Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)

1883-06-21 / 50. szám

Az albánok és török csapatok közt Skutariból jövő hirek szerint f. hó 12-ike óta szünet nélkül harcz folyik. A 11 -ki és 12 ki ütközetekben három török zászlóalj csaknem utolsó emberig odaveszett. Az albánok három ágyút is elfoglaltak. A mohamedán és görög hitü albánok szövetkeznek a katholiku- sokkal. Montenegro Kuci és Cievna folyó közt három zászlóaljat állított fel határőrség gyanánt.

Kossuth Lajos levele Nagyvárad városához.

Igen tisztelt polgármester ur !

Nem először történik, hogy szabadságharczunk Birminghamja, — az előttem olyan kedves emlékű Nagyvárad — engem szives\ megemlékezésével megtisztel és szeretetének biztosításával megajándékoz.

Tette ezt már 1867-ben is, kevéssel a közösügyes törvények megalkotása után.

En az maradtam, a mi akkor voltam; csak 15 évvel öregebb.

Hálás érzéssel látom az üdvözlő iratból, mely- lyel tisztelt polgármester ur városa közönsége nevében 80-ik életévem alkalmából szerencsésitett, hogy Nagyvárad városának közönsége is az maradt irányomban, a mi akkor volt, csak tizenöt évvel kitartóbb.

Ez a kitartás csak növelheti előttem a rokonszenves megemlékezés becsét, melylyel most megtisztelni méltóztatott.

Fogadja mély köszönetemet, melynek megillető- dott szívvel adok kifejezést.

Akkoron a tisztelt városi közönség oda nyilatkozott, hogy „a jogos reményektől oly távol eső állapot, mely hazánk küzdelmeinek béréül jutott, nem hozott nyugalmat s megelégedést a nemzetnek.“

Azóta „a jogos reményektől távol eső állapot,“ a nemzeti önállás felmaradott romjainak kárára, még oly téreket is elfoglalt, melyet 67-ben érintet lenül hagyott.

„A municipiális közélet az autonomikus önkormányzat,“ melyhez való ragaszkodásomat a tisztelt város nekem most is érdemül méltóztatik felróni, oly sorvasztó szorongatásoknak volt kitéve, hogy enyészettel van fenyegetve s enyészetre is jut, ha a nemzet az intézményes önkormányzat becsének érzetére, addig, mig nem késő, országszerte fel nem ébredt, mert hiszen a magyarról azt jegyezte fel a történelem, hogy szereti a szabadságot. Pedig polgári értelemben mi más a szabadság, mint önkormányzat? Ha van két egyértelmű szó a világon, ez az A ki szabadságot mond önkormányzat nélkül, annyi, mintha szabadságot mondana szabadság nélkül.

Annak tapasztalása, hogy a 67-es Magyarország lépésről-lépésre veszti az önálló államiság ország - fóntartó büverejét, a nem magyar fajok körében újra feltámasztotta a kifelé nehózkedés hydráját, a magyar hazának már typusa is a jövendőre nézve még el nem döntött kérdésnek tekintethetik.

A parlamentarizmus, melynek visszaállítása oly nagy vívmánynak tekintetett, a hozzá kötött reményeknek semmi tekintetben meg nem felelt, jóformán puszta alakisággá torzult. Csak egyben nem az a préselő gép szerepében. Ebben „mirabiliter“ valóság.

És még mint puszta alakiság sem bir biztosítékkal. Csak emlékezzünk vissza a rut komédiára, melyet a közösügyes alku által kényelmesitett kabinet-politika a keleti kérdésben a magyar parlamentarizmussal űzött.

A magyar nemzet érezte, hogy minő kiszámi thatatlan veszély rejlik a bécsi kabinet azon politikájában, mely csak ezért, hogy ürügyet kapjon Boszniát elfoglalni, kezére dolgozott az orosznak, miszerint ez a szabaditó protektor zászlóját ne csak kibonthassa a keleten, hanem a győzelem nymbusá— Köszönöm! — mondá végre, mély lélegzetet véve. — Úgy meg fogom őrizni ajándékodat, mint az őrangyal az ártatlan kisdedet!

Ólának hívnak téged ! — kérdi a férfi halk suttogó hangon. —

Ólának! — válaszolá fejével bólintva. — Es téged ?

Nevezz engem Anzelmnek, én a neunhauseni kastély kertésze vagyok itt a közelben !

