Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1883-10-03 / 80. szám
319 — felét sem voltak képesek elérni azon munkabérnek, melyet a szegedi kubikosok kerestek. A ki ismeri a kubikolás természetét és nehézségét, tudhatja, hogy az épen olyan mesterség, mint bármely más iparág. Tanulni, gyakorolni kell, — a ki ért hozzá, csak annak fizet jól. E járatlanság volt az oka, hogy a bukovinai munkások átlagosan 80 krnál többet nem kereshettek naponta. De eny- nyit már az első napokban megkerestek. Ott vannak reá az adatok a vállalkozónak az ármentesitő társulat szakközegei által felülvizsgált hiteles könyveiben. így történt aztán, hogy még egyes kisebb családok a családfő keresményéből magukat tisztességesen fentarthatták, sőt valamicskét félre is tehettek, az 5 — 8 tagból álló, sok apró gyermekkel biró családok mindennapi szükségleteiket sem szerezhették be. Éhséget és nyomort azonban nem szenvedett egyet- len-egy lélek sem. Három hétig valamennyien ingyen élelmeztettek azon nagymennyiségű adományokból, melyek az útközben érintett állomásokon a városok és községek lakosainak testvéri áldozatkészségből élelmi-szerekben összegyűltek. Midőn pedig az élelmi-czikkek elfogytak, a munkaképtelen és sok gyermekkel biró családok a kezeimhez készpénzben átadott, vagy beküldött adományokból s a nagymélt. pénzügyminisztérium által utalványozott összegből vett élelmi-szerekkel állandóan segélyeztelek, később pedig miniszterelnök ur ő excellentiájának bölcs intézkedése folytán a vö- rös-kereszt-egylet népkonyháiról élelmeztettek. Hogy a nagyobb családok helyzetén könnyítsék, a felnőtt fiuk és leányok közül esztendős cselédnek elszpgődtettem 34 et, hónaposnak 280-ant. Ezeknek jó része azonban csakhamar visszatért, visszahozta őket a ragasókodás szülőiheó, testvéreihez. A bukovinai magyarokban az összetartás nagy mértékben ki van fejlődve még az idegenek között is. Együtt akarnak maradni. A szétválasztás, elkülönítés leve- rőleg hat reájuk. Azok közül, a kiknek a töltése- zsenél mar nem jutott hely, vagy a kubikolást elsajátítani nem bírták, 556 egyént 46 gyermekkel aratási munkára szegődtettem el azon számítással, hogy igy beszerezve majd a télre szükséges gabonát, kevesebb gonddal fogják átélni a reájuk, mint uj telepesekre nézve kétségkül legnehezebb első telet. Állami népiskolák. Hétfalu, 1883. szept. 26. (Folytatás.) Gondnoksági elnökségre az áll. iskoláknál pedig senki még álmában se aspiráljon, mert könnyen megeshetik, hogy úgy elütik rajta a csúfot, mint tényleg a csernátfalusi és felterjesztésileg a pür- kereczi papon. No de ezen senki ne csudálkozzék, mert egyes embereket nem lehet könnyedén viaszbábként összegyúrni vagy hajlitgatni, kivált az olyanokát, kik önállók és szeretik a függetlenséget, — általában pedig az olyanokkal egy kissé bajos elbánni, kiknek már rég benőtt a fejelágyuk ; s hátha épen az ilyenek kifogásolt természetüknél fogva meg is nehezítenék részben az iskolai adminisztrá- cziót, — azért is az ilyeneket a nevelésügy szent érdekében legészszerübb mellőzni ! De hagyjuk el a tréfát, térjünk a dologra, hiszen állami népiskolákról szólunk. Igen, a 10 magyar falu egyikében, Türkösben már tényleg fennáll az állami iskola. Adjon isten neki hosszú életet, fényes sikert és sok nevelésügyi babérokat ! A közel jövőben remélhetőleg meg lesz az állami iskola Bácsfaluban, Eürészmezőn (Hosszu- íalu felső része), Tatrangon, Pürkereczen, és hihetőleg később a többi falvakban is. Türkötről nem szólok, mert mondásom ma már úgyis csak eső után való köpönyeg volna. Beszélek inkább nehány szót Bácsfaluról. Itt az állami iskola eszméje nagyon kedvező talajra lelt, de elsőbben — túlzott követelések miatt az állampénztár terhére — megbukott. Ma már azonban a helyre iga- zitaudók helyrehozása nyomán a világ azt beszéli : „meglesz !