Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1883-07-19 / 58. szám
58. szám. Sepsi-Szentgyörgy, 1883, Csütörtök, julius 19. XflL évfolyam. Szerkesztőségi iroda Sepsi-Szentgyörgyön Demeter-féle ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadó hivatal: 0ÍCár& KÖNYVNYOMDÁJA, hová a hirdetések és előfizetési pénzek bérmentesen intézendők. A hirdetmények és nyiltte- rek dija előre fizetendő. ЩсИЩш, Ы midal Щ1, szé^irc 1фщегф1ещ#гМ és iiityazdászati кщ. Megjelenik ezen lap heten- kint kétszer : csütörtökön és vasárnap. Előfizetési ár helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve: Egész évre 6 frt — kr. Fél évre 3 frt — kr. Negyedévre 1 frt 50 kr. Hirdetmények dija: 3 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyeg-dijért külön 30 kr. Nyilttér sora 15 kr. Politikai szemle. Azon fölötte szívélyes és rokonszenves fogadtatás, melyben íróink és művészeink részesülnek a franczia fővárosban, biztató reményt nyújt arra, hogy valahára le fog már járni azon idő, midőn a legotrombább rágalmuk is hitelre találtak, melyet egy-egy „jó barátunk“ szélnek eresztett ellenünk. A tisza-eszlári bűnper — hiába tagadnék — foltot vetett jóhirnevünkre. A német lapok nem is késtek a pörnél fölszinre került visz- szásságok és hibák kizsákmányolásával s ismét volt alkalmunk gyönyörködhetni a részükről különben már fel sem tűnő „barbár“ s más efféle elnevezésekben. Ezúttal azonban az angolok is kontráztak a németeknek s különösen kitűnt az ellenünk használt epés kifejezéseivel a „Times“, mely már a müveit népek sorából is kirekesztett bennünket. Annál jobban esett a rokonszenv ama nyil- vánulása, melyet a franeziák és olaszok részé ről tapasztaltunk Íróink és művészeink párisi utja alkalmából. S azon szavak mellett, melyekkel e század egyik legnagyobb geniusa, a humanizmus egyik legigazabb apostola, Hugo Viktor fogadta a magyarokat, a németek s a szélkakasként forgó és az angol gyapju/.sák kedvéért a humanizmusról akármely pillanatban megfeledkező „Times“ kifakadásai elhangzanak. „Önök egy nagy nemzet fiai — monda Hugo. — A magyar nemzet sokat szenvedett és küzdött a szabadságért, a jogért és az igazságért. És e tekintetben méltán mondhatjuk, hogy testvérek vagyunk. A franczia nemzet is sokat küzdött és szenvedett a szabadságért ; küzdött és szenvedett a gondolat szabadsága gáért, a lelkiismeret szabadságáért, a politikai szadadságért. Együtt küzdöttünk az emberiségnek e nagy kincseiért m i n d а к e t t e u.“ Trefortnak a számos-újvári püspökhöz intézett levele sehogysem tudta megnyerni a hazai nemzetiségi sajtó tetszését. Még a tót lapoknak is fáj a fejük tőle ; természetes, hogy az oláh sajtó még inkább dühöng ellene. „Vájjon a miniszter nyilatkozata — it ja a nagyszebeni „Telegrafuj Roman“ — nem nyíltan és hivatalos alakban proskribálja-e a nem magyar nemzetiségeket? Az egész levél, minden egyes szavában e rongyos hazafiságnak kilyu kasztott álarczája alá rejti a proskripczió bélyegét, különösen ott, a hol nemzetiségi viszályokról s a polyglott állam lehetetlenségéről ir s a nemzetiségeket, megfenyegeti.“ Galicziában a ruthének mozgolódni kezdenek. Nagy népgyülésre készülnek, melynek az lesz a czé.ja, hogy a rutlién parasztok egy kis fogalmat szerezzenek a politikai helyzetről s állást foglaljanak a lengyelekkel szemben. A galicziai német parasztok fölajánlották a ruthéneknek önkéntes csatlakozásukat. A kolera Egyiptomban nem szűnik. Vasárnapi távirat szerint a lefolyt 24 óra alatt Da- mietteben 43-an, Mansurahban 51-en betegedtek meg. Egy alexandriai távirat merő koholmánynak mondja azt a hirt, mintha a kolera apadóban volna, sőt egyre terjed a Níluson fölfelé Egyes