Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1883-05-13 / 39. szám
— 155 — Öregben, a mi megindithatá hazánkfiait, hogy mi- j előtt életem pislogó mécse végkép kialudnék, liosz- szu hontalanságom száraz földjét a vigasztaló megemlékezés üditő esőjével igy megöntözzék ? Nincs semmi, mint egy oly múltnak emlékezete, melynek iránya a jelenével kiáltó ellentétben áll. A jövendőre tartozik eldönteni, vájjon csalatkozom-e vagy nem, ha azon hitnek engedem át magamat, hogy midőn egy ily észrevétellé sem méltó véletlen, mint az én 80-ik születési évnapom, elég arra, hogy a közérzület a magyar haza nagy részében a kegyelet áramlatával forduljon azon múltnak emlékei felé, melynek a jelen egyenes megtagadása: ez nem tünékeny felvillanás, mely nyomot nem hagy maga után, hanem egy neme az önkéntes „plebiscitum“-nak, melynél az én névén csak alkalmul szolgált arra, hogy a magyar kebelből az idők és viszonyok semmi változata által ki nem irtható aspirácziók tág körben nyilatkozatra jussanak. S minthogy e nyilatkozat logikájánál az én csekély személyem merőben elenyészik, szabad megjegyeznem, hogy én e kegyeletes visszafordulást a múltnak hagyományai felé természetesnek találom. Elő fát gyökerei tartják fenn, gyökerei táplálják. Nemzetek élőfák, melyeknek fenntartó tápláló gyökere történelmük. Minden kornak megvan a maga vezéreszméje, mely a kor törekvéseinek irány ; szab. Az emberi dolgok rendjében fekszik, hogy e törekvés némely egyesek mnnkásságában pronuncziáltabb módon jusson kifejezésre, mint másokéban; de azok. a kiknek e pronuncziáltabb munkakör jutott, nem szerzői a kor vezéreszraéinek, hanem annak produktumai ; szerepök a képviselés szerepe, nem a teremtésé. Az igazság érzete nem is engedi elfogadnom, a tisztelt bizottság azon szavait, hogy „én gyújtottam meg a szövétneket, mely honunk ujjászületési korszakát bevilágitá“, még a leghizelgó'bb betudás is legfölebb azon elismerésig mehetne, hogy egyike voltam azoknak, a kik azt oly magasra tartották, mint a mennyire karjuk ért. A mi meggyujtóttá, az ama láthatatlan nagy hatalom, melyet korszellemnek neveznek, s a mi ép azért nagy hatalom, mert nem véletlenül születik, hanem nemzedékről nemzedékre torlódó szükségeknek, századokon át halomra gyűlő tényeknek eredménye. Abban azonban a tisztelt bizottság az én meggyőződésemnek is kifejezést adott, hogy a korszellem áltai meggyujtott ama szövétnek, mely azt a korszakot bevilágitá. nem annak az egy mulékony kornak, melynek egyik porladozó romjaként maradtam ekkorig fenn, hanem „nemzedékek számára vala gyújtva,“ és én, ki hontalan magányomban nagyon ráértem a történelem törvényeivel számot vetni, meg is vagyok győződve, hogy azt a szövétneket, bár időként csak pislogni látszassák is, sem a túl anyagias irány széngőze, sem a viharok fergetege el nem olthatja. Megilletődött szívvel köszönöm a tisztelt bizottság azon kegyes Ítéletét, hogy az, a mit igénytelen közéletemből az „önzetlen hazafiság, jellemszilárdság és tetterő“ eszmével méltózatik megajándékozni : „jutalmat a honboldogságban arathatna.“ Isten a bizonyságom, hogy más jutalomra soha sem vágytam; de épen mert másra nem vágytam, keservesen fáj annak tudata, hogy ezt megérnem nem engedtett; de vigasztalást keresek a tisztelt bizottság azon biztosításában : hogy „szent suggalat lelkesíti a magyar kebleket a hon maradandó felvi- rulásán csiiggetlenül munkálni.