelen törvényjavaslat nem felel meg e kívánalomnak, sőt a nem zet nagy részénél jogos nyugtalanságot kelt és sérti a nép vallásos érzését. Itt az terveztetik, hogy a vallási házasság egy állásba helyeztessék a polgári egyesüléssel, melyet a tisztviselő hiában nevez házasságnak s melyet a közvélemény, az általános erkölcsi érzet kíméletlenül elvetnek. A törvényjavaslat, a vallási tekintély- lyel való daczra tért nyit s az abban megmaradásra segélyt nyújt, mi által a törvényszerűség s a vallási kötelesség közt ellenmondás támad. Nem fogadja el a javaslatot. Apponyi György gróf nem akarja megcsonkítani az egyház jogait s elvonni tőle a házasságot. Illúziónak tartja, hogy a polgári házasság beolvasztó hatást fog gyakorolni a zsidókra. A keddi ülés egyike volt a legzajosabb üléseknek. A született törvényhozók ifjabb nemzedéke, mely csak azért jelent meg, hogy a törvényjavaslatot leszavazza, már az ülés elején zajosan követelte a szavazást, de And- reánszky Gábor bárót, ki a törvényjavaslat ellen szólt, és Vay Béla bárót, a ki mellette nyilatkozott, mégis csak meghallgatta. Ezután azonban ujult erővel törtek ki az „Eláll!“ és „Szavazzunk!“ kiáltások, mire a följegyzett szónokok kijelentették, hogy elálla.nak a szólás jogától. Csak Ke g lev ich István gróf nem akart tágítani és mondott is igen talpraesett beszédet a törvényjavaslat védelmére. Utána azután még Andrássy Gyula gróf szólt átahatalmas benyomást tesz egy ily módon megtakarított tőke oly emberre, ki életében soha sem volt bár egy forint tőke birtokában. Mert más az, ha a gazda nehány ökröt vásárra visz, az asztalos bútort elad s ebből nagyobb összeg pénzt lát ; ez tőke ugyan, de nem az ő tőkéje. Hány felé kell elfizetni azt a nehány forintot, mennyi mindenfélét kell újra vásárolni, csakhogy ezután is megélhessen ? ! Ebből a pénzből csaknem egy krajczár sem az övé. Ámde az, mit a szövetkezetben gyűjtött, az tőke a szó szoros értelmében, azt megtakarította, arra nem csinált adósságokat. De ezen összegyűjtött tőkének igen nagy erkölcsi hivatása is van az illető egyénre, mert a tőke nö- vekedtével növekedik erkölcsi ereje és takarékossági hajlama is. ■^P ezért teljesen helytelen azon sok helyen s különösen a hitelszövetkezeteknél követett azon intézkedés, hogy az előre meghatározott üzletrész az illető tag által felveendő kölcsönből levonatik. Hisz ez által a kívánt czélnak ép ellenkezője éretik el, mivel a tőle akarata ellenére visszatartott összeget csakis kényszerűségnek engedve, adja át. A lassanként gyűjtött tőke egybeforr a gyűjtő egyéniségével, verejtékével van áztatva és ezért szive rajta függ, míg ha kölcsönéből vonatik le, reá nézve az teljesen közönbös ; de különben is ez nem toké, mivel nem viseli magán a megtakarítás, a fölösleg jellegét. Másrészt azonban a szövetkezet a tagok ily tőkéjével saját vagyonra tesz szert, a mi hitelét a legnagyobb mértékben növeli. Szövetkezeteink és itt első sorban a hitelszövetkezetek a személyes hitelre lévén alapítva, termé- »zetes, hogy gondolni kell az adott kölcsönök biztosítására s pedig annyiféle módon, a hányféle a lános figyelem mellett sikerülte» polemizálva Apponyi György gróf, a herczegprimás, az egri érsek és Schlauch püspök beszédei ellen. <) a törvényjavaslatot épen azért fogadja el, mert neki nem kell az általános kötelező polgári házasság, pedig ennek behozatala lenne a törvényjavaslat elvetésének szükségszerű következménye. Andrási után a főrendek közül szólásra senki sem jelenkezvén, Tisza miniszter- elnök állott fel, de az ellenzékről felhangzó „Eláll!“ és „Szavazzunk!