Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1883-11-04 / 89. szám
89. szám. Sepsi-Szentgyörgy, 1883. Vasárnap, november 4. XIII. évfolyam. к Szerkesztőségi iroda Sepsi-Szentgyörgyön Demeter-féle ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadó hivatal: Q&zvn-zte-vn 0!cátlt KÖNYVNYOMDÁJA, hová a hirdetések és előfizetési pénzek bérmentesen intézendők. A hirdetmények és nyiltte- rek dija előre fizetendő. 'сИЩш, társadalmi, és tymazdászati laji. , /a> Megjelenik ezen lap heten- kint kétszer : csütörtökön és vasárnap. < Előfizetési ár helyben házhoz hordva, ‘t vagy vidékre postán küldve : Egész évre 6 frt — kr. Fél évre 3 frt — kr. Negyedévre 1 frt 50 kr. Hirdetmények dija: í 3 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyeg-dijért külön 30 kr. Nyilttér sora 15 kr. Politikai szemle. Tisza Kálmán miniszterelnöknél október 30-án délután — mint az „E.“ értesül — egy két óra liosz- szat tartott értekezlet volt, melyen a következő bizalmi horvát férfiak voltak jelen: Josipovics J., dr. Kussevizs Szvetotár, Miksics K., Miskatovics JM Schramm, gr. Sermaye, Vukotinovics L. Bedekovics horvát miniszter is jelen volt. A miniszterelnöknek rövid nyilatkozata után a megjelentek csaknem mind szót emeltek, kijelentvén, hogy mindenesetre oda kell törekedni, hogy a báu mielőbbi kinevezésével és azután a horvát tartománygyülósnek egy- behivásával a rendes alkotmányos állapotok ismét helyreállittassanak ; a normális állapotok ezután kölcsönös előzékenység és jóakarat és a törvényes [viszonyokhoz való ragaszkodás által jövőre is tartósan biztosíthatók. Kresztics tartománygyülési elnök, ki magánügyek folytán akadályozva van a Budapestre jövetelben, már Bécsben értekezett a miniszterelnökkel. Ebből látható, — írja az „E —s“ — hogy a Zágrábból kürtőit hir, miszerint a miniszterelnök a horvát ellenzékből is hivott volna meg egyéniségeket, czélzatos koholmány, habár félhivatalos lobogó alatt is lett az világgá bocsátva. Szu- hotics képviselő, ki szintén meg volt hiva, nem jelenthetett meg. Román Miron görög keleti oláh metropolita „főpásztori szó“ czim alatt körlevelet bocsátott ki m. hó 26-án a főegyházmegyéje papságához. Az érsek elmondja Szeged reconstructiójának a király általi kezdeményezését, megemlítvén, hogy az orthodox oláhok is hozzájárultak a szeretet filléreivel. Ily formán, a fogadtatási ünnepnap nem lehetett közömbös az oláhokra nézve. Az érsek elmondja Szegeden mondott hódolati beszédét, s szóról-szóra ismétli a király válaszát. Ennek kapcsán kijelenti, hogy ha az uralkodó legkegyesebb szivből fakadt szavaiban némi tekintetben tanácsok és intelmek rejlenek: úgy ezek leginkább azon jelenségekre vonatkozhatnak, melyek az újabb időkben észlelhetők voltak némely egyesek működésében, kik a nyilvánosság terén ferde irányt követve, ez által, valamint általában tapintatlanságuk és mórsékletleuségük által nemcsak megzsibbasztottak a mérsékeltebb oláhoknak nemzetiségi és egyházi érdekeinek megóvására irányuló alkotmányos tevékenységét, hanem általán véve az oláhok lojalitására* és haznfiságára egyidejűleg némi homályt vetettek. Ezért az érsek oktatva é« buzdítva inti a tisztelendő és kedvelt papságot, hogy ne engedje magát megfélemlittetni és félre vezettetni ezeknek modora és szavai által, kik tulhajtásaikkal kétségessé teszik az oláhok lo- yalitá9át és ügyöknek kipótolhatlan kárt okoznak. A kik sérelmeik orvoslása végett idegen segélyre, vagy az alkotmányos rendszer fel forgatására számítanak és a népet illuzórius reményekkel akarják teleitatni: azok nem jó hazafiak, nem is valódi barát- jai népünknek, épp úgy, mint nem jó hazafiak az oly ellenfeleink, kik a nyilvános és társadalmi életben mások elgázolásával kívánnak emelkedni. A hősök emlékünnepe. Magasztos és kegyeletes ünnepély színhelye volt tegnap halottak napján Sepsi-Szeutgyörgy városa A szabadság és függetlenség kilencz- százhatvan bajnokának, a harminezöt évvel ezelőtt harezban elesett székely hősöknek