Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1883-08-30 / 70. szám
70. szám. Sepsi-Szentgyörg)7, 1883, Csütörtök, augusztus 30. Szerkesztőségi iroda Sepsi-Szentgyörgyön < Demeter-féle ház, hová < a lap szellemi részét illető < közlemények küldendők. Kiadó hivatal: KÖNY VN YOMDÁ JA, ■ hová a hirdetések és ' előfizetési pénzek bérmentesen intézendők. A hirdetmények és nyiltte- rek dija előre fizetendő. XIII. évfolyam. Megjelenik ezen lap heten- kint kétszer : csütörtökön és vasárnap. Előfizetési ár helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve • Egész évre 6 frt — kr. Fél évre 3 frt — kr. •Negyedévre 1 frt 50 kr. Hirdetmények dija: 3 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyeg-díjért külön 30 kr. Nyilttér sora 15 kr.-X Politikai szemle. A mog-megujuló zavargások mind megannyi tünetét képezik azon kóros állapotnak, melyben Magyarország sinlődik. Az ország elégedetlen s az elégedetlenség általános. Hasztalan akarja ezt a kormánypárti sajtó leplezni ; hiába áradozik egy idő óta az ország megelégedettségének s virulásának folytonos emlegetésével. A tények lépten-nyomon meghazudtolják s ma már* oly hangon kezd beszélni az elégü- letlenség, mely méltán megdöbbentheti azokat, kik előtt kedves az ország nyugalma. Ne ringassuk magunkat csalódásban a múlt betek történetének lényege felől. Az antiszemitizmusnak, mely a dunamelléki s dunántúli városokban oly erőszakos tényekben tört ki s a horvátországi magyarellenes mozgalmaknak alapoka egy és ugyanaz : a jelenlegi helyzettel való elégilletlenség, mely már oly arányokat öltött, hogy nem riad vissza a helyzetnek erőszakos eszközökkel történendő megváltoztatásától sem. Komoly tünetek ezek, melyeket jó volna, ha a kormánykörökben megszívlelnének s ne csak a zavargások elfojtására gondolnának, ha- i nem a baj kút forrását is keresnék. Keresnék az okát, hogy miért oly nehéz ez országban a megélhetés ; miért szegényedünk napról napra; miért nem virágozhatik az ipar és kereskedelem ; miért tengődik a földművelő osztály s miért megy tönkre a földbirtokosság ? — Hanem az igaz, hogy ennél könnyebb dolog eltagadni a közelégületlenséget, vagy a midőn az oly módon nyilatkozik, hagy eltagadni lehetetlenség : az izgatást tenni felelőssé mindenért. De mesebeszéd az, mintha az izgatás elégületlenséget teremtene ; az izgatás maga is csak egy tünet — s az elégületlenséget mindig a visszás helyzet szüli. Ezen kell segíteni ; közgazdasági s közjogi helyzetünk visszásságait kell orvosolni. Még talán van rá idő, de a zavargások komoly intőjelt foglalnak magukban arra, hogy minden késedelem csak súlyosabbá teszi a bajt s nagyobbá az elégedetlenségszülte elkeseredést. A készülőfélben levő viharnak már érezzük a szelét, látjuk villámainak czikázását s hall juk mennydörgését. Az országnak gyökeres orvosszerekre van szüksége De mit várhat az ország egy feladatának magaslatára emelkedni nem tudó kormánytól, mely egy oly kérdésben is, minő a horvát- k érd és, meghátrál a nehézségek elől s oly engedményeket tesz, melyek sértik az ország méltóságát, sőt alkotmányát is. A czimerkérdés Magyarország bel ügye, melyhez Auszti iának s a közös minisztériumnak semmi köze. Mi szükség volt ezt Pécsben tárgyalni, mely nem Magyarországnak, még csak nem is az osztrák-magyar monarchiának, hanem csak Ausztriának a fővárosa. S mi szükség volt a kormánynak oly alkotmányos sérelmet elkövetni, hogy a tanácskozásokba bevonja a közös minisztereket is, kiknek egyáltalában nem tartozik hatáskörükbe a felett véleményt mondani, hogy Horvátországban csak horvát avagy magyar és horvát föliratu czimerek függesztessenek e ki ? A Magyarország és Horvátország közötti