Isten veled Anzelm! — köszöntött, s eltűnt a néptömegbeu.

Ezalatt egy fekete fürtű fiúcska a kötélen tánczol, s egy vén banya szerencsét jövendői, Óla újból a deszkaállványra áll.

A sáppadt hegedűs kezébe veszi a vonót, s rágyújt egy vig dallamra, de a czigánynő háta mögé lép és fülébe súg valamit. — A zenész bámulva tekint a leányra, a vidám nótából komoly akkordba csapott át, melynek bus komor hangjai hosz- szan és élesen remegtek az egyszerű hegedű húrjain és rezegve sírtak bevezetést a czigánynő dalához.

01a énekelt. Halkan és fájdalmasan, félénken és epekedve, tombolva szenvedélyes gyönyörében, vadon, ábrándosán, szokatlanul és csodálatosan,' szemei azonban merően tekintettek a tömegben a szőke fürtű ifjúra, ki Őt villogó tekintetével üdvözölte. (Folytatása következik.)

val is ragyogtathassa szlávok, románok, görögök, örmények előtt. A magyar nemzet érezte, hogy ezeu kiszámithatlan horderejű veszélyt, melyet egyenesen a bécsi kabinet-politika konuivencziájának köszönhetünk, Bosznia elfoglalása nemcsak el nem távolítja, hanem bizonyosabbá teszi, csökkentés helyett súlyosbítja, erőt nem tömörit, hanem oszlat, nem izmosit, hanem zsibbaszt. A nemzet ez érzelmében a parlament is osztozott, bizonyítványait bírjuk ennek az aggodalmas interpellácziókban, melyekre példátlan, (minek is nevezzem, nehogy nagy igazán ugyan, de udvariatlanul „perfidiát“ mondjak?) — hát mondjuk: példátlan „ügyességgel“ azzal feleltek, hogy héttőn elfogadták annak már rég elhatározott szándokát, a mit kedden a haza küldött parlament orx-a előtt végrehajtottak; és bizonyítványát bírjuk a válaszfeliratban, melylyel a képviselőház az okkupáczió állandósításának még azután is, hogy már megtörtént, ellene nyilatkozott.

Hát miben van annak magyarázata, hogy annak a kiszámithatlanul veszélyes s e mellett a parlamentarizmus történelmében példátlan kétszínűséggel űzött kabinetpolitikának, mely ráadásul eddig az osztrák-magyar monarchiának már még 191,770.000 forintjába is került, a magyar parlament magát lépésről lépésre szép engedelmesen megadta ?

A dolog közönségesen tudva van, de nem árt emlékezetbe hozni. A magyarázat abban van, hogy Magyarországon a parlamentarizmus semmi intéz- vényes biztosítékkal nem bírván, a képviselőház többségben levő pártja attól tartott, hogy ha magát a kabinet-politikával („Politik meines Hauses“) ellentétbe meri helyezni, a parlamentarizmus „verebei“ elröppentetnek.

Hát ilyenné nőtte ki magát 15 év alatt jogi, önkormányzati, nemzetiségi, parlamentáris és politikai tekintetben a „jogos reményektől oly távoleső azon állapot“, melyről Nagyvárad város azt mondotta volt, hogy „nem hozott nyugalmat s meg- i elégedést a nemzetnek.“

De tán az anyagi téren jutott a nemzetneknek I vigasztalás ?

Nagyon anyagias kort élünk. Úgy az államok, mint a társadalom nyomasztó igényei Európában csaknem mindenütt geometriai haladványban növekedtek, mig a megélhetés módja, még a hol növekedett is, legfölebb csak arithmetikai haladványban növekedett. Ezért nyomulnak oly hatalmas áramlattal előtérbe a szociális kérdések. Hát saj- nálani lehet, de az adott viszonyoknál fogva megfogható, hogy annak ösztöne, a mi az emberben merőben állati van, mindinkább felülkerekedik azon a mi az emberben magasabb értelmében emberi van.

En ugyan — bárminő módosulás menjen is vég be jellemén — nem hiszem, hogy a magyar nemzetnél az „állati ember“ a „polgárt“ valaha egészen elnyelhesse; — nem hiszem, hogy a magyar valaha azok közé lehessen sorozható, a kik azt tartják, hogy „Vaterland! was Vaterland? der Topf, der Topf ist Vaterland, das übrige sind Fratzen“, — én nem hiszem, hogy a magyar nemzet akármi „zsíros fazékban“ is elégedését találhatná, ha azt hazája ősi jogának árán kell vala megvásárolni. — Azonban igaz, nagyon anyagias kort élünk.