volt emlékünnepe, kiknek névsorát összeállítva, tegnap helyezte el a Rikáu belőli honvédegylet a Székely N. Múzeumban. Az egylet mintegy 15 tagból álló küldöttsége Horváth Ignácz volt honvédhuszár- alezredes és a Rikán belőli honvédegylet elnökének vezetése alatt lobogó fekete zászlóval délben 1 óra körül érkezett meg Kézdi-Vasár- helyről. A város végén Gyárfás Lajos főjegyző üdvözölte az érkezőket, kik azután nagy néptömeg kíséretében s éljenzések közt a Mikó-tanodához hajtattak, melynek udvarán a muzeum helyisége előtt folyt le a kegyelet egyszerű, de egyszerűségében is megható ünnepélye. Az ünnepélyt Horváth Ignácz elnök, ki diszmagyarban volt, nyitotta meg a következő beszéddel : „A keresztyén naptár szerint ma halottak napja van; gyöngéd szokásainkhoz tartozik kedves lialot- tainkról évente megemlékezni, jelen alkalommal is tiszt, gyülekezet, épen egy ilyen kegyeletes ünnepélyre jelentünk meg. Nem kétlem, tudva lesz önök mindnyája előtt, hogy a Rikán belőli h. egylet hirlapilag köztudomásra juttatta, miszerint az 1848—49-iki önvédelmi és szabadságharczainkban elesett bajtársaink névsorát helységenként hivatalosan felvéve bírja; és azon lajstromot épen e mai napon, ezen nemes városba, nagyságos Cserey Jánosné úrasszony által kezdeményezett és a székely nemzetnek ajándékozott Székely Nemzeti Múzeumba kívánja letenni. íme, tisztelt gyülekezet, ezen csomag az, melybe azok uevei fel vannak jegyezve, kik e kis szögletéből Erdélynek és ez egyikéből az öt székely széknek, tűzhelyeik megvédéséért, a közös hazának szabadságáért és a nemzeti becsületéit azt, a mi embernek legdrágább, életöket feláldozták. Tehát halottak napja van ma, átszellemülve lesznek önök is mindnyájan uraim és asszonyaim azon hazafiui érzelemtől, hogy — ezek is a mi kedves halottaink, a kikről helyén van ma itt megemlékezni. Mi egykori bajtársai az elesetteknek, kiket a sors még máig életben hagyott, sem érettük, sem családjaikért nem tehettünk többet, mint azon hajós, kinek hajója a beláthatatlan Oczeánon éjnek idején valamely sziget-szirten szétzuzatik, de az ő élete csodálatosképen megmentve, igyekszik megsemmisült birtokának maradványaiból némely darabokat megmenteni, hogy azokból tovább evezhetésre valamely gyarló jármüvet alkothasson. Tisztelt gyülekezet! hasonló czéllal igyekeztünk mi is elesett baj társainknak neveit kifürkészve feljegyezni, mely szándékunk czélját hogy elértük, föl kell itt elismerőleg említenem Iláromszékmegye alispánjának, nsgos Forró Ferencz kir. tan. urnák és atyánkfiának érdemeit, ki felkérésünkre e nemzetünk történelméhez tartozó ügyet a legnagyobb készséggel teljesítette, fogadja ezért a Rikán belőli h. egyletünk nevében nyilvános köszönetünket. Megmenteni kívántuk tehát neveit azoknak, drága szellemi ereklyeként a történelemnek, az utónemzedék tanúságára, melyből ihlettséget szerezhet magának a jövőben a felől, hogy valamint a közéletben az egyén becsületét köteles őrizni, annál inkább egy nemzet nemzeti becsületét, családi tűzhelyét, törvényét, bárhonnan megtámadtatnék is, köteles élete árán megvédeni. Messze van még az emberi társadalomnak alakulásában azon idő, mely az államokkal megértetné, hogy az emberi nem nem azért lakója e földnek, hogy egymást fel mészárolja, hogy egymás mellett békésen éljen és szabadon fejlődhessék. A hatalmasok sokat tehetnének, csak emberi hiúA „Nemere" tárczája. A temetőben. Halottak napja van, emlékezet napja. Temetőbe tódul nép apraja-nagyja Fényözönben a csend, béke birodalma S a hantokat díszes koszorú takarja. Halottak napja van ! A legfájdalmasabb visszaemlékezés napja, midőn mindnyájunknak oly lehangolóan, oly szomorúan hangzik fülébe a kegyelet adójának leróvására intő harangok csengése, hogy ennek hatása alatt mély gondolkozásba merülünk s ha nincs is halottunk, meghatottság száll érzékeinkre, ha van kit sirassunk : kicsordulnak könnyeink. Oh, kevés ember van a világon, ki e napon magába ne szállna s busán ne emlékezne vissza