“ Eürészmezőn a szükséges lépések megtétettek s kit kit azon édes remény kecsegtet, hogy az a közel jövőben létesülend. Ámbár Hosszufalu alszegi részében az iskolaszék, a tanfelügyelő ur és az ottani lelkész a gordiusi csomót még mindig nem tudták kellőleg megoldani. Tatrang ügye jól áll, nincsenek semmi nehézségek ; egy szivvel-lélekkel akarja annak létesítését az egyház úgy, mint a község, ez úgy, mint az iskolaszék és az egész intelligeuczia; ennek megvalósulása itt már csak a lejövendő megerősített szerződésre vár. Pürkerecz egy kerek esztendőnél több, hogy előőrsi szerepet vitt az állami iskola ügyében ama megnevezett községek között. De hát a dicsőség bajjal jár ! Az államiasitás nem könnyű dolog, elegendő idő kell arra is. Az ügy békében, szép egyetértéssel folyt le az egyháztanács, községi képviselet és iskolaszék gyűléseiben még a múlt évben. Az idén pedig, mint tudom, megjött az átalakulással felmerült 650 forint évi többlet engedélyezés- is ! . . . A mikor kurtán-furcsán véglegesen kimoue datott az állami iskola létjoga, megkészült a szer ződós az állam és az egyház között, mely utóbbi több ajánlatot s még több kikötéseket is tett szerződésében ; megalakult az ideiglenes gondnnokság is a tanfelügyelő ur kijelentése szerint, — hogy t. i. a kebli iskolaszék vegye át az ideiglenes gondnokság szerepét a tanügy terén, mig erre illetékes helyről a végleges kinevezés megtörténik. Azonban a megerősített szerződés tudtom szerint máig sem jött le, s igy az iskolaszéki elnök helyesen járt el, hogy a körmönfont ideiglenes gondnokság jogaiba sem akkor, sem most jogtalanul, illetéktelenül bele nem avatkozott, hanem az ügydarabckat egyszerűen mint még törvényes iskolaszék intézi és intéz- teti el. Ezen érintett községek egyháztanácsai, községi képviseletei, iskolaszékei előttem nagyon feltűnőek az ő szeparatisztikus eljárási modoraikban, a nagy fontosságú állami iskola ügyével, illetőleg a népnevelés jövőjével szemben. Mert az egyik szerződésileg tán semmit, a másik keveset vagy sokat kötött ki ? Az egyik tárt karokkal futott az állami iskola elé, a másik vonakodott, vagy részben egy házias - kodott! Itt beteljesedett, hogy a hány ház, annyi szokás ; mert a hány egyház, annyi' szerződés született, egymástól merőben eltérőleg. Pedig ama nagy horderejű ügy méltán megérdemelt volna egy kis előlegee együttes komoly tanácskozást — már csak azért is, hogy a tárgy könnyebben és alaposabban oldassák meg, hogy legalább a fő irányelvek követésében lett volna egyöntetűség, hogy a munka kinek-kinek részben bár megkönnyittetett volna. Köztudomású dolog, hogy hazánk területén 318 állami, 1686 községi, 13,745 felekezeti és 173 magán iskola van, az 1881 ik évet tekintve. E számokból, mint élő tényekből kiindulva, határozottan lehet állítani, hogy az ország iskolafentartóinak közvéleménye szerint ez ideig a felekezeti iskoláknak első létjoga van minden más jellegű iskolák felett. Ebből azonban korántsem következik, hogy szerte e hazában ne lehetne még több 1 özségi vagy akár állami iskolákat alakítani. Szerintem bármelyiket lehet létesíteni, de mindenesetre legfőbb dolog az, hogy az igy kötendő kétoldalú szerződés kifo gástalan legyen s az érdekek kölcsönösen legyenek kielégítve és biztosítva ; ha ez igy történik, akkor bízvást szaporodhatik mind a .két jellegű iskolák létszáma. (Vége következik.) Nyílt levél. Dr, Török Aurél úrtól, az orsz. embertani muzeum igazgatójától a városunk határában, az Olt balpartján, az Eprestetőn elterülő népvándorláskori telep