Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)

1883-01-25 / 8. szám - 1883-01-29 / 9. szám

tudat, amerre az megy, arra van a hitetlenek országa.

Ez nem az én fantáziám, hanem meg van Írva Michaud Histoire des crossades czimü hírhedt müvében és a lúd, ő tudja miért, épen a zsidó fertályba vezette őket. (Derültség.) Akkor azt mondták : íme itt vannak a hitetlenek, és agyonverték a zsidókat. Ez azonban 700 évvel ezelőtt történt és m >st a felvilágosodás századában a müveit német nemzet és annak nyomán mi magyarok, kik oly nagyon bálványozzuk a németet, elindulni ismét egy lúd után fogunk-e? (Elénk derültség.) Azok akkor legalább a megváltóért akartak boszut állani, most már csak a váltóért akarunk boszut állani. (Elénk hosszas derültség és tetszés.)

T. ház! Nem közönyösek előttem azon bajok, a miket e tárgyban felhoznak. Előttem is nagyon jól ismeretesek, hogy népünk minden osztályát menynyire pusztítja az uzsora, hogy az iszákosság terjedése által a közerkölcstelenedés, a testi-lelki elnyo- morodás mennyire növekedett, ezt én épen oly sajnosán érzem és épen úgy óhajtom megorvoslását, mint bárki más a hazában. De nagyon csalatkozni méltóztatnak, a kik azt hiszik, hogy ez csak azóta van meg, mióta a zsidók keze van benne. Csak 100 éve van, hogy megjelent egy nevezetes könyv a köztársaság harmadik évében, Francziaország területén irta egy magyar ember, Mathias Rabi, e czim alatt: „Ein Justizmord in Ungarn“, melyben előadja, okiratokkal bebizonyítva, hogy abban az időben, mikor Magyarországban meg volt tiltva a zsidóknak kereskedni, meg volt tiltva direkte bort venni és eladni, mikor a zsidók el voltak tiltva a városokban való lakástól, akkor maguk a nép elöljárói sokkal jobban nyúzták a népet uzsora utján, sokkal jobban pusztították a népet, kiszorították legjobb birtokaiból, levették utolsó köntösét, kik? maguk az elöljárók, magyarok és ráczok.

Ezek adatokkal vannak bebizonyítva. Es a ki ez ellen szót mert emelni, azt az embert a legmélyebb börtön fenekére zárták és a dolgokról nem volt szabad beszélni. Az uzsora megvolt mindig és meglesz mindig, mig alkalmas talaj van a számára, a hol gyökeret verhet. Itt nem az embereket, hanem a rendszert kell megjavítani. Ha az uzsora pusztít, üldözzétek az uzsorát, de ne a zsidót. Ha az iszákosság pusztit, üldözzétek az iszákosságot, de ne a zsidót! (Helyeslés jobbfelől.)

(Folytatása következik.)

A természettudományok és a humanisták.

Mióta a természettudományok mind több és több tért kezdenek hódítani, azóta a vele foglalkozóknak ugyancsak kijut a gúnynevekből, melyeknek gyártását a humanisták egész sportszerüleg űzik. „Matéria fölkentje“, „önproductio zászlósa“, „anyagban nyakig ülő Aesculap“ még a tisztességesebbek közé tartoznak. Különösen pedig az anyag iránti — hogy úgy mondjam — szeretetiiket vetik szemökre azoknak, kik természettudományokkal bővebben foglalkoznak.

Pedig, bármennyire elburkolva legyenek is a szellemiség palástjában, lehetetlen, hogy legalább nagyjában ne ismernék az anyag állandóságának s az erők állandóságának törvényét, s e két törvénynek azon egymáshozi viszonyát, melyet azon harmadik törvény fejez ki, hogy az erő mindég anyaghoz van kötve. Ezen törvények ismeretével pedig nagyon is gyermekesnek tűnik fel az a felfogá0, hogy a maga valóságában előttünk álló ember két egymástól teljesen megktilönböztetendő részből : testből és lélekből áll ; hogy az előbbi az utóbbinak börtöne, melynek csak rombadöltét várja, hogy 1 oly tat hassa testnélküli életét a végtelen űrben. Ezen törvények értelmében, ha valamely erőt lényegére nézve megismerni akarunk : előbb az

anyagnak, melyhez azon erő kötve van, teljes ismeretéhez kell jutnunk.