“ Ebben remény van. Csak adja meg a szent sugallat a rendithetlen hitet, hogy az ezer éves Magyarországban a mint megvan a hivatás, úgy a tehetség sem hiányzik visszaszerezni a maradandó felvirulás alapját, az önálló államiságot, és a hit, melyről megmondá az Idvezitő, hogy hegyeket képes mozdítani, a reményt valósággá fogja érlelni. A tisztelt bizottság becses levelének azon sorai, melyekben említve van, hogy a sokat hányatott hazában küzdelem küzdelmet vált, eszembe juttatják a korszakalkotó emlékeket, melyek a váltakozó küzdelem múltjából Kolozsvár nevéhez füzvék. Ott tartatott Erdélynek azon országgyűlése, melyen János király özvegye: Izabella azon jóslattal adta át Szent István koronáját Ferdinándnak, hogy az soha sem fog többé magyar fejre tétetni. A baj nem ebben, hanem a kumulált nem magyar érdekek nyomásában van. Es sok máson kivül ott tartatott még Erdély utolsó külön országgyűlése is, mely a magyar hazát a maga történelmi egységébe azon reménynyel állította vissza, hogy egységében feltalálandja azon erőt az idegen érdekek nyomásainak ellentálíani, melylyel a kettészakadt, de ugyanazon egy hatalomnak hódoló test két tagjának külön-külön egyike sem birt. E remény megvalósulását a legközelebbi évek megközelítés helyett hátrább vetették ; de engem sem ez a csapás, sem az annak nyomában keletkezett anomáliák meg nem zavarnak azon hitemben, hogy az a remény mégis valósulni fog. En a jelent a történelem folyama amolyan mulékony kiáradásának tekintem, melynek a mint áldandó létoka nincs, úgy állandó jellege sem lehet; íle Kolozsvár városának ez átmeneti időszakban egy oly hivatás jutott, mely még annál is sokkal fontosabb, melyet honvédelmi tekintetben a haj- danban birt, a inig falai egy részének lerontásával hadi fontosságát Bussi Rabutin meg nem szüntette. Addig Kolozsvár egyik vára volt azon Erdélynek, mely a magyar szabadságnak erődje s tábora volt. Most hivatása, hogy vára legyen a magyarságnak a honbontó törzsönködés közt, mely körülötte zsibong ; vára legyen a magyarságnak ama szomszéd felé, melyet a szláv tenger fenyegető dagályával szemben saját biztonsága érdekének szövetségre kellene utalni a magyarral ; s azt hiszem utalna is, ha Magyarországban nem a Kelet felé terjeszkedés ambitiójának engedelmes erő tárházát, hanem önczélias államot látna, melynek öntudatos politikája lehet és van. A múltakban karddal küzdött Erdély és Erdélynek fővárosa a magyarságért; a kardra még szükség lehet, még szükség lesz, de most a magyar polgárosultság fölényének fegyvereivel is kell küzdeni. Fennen kell lobogtatnia a magyar állam Typus zászlóját amott délkeleten, a mint lobogtatná a magyar nemzeti lét fenntartásának zászlaját a a múltakban. A mig a nemzet él, a inig nyelve fejlődik s fejlődése lépést tart a haladó kor szellemével, a magyar megfogja tartani a „primus inter pares“ szerepnek tekintélyét, melynek jogát egy ezredév történelme, minden kontroversián leiül helyez, s ha ezt megtartja, lehet többé-kevesbbé szomorú kornak, mint volt nem egyszer a múltakban, de veszve semmi sincs. Hát bizony a magyar kultúra, a magyar intellektuális emelkedés kimondhatlanul fontos hivatás ! A mély tisztelet adójával hódolok Kolozsvár városának a dicsőséges erélyért s buzgalomért, melylyel a fontos hivatás mezején előre tör. Isten áldása kisérje hazafias hivatásának utjain. Fogadja kegyesen szives megemlékezéséért hálás köszönetemet. Kelt Turmban, 1883, márcz. 