nem eléggé megbízható hírek szerint már Európában is itt-ott kiütött volna ; igy Bukurestben, honnan azonban czáfo- lat érkezett, azután Lembergben s Oroszország egyik falujában, Gorkiban. A nagy arányokban megkezdett franczia gyarmati politika mind féltékenyebbekké teszi az angolokat, kik minden áron szeretnének a versenytársaktól megszabadulni, s lépten-nyomon akadékoskodnak. Legutóbb Madagaskar miatt kötöttek bele a francziákba s egy valószínűleg csekély esetet fútták nagygyá. ügy látszik, hogy a tamatavei angol konzul titkára az ostromállapot kihirdetése után is levelezett a hovákkal ; Pierre admirális elfogatta a titkárt, mi a súlyos betegségben fekvő konzulra olyan hatással volt, hogy belehalt. Az angol lapok lármáznak a megsértett nemzeti becsület nevében s elégtételt követelnek a francziáktól. A franczia kormány késznek is nyilatkozott az elégtétel adásra, elébb azonban be akarja várni a hivatalos jelentést az esetről. jTisza-Eszlár. A nyíregyházi tárgyalásokról már nem is írhatunk a nélkül, hogy valami újabb botrányt ne kellene jeleznünk, melyet a védelem napról-napra ki- hivóbb s a vádlottak ellen tanuskodók inszultálá- sára irányuló magaviseleté insceniroz. A botránycsináló ezúttal nem Eötvös volt, hanem Scheut- liauer, budapesti egyetemi tanár, ki már deczem- berben, a dadai hulla felülvizsgálata alkalmával országszerte megbotránkozást keltett azon erőszakoskodó modor által, melylyel a tisza-eszlári bpn- pernek az orvosok és szakértők hatáskörébe egyáltalában nem tartozó részletei fölött is bírónak akarta magát feltolni, úgy hogy a törvényszék az általa és társai által akkor beadott szakértői véle ményből a Scheumauer által beleerőszakolt részeket, mint oda nem tartozókat szükségesnek látta kitörültetni. Scheuthauer botrányos föllépésére Horváth Géza orvosnövendék tanúvallomása szolgáltatott alkalmat. Horváth Géza az elsők között volt a Csonka füzesnél kifogott s a tutajosok által a dadai határban elásott hulla megszemlésénól s a hulla későbbi bonczolásánál is segédkezett. Horváth G. részletesen elmondja, milyennek látta a hullát. Elmondja, hogy a hulla nem volt a rothadás előhaladt stádiumában, körmei hosszak, ápoltak, keze finom, lábán tyúkszem volt. Szakolczai Julcsa figyelmeztetése következtében a lábat jól megmosták, hogy észrevegyék, van-e ott az állítólag tehéntaposástól származott hegedt seb. Először láttak a lábfejen bizonyos halvány foltot, de - midőn a homokot és szennyet lemosták onnan, a folt tökéletesen lement, úgy hogy semmit sem lehetett látni. Másnap Esz- láron dr. Trajtler nagyitó üveggel is nézte, fie egyáltalában nem látott semmit. A hulla még elég friss volt, de az ujj nyomása nem maradt meg, hanem a test visszarugta. A hulla egy megtermett leányt mutatott s nem olyan fejletlent, mint Solymosi Eszter volt. A vallomás után kezdődtek a keresztkérdések. Eötvös és Scheuthauer valóságos vizsga alá fogták a tanút. Különösen a körmök felől kérdezték, melyekről Horvát azt állitá, hogy azokat meg is fogta. Scheuthauer egész lenéző hangon beszél vele. „Hogyan magyarázza meg nekem, — kérdé tőle — hogy a hullánál a felülvizsgálat alkalmával körmök nem találtattak ?