így történt, hogy a lélektan, mely a szellemi működések lényegének megismeréséhez abstracte törekedett, kénytelen volt átengedni helyét a physi- ologiának, mely az anyagnak — melyhez a szellemi működések mint erők kötve vannak — pontos ismerete által annak lényegéhez közelebb jutott. A ki az anyagot pontosan ismeri, jobban tisztába jöhet a hozzá kötött erők tulajdonságát illetőleg is. úgy hogy magától elesik azon állítás : hogy természettudományokkal foglalkozó egyének ne érthetnének a lélek nagy kérdéseinek s az élet problémáinak megfejtéséhez. Ezekből folyólag készségesen is- * merjük el nemcsak azt, hogy nyakig benne ülünk az anyagban, hanem azt is, hogy az anyagot végtelenül nagyra becsüljük, különösen abban a formájában, mely oly alkalmas azon erők bírására, melyeknek az anyagban való működése szellemi képességnek neveztetik.

„Tempora mutantur et nos mutamur in illis“ . . . És csak az utolsó ötven év alatt is óriásit változott a világ képe. Ez a változás pedig egyenesen a természettudományoknak köszönhető. Mily roppant haladás! Mily rengeteg munka! Mily bámulatos eredmények ! Csak Lubbock beszédét kell elolvasni, melyet a „Brittish Association“ 50 éves jubileuma alkalmával mondott a múlt évben, hogy általános áttekintést nyerhessünk a természettudományok terén tett óriási haladásról. Csak magunk körül kell néznünk, hogy lássuk a nagyon is jelentékeny érdeklődést, melylyel a természettudományok iránt viseltetnek. Sőt nem csupán érdeklődés az többé, hanem belátása annak, hogy épen a természettudományok képezik azon széles alapot, melyen a helyes nevelésnek nyugodnia kell, hogy a klassikai nevelés inkább a mellékes, mint a melyhez kevesebb vezetés, inkább csak útmutatás lévén szükséges, hamar az önképzés terére utasítható.

A természettudományi alapon nyugvó nevelés végre is, gyakorlati hasznán kívül, ép úgy lehet az az üt, mely a műveltséghez mint czélhoz elvezet — akár a klasszikái nevelés. ,,A műveltség szó — mint Huxley meghatározza — bizonyára nem ta- nultságot vagy gyakorlati ügyességet, hanem valami más egyebet jelent. E sző okvetlenül azt jelenti, hogy a kit műveltnek nevezünk, annak valamely eszményt kellett már megszereznie s képesnek kell lennie, hogy a dolgok becsét bizonyos elméleti mértékhez való szabás által megbírálja.“ — Ennek az eszménynek nem szabad egyoldalúnak lennie, nehogy az elméleti mérték hibás és a dolgok becse felőli bírálat hamis legyen. Hogy ezen valódi eszmény megszerzésében nélkülözhetők-e a természet- tudományok, annak megítélését a józan olvasóra bízom. Csak egy példát akarok felhozni a múltból, mely állításom igazolására szulgáljon.

(Folytatása következik.)

Etlinografiai elnevezések.

Jókai a képviselőház keddi ülésében a kunokat, törököket és örményeket megtette sémitáknak. A nagy közönség ma már mind gyakrabban hallja a „sémita“, „árja“, „indogermán“, „uralaltáji“, „túrán“ stb. elnevezéseket; de hogy mennyire nincs tisztában ez ethnografiai elnevezésekkel, legjobban mutatja a nagy költőnek háromszoros baklövése. Nem tartjuk tehát fölöslegesnek, ha röviden megismertetjük olvasóinkkal, miféle népek értendők a föntebbi elnevezések alatt, melyek három nagy nép- és nyelvcsaládot jelölnek.