31-én. A mélyen tisztelt törvényhatósági bizottság alázatos szolgája: Kossuth Lajos. Miért kell a 2—6 év közti kis gyermekeket óvodába küldeni? (Folytatás és vége). A gyermekeket odahaza igen sok veszély környezi. Egyik kútba esik, a másik a folyóba fui, a harmadikat bika döfi fel, a negyediket ló tapossa el, az ötödik megmérgezi magát, a hatodik játékközben kiszúrja szemét, elvágja kezét, lábát; másokat más veszedelem környékez: szóval olyan bajok közt nevelkednek gyermekeink, hogy egyáltalán nem csoda, ha fele részük idő előtt elpusztul; pedig mind e bajoknak nagy részt elejét vehetjük, ha gyermekeink óvodába adatnak, hol biztos ügyelet alatt sem magukban, sem társaikban bajt nem okozhatnak. Csak nem rég emlékeztek meg a lapok egy esetről, midőn a konyhában főző anya mellett 3 éves gyermeke a vizzel telt dézsába fűlt. Egy másik esetben a vasúti őr 3—400 forintot örökölvén, pénzét számlálgatta, miközben az égő tűzhelyről papírral gyújtott pipájára. Jött a vonat, az őr kiszaladt, pénzét az asztalon hagyva. A gyermek, miután előbb látta, hogy apja papirt gyújtott a tűzön, az egész csomó bankót a lángok közé csapta. Midőn az apja bejött, pénzének hült helyét találta ; a kis gyermek kilecsegte, hogy tűzbe dobta, mire az apa oly haragra gyűlt, hogy gyermekét fejénél fogva földhöz vágta, s az szörnyet halt. A gyermek rémületes sikoltására beszaladt a mellékszobából az anya, ki ott kisebb gyermekét fürösztötte. A kétségbeesett anyának későn jutott eszébe, hogy kis gyermekét veszélyben hagyta : mikorra visszament, az már vízbe fűlt ; ekkor ész nélkül szaladt az istállóba, hol magát felakasztotta. Kis idő múlva az apa magához térvén, az anyát ment keresni, s midőn őt is halva találta, egy nagy éles késsel önmagát végezte ki. Egy apa és anya egyetlen gyermekük nevelése fölött vitáztak. Az anya óvodába akarta adni, az apa sajnálta a havi 1 forint dijjat, mi fölött összeszólalkoztak. A gyermek otthon maradt, s szórakozásból felmászott a magas kőfal oszlopára, honnan a kövezetre zuhant s fejét széthasította. Az apa kétségbeesetten szaladt orvosért. Az orvos kijelentette, hogy nincs segítség. Az nem lehet, —• kiáltá az apa — hogy egyetlen gyermekem meghaljon; ha fele vagyonomba kerül is, meg kell maradnia ! Költekezett is, de gyermeke csak belehalt. Egy másik apának az az oktalan gondolata támadt, hogy gyermeke az óvodában kiüthető himlőnek áldozatul eshetik ; kivitte hát magával a tanyára. De persze bármily óvatosságot tanúsított is az óvodával szemben, gyermekét még sem tartotta ölében, hanem engedte saját lábán is járni A gyermek járt-kelt a tanyákon, nem félt sem kutyától, sem marhától ; egyszer aztán egy elszabadult vad tehénnek állt útjába, mely kiszúrta a gyermek bal szemét. A himlőtől, mely különben sem uralkodott, meg lett mentve, de meg lett fosztva egyik szeme világától is. A testi bajokon kivül más veszélyes bajok is vannak, miktől a gyermeket csak az óvoda mentheti nrng. Ilyenek a rósz szokások, trágár beszédek, miket a gyermek otthon a cselédségtől, kint az utczáu rósz