elköltözött kedveseire; alig van ember, kinek a kérlelhetetlen sors keserű poharából e napon bár egy cseppnyi ne jutna. Igen, ma halottak napja van ! derünk a halottak országába, a béke, a csend honába: a temetőbe! Ha van hallottad hozz, sírjára egy mécset, egy virágkoszorut, szivedben egy Imik imát, tűzd azt megsiratott kedvesed hantjára, lebegd el ezt ráborulva, s szived megkönnyebbül; — hisz leróttad a kegyelet adóját s beszélgettél drága elhunytaddal. Ha nincs halottad, jer velem úgy is a sirkertbe; majd megtanulsz ott igazán érezni, megtanulsz gondolkozni, megtanulsz sírni. A halottak csendes országa egy becsukott könyv, melyből e napon sokat, nagyon sokat tanulhatsz ; most nyitva van, jer tehát s tanulj hinni, szeretni, remélni, tanulj lemondani ■ tanulj sírni ! . . . ♦ Lásd e diszes sírboltot, mely fényözönben úszik ; ' virágoktól, koszorúktól alig látszó érczkoporeóban nyugszik itt egy férfi, ki gazdag volt, boldog volt, megvolt neki a jóllét, a gazdaság minden kényelme; volt szerető neje, kedves gyermekei, szóval mi sem hiányzott boldogságához Es a halál mégis elragadta őt, pedig milyen szép volt neki az élet ! A szerető nő s gyermekei nem feledkeztek meg a kényelem ölében sem drága halottukról ; eljöttek, hogy feldíszítsék sírját annak, ki itt alussza örök álmát, s őszinte könyeket hullat az özvegy és gyermekei. Talán azt kérded: miért kellett ennek meghalni ?... * . . . Amott bánatos férj vezeti kézen a kis árvákat, kik még nem bírják felfogni nagy veszteségüket; odaérnek a sirhoz s midőn leteszik a koszorút az elköltözött anya hantjára, bámulva néznek apjukra, ki könyezve susog halk imát a kedves nőért, a jó anyáért, kit isten ép azért szólított magához, mert kedves volt előtte. * . . . Fiatal nő csüng férje karján s követi őt tétova léptekkel, inig egy piczi sir előtt mindketten megállnak. Az asszony könnyektől fátyolozott szemekkel mereng el a szépen díszített s gyertyafénytől sugárzó sirdombon; hiszen ott nyugszik kedves kis gyermekök, kiket mindketten úgy szerettek. De az isten jobban szerette őt s elküld é az ő angyalait, hogy hozzák el a kisdedet, midőn az épen a „papa“ és „mama“ nevet tanulgatta. A férj is egy könnyet törül ki szeméből s zokogó nejét igyekszik vigasztalni; pedig milyen nagy az ő bánata is ! * . . . Ismét egy sétáló pár siet tova a hantok között, kedélyesen beszélgetve. Ezeknek nincs halottjuk; azaz hogy van, de el van feledve. Bár szépen ki van a sír világítva, bár drága virágok képeznek takarót a hideg rögökön, ámde nem sir senki az elhunyt fölött. Az asszony rámutat a virá' gokra, miközben ujján fényes karika villan meg, mely az alig két hóig gyászoló özvegyet már a mellette álló férfinak jegyezte el. A nő elégedetten tekint szerelmese arczára s mosolyogva kérdi tőle : — Nemde, kedvesem, szépen földiszitettem ? * . . . Görnyedt alak halad a temető túlsó részében, pálezájára támaszkodva ; másik kezében egy szál gyertyát szorongat. Oda ér egy jeltelen dombhoz, melyet nem volt módja még megjelöltetni ; oh, de ő jól ismeri mégis e helyet, hisz mindennap ellátogat oda, mert legdrágább kincse, mindene oda van temetve. Egy szegény özvegy asszony, ki meghalt férjét siratja, azt, kivel egykor — már nagyon régen — az oltár előtt elmondta a „holtomiglan“-t s a kivel annyi boldog és boldogtalan esztendőt töltött még ezután. Meghalt a drága élettárs, pedig hogy kérték ők a jó isteni, hogy ha úgy tetszik neki, vegye magához mindkettőjüket egyszerre ! — Es most itt van a bánatos özvegy s csendes sirdo- gálás között panaszolja el a drága hantnak szenvedéseit, bánatát. * . . . Hát az a fekete ruhás nőalak hová lopózik olyan nesztelenül? Lassan megy végig a halálszán- totta barázdák között s túl a másik sorban egy egyszerű sírkő előtt összeroskad. Görcsösen kapaszkodik a kedves elköltözött lakhelyét jelző hideg kőbe s miközben könyei patakként folynak, ajkai lázasan csókolnak egy nevet, mely a kőre vau metszve. — Béla, kedves Bélám ! — zokogja a leány,