A sémi család, melynek őshazája a legújabb kutatások szerint Arábiábán keresendő, két főcsoportra : délire és északira oszlik ; a déli csoporthoz tartoznak az arabok, a délarabiai himjárok és a keletáfrikai abesszynaiak ; az északi csoport három ágra oszlik, úgymint az aramira vagy szyrre, a khaldra vagy az asszyr-babylonira s a kanaánira, melyhez tartoztak a zsidók, fönikiaiak, karthagoiak s moahiták. Sémi nyelv a máltai is de még nincs eldöntve, hogy az arabhoz tartozik-e, vagy a föni- kiai nyelvnek arabb il és olaszszal erősen keveredett maradványa.

Az árja család, mely máskép indoeurópainak, indogermánnak, vagy ritkábban jafetidának is neveztetik, a következő csoportokra oszlik: 1. Görög vagy hellén, régebben dór, ión, aiol és achiv ágakkal. 2. Italikus, mely latin és faliszkus, umber és volszkus, oszkus és szabinus ágakra oszlott; ezek közül, mint a történelemből is tudjuk, a latin lett az uralkodó nép, melynek nyelvét a többi ágak is átvették; a latin nyelvből és pedig a vidéki tájkiejtésből származtak a mai román nyelvek : az olasz, Lanczia, provençal, spanyol, portugál, rhaetoromán vagy bulin és az oláh vagy rumun. 3. Germán, a következő négy ággal • német vagy teuton fel- és alnémet mellékágakkal, angol-szász, bolland-flamand a dóláfrikai boérokkal, és skandináv, mely utóbbi ismét három kifejlett irodalommal bíró nyelvre, a svédre, dánra és norvégre oszlik ; egy ötödik ágat képeztek a góthok a gepidákkal és vandalokkal, ezek vagy a románokba olvadtak, mint a góthok az olaszokba, provençalókba és spanyolokba, vagy nyomtalanul elenyésztek, mint a gepidák és vandálok. 4. Szláv, három főággal : keleti-, nyugoti- és délivel ; a keleti ág, máskép orosz, három nyelvet és népet foglal magában : a nagy-oroszt vagy muszkát, kis-oroszt vagy ruthént és fehér oroszt ; a nyugoti ághoz tartoznak: a lengyelek a mazurokkal és kaezubokkal, a csehek a morvákkal és szlovákokkal vagy magyarosan tótokkal, s a polabok vagy el- j