szándékolt felásatása alkalmából a következő sorokat vettük : Tekintetes Nagy Géza urnák, a Székely N. Muzeum őrének és a „Nemere“ szerkesztőjének Sepsi-Szent-Györgyön. Mélyen tisztelt igazgató ur ! Érdemes hazámfia ! Ama hazafias nagy érdeklődés, a melylyel nemzetünknek müveit társadalmi rétege a hatvanas évek óta a régészeti kutatások iránt viseltetik, s a mely érdeklődésnek szép gyümölcseként az ország több vidékén a régészeti társulatok és múzeumok keletkeztek, a hazai tudományosság egy egészen uj ágának, t. i. fajunk embertani (anthropologiai) bu- várlatának az ügyével előbb-utóbb össze kell hogy forrjon. Ugyanis eddigelé felástuk és átkutattuk a régi eszközöket, fegyvereket s egyéb emlékeket, a nélkül, hogy súlyt fektettünk volna arra a sokkal fontosabb kérdésre, hogy hát eme kiásott szép és érdekes régiségeknek kik voltak a voltaképpeni tulajdonosai ? miféle embertani typusokhoz tartoztak amaz ősök, a kiknek a csecsebecséit, cserepeit, eszközeit, drágaságait oly nagy gonddal kiástuk? — Eddigelé egyoldalulag fogtuk volt fel a kérdést ; sehol a csontvázakat és koponyákat rendszeresen ki nem ástuk, annál kevésbbé pedig gyűjtöttük. A mi eddigelé történt, az volt, hogy legfölebb nehány koponyát „mustra kedvéért“ eltettünk ; de arra, hogy az illető egész tetem az illető régiségekkel együtt és összetartozóan kiásattassék — senki sem gondolt, sem Budapesten, sem a vidéken. Ez a tu dományra és hazai történelmünk őskorának földerítésére a legnagyobb kárt és veszteséget vonta maga után. Eddigelé nincsenek hiteles és megbízható emberereklyéink sem a hunnoktól, sem az avaroktól, sem a régi magyaroktól ! Nem sajnos-e ez ? De nemcsak sajnos, hanem szégyenteljes is ez mi reánk nézve ; mert mig magukra a régiségekre figyelmet fordítunk, őseink tetemeit még annyira sem méltatjuk, hogy kegyeletteljesen összegyüjtsük fen- maradt csontjaikat. Beérjük azzal, hogy a mennyire a kapával lehet, „haton-vakra“ kikapáljuk s összevissza hányva s keresve tesszük el e drága, kegyeletet érdemlő csontokat. Pedig mennyi vértanunk, mennyi hősünk lehetett eme kegyetlen kikapálásnak az áldozata ! — Igen, uram ! mert ama régi csontvázak között, a melyeket rövid működésein alatt magam személyesen kiástam volt, a túlnyomó részén a sebek hegedőseit (kardvágások, nyíl- s egyéb fegyverek sebzéseinek a nyomait) egész határozottan meg lehet látni. Ezek a sebek tiszteletet érdemelnek, mert minket hazaszeretetre tanítanak. Költőink, mikoron régi őseinket oly annyira lelkesülten dicsőítik, nem költeményt írnak, hanem tiszta valóságot mondanak el az ihletség nyelvén. E csontvázak, eme szent ereklyék fennen hi- Hetik ennek a valóságát. Valóban, mindannyiszor összeszorul keblem, mikor olvasom, hogy itt is, ott is úgynevezett „tudományos régészeti ásatás“ történik, mert mindannyiszor annyi emberereklye csonkittatik meg vagy pusztittatik el helyrehozhatatlan hibával ! Kérem, mély hazafiui tisztelettel uraságodat, hogy addig is, mig vagy magam el nem mehetek a kegyetek által kiásatni szándékolt ősi temető színhelyére, vagy mig a nemsokára nyomtatásban megjelenő „Utasítások a régi temetők, sírok, csatahelyek s egyéb u. n. régészeti leletek felásásához“ czimü felhívásomat meg nem küldhetem, — tessék abba hagyni az ásatást s inkább arra gondot fordítani, hogy avatatlan kezek e temetőt föl ne bolygassák ; mert ami a földben van, az még a miénk lehet, de a mit rendszertelen kikapálás által elpusztítunk, az menthetetlenül odaveszett. Igen tisztelt uram ! Mindaz, a mit a szomorú tapasztalat hangján írtam, az nem szemrehányás tisztelt kegyetekre nézve ; önöket eddigelé senki sem figyelmeztette e dolgokra s igy egyáltalában nem terhelheti önöket a legkisebb vád sem, s én éppen hazafias szellemök és magasabb miveltségök iránt való tekintetből és meggyőződésből voltam bátor önöket figyelmeztetni és önök előtt az eddig nem is sejtett nagy kárt és veszteséget a maga valóságában előtüutetni. — Kérem, közölje e levelemet becses lapjában és küldjön el egy példányt, hogy a budapesti lapokban is közölhessem, mert e levél az egész országnak a közönségéhez szól. Hazafiui kérésemet becses pártfogásába ajánlva, maradok kész szolgája Budapest, 1883. szept. 