társaitól elsajátít. Az óvoda vagy elveszi az alkalmat attól, hogy a gyermek ezeket eltanulja, vagy ha ez mégis megtörténik, azokról leszoktatni törekszik De az óvoda nem csak arra törekszik, hogy megóvja a gyermeket minden testi és lelki bajtól, hanem őt rendre, tisztaságra, pontosságra szoktatja. Bátorságot önt a gyermekbe, felébreszti figyelmét, fokozza ludvágyát. Tisztítja nyelvezetét, gyakorolja beszédképességét. Megtanítja helyesen gondolkozni, s a szemléleti tárgyak játszi bemutatásával gazda- dagitja ismeretkörét. Munkaszerü gyakorlatai által ügyesiti tagjait, fejleszti érzékeit, s bevezeti az irás első elemeibe, szóval arra törekszik, hogy a gyermek kellemesen és hasznosan töltse idejét, a veszélyektől megmenekedjék, s az elemi tanításra úgy elő legyen készítve, hogy a tanítónak ne kelljen drága idejét az előleges gyakorlatokra pazarolni. Az óvoda egy kerthez hasonlít, melyekben a gyenge csemetéket óvjuk a vihar és veszély ellen. Van e drágább növény, kedvesebb csemete a gyermeknél ? Nincs. No, ha nincs, ápoljuk és védjük őket, mind leendő polgárokat. A hazának ép, erős, munkaképes polgárokra van szüksége, s ilyeket csak gondozás mellett nevelhetünk. Ha barmaink, libáink őrizetére fogadunk embert, talán gyermekeink is megérdemelnek figyelmet és áldozatot. No, de ti anyák, kiknek szive gyermekeitekért dobog, és ti atyák, kik egy hosszú élet kínnal telt napjait azért küzditek át, hogy gyermekeitek javára vagyont gyüjtsetek, tekintsetek el néha napján a szeretet e tanyájába, nézzétek és figyeljétek meg, mit mi veinek ott szeretteitek? Es ha látni fogjátok őket játékaikban, melyeknek élvezete paradicsomi életet biztosit e korban részükre ; ha megnézitek változatos foglalkozásukat, melyeket oly lelki örömmel végeznek, és a mely alatt megóva minden baj és veszedelemtől, testben lélekben erősödnek, ügyesednek ; ha hallani fogjátok azokat az okos feleleteket, melyeket a nevelő kérdéseire adnak, halljátok értelmesen elmondott szavalataikat, lélekemelő dalaikat, akkor az ott hallottak és látottak után magatok is kitaláljátok : miért kell a 2— 0 év közti kis gyermekeket óvodába küldeni ? Német Lukács, Tanii g y. A négyfalusi közs. elemi népiskolák zárvizsgái. (Foljtatás és vége.) III. Türkös. Április 29-én megnyitotta az I-ső osztálylyal a vizsgát Papp János, jelen volt 38 fiú, 35 leányka, összesen 73. Tanító ur pályakezdő, alig 8 hónapos tanító, de az az eredmény, mit az I-ső osztálylyal bemutatott, kezeskedik arról, hogy benne el van találva a választás, s elődének méltó utóda. Nyomban folytatta a vizsgát a Il-ik és III-ik osztálylyal Kiss Lajos ; jelen volt 43 fiú. 32 leány, összesen 75. Tanító ur ez évi vizsgájára nyugodtan és örömmel emlékezhetik és tekinthet vissza, méltán kiérdemelte az által a szülők szeretetét és a közönség tiszteletét; csak előre! az érdem ritkán szokott jutalom nélkül maradni. Az nap d. u. vizsgázott a IV-ik, V-ik és Vl-ik osztálylyal Kiss Árpád. Jelen volt 26 fiú és 30 leány gyermek, összesen 56. Tanító tiszteletes ur hú kinyomata a székely természetnek; milyen kivül, olyan belül, azaz: talpig őszinte. — Világos, határozott, csengő kérdéseire nyomban következtek a hasonló értelmes feleletek, úgy annyira, hogy mind végig lekötve tartotta mind a gyermekek, mind pedig a hallgatóság figyelