Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)

1883-08-30 / 70. szám

— 278 —

hogy közéletem Önzéstelenül volt hazám szolgálatának szentelve.

Becses ajándok a megemlékezés e repkénye. Aján- dokot mondok, mert a ki önzetlenül szolgálja a hazát (Istennek hála, a magyarok honában ez nem ritkaság), az csakis oly kötelességet teljesít, melyet elmulasztani bűn ; az pedig, hogy valaki bűnt nem követett el, önérzetre feljogosít, de elismerésre igényt nem adhat. A kötelesség teljesítés ajándok. Ilyenül fogadom és hálát mondok érette.

Ezzel befejezhetném — tán be is kellene fejeznem — válaszomat, de elnézésre számítok, t. alispán ur, ha becses levelének bevezető soraira, melyek a nemzeti hálára, mint a hazafiságot megillető jutalomra vonatkoznak, némi megjegyzést tenni ma gamnak szabadságot veszek.

Tisztelt alispán ur rendén találja, hogy azoknak, a kik a közügy előmozdítására törekszenek s önzetlenül a hazának szentelhetik munkásságukat, a jöl teljesített kötelesség édes tudatán felül nemzetük hálája is jusson jutalmul.

Tehát jutalomról van szó. Nem gondolja alispán ur, hogy önzetlenség és jutalom egymást kölcsönösen kizárják ? Nekem, megvallom, más fogalmam van a hazaszeretet felől, mely nem henye érzelgés, hanem a haza javára törekvő önzetlen, becsületes munkásságnak kútfeje. A hol jutalom tétetik kilátásba, ott bérért dolgoznak. A ki hazáját jutalom reményében szereti, az a jutalmat szereti, nem hazáját. A hazaszeretet jellege az önzetlenség, mely nem hogy jutalomra gondolna, de áldozni is kész. Ez a hazaszeretet tartotta fel a magyart ezer hányattatáson keresztül egy ezredéven át, s ne adja Isten, hogy a jutalmat nem váró önzetlen, áldozatkész honszeretet a magyar jellemből elmosódjék, mert csak ez a talizmán Ígérhet számára jövendőt, a megpróbáltatások veszélyei közt, melyek környezik.

A „haza“ otthona a polgárnak, mint a családi tűzhely otthona a gyermeknek ; ki várna azért jutalmat, hogy otthouát szereti ? Haza és család iker- fogalmak. Egyiket, mint a másikat az emberi szivet megnemesitő szeretet forrásává rendelte a természet istene. En fajom nemeslevelét s fennmradá- sa titkának kulcsát látom azon érzelemben, mely arra tanított, hogy mi magyarok hazánkat közös édesanyánknak szoktuk nevezni, s hogy nemzetünk otthonát és családunk otthonát ugyanazon egy szó • val jelezzük, e szent szóval : „hon“.

Csak sajnálkozni tudok azoknak balgaságán, kik az évezredek alatt összegyülemlett társadalmi betegségek orvoslását keresve, haladásnak vélnék, ha a jövendő e két szót: „haza“ és „család“ a társadalmi viszonyok szótárából kitörülné s csak e szót: „ember“ hagyná meg. Ha ez valaha elkövetkeznék, az emberiség nem előre haladna a tökélyesedés végtelen utján, hanem hátra hanyatlanék a baro- miság felé. A vallásos hagyományok Istenembere egyenlő szeretettel ölelhette keblére az egész emberiséget, mert Istenember volt ; — de az emberileg gyarló ember szeretetének szükebb körökre van szüksége, miszerint azoknak érdekeiből lankadatlan tevékenységének erélyes kifejtésére hatalmas ösztönt meríthessen. E körök : család és haza, Töröljük ki az emberiség évkönyveiből mindazon tetteket, melyeknek a család és hazaszeretet volt rugója, s csak az anyagias önéidek vetélkedésének homályos lapja maradna fenu, melyre még a búvárkodó értelmiségnek egyes agyakban fellángoló szövétneke is csak oly halavány világot vetne, melynél a mit képletileg szivnek nevezünk, nemes tettekre nem hevülne fel.