30. Dr. Török Aurel, az Embertan tanára, s az országos Embertani Muzeum igazgatója. VEGYES HÍREK. Lapunk t. olvasóihoz. Mai számunkkal már az uj negyedbe léptünk. Előfizetést nyitunk a tizenharmadik évfolyam utolsó (okt.—decz.) negyedére. S midőn ezt teszszük, röviden kívánunk rámutatni lapunknak az év elején kitűzött irányára, melyhez a közelmúlt mozgalmas időkben is szigorúan ragaszkodtunk. Elveink, nézeteink minden befolyástól szabadok, függetlenek voltak és lesznek ezután is, s czélul tűzött programunkhoz hiven fogjuk a politikai eseményeket a képviselőház zajosnak ígérkező uj ülésszakában is pártatlanul megítélni s szavunkat a független eszmék mellett fölemelve, olvasóinknak a helyzetről helyes tájékozást nyújtani. Társadalmi tekintetben is arra törekszünk, hogy sok selejtes közleménnyel telt ujsághalmaz helyett tisztességes lapot adjunk a müveit olvasó közönség kezébe. Szóval arra voltunk tekintettel, hogy Ígéretünkhöz hívek maradjunk. De midőn jelszavunkhoz hiven küzdve igyekezünk nagy feladatunknak minden tekintetben megfelelni: szabadjon hinnünk, hogy az olvasó közönségnek is van erkölcsi kötelessége lapunkkal szemben. Egy lap fentartésa — főkép a mai viszonyok között — nagy áldozatokat kíván, melyek csak a megfelelő anyagi pártolás mellett hozhatók, meg, s midőn kiadóhivatalunk a lap fenntartása érdekében minden lehetőt megtenni ígér, kéri a „Nemere“ t. olvasó közönségét, hogy az anyagi támogatást jövőre se vonja meg lapunktól s eddigi pártfogásában tovább is részesítse. Azon t. előfizetőinket, kik még az előbbi negyed előfizetési pénzével hátralékban vannak, hátralékaik szives kiegyenlítésére kéri a kiadóhivatal. Dr. Réthy László a Magyar Nemzeti Muzeum által kiküldetett az erdélyi nevezetesebb éremgyüj- temények tanulmányozására, hogy azokban a m. t. akadémia által kiadandó „Corpus Numtnorum Hungáriáé“ czimü nagy mű számára anyagot gyűjtsön. Eddig átnézte a Kolozsvárott, Szebenben, Maros- Vásárhelyit és Brassóban levő nagyobb gyűjteményeket ; pár napot városunkban is töltött s megtekintette a Székely Nemzeti Muzeum éremgyüjteményét. Tegnap Bukarestbe utazott, hogy az oláh moldvai érmeket tanulmányozza, melyekre a magyar énné- szét nagy befolyással volt. Bukarestből visszajövet szándékszik még a gyulafehérvári, nagy-enyedi és dévai gyűjteményeket is megnézni. Simon Ferencz a sikkasztó dijnok, tegnag reggel 7 és 8 óra közt szökési kisérletett tett a körséta alkalmával. Egy pillanatot felhasználva, midőn az örök közül senki sem volt jelen az udvaron, kioeont a bekerített udvar ajtaján, mely be volt ugyan zárva, de a kulcs a zárban volt s a katholikus templom mellett a népkert felé futott s azután a felső sétatéren át a súgásba akart menni, majd a patak- I nál visszafordult s az Olt felé tartott. Ezalatt azonban az őrök is utolér lék, visszavittók a börtönbe, s mint megbotránkozva értesülünk, a szerencsétlent kegyetlenül elverték. A Háromszéki Takarékpénztár 1883. szeptember havi forgalmi kimutatása. Bevétel: Készpénzáthozat a miüt hóról 13,048 forint 71 kr; 127 takaróid betétből 15,719 frt 02 kr; befizetett váltókból 100,240 frt ; befizetett előlegekből 180 frt -,