“ kiáltások miatt perczekig nem bírt szóhoz jutni. Végre az elnök nagy nehezen helyreállította a csendet, és a miniszterelnök szólni kezdett, védelmezvén a törvényjavaslatot. A szavazás eredménye ismeretes. A képviselóház a főrendiek üzenetét szerdán megkapván, Tisza felszólalására hosszabb vita után elhatározta, hogy már a csütörtöki ülésen tárgyalás alá veszi az üzenetet. A Székely Nemzeti Muzeum, mint az „Ellenzékiből értesülünk, közelebb igen érdekes gyűjtemény birtokába fog jutni. Berzenczey László az emigráczió alatt egy igen érdekes gyűjteményt állított volt össze azon angol lapokból, melyek az emigráczió dolgaival foglalkoztak. E gyűjteményt utódja Berzenczey István a Székely Nemzeti Múzeumnak ajándékozta; de előbb esetleges használat, végett elküldte Kossuthnak a következő levél kíséretében : Mélyen tisztelt kormányzó ur ! Ezelőtt 33 érvel egy sajátkezüleg írott emléklappal ajándékozta meg égy számüzöttnek árváját, mely igy hangzik : „Berzenczey László urnák! Ha önnek fia — István — kire ma születés- és nevenapján könnybe telt szemmel emlékezett,1'idővel térti kort ér, szolgáljon neki ösztönül rendithetlen honszerefcetre és férfias tettekre kész azon hazának javáért és szabadságáért, melyért ön velem Magyarhon kormányzójával, szomszédjában azon vidéknek, honnan őseink ezredév előtt kiindultanak, csodálatosan vissza löketve keserves számki vetést szenvedett, de azért hazáját híven szeretni és annak jövőjében bízni el nem csüggedett. Kutahija, 1850. augusztus 20. К о s s u t h Lajos.“ Ezen emléklapot a szomorú emlékű 50-es években 12 3zigoru házmotózást kikerült boldog emlékű anyám halála után — kire talán Debreczenből haloványan emlékezni raóltóztatik — elveszettnek hittük, mivel mindenünket elkobozták, de egy helybeli hazafias érzelmű honleány megmentvén azt, mint egyedül megmaradott örökségemet nekem kézbesítette. Ki kell nyilvánítanom, ezen fentebbi emléklap volt nekem, azon korban nélkülözésekkel küzdő bánatos árvának, egyedüli vigasztalóm és bátoritóm későbbi küzdelmeimben, egyszóval ez volt evangye- liumom. Hálám nyilvánításának előbb kellett volna történnie, de egy oly nagy hazafi idejét egy perezre is munkájától, mely a nemzet kincse, megvonni szerénytelenségnek tartottam, kölcsön. A biztosítás első neme az, hogy a kölcsönt felvevő az általa felvett összeg erejéig kötelezvényt ir alá. Határozottan helytelen volna azonban váltókat használni ; a váltó a nagy világkereskedelem szüleménye, arra a mi népünk egyszerű körében nincs szükség. Nem a magyar nép egyszerű természetéhez való a váltó és látjuk is, hogy a nélkül, hogy okát tudná, mintegy irtózik tőle. Miért kényszeritenők tehát egy gyűlölt okmány kiállítására, midőn a kötelezvény ugyanazon szolgálatot teszi ? Csak nagyobb kölcsönök biztosítására kell kezes. De különben is az a szövetkezeti tag, ki magának meghatározott összegű tőkét gyűjtött, már magában véve bir annyi erkölcsi alappal, hogy benne teljesen meg lehet bizui és igy a kezes nem annyira jótálló, mint inkább bizalmi férfiú. Ezen alapokon szervezkedvén leginkább a szövetkezetek, kérdés: mely intézmény felelne meg jobban a mi igényeinknek s követelményeinknek ? Vannak hitelszövetkezetek és ezek legtöbbnyire részvényekre alapítottak. Minden belépő tag tartozik legalább egy részvényt jegyezni s ezt vagy egyezerre, vagy havi részletekben lefizetni. Itt bökkenő kérdést képez magának az illető részvénynek értéke ; ha magas az értéke, kevés az aláíró, ba pedig csekély, akkor meg épen ki nem elégítő a részvényesek száma. Kisebb szövetkezeteknél az ötven forintos részvényeket szokás alapul venni. Bármenynyire is méltányoljuk ez intézményt, — ba nálunk egyáltalában keresztülvihető volna — mégis el kell ismernünk, hogy ily szövetkezet létesítése a mi igényeinknek s a mi követelményeinknek mindenben meg nem felel. (Foljtatáia köretkeitik.j De ma, midőn atyám iratait vizsgálat tárgyává tevém,^kezembe akadott itt helyben egy nagy angol ujság-gyüjtemóny, mely 1851-beu jelent meg és az emigránsok Auglia és Amerikában történt időzések alatt lefolyt történetét