“ „En már előbb a védő urnák is megmondtam — válaszolt tanú — hogy nem tuA „Nemere" tárczája. A szemfényvesztő nő. Németből Hoós János. (Folytatás.) Legelői lebegett Óla Joachim karján, sugárzó szemekkel, büszkén, szépségének diadalérzetében, lázasan az elragadadtatás és jókedvtől. Felséges nő. S az urfi szorosan és mindig szorosabban zárta őt karjaiba, mindig sebesebben vezette a tánczot s mintegy viharban repült el a szép pár a szélesen fölnyitott ajtók előtt, a hol összeszorulva állott a cselédszemélyzet. Tüzes tekintettel nézett Brievall ur 01a szemei közé. — 01a ! — sugá fülébe, — nincs a világon senki több, ki ngy tánczoljon, mint te ! A büvésznő felpillantott és mosolygott s békével tűrte, hogy kezét az urfi még hevesebben szorította szivéhez. — Soha sem tánczoltam ily kedvemből, mint ma, uram ! — mondá hevesen, mintegy válaszul Brievall szavaira. — — A terrasz széles ajtószárnyai hátra vannak csapva, liüyös őszi szellő nyomul a terembe s fönt a mély homályu égen ragyog a telihold. Brievall urfi mohón ragadja ki Ólát s a nehéz ajtószárnyakat összecsapja maga mögött. — 01a ! — eseng hozzá az izgatottságtól félig elfojtott hangon, — neked nem szabad többé visz- szamenned ama cselédházba! Nagyra nyílt szemekkel bámul fel reá 01a; ar- czát halálsápadtság futotta át s úgy érezte magát, mintha hirtelen mély álomból ébredne föl. — Uram ! — válaszolá halkan — Anzelm ott van, és én az övé vagyok. Vad indulatossággal szakította le kezeit kebléről Joachim. — Ola ! meg kell szabadulnod tőle. Te el fogod őt hagyni, az ón kedvemért ; mert én téged forrón, őrülten szeretlek és megszerezlek magamnak, ha mindjárt a pokol tartana is téged az ő hatal' mában ! Megmerevülten, mint egy kőszobor állott a szemfényvesztőnő az uraság előtt. Szemei kápráztak, mintha egy bűvös csábító kép, tele fénynyol és varázs gyönyörűséggel csillogna előtte, őt csalogatva. Fülében zúgtak a tüzes táncznóták, lábai előtt feküdt Brievall urfi, mint sok száz alattvaló ura. . . Csábitó, kecsegtető, csalóka kép ! . . Akkor aztán ismét egy halvány, búval teljes arcz tűnt fel előtte lassankint, hű kék szemekkel, melyek olyan fájdalmasan, olyan könyörgőlcg tekintenek reá. . . . Óla hangos fölkiáltással takarta el arczát kezeivel s visszatántorgott az uifitől. — Anzelm, Anzelm ! — kiáltott föl lelki gyötrelmében, kezeit rángatózó ajkaira szorítva. Hirtelen Joachim lábai elé dobja magát s szelíden tekintve föl rá, eseng hozzá : — Bocsásson meg, uram ! én csak őt szeretem, nem lehetek a másé ! Aztán felugrik s mint üldözött vad, rohant ki a sötét éjbe. . . . Magasan kiegyenesedve s büszkén állt ott Brievall ur, fehér kezeivel kuszáivá dús fürtü hajában, s égő szemekkel bámulva az eltűnt czigánynő után. — Esztelen gyermek ! — mormogá magában, — hiába harczolsz saját szived ellen, hisz lelked úgy is enyém ! Ezzel belépett a terembe, megtölté a serleget tüzes borral s tétovázó kezeivel mohón és hirtelen szájához emelve, kiitta azt. — Éljen Brievall ! — kurjantották a veudógek. Joachim a serleget magasra emelve, kiáltá : —■ Éljen a szerelem ! * A kertészlak boltozatáról pislogó lámpa vereses fénye esett a szerafényvesztőnőre. Óla térden állva zokogott. Tarka csipkés ruhái hullámzottak körülötte, a gyöngyékszer hajából kiszakítva feküdt mellette a padlón s sötét hajfürtéi vad pompában özönlötték be hátát és karjait. Ekkor csikorog a fövény az ablak alatt s megnyílik a ház ajtaja. A fiatal nő fölugrik, felkapja a gyöngyöt s letörli könyeit. A küszöbön Anzelm áll, halványan, ránczolt homlokkal és összeszoritott ajkakkal. — Itthon vagy már, 01a? — kérdi. Óla föltekint s szenvedélyes kiáltással rohan eléje és nyaka körül fonja karjait. — Anzelm, te haragszol a körtáncz miatt ! — kiált magán kívül. A férj ajkain hirtelen egy mosoly vonul át. — Nem, 01a ! én miattam tánczolhatsz, ha tetszik, mert én szeretlek téged s bízom benned ; de álnok a világ és rósz indulata, s én nem tűröm el, hogy nevedet szájára vegye. 01a szive remeg s mintegy kérdőleg tekint férje elsötétült arczára. — 01a ! — kiált a fiatal kertész hirtelen szemeinek lángoló tekintetével, neje mindkét kezét megragadva. — ígérd meg nekem egyetlen kére-