(Vége következik.)

198 —

A Székelyföld két vendége.

Zichy Jenő gróf és Jágócsy Péterfl у József miniszteri biztos tegnap, kedden este félhétkor városunkba érkeztek. Velük jött К о ó s F e r e n ez brassóme- gyei tanfelügyelő, H i n t z brassói iparkamarai titkár, s Reinhardt gyöngyösi városi tanácsos. — A város intelligencziája s az ipartestületek zászlókkal a szemerjavárosrészi vámházig eléjök mentek, s ott Császár Bálint polgármester üdvözölte pár szóval a vendégeket, örömét fejezve ki, hogy Sepsi-Szentgyörgyöt látogatásukkal szerencséltetik. A polgármester beszédére Zichy válaszolt, kifejezve örömét, hogy alkalma van megismerhetni Sepsi-Szentgyörgy városát, melynek polgárait hírből rég ismeri. Ezután a vendégek, kik a fogadtatás alkalmával leszálltak a kocsiról, ismét felültek s úgy vonult be a menet a városba.

Zichy Bogdán Flórián ur házához szállt ; midőn a menet ide ért, ágyulövésekkel üdvözölték a vendégeket, azután Bartha Béni ur tartott beszédet, az ipariskola nevében üdvözölve Zichyt. Beszédében azon meggyőződésének adott kifejezést, hogy azon állam erős, melynek vagyonos polgárai vannak ; erre pedig oly polgárok szert tenni nem tudnak, kik a fellegekre bízzák jövedelmüket. Ebben van az ipar fontossága. A gróf itteni megjelenésével remélhetjük, hogy a helyi ipar fejlődésére be fog folyni; remélhetjük, hogy megjelenése városunkban egy szervezett első fokú ipariskolának fogja képezni alapját. Mire Zichy válaszolva kiemelé az ipar fontosságát, mely a családok jólétét és boldogságát s ez által az állam önállóságát előmozdítja. Biztosítja szónokot, hogy reménye a közelebbi tanév megnyitásával teljesül, a mennyiben azon iskola felszerelésére és berendezésére mindent meg fog tenni. Zichy ezután szállására ment s rövid idő múlva a tűzoltók örtanyáját nézte meg, innen visszasietett szállására, s a nála tisztelgő városi tanácsot és ipar- társulatokat fogadta. Ezután az ipariskolát látogatta

meg, hol Bartha Béni ur fogadta; megnézte a jelen és múlt évi dolgozatokat és rajzokat, s röviden kikérdezte a növendékeket. Az ipariskolában majdnem egy órát töltött; nyolez óra volt, midőn ismét szállására ment.

Félkilencz körül az ipartársulatok fáklyásmenettel tisztelték meg. A dalárda Mester Károly „Szózatát“ énekelte el ; majd Barabás József timármester üdvözölte őt az ipar társulatok nevében. Beszédjében reá mutatott a székely ipar kedvezőtlen helyzetére. A székely iparnak minden ága pang, úgy hogy az iparosok alig képesek fenntartani magukat. Pedig a székely iparnak lenne piacza keleten, de a vám nagysága miatt nem boldogulhat. Jóságra és tartósságra igen, de olcsóságra nem versenyezhet a külföldi iparral.