ügyek a magyar országgyűlés és a magyar kormány hatáskörébe tartoznak ; a közös miniszterek illetékessége a Magyarország és Ausztria közt közössé tett had- és к ül ügyön s az ezen tárczák budgetjét képező pénzügyön túl nem terjedhet. Magyarország nem ismer birodalmi fővárost és birodalmi minisztériumot ; de a Tisza-kormány oly illetéktelen beavatkozásokat engedett meg, melyek még az erre vonatkozó jogainkat is kétségessé tették. S a hogy meghátrált a kormány e kérdésben, épp úgy nem elégítheti ki a magyar közvéleményt a horvát válságban tartott értekezletek eredménye. Mi ez az eredmény ? A magyar és horvát feliratokkal ellátott czimerek kifüggesztetnek addig, mig a kérdés törvényhozási utón tiszláztatik. A horvát bán pedig leteszi hivatalát. Ennyi az egész ! De ezért mi szükség volt Bécsbe menni ? Hisz ezt azonnal meg kellett volna tenni, midőn a zágrábi csőcselék leszaggatta s meggya- lázta a magyar czimert. A czimerek kifüggesztésének minden alkudozástól függetlenül meg kellett volna történni s a bánt, ki a nemzeti párttal s a csőcselékkel szolidaritást vállalt, azonnal el kellett volna bocsátani, nem pedig vele tanácskozni s Ígéreteket tenni neki, hogy tessék egy- időre még megengedni, hogy a magyar felirat is ott legyen a czimereken, s ennek fejében a kormány kimondatja az országgyűléssel, hogy a magyar nyelv Horvátország területéről még a közös, magyar-horvát hivatalokból is száműzetik. íme ! ez az a fényes elégtétel, melyet meggyaláz tatásunkért nyertünk. A bán azonban lemondott s lemondását a király a következő leiratban fogadta el : Kedves gróf P e j ács eV i ch ! Horvát-szlavonországi báni állásáról való lemondását kegyelemben elfogadván, egyúttal elvárom, hogy további elhatározásomig a báni teendőket tovább vezesse és a legközelebb tartott miniszteri értekezletek alkalmával történt megállapodások folytán szükséges intézkedéseket is végrehajtsa. Kelt Bécsben, 1883. évi augusztus hó 24-én. Ferencz József s. k. Tisza Kálmán s. k. Ha már most kérdezzük, hogy Pejacsevicli lemondva azért, mert a czimerek újra kifüggesztetnek, mikép vállalhatta el egy általa nem helyeselt határozat, végrehajtását : lehetetlen más véleményre jutnunk, mint arra, a mit föntebb is kifejeztünk, hogy a bécsi tanácskozások egyik, a közös miniszterekkel együtt hozott határozata az, mikép Tisza Ígéretet tett a magyar nyelvnek Horvátországból leendő végleges kiküszöbölésre. S ezzel igenis meg lehetnek elégedve a hor- vátok, kik letépték a magyar czimert ; ezek is csak ennyit akartak kivívni ; de a magyar nemzet nem lehet, s nem fogja elfeledni, hogy a Tisza-kormány e kérdésben is meghátrált. A Bourbon család idősebb ágának utolsó sarjadéka, a legitimisták reménysége, Chambord gróf, kit hivei V-ik Henriknek neveztek, pénteken hosszas szenvedés után meghalt. Ötvenhárom éve, hogy nagyapját, X Károlyt elkergették a francziák s ez lemondott a trónról unokája javára ; ötvenhárom éve, hogy viseli a királyi czimet, a nélkül, hogy a trónt is bírta volna. Pedig bírhatta volna. De ő az is teni jogokon alapuló királyságot, az 17 89 előtti viszonyokat akarta visszaállítani, de kedvéért nem fordult vissza a fejlődés és Chambord gróf nem tett úgy, mint annyi trónkövetelő, nem akart alattvalói holttestén át lépni a trónra, sem elveiből egy hajszálnyit is engedni. Egy bécsi lap igen érdekes és jellemző történetet mond el, hogy miért nem lett Chambord gróf franczia királyivá 1873-ban, midőn csak kezét kellett volna kinyújtani a korona után s az övé lett volna. A nemzetgyűlés többsége monarchista volt s felajáidta neki a trónt. — Bismarck is, mikor meghallotta, hogy a nemzetgyűlésben nem bárom, de nyolcz szó- nyi