He hát sok tévelygésen bukdácsolt már keresztül az emberi nem; lehet, hogy az a „magát nem jól érzés“, mely a társadalmakat az ismeretlen felé haj- szolja, egyszer a család és haza megtagadásának tévelységébe is belebuktatja; de a míg az ember „hazát“ ismerend, (ne adja a végzet, hogy valaha ne ismerjen) mindig igaz maradand a költőnek ama mondata, hogy „kifejezhetlen édességgel vonz magához a szülőföld“ ; ennek a kifejezhetlen édességnek élvezetét szerzi meg magának az, a ki hazajut szereti, az édesség élvezetétől fosztja meg az elfásult kebel, mely hazájának sorsa iránt közömbös marad. Ez édesség a honszeretet jutalma, ne keverjük abba az önzésnek örömét.

Kétségtelenül szép vonás egy nemzet jellemében, ha elismeréssel Őrzi meg azon fiai emlékét, a kik őt híven szolgálták, s a mellett, hogy szép vonás, még jó számítás is ; de ne üssük az elismerésre a jutalmazás bélyegét, mert a jutalom eszméje letörli a hons/.eietet aranyáról az önzetlenség zomán- tzát. Szolgálni a hazat polgári kötelesség, elismeréssel togadni a köteles szolgálatot nemzeti kötelesség. A jutalom eszméje nem a szeretet e kölcsönös viszonyába való.

Az önzés mind nagyobb és nagyobb tért foglal el ii létért vívott küzdelem törvényének nyomása alatt, szeretném az önzetlenség számára fentartva tudni a magyar honszeretet mezejét. Emlékezetem előtt elvonulnak azon oltár önzetlen martyrjainak áiii)ai, a mely ma rom. Ha felépül-e még valaha? reményiem fel, az isten nem halt meg azért, hogy oltára rom, de hát nem tudom! hanem azt tudom hogy oly honszeretet nem építi fel, a mely jutalomra vár, s egy Madáchiink írva átrezzen idegeimen ama másik Madáchiink ihletett mondata, hogy

„magasztosabb : kegyelettel megóvni a romot, mint üdvözölni a felkent hatalmat.“

Bocsássa meg az alispán ur ez érzelmemnek miatta elmélkedő soraimat, s fogadja kiváló tiszteletemet.

Turin, julius 1. 1883.

Kossuth Lajos.

Zsidóellenes zavargások Zalaegerszegen.

A budapesti, pozsonyi, nagyszombati és soproni zsidóellenes zavargások izgalmai után, még le sem csillapultak a kedélyek, már ismét egy újabb zavargás hire érkezik, mely az előbbieknél sakkal erőszakosabb, sokkal elkeseredettebb volt s emberéletet is követelt áldozatul.

A zavargások színhelye most is az ország nyu- goti része volt : Zala vármegye székhelye, Zala- Egerszeg. vt

A zavargások okául úgy az anti , mint a filoszemita lapok egyes meggondolatlan zsidók tulka pásait állítják, kik a tisza eszlári vádlottak fölmen- tése óta provokáló magatartásuk által mind jobban ehnérgesitették az úgy is ingerült kedélyeket. A kölcsönös gúnyolódások s összekoezódások napirenden voltak s a város eddig egymással békében és egyetértésben élő lakosai mindinkább elidegenedtek egymástól. Egy magában véve jelentéktelen körülmény azután egymásnak a legelkeseredettébb ellenségeivé tette Zalaegerszeg keresztyén és zsidó elemeit.

Egy lakatos fia elénekel egy az eszlári eseményekről készített dalt, mire egy Kreundstadl nevű szabó meglesi a fiút s kegyetlenül elveri. A fin apja fölkeresi Freundstadlt s kérdőre vonja; szó s'zót ér, összeverekednek, miközben Freundstadl késsel fül - tövön szúrja a lakatost.

Ez jeladás volt a támadásra.

Múlt csütörtökön, folyó hó 23-án este 10—11 óra közt egy a munkás-osztályhoz tartozó csoport lmsz zsidó ablakait Istóczy éltetése közt beverte. A hatóság gyorsan közbelépvén, a zavargók közül mintegy 10-en elfogattak, mire a tüntetés lecsillapult.

De az izgatottság nem szűnt meg, sőt az elfoga- tások még fokozták a né]> dühét s mivel egyik zsidó házából lőttek is a zajougókra, a boszu és a düh újabb zavargásokra késztette azokat. Másnap pénteken a közel fekvő falvakból temérdek nép csődült be Zala-Egerszegre s este 8 óra tájban egy fenyegető csoport jelent inog a városháza előtt és hangosan követelte az elfogottak szabadon bocsát- tatását.

Miután a hatóság nem teljesítette a tömeg követelését, ostromolni kezdették a városházát, a kövek erre záporként hullottak, dorongokkal és botokkal feszegetni kezdették az ajtókat, és már-inár amaz eshetőség bekövetkezésétől lehetett tartani, hogy a nyers erő diadalmaskodni fog. A hatóság látván a túlnyomó nyers erőt, másrészről meg figyelembe véve az elfogottakért felajánlott kezességet és a segélyül kapott egy század katona csekélységét, mely az alispán távirati megkeresésére Nagy Kanizsáról jött, az el fogottakat szabadon bo csátotta.

A tömeg örömzsivaj és fül hasogató orditás közt vonult el a főtérről.

Mig azonban ezek a városháza körül történtek, a rakonczátlan tömeg másik és kisebb része a főtér- tői elkezdve a fehér kapu-utezán lefelé rettentő zaj és lárma közt a zsidók ablakait beverte, a redőnyöket és ajtókat leszakgatta és „é 1 j e n a in a- g y a r munkás!“ kiáltások és kurjongatások között a mellék-utczába nyomultak vandal pusztításaikat folytatandó. A katonaság az őrjáratokat folyvást teljesítette, de csekély lévén a számuk, az összes utczákat nem foglalhatták el. így történt, hogy mig a katonaság egyes utezákban el volt fog lalva az órjáttal, távolabb eső u czákban a féktelen tömeg minden ellentállás nélkül folytathatta rettentő pusztításait.

Nem maradt ház, melyben zsidó lakott, hogy ajtót- ablakot össze ne zúztak volna. Különös dühvei ron holtak össsze mindent Graner Géza lakásán, ki az előző nap a tömegre lőtt. Mindent tűvé tettek, hogy feltalálhassák s kitölthessék rajta boszujukat, de nem találták s végre is Kovács Károly tűzoltó fő- parancsnok kérésére felhagytak a dulással s eltávoztak. Ezen az estén már vér is folyt. A katonaság felszólított egy munkást a távozásra, A vakmerő ember egy lépést se mozdult, mire a katonák több helyen megszűrtük az ellenszegülőt és életveszélyesen megsebesítették.

Ez csak olaj volt a tűzre. Villámgyorsan terjedt el ennek a hire a zavargók közt, a tömeg még inkább felbőszült, újra hozzáfogott a vandal pusztításhoz s a már előbb bevert boltokat újra megtámadták s az azokban talált árukat elhordották. — A katonák és rendőrök visszavonultak, kijelentvén a kapitány és alispán előtt, hogy ily csekély erővel ekkora lázadást megfékezni nem képesek. Kanizsára rögtön sürgönyöztek még több katonaságért, mely éjfél után 3 órakor érkezett meg, ekkorra azonban már a zavargók is szétoszoltak.

Másnap, szombaton délelőtt a városházán a képviselő testület értekezletet tartott, melyen az alispán indítványára elhatározták, hogy polgárőrséget alakítanak. Délutánra a polgárságot a városházára összehívták. A ki jelen volt itt az értekezleten borzadva győződhetet meg egyesek ingerültségéről s az izraeliták ellen uralkodó elkeseredetségről.

Az alispán s a városi elöljáróság falragaszokban hivta fel s figyelmeztette a városi polgárságot, hogy este 8 órakor otthon legyen, kapuit bezárja, cselédjeit, munkásait otthon tartsa, s tűz esetére viz készletben legyen.