Arra kéri Zichyt, hasson oda, hogy iparos hitel- intézet állittassék fel; az ipartörvény revideáltassék, s a mai iparszabadság helyett az iparosság kvalifi- káczióhoz köttessék, s hogy keleten a székely iparosok megszabaduljanak a vámhivatalok zsarolásaitól. Hosszan tartó éljenzés követte Barabás szavait. Az éljenzés lecsillapulta után Zichy röviden válaszolt. „Legyenek meggyőződve — mondá — ha valaki szivén .viseli az iparosok sérelmeit: az én vagyok“. A magyar ipar kifejlődésére ő is szükségesnek tartja az ipartörvény revízióját s azután az önálló vámterületet. Ausztriában fejlett, erős, gazdag ipar van s mégis szükségesnek találják a kvalifikácziót. A mi a vámkérdést illeti, azzal még két évig várni kell, de akkor minden erejével az önálló vámterület mellett fog küzdeni. „Adja az ég — végzé beszédét — hogy a magyar ipar kifejlődhessék ; csak úgy lehet elvárni, hogy a haza boldog lesz“. Ezután a dalárda énekelt ismét, mialatt a fáklyákat máglyába rakták s elégették, s e közben a tisztelgők is szétoszoltak. Féltizkor Páll István vendéglőjében nagy vacsora volt, melyet a főispán rendezett. A vendégeken kívül a városi intelligencziából számosán jelen voltuk; ott volt Ugrón Ákos kézdi- vásárhelyi orsz. gyűl. képviselő is, ki választókerületébe utazik beszámoló beszédjét megtartani. A vacsora alatt számos toaszt volt, melyek sorát Pótsa József főispán kezdte meg, fel köszöntve Zichyt, mire ez pár szóban válaszolt. Kökösy Endre Jagócsyt, Jagócsy a főispánt köszönté fel, kitartást kívánva neki, azt a tulajdonságot, mely a magyarban nem igen szokott meglenni. Császár Bálint Zichyt, Kiinnle József a brassói iparkamara jelenlevő titkárát éltető. Ezután a főispán ur mondott hosszabb toasz- tot, válaszolva Jágócsynak. Nem a kitartás és egyetértés hiányzik náluuk — mondá. Az a baj, hogy szegények vagyunk. Van minden tulajdonságunk, hogy előre haladhassunk, csak pénzünk nincs. Iparos van elég, de nem tud megélni, mert elfogyott a piacz s a föld is kevés.

Nevelés kell a székely népnek s azért arra kéri Zichyt, támogassa a kormánynál az itt felállított intézeteket s legyen szószólójuk. Zichy válaszában igazat ad a főispánnak, de nem kell csüggedni. A ki reményét fentartja, az visszaszerezhet mindent. Magyarországon minden feltétel meg van, hogy felvirágozzék, ha az országgyűlés megadja a helyes törvényeket. S azon törvények pedig, melyekre szükség van, az ipartörvény revíziója s az önálló vámterület. Ha ezt nem tesszük, adózói leszünk Ausztriának. E helytelen viszonyon javítani kell. De nem szabad csüggedni, a ki csügged, mindent elveszt. A kulturális fejlődést népnevelés és iparoktatás terén mindenben mozdítsuk elő. A nélkül nem lehet függetlenség, pedig erre törekszünk. Csóiszár Báilint opponál a főispánnak, bár nem szokása az oppo- nálás. Teljes életében pecsovics volt, az is marad. Sem az „Egyetértést“, sem a „Függetlenséget“ nem pártolja. A székely nem koldus, mert kiállja a versenyt a zsidóval, a mire a magyar nem képes. Hibája, hogy nem akar tanulni, az ipart nem akarja fejleszteni. 0 különben hiszi, hogy megérjük, miszerint Brassót elérjük s a brassóiak fognak tőlünk tanulni, mert igaz ugyan, hogy a szász városok kifejlődtek, de a falusi nép ma is olyan visszonyok közt él, mint Géza idejében. A székelyek elsők akarnak lenni Magyarországban, mert a székely elébb volt, mint a magyar. Elteteti líoós brassómegyei tanfelügyelőt. Kornáromy Andor fájdalommal ad igazat a főispánnak. Háromszék szegény, tulnépes, vagy inkább a népesség helytelenül van elosztva De megvan győződve, hogy ha önerejében bízik, előre fog haladni. Most az ipariskolák szervezéséről van szó Háromszéken; a polgármester szavaiból örömmel veszi ki, hogy azokat áldozattal is elő fogja mozdítani. Poharát Császár Bálint polgármesterre s Háromszék áldozatkész közönségére emeli.

Ugrón Ákos kénytelen Császár Bálintnak opponálni. Nem tartja igaznak, hogy a székelyek nem akarnának tanulni. Vizsgálják meg Zichy és Jágócsy s bárki is Erdélyt s azt fogják találni, hogy a hol intelligenczia van, az székely. S a székelység jelentékeny részt ad az intelligencziából Magyarországnak is. Opponál azért is, mintha választói nem szeretnék gyermekeiket tanítani, mert ők sem tanultak. Sőt inkább Zichyt is azért hívták meg, mutassa meg az utat, hogy kell haladniok, mert exisz- tencziájukat veszélyeztetve látják. Itt a határszéli városoknak egy nagy hátrányuk van a romániai vámhivatalok zsarolásai miatt. Lépjen föl a kormány s védje meg az iparosokat e zsarolások-