Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1883-07-05 / 54. szám
54. szám. Sepsi-Szentgyörgy, 1SS3, Csütörtök, julius 5. XIII. évfolyam. X Szerkesztőségi iroda Sepsi-Szentgyörgyön Demeter-féle ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadó hivatal: cBzznùk&i'n 0lcáiGt KÖNYVNYOMDÁJA, hová a hirdetések és előfizetési pénzek bérmentesen intézendők. A hirdetmények és nyiltte- rek dija előre fizetendő. Umidahiii, és siepirMnji. isiim tap. \ Megjelenik ezen lap heten- < kint kétszer : csütörtökön és vasárnap. , Előfizetési ár ; > helyben házhoz hordva, \ <; vagy vidékre postán küldve; < ‘ Egész évre 0 frt — kr. / ( Fél évre 3 frt — kr. i j Negyedévre 1 frt 50 kr. < Hirdetmények dija: 3 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért (1 kr. Bélyeg-dijért külön 30 kr. Nyilttér sora 15 kr. Előfizetési felhivás „NE M°E R E“ tizenharmadik évfolyamának második felére. Előfizetési ár : Egész évre......................6 frt — kr. H áromnegyed évre . . . 4 frt 50 kr. Félévre............................3 frt — kr. Negyed évre......................I frt 50 kr. E gy hóra............................— - frt 50 kr. K ülföldre egész évre . . 8 frt — kr. Az előfizetéseket, melyek legczélszerübben postautalvány -ftfeííett eszközölhetó'k, kérjük mielőbb megtenni, hogy a szétküldésben fennakadás vagy zavar ne történjék. Előfizetési pénzek Bernstein Márk könyvnyomdájába, mint kiadótulajdonoshoz intézendők. A „Nemere“ kiadóhivatala. Istóczy pőre. Szombaton tárgyalta a budapesti esküdtszék Istóczy Győző sajtőpörét azon, a „12 röpirat“- ban „Az elzsidósodott Magyarország“ czim alatt Titus Aemilius aláírással közölt czikk miatt., mely elmondva, hogy a zsidó akár or thodox, akár neolog, akár német, akár magyar — bármit cselekedjék, föltétlenül rósz, javulásra képtelen; hogy ők az urak nálunk s nemsokára egészen elnyomnak bennünket; sajtó, közhivatal, földbirtok zsidó kézben vannak ; irók, költők, képviselők az ő befolyásuk alatt állanak s meg vannak vesztegetve, — a zsidók kikergetésére hívja fel a magyar társadalmat. A czikket nem Istóczy irta, de mivel szerzőjét nem nevezte meg s a felelősséget elvállalta érte, a főügyészség sajtópörbe fogta. A budapesti esküdtszék fölmentette Istóczyt. Csak 3 esküdt találkozott, ki a czikkben izgatást talált, 9 nem, s csak 2 tartotta őt az izgatás miatt bűnösnek, 10 nem. Midőn az elnök kihirdeté a fölmentő határozatot, a hallgatóság zajosan megéljenzé Istóczyt. Nagy jelentőségű volt e sajtópör. Sypmtomája azon hangulatnak, mely rohamosan terjed országszerte. Még nehány év előtt közönynyel vagy gunynyal fogadta a magyar társadalom Istóczy kifakadásait a zsidók ellen, s ma, midőn arra izgat, hogy kergettessenek ki, az esküdtszék fölmenti őt s igy szentesíti azon irányt, melyen Istóczy halad, a közönség pedig éljenzéssel fogadja. Sok minden közreműködött e zsidóellenes hangulat megteremtésében s mind nagyobb mérvet öltő terjeszkedésében. A tisza-eszlári bűn per nem utolsó helyet foglal el azok között. | Nem azon bűn miatt, melylyel a sakterok vá- I dolva vannak ; egyesek fanatizmusa miatt egy egész népet nem lehet felelőssé tenni. De e felelősséget maga a zsidóság vállalta el, midőn magáévá tette a sakterok ügyét, még mielőtt csak szó is lehetett volna arról, hogy bünö- sök-e, vagy ártatlanok — s minden követ megmozgatott érdekükben, nem riadva vissza a