tartalmazza, úgy hiszem, hálám legméltóbb kifejezése az lehet, ha azon árva, kiről ösmeretlenül megemlékezett és bánatában vigasztalta, annak fia, kiért ezen nagy kitüntetést arra árasztotta, férfi korában ezen adatokat mint a nemzet kincseit épen most, midőn az emigráczió- ról írni méltóztat, össze gyűjtve használatára átküldi. A legmélyebben sajnálom, miszerint szegény jó atyám a sorstól megtosztatott, hogy személyesen tehesse kedves kötelességét ezeknek átadása által, fájó szívvel vettem át az ő szerepét, mert szorult kebellel kell kinyilvánítanom, hogy az emléklap végzáradékában kifejezett szó „el nem csüggedett“ ma nem áll, — azon erős lélek, melyet a hosszú külföldi küzdelem megtörni nem tudott, megtört hazájában. Kérem ezen gyűjteményt szükséges használat után a Sepei-Szentgyörgyön alapított Székely Nemzeti Múzeumnak egyenesen átküldeni; azért vagyok bátor erre kérni, mert ez által fontossága fokozódni fog, valamint én előre jogomat a Székely Nemzeti Múzeumra átruházom. Melyek után maradok kiváló hálám és öröklött tiszteletem kifejezése mellett M.-Vásárhelyen, 1884. deez. 8-án. alázatos szolgája. Berzenczey István. Fővárosi lóvéi. Budapest, 1883. decz. 13. Csak most kerültem haza Olaszország szép, mosolygó fényes ege alól. Szemem még hozzá van szokva a tenger véglie- tetlenségéhez, a láthatár korlátlanságához és a természet nagy, magasztos szabadságához. Még fülemben cseng a goudoliere dala, amint gondtalan himbáltatja gondozóját az Adna hullámain. Es milyen lehangoló ellentéttel találkozunk itthon. Milyen borús, sötét itt az ég. Mily korlátolt az agy velők láthatára. Hogy lábra kapott a szabadság hazájában a sötét középkor ! A felsőházban a liberális ifjú mágnás sereg megbuktatott egy még az 1793-iki nagy tiszti ló-tűz által szaukczionált liberális eszmét. A „született“ törvényhozók egyszer, egyetlen egyszer adtak óletjeit magukról, most először, hogy egy igazán liberális eszmét kellett volna megszavaznak. A dolog nagyon természetesen roppant nagy szenzácziót keltett országszerte. Egész délután nem hallottunk egyebet a főváros utczáin, nyilvános helyein, kávéházai ban és magántársaságaiban, miut e két szót (a mi pedig nem két szó) : „Hat szóval!“ Ennyivel győzedelmeskedett ugyanis a reakc/.ió a szabadelvüség felett. Es most kezdődik majd újra a házban a zsidóvita ! * A múlt hét különben a színház hete volt. Nem hiába van oly oroszlánrésze a színészetnek kulturális fejlődésünkben, szerepet is játszanak annak képviselői társadalmi életünkben és a színészet ma már ép oly közérdekű théma, mint akár a politika. Csak látni kellett volna azt a roppant érdeklődést, azt a nagy korteskedóst, mely itt e héten le- J folyt Evva és Blaháné között. A népszínház bérbeadásáról volt ugyanis szó. A lapok elkeseredett polémiákat folytattak, piszkoltak, szidtak, —■ szóval egy egész restauráczió volt. De azért mégis Evvának kellett beleharapni az almába. Ő maradt meg direktornak és fog i élni továbbra is száz meg száz szinmüfaragó csodaszülöttei felett., melyekből ugyancsak kijut neki bőven. A muitkor is kapott egy ilyen férczelményt, melyben a „nagy tehetségű“ szerző azt is beie irta az instrukezióba, hogy: „János gazda (visszatér a vásárról és meglátszik arczán, hogy a malaczokat olcsón adta el.“) — Prosit ! * A múlt hét azonban a Jókaiéké volt. A nagy iró neje, a kitűnő művésznő, Laborfalvy Rózába 50 éves jubileumát ünnepelte a főváros s vele együtt az egész ország. Fenséges ünnepély volt. Magyarország legnagyobb írója és legkitűnőbb művésznője képezték az ováczió tárgyát. Es ebbe az ováczióba nem játszott bele egy oldalról sem a sötét irigység, melynek nálunk oly kiváló szerep jutott. Mindenki odaitéiie az érdem babérkoszorúját Laborfalvi Rózának és a királyi koronát Jókai Mórnak, „Bohémia“ (az irók és művészek köre) királyának. Hevesi József.