többség van biztosítva a monarchia számára, a kedvező pillanatot felhasználva, megbízottat küldött Chambord grófhoz, hogy őt következő három pont elfogadására bírja. Először : elismerése minden 1856 óta alkotott helyzeteknek ; másodszor : elismerése a versa- illesi békekötésnek; harmadszor Francziaor- szág szövetkezése Németországgal szolid és tartós alapon. Chambord azt felelte, hogy miután ő nem segített azokat a helyzeteket 1859 óta megteremteni, előre el nem ismerheti ; a versaiIlesi békeszerződést meg kell vizsgálnia; a mi pedig a Németországgal való szövetséget illeti, azt hiszi ugyan, mindkét országnak javára válnék, de a föltételekről csak akkor nyilatkozhat! k, ha már trónra lépett. Bismarck ezt a választ nem találta kielégítőnek s ultimátumot kézbesittetett Chamborduak, mi beavatott körökben nagy felháborodást szült. Chambord nem fogadta el feltétlenül a fenti pontokat s maradt számkivetésben. Kossuth Lajos válasza Nojrúd)negye üdvözlő iratára, Madách K. alispánhoz. Különösen tisztelt alispán ur 1 Volt szerencsém venni nagybecsű levelét, mely- lyel Nógrádraegyének születésem 80 dik évfordulója alkalmával elhatározott kegyes üdvözletét jókivána- tai kíséretében tudtomra adni méltóztatott. A kinek a körülmények oly tért nyitottak a cselekvésre, hogy neve történelmi eseményekkel jött kapcsolatba, annak közélete különböző megbirálás alá esik vele együtt élő nemzedéknél a pártszempont szerint, a melyből a bíráló tekinti. A tárgyak olyan szinüeknek látszanak, mint a minő szinü üvegen át szemléltetnek, a mint nagyitó vagy kicsinyítő üvegen át nézetnek. Van, a ki az egyszerű kötelesség teljesítését is érdemnek nézi, van, a ki még csak kötelesség teljesítését sem hajlandó felismerni, a hol mások érdemet látnak, a mit egy jónak, helyesnek, más rossznak, helytelennek itél. Az egyéni érzésből kivetkezni embernek nem adatott. Talán mondhatnék, hogy e gyarlóságtól egészen a későbbi történetirás sem ment (hiszen még Tacitus remekművéről is lerí az iró rokon- és ellenszenvének színezete,) de ha egészen ment nem lehet is, mindenesetre kevésbbé van annak kitéve, mint az egykoruak ; s azért én is osztozom alispán ur azon nézetében, hogy a közügy előmozdítására törekvő munkásság értéke telett csak a történelem ítélhet, minthogy csakugyan különbség van az utókor higgadtabb ítélete, s a szenvedélyek befolyása alá helyezett egykoruak közt. Tisztelt alispán ur becses tudósítása szerint ezen tekinteteket tartotta szem előtt Nógrádmegye törvényhatósági bizottsága, — midőn az ítéletet közéletem felett a történelemre hagyva, — kegyes üdvözlő iratával csakis önzetlenül a közügyeknek szentelt munkásságom elismerésének kívánta párt- és nézetkülönbség nélkül jelét adni. A vállaimra nehezedett 80 óv „memento mori“- szerü alkalma gyakran tett azon helyzetbe, hogy tiltakoznom kellett a túlbecsülés ellen, mely közéletem munkásságának értékére pazaroltatok. Nógrádmegye tisztelt közönsége azon igen kellemes helyzetbe tett, hogy akként körülirt elismerését pirulás nélkül elfogadhatom, mert mig magamban igen sok fogyatkozást tudok, az önzetlenség s a közügyeknek szentelt munkásság öntudatára saját lelkiismeretem is feljogosít. Kérem is t. alispán urat, méltóztassók megyéje közönségének úgy üdvözletéért, mint annak indokolásáért legőszintébb köszönetemet azon nyilatkozatom kíséretében átadni, miként, noha rég leszámoltam az élettel, mégis jól esik houtalan ősz fejemnek tudni, hogy bár elveim s azon végezel, melyre közéletem irányozva volt, kiáltó ellentétben állanak az újabb iránynyal, melyet nemzetünk elfogadott, mindazáltal még a pártszenvedélyek hullámzásai közt sincs tőlem megtagadva annak elismerése,