bemeliéki szlávok, kik mint az obotridák, pómerá-* nők és vilzek nagyobbrészt beolvadtak a németekbe , maradványaik vend, luticz vagy szorab név alatt tengődnek az egykori Lausiczban ; a déli ág vagyis a byzantiak szklavinjai s a magyarok szlavónjai vagy eredeti tótjai, kik a magyarok bejövetele előtt Magyarország és Erdély lakosságát képezték, két főnyelvre s öt népre oszolnak : egyik a bolgár vagy inoeszo-szláv, másik az illyr-szláv a szerb, horvát, vend vagy szlovén és bosnyák népekkel s az utóbbi kivételével irodalmílag kiművelt tájszólásokkal. 5. Lett, mely a szlávhoz közeledik, a lett és litván nyelvekkel, az utóbbi zraud vagy szamogit nyelvjárással. G. Kelta, két főággal; egyikhez tartoztak a gallusok, kiknek elrománosodott ivadékai a mai francziák, a mai nyugoti Magyarországnak s azután a Balkán félsziget északnyugoti részének a római hódítás előtti lakosai, a bojok, tauriszkok, arahiszkok és szkordiszkok, meg Ivis- Azsiában a galaták, ide tartoznak továbbá az írek és gaëlek vagy skótok, — másik ág a britt : a kyminer vagy walesi, breton vagy armorikai és a múlt században kihalt cornwallisi nyelvekkel. Az elsorolt hat árja népcsoport székhelye a legősibb időktől fogva Európa volt s azért európainak is neveztetik ; az európai és ázsiai árják s különösen a szláv, irán és görög közt, átmenetet képez : 7. A fryg-pelaszg csoport, melynek a czivilizáczió történetében nem utolsó helye van, ez vette át ugyanis és idoraitotta át az árja szellemnek megfelelő formába az akkad-asszyr-babyloni műveltség azon elemeit, melyet azután a görögök fejlesztettek tovább; az e csoporthoz tartozó népek legnagyobb része elvesztette nemzetiségét, máig csak az albánok, osszétek és örmények — a kik tehát árják és nem sémiták — maradtak fenn ; két főágat lehet megkülönböztetni e csoportban : egyik az illy- reké, másik a thráko-frygeké ; az illyr ág a göröghöz közeledik, — úgy látszik, hogy Hellasz őslakosai, a pelaszgok is, ezen ághoz tartoztak, ide tartoztak továbbá a pannonok a mai Magyarország Dunántúli részében, a ligurok az Adriai tenger mellett, a japygok Dél-Olaszországban s a szikulu- sok Sziczilában, az illyrek maradványai az albánok vagy szkipetárok, más néven arnauták a geg és '.őszк törzsekkel ; a másik ág a thváko-fryg, mely a szláv és irán csoport közt foglal helyet, ismét három mellékágra oszlik : kis-ázsiaira vagyis a mózesi néptábla szerint Aszkenasz fiaira, melyhez tartoztak a frygek, trójaiak, dardanok, lelegeli, károk, lydek, lykiaiak, kappadokok, paflagonok stb., mely népek jobbára mind elgörögösödtek, és azután a mai napig fenmaradt örmények, — a balkánfélszi- getíre vagy a biblia szerint Thirasz fiaira, a következő népekkel, u. m: a thrákokkal, kiknek el- rómaiasodott ivadékai az oláhok, moeszokkal, kik a bolgár-szlávokba olvadtak, dákokkal, gétákkal, triballokkal sat., — és a pontusiakra, mint a kym- merek, kiket a biblia Gomer fiainak nevez, a tau- riaiak sat. ; úgy látszik, a thráko-fryg csoporthoz tartoztak Erdély őslakosai az agathyrszek, továbbá a pontusi szkythák vagy szkolotok s a szarmaták ’■ három törzse : a jazygok, roxolánok és alánok is, ez utóbbiak ivadékainak mondják a Kaukázusban élő osszéteket.

(Vége következik.)

L E V E L E K.

S.-Szemerja, 1883. jam 25.

Tisztelt szerkesztő ur!

Bizony magam is meguntam már, annyit kellett, kopogtatnom a szerkesztőség ajtaján, s ha ez még soká igy tart, majd megérem, hogy egyszer csak az ajtókilincs a kezemben marad — méltó bizonyságául annak, hogy Szemerja községünkben csakugyan van dorongolni való jószág elég. No hát ha van, rajtam nem is múlik az, mert én a ki dorongom — akarom mondani toliam alá kerülni elég vakmerő, azt amúgy magyarmiskásan el is agya- bugyálom. hogy nem lesz kedve többé olyasmit tenni, a mi nem illik, nem szabad, szóval a mi törvénybe és morálba ütközik.

Hogy azonban a dologra térjek, becses lapja int. egy heti — csütörtök, január 18-iki — számában helybeli lelkész tiszteletes Demes Péter úrtól egy nyilatkozat jelent meg, mely megczáfolni igyekezik azon közleményeimet, melyekben a karácsonyi botrányról tettem volt említést. Hogy mennyire sikerült a czáfolat, az majd alább megválik, miután a tiszteletes ur ezen nyilatkozatában némileg kezemre járt, hogy ama leveleim valódiságát megerősítse.

Mondom tehát, ma egy heti lapjában találtam egy nekem szóló valamit, a mit ha kell, vehetek illatos levélkének, ha kell, portubáknak — a mint már tetszik; mert úgy van írva à là „ha akarom vemhes, ha akarom, nem vemhes“.

Már most azon nyilatkozatot nem hagyhatom 1 szó nélkül, nehogy valaki rám fogja: lám, milyen