vesztegetésektől s hamis tanúskodástól sem, mint azt, a Barcza és Henter közti eset, meg az emlékező tehetségüket csodálatos módon visszanyert zsidó tanuk . bizonyítják ; s nem riadva vissza a magyar igazságszolgáltatásnak a külföld előtt pellengérre vraló állításától sem. Nem csoda, ha az egész magyar társada lomnak visszatetszett ez a legműveltebb európai s a legtudatlanabb lengyel-zsidó közt is meglevő, s egész a bünpalástolásig terjedő szo- lidáritás. Komoly intés van a zsidóság részére ama hangulatban, melynek egyik tünete a budapesti esküdtszék Ítélete. Értsék meg ! Azzal a faji szolidáritással, melyet haza és nemzet fölé helyeznek; azzal az orthodxismus sál, mely még ma is a középkori fanatizmus légkörében él, s melyre Huxbaum oly kirívó például szolgál; azokkal a hibákkal és bűnökkel, melyeknek igaz, hogy nem ők az okai, hanem a két ezer éves elnyomatás fejlesztett ki bennük: véglegesen szakitaniok kell. Jól tudjuk, hogy erre idő kell : pár év alatt ezredévek fejleményeit nem lehet magukról lerázniok. De legalább komoly igyekezetét látnánk arra, hogy a múlttal szakítani akarnak : hogy vallásukat meg akarják tisztítani az elnyomatás idejéből származó hagyományúidéi s azt összehangzásba szándékoznak hozni korunk követelményeivel; hogy a nekik tulajdonított hibák és bűnöket nem patástolni, hanem orvosolni igyekeznek ; hogy, miután külön nemzetiségük nincs, melyet félteniök és őrizniük kellene, egész őszintén csatlakoznak azon nemzethez, mely között élnek. De eddig még vajmi kevés igyekezetét találtunk arra, hogy a zsidóság komolyan reformálni akarná magát. Még legtovább mentek a magyarosodás terén, de ebben is sok a külsőség és sok a követelni való. A legutóbbi nép- számlálás alatt zsidóink egy harmada, 207.853 lélek vallotta magát német anyanyelvűnek s 39.460 tótnak, oláhnak és ruthénnek. De az a 351.595 lélek is, mely magyarnak vallotta magát, át van hatva a német szellemtől. Ki hiszi el, hogy a főváros 70.879 zsidó lakosának három negyede magyar s csak egy negyede német ? Hiszen családi, társalgási nyelve valamennyinek német; s a neve a legnagyobb résznek szintén német. De nem kell azért a fővárosba mennünk, hogy ezt tapasztalhassuk. íme itt van Sepsi- Szentgyörgy. Összesen 13 4 lélekre megy a zsidók száma, alig egy negyvened része az összes lakosságnak. S itt e tősgyökeres magyar lakosság közepette sem tud a magyar szellem családi köreikbe behatolni s egyetlen egy kivételével valamennyinek a neve német! A zsidóság a legbuzgóbb terjesztője Magyar- országban a germánizácziónak. Még a szászoknál is buzgóbb, mert a szászok csak lamentálni és rágalmazni tudnak, de a németesítéshez nem értenek. Ébredjenek a zsidók kötelességüknek tudatára s akkor a mai izgalmas napoknak ^meglesz a hasznos eredményük. S akkor Istóczy izgatásai is éljenzés helyett gunynyal és a legélesebb kárlioztatással fognak találkozni. A „Nemere“ tárczája. A szemfényvesztő nő. Németből Hoós János. (Folytatás.) Összeránczolt homlokkal állott Anzelm, kezeit ökölbe szorítva, mig Óla engesztelőig tette jobbját férje vállára s édes mosolygással tekintett borús arczába. — Mit érne nekem a szabadság nálad nélkül ? — susogá halkan, — hisz boldogságom nálad van ! Aztán szorosan hozzá simulva, lépkedett tovább. Azonban újólag akadály gördült utjokba. A fiatal földesur lépett eléjök s kezét nyujtá az uj párnak üdvözletül. Itt van