Eljött a rettegett est. A katonaság elállta az utczákat s úgy látszott, hogy a nép kitombolta már magát s Zala-Egerszeg éjjeli nyugalma nem lesz megzavarva. Nyolcz órakor már csöndes volt a város s az utczák népteleuek. Ez a csönd egész tiz óráig tartott. Tiz óra után azonban a fazekas téren egyszerre éktelen „hurráh“-kiáltás, ablakok csörömpölése, rodők recsegése riasztotta föl a közeli lakókat. A falukról a parasztság fejszékkel felfegyverkezve tört be Zala-Egerszegre s megkezdte a rombolást. Egyszerre négy részről támadtak. Mint az „Egyetértés“ írja, e garázdáikodókat somogyi agi- I tátorok bujtatták- föl. Annyi bizonyos, hogy a mozgalom szervezve volt Pénteken inesterlegóuyek járták be a körülfekvő falvakat s izgatták a népet a rablásra Elhitették, hogy a katonaság csak vaktöltéssel lő, mert az urak nem akarják, hogy magyar vér is folyjon. — A zavargóit csakhamar fölvertek egy boltot s kirabolták, a bútorokat ezer darabokra tördelték s zajongva keresték a házbelieket, kik a kerten keresztül menekültek. A zajra megjelent a kirablott bolt előtt tiz katona s kétszer közéjük lőtt a fosztogatóknak, kik azonban meg sem mozdultak. A katonák golyói taláttak, kettő a tömegből elesett s négyen súlyos sebet kaptak. Ez annyira felbőszítette a népet, hogy fenyegető állásba helyezkedett s visszavonulásra kónyszerité az őrjáratot. A boltajtó előtt ott fetrengett vérében egy súlyosan sebesült, kit társai segedelem nélkül hagytak s tovább rohantak iszonyú zsibongással. „Talpra magyar, most vagy soha! I ssük a zsidókat, hadd folyjon a vérük 1“ E'.t kiáltozták rekedt hangon mindenfelé. A nekivadult tömeg keresztültört az ujvá- rosi-utc/áu s a temető irczára érve megrohant és kirabolt egy mészárszéket. A lakásban összevagdalták a bútorokat, az ágybélit kihányták, lehasogatták róla a c/.ihákat s a tollat kiszórták az utczára, melynek hosszú árka te'e van pehelylyel. A nyugalom csak két óra u'án állott helyre némikép, mert á csőcselék belefáradt a rablásba.

Egy másik csapat az Ólai utezában s Ólában pusztító!t, mely szintén összeütközött a katonasággal. A katonaság sortii/.elésére egy halva maradt, tizen megsebesültek. Több sebesültet a támidők magukkal vittek. A sebesültek közül egynek a melle keresztül van lőve, egynek a balszárát zúzta össze a katonák lövése, egy másiknak alszárizmát, egy harmadiknak felkariztnát érte a golyó. Egy gyermeknek mindkét lába keresztül van lőve, egy másik az arczán seb isült meg.

Reggel 4 órakor sürgős hívásra ismét két század gyalogság ment E'erszegre s délutánra két lovasszázadot is vártak, mert vasárnap lóvén, nagyobb zavargásoktól tartottak. — A parasztság dühe leírhatatlan : az éjjel elestelcért boszut akar állani s a várost fel akarja gyújtani. Vérszomjas boszuja möst már az urak ellen is fordul s ezeken akarja meg- boszulni az elesetteket. Zala Egerszegen nagy a rémület. A zsidók már vasárnap reggel megkezdték a menekülést.

A mozgalom átcsapott a szomszéd Somogyme- gyébe is, melynek egyik mezővárosából, Csurgóról nagyobb zavargásról értesítették a főügyészségét. — Hire terjedt, hogy Nagy-Kauizsán is zsidóellenes zavargások törtek ki ; a nép itt is összeütközött a katonasággal s több megsebesülés történt.

Di*. Csiky Kálmán beszámoló beszéde,.

— Tartotta augusztus hó 19-éu Sepsi-Szentgyörgyön. — (Vége.) л

Ellenben a többi, a sokkal nagyobb rész, a fokozottabb igényekhez, a verseny haladni-kényszeritő hatalmához alkalmazván magát, emelkedni és fejlődni fog, nagy hasznára összes közművelődésünk ügyének, nagy hasznára közelebbről a protestáns iskolák jó hírnevének, mely ujahb időkben — nehány rósz példa miatt — kezdette nimbusának fényét veszíteni.

Mivelhogy e nemes város kebelében is egy jóhirü gynvnázium áll fönn, azért megemlítem még azt a vívmányt, mely e törvény kapcsában a felekezeti középiskolák tanárai érdekében eléretett. Az állam megkívánja — és szerintem helyesen kívánja meg, — hogy ezentúl a felekezeti középiskolák tanárai is kimutassák formai képesültségöket. De nem csak kötelességet akart rájok róni ilyké- pen az állani, hanem egyúttal oly jognak is részeseivé teszi őket, melyre eddig nem tarthattak számot. Értem az állami nyugdíjhoz való igényt. Nein vétek a szerénység ellen, mert az igazságot fejezem ki, midőn elmondom, hogy én voltam az első,' ki már évekkel ezelőtt hangoztattam, hogy a felekezeti tanárok épen oly szolgálatot végeznek-az állam érdekében, mint az állami intézetek tanárai, s ezért méltó igényt tarthatnak az állami nyugdíj élvezetére. E gondolatra vezetett egyrészről a népiskolai tanítók országos nyugdíjazásáról tényleg fennV.