Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1883-07-01 / 53. szám
53. szám. i»» r . I Szerkesziosegi iroda Sepsi-Szentgyörgyön Demeter-féle ház, hová a lap szellemi részét illető ■ közlemények küldendők. ; Kiadó hivatal: eB&Z'i'tO'te-itt 01 Cci z-fi KÖNYVNYOMDÁJA, < Лош a hirdetések és ; ; előfizetési pénzek jj < bérmentesen intézendők. s A hirdetmények és nyiltte- \ rek dija előre fizetendő. \ %——— Sepsi-Szentgyörgy, 1SS3. Vasárnap, július 1. __________XIII. évfolyam. M egjelenik ezen lap heten- kint kétszer : csütörtökön és vasárnap. Előfizetési ér helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve: Egész évre 6 frt — ki. ■ Fél évre 3 frt — kr. Negyedévre 1 frt 50 kr. Hirdetmények dija: 3 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyeg-díjért külön 30 kr. Nyílt tér sora 15 kr. Előfizetési felhívás „NE M E R E“ tizenharmadik évfolyamának második felére. Eőfizetési ér : Egész évre......................6 frt — kr. H áromnegyed évre ... 4 frt 50 kr. Félévre............................3 frt — kr. Negyed évre......................I frt 50 kr. E gy hóra............................---frt 50 kr. K ülföldre egész évre . . 8 frt — kr. Az előfizetéseket, melyek legczélszerühben postautalvány mellett eszközölhetők, kérjük mielőbb megtenni, hogy a szétküldésben fennakadás vagy zavar ne történjék. Előfizetési pénzek Bernstein Márk könyvnyomdájába, mint kiadótulajdonoshoz intézendők. A „Nemere“ kiadóhivatala. Tisza-Eszlár. Másfél hete, hogy a tisza-eszlári dráma végtárgyalása kezdetét vette, mind a mellett az a lázas érdeklődés, mely az egész magyar társadalmat izgalomban tartja, ma is egyre tart, sőt Magyarország határait is átlépte. Német, angol, franczia lapok Írnak róla s legkevésbbé sem olyan hangon, melyet magunkra nézve hízelgőnek mondhatnánk. Ránk fogják, hogy a középkori fanatizmus szülte babonáktól máig sem tudtunk megszabadulni, midőn oly bűntényekben hiszünk, melyet a Nyugaton rég mesének tartanak. Vallásos türelmetlenséggel vádolnak bennünket, kiknél a más vallásuak iránti türelem Európa összes országai közt legelébb vert gyökeret s kik akkor is mentek voltunk a fanatizmustól, midőn annak tüze az egész Nyugatot lángba borította. Nagyon természetesnek találjuk, hogy Nyugaton, hol pár század óta a zsidókat csak úgy ismerik, mint a legműveltebb osztályba tartozó embereket, mesének tűnhetik föl a fanatizmusnak oly foka, melylyel a sakterok vádoltatnak. De a felső-magyarországi zsidóságot, mely az oroszországi, teljesen középkori légkörben élő zsidósággal a legközvetlenebb összeköttetésben van, nem is szabad a nyűgöt-európai s a mi müveit zsidóinkkal összehasonlítani. Ott, hol — mint Olaszországban, csak minden 700-dik, Francziaországban 740 dik s Angliában 760-dik ember a zsidó — az volna a természetellenes, ha a zsidóság teljesen bele nem élte volna magát az európai eszmék világába. De Felső- Magyarország viszonyai egészen mások. Hiszen csupán Máramaros, Zemplén, Bereg, Szabolcs és Ung megyében 142,330 ra megy a zsidók száma, tehát ezen 5 megyében többre, mint Franczia-, Angol- és Olaszországban együttvéve. S mily zsidóság ez ! Telve azzal a fanatikus gyűlölettel minden iránt, a mi nem zsidó, melyet a kétezer éves üldözés és megvettetés fejlesztett ki bennük és növelt nagyra. Kik szerencsétlenségnek tartják, hogy a zsidó többé nem páriája a társadalomnak, mert az egyenjogúság napról napra többet töröl azon éles faji jellegből, melyet az orthodoxok eredeti tisztaságában akarnának megőrizni. A zsidóság ezen elemét a nyűgöt már egy század óta nem ismeri ; Magyarországban is főleg csak az észak-keleti megyékben ismerik, hol tömegesen laknak folytonosan érintkezve Oroszországgal. Ezek már tömegüknél fogva is nagyobb ellentállást lejthetnek ki az európai világnézlet hatása ellen ; másfelől környezetük is — jobbára rusznyákok — olyan, mely maga is a legalantabb fokán áll a műveltségnek. Eddigelé csak egyetlen egy külföldi lap, a „Tri- ester Tagblatt“ vett védelmébe benünket. E lap többek közt a következőket írja: Az a tendenicza, mely e pörnek megadja színezetét és általános érdekét, nem kizárólagosan magyar. Az antiszemitizmus Németországból vándorolt be Magyarországba, s hogy ott mily kevés uralmat vívhatott ki a lakosság fölött, arról ép e pör teszen tanúságot. Németországban nem tűnt el rejtélyes módon egy gyermek, valaminthogy nem is talált Németországban a zsidóság egy elállatosodott kölyök ben, minő ez a Scharf Móricz, egy elrémitő képviselőjére. S Németországban mégis oly kihágások történtek, melyek Magyarországon — a jelen pör daczára — csak elszigetelten és gyengén utánoztat" tak. Igaz ugyan, hogy Németországban alárendelt törvényszéki hivatalnok, a minő Bary aljegyző, nem irt egész nyaláb jegyzőkönyvet, hogy a zsidókat ri tuális gyilkosság elkövetésével gyanúsítsa, de írtak ugyanily czélból nagytudományu tanárok egész könyveket. A budapesti egyetemen nem találkozott tudós, a ki a zsidók elleni vérvádat népszerűvé tette volna az országban. Még csak 'Tisza-Eszláron sem antiszemita izgató volt az, a ki a falusi lakosság naiv kedélyét megtölté a zsidók elleni gyanúval . Scharf Móricz apja, a ki most egyike a vádlottaknak, volt az, a ki az eltűnt leány anyjának bánattól kinzott szellemét eltölté ezen gyanúval, még pedig amaz elbeszélés által, hogy régente hasonló esetben a zsidókat gyanúsították az eltűnt gyermek meggyilkolásával . . . Hosszú habozás után a magyar igazságszolgáltatás e gyanúsítást törvényszéki eljárás tárgyává tette. Ez az ő vétke. Azt mondják ugyanis, hogy nem kellett volna e gyanú után indulnia, meggyőződve a rituális gyilkosság lehetetlenségéről. De hát minő joggal követelik, hogy a nyíregyházi tisztviselők meggyőződve legyenek oly bűntett lehetetlenségéről, melynek bizonyságát a tudós német tanár Rohling Prágában, a nem kevésbé tudós német tanár Treitschke Berlinben s az igen tiszteletreméltó udvari hitszónok, Stöcker állítják? Mindaddig, mig a nyíregyházi törvényszéknek nem lehet nagyobb jelentőséget tulnjdonitani, mint a német egyetemek tanszékeinek, nagyon tanácsos lesz féken tartani a fensőbbséggel biró német nyelvet és nem dobálózni annyit „barbársággal és „félbarbársággal“. A tárgyalás hatodik napján, hétfőn legelébb elnök tett jelentést, hogy Szabolcsmegye alispáni hivatalától vett értesülés szerint egy tanú jelentkezett arra, hogy tudja, ki adta át a dadai bullához a ruhákat. Az átadásul gyanúsított két egyéu rendőri felügyelet alá helyeztetett. Szeyffert kir. ügyészi helyettes indítványozza, bogy a gyanúsított egyének idéztessenek meg, a rendőri felügyeletet azonban szükségtelennek tartja. Ezután folytatták a tanuk kihallgatását. Rosenberg Herman, kinek kihallgatása szombaton meg- szakittatott, azt valja, hogy Solymosi Zsófitól hallotta, midőn a kérdéses nap Esztert keresték és A „Nemere" tárczája. Emlékezés. Ma egy hete temettük el S olyan régi már e gyász, Mintha évek teltek volna, Hogy leszállt a koporsóba — — Az idő mi lassan másf! Egykor oh, mi gyorsan tölt el, Vig nap után édes éj Tova szállt, mint röpke sólyom, Most az idő lába ólom, Minden perez egy évet ér. Ülve benn a kis szobámban Nőttön nő az esthomály, Róla egy se szól, de tudja, Hogy a másik gondolatja Most is ottan nála jár. Majd egyszerre fölsohajtunk, Hirtelen fölrezzenünk: Vig beszéd kel ajkainkon, Am a mosoly alatt titkon Agy-egy könnyet törülünk. Kacziány Géza. A szemfényvesztő nő Németből Hoós János. (Folytatás.) — Nem, atyám, én tisztán és öntudatosan beszélek, — cseng Anzelm hangja tovább, én szeretem a czigánynőt és nőmmé teszem, Isten engem úgy segéljen ! — Czigánynő! hahaha! egy gyanús erkölcsű nő, egy pogány koldus herczegnő legyen az én menyem ?T akarodj szobádba, semmirekellő pártfogó, s aludd ki pálinka-mámorodat! Kitakarodjál, azt mondám mert különben megfeledkezem magamról és fölemelem ellened kezemet gaz ficzkó! — Atyám! — Szót se többet erről ! — Szentséges Úristen, leghívebb szolgádat akarod-e elkárhoztatni, hogy meg hagytad neki érni, mikép saját vérét és busát koldusnép és ördögpodgyász kerítse kelepczébe. Az ajtó erős rúgással csapódik vissza. Mintha földből nőtt volna ki, úgy áü Ola a szoba közepén; arcza sápadt, mint a halál, magasra fölemelt lángoló tekintete, hullámzó vad haja, aranyhimzetü szemfényvesztő öltözékétől köröskörül villognak a szoba alacsony falai. — Megállj, vén ember ! — kiáltott rángatózó ajkakkal, - ne vétkezzél magad ellen! — Megváltó Isten, könyörülj! —rikácsolá Jó- zsue, kezeivel ősz hajába markolva s a uem várt jelenettől visszatántorodva. — Könyörülj ! — Nincs miért úgy visszarettenned tőlem, mintha Istentől elátkozott volnék! — folytatá Óla magán kívül, — és pogány nő sem vagyok, mert épen úgy hiszek az Idvezitőben, mint Anzelm és te. Koldus berczegnőnek sem nevezett még solia egy lój lek sem, mert művészetem és két kezem munkája I által becsületesen el tudom magamat tartani, és nem fogok házadba sem alamizsnáért, sem szállásért tolakodni. Megértettél-e, öreg ? Az erkölcstelen bitang sokkal büszkébb annál, hogy csak egy szót is vesztegessen ott, a hol nincs reá szorulva, hogy kérjen ! És színében hirtelen megváltozva, sebesen fordult Anzelm felé s nyakába borult. — Élj boldogul, szivem szerette ! Engedelmeskedjél atyádnak és felejts el engem ! Szorosan, mint vaskapocs ölelték át a fiatal ember karjai. — Nem, én nem hagylak Óla ! — kiáltott vadul felháborodva. — Magam ura vagyok s nem kell többé senkitől engedelmet kérnem, ha nősülni akarok ; és ha atyám szándékánál állhatatosan megmarad s az én boldogságomat csekélyebbnek tartja, mint az ő esztelenségét, úgy megszűnt minden kötelék közöttünk, mely bennünket eddig összetartott. — Anzelm! — kiált Óla könyes szemekkel, remegő kezét ajkaira nyomva. — Isten bocsássa meg neked, a mit beszélsz; „tiszteljed atyádat és anyádat“, ezt parancsolja a jó Isten ! — Hallgas komédiás nő ! —- sziszegett az öreg ördöngös arczczal. — Nem akarom szemfényvesztő mutatványaidat látni, erkölcstelen bitang, tehát neked vagy az én Anzelm urfimnak a kiválasztó tkincsecs- kéje? A dolog tehát úgy áll, hogy egy pár édes pillantással és kaczér nótákkal fölforgatták a becsületes ifjú fejét ! Hej, te boszorkány mesternő te- nagyon jó varázs eszközeid vannak, a fiatal emberek testéből a lelket kilopni, talán véres földet ástál éjfélkor a temetőben, vagy kereszteletleu gyermekek szivét és szemeit szakítottad ki ? ! — Atyám! irtózatos kiáltással ugrott Anzelm a beszélő elé, ökleit az öreg Ősz feje felett magasra emelve. — Hihihi! Iiássa az ember, hogy változik a sze-