ez, Anzelm, rendezd be háztartásodat! — szólt, hirtelen egy tömött pénzes erszényt nyomva kezébe; atyádtól nem fogsz semmi örökséget kapni. S te, fiatal asszony ! — fordult Ólához, — hogy te se menj uj otthonodba menyasszonyi hozomány nélkül, fogadd ezt tőlem, nászajándékul. Ezzel hímzett mellényéből egy yarany lánczot húzott ki s közelebb lépve hozzá, halkan folytatá: — Hajolj meg Óla, hogy szépségedet díszítsem föl ! Sugárzó mosolygással bocsátá el Anzelm felesége karját, mialatt büszke tekintetet vetett a nézők felé, mely azt látszott mondani : „Látjátok-e a tiszteletet, melyet neki adnak? szolgáljon nektek például!“ Óla pedig csendesen összerázkódva hajolt a fehér kezek alá, melyek az ékszert nyaka körül fűzték. Szemérmes pillantása találkozott a fiatal úr égő tekintetével, s fürtös hajáig elpirulva, vonta magát vissza tőle, kinek szemeiből szerelem és szenvedély vegyüléke lángolt elő. Haza érve, az ablakhoz térdelt Óla és forró homlokát a zöld szőllővenyigékkel borított ablakrostélyra nyomta. Reszkető kezeivel mohón kapcsolta le nyakáról az arany lánczot s a láda legalsó részébe dobta. — „Mondd meg, nem nyomnak-e a lánczok !“ — susogták halvány ajkai, mintegy ismételve a barna, fiú szavait. „Isten hozzád te arany szabadság !“ — Fejét összekulcsolt kezeire liajtá és mozdulatlanul maradt. Ekkor az országutról halkan hangzott fel hozzá egy dal : Vad rózsa, félénk madárka ! Mi tart téged itt? Lányka! künn a puszta érted Sóhajt mindenütt. t Téged keres, te kicsiny vad ! Vissza mért maradsz? Hát a rónán, a szép pusztán Többé nem szaladsz? Nem kergeted a pillangót, S minket elfeledsz ? Azt hiszed, szabadság helyett Boldogságot lelsz, Fiatal szív te, mit dobogsz? . . . Gondolj lányka rám : Megöl téged a sóvárgás Szabadság után. Óla vadul ugrott föl s merev szemekkel tekintett a cserje-bokrokon keresztül az éneklő felé. Lajos a hatüruton állott, körülfolyva a lenyugvó nap utolsó sugaraitól, melyek a róna rétet és mezőt bíborvörös színbe burkolták. Barna hajfürtéi szabadon lobogtak a szélben, s kis hegedűjét hanyagon tartva kezében, mesterkéletlen kísérethez fogott a húrokon. Hetyke köszöntéssel dobta hátra szép fejét Óla, s villogva méíyeszté tekintetét az övébe, kinek teliéi’ fogai fényesen világítottak mosolygó ajkai között Szabadság szép vad rózsája ! Mért maradsz el? mondd meg nekem. Egy év múlva — egy év múlva Mily örömest követsz engem ! folytatá tovább a barna utas rögtönözve ; egy egyszerű szép kis mezei bokrétát csókolgatott s aztán a kőfalon át Óla ablakához dobva azt, elrohant onnan. Mozdulatlanul állt Óla s utána tekintett. — „Egy év múlva, egy év múlva, mily örömest követsz engem!“ —ismételő ábrándosán. Majd lassan kisimítja homlokát s mosolyog. Anzelm képe merült föl előtte. — Boldogságom nála van ! A szerelem hatalmasabb a távolba vágyódásnál, hatalmasabb, mint minden ; és én szeretem őt ! * Az őszi szél a fák ágai között halotti búcsúztatóját futyölte a megsárgult, késedéi mező fa leveleknek, melyek e bús énekre !e siettek társaik után a föld hideg kehiére. A hosszú szöllővenyigék veres és sárga szint váltottak a kerti lak ablakainak ros- télyzata előtt. Óla az ablaktányérok mögött ült és szorgalmasan forgatta az orsót. — Gyorsan megtanult fonni és szőni, sokkal gyorsabban és jobban, mint a nounhau/.oni polgárok gondolták; s lia úgy I vasárnaponként egyszerűen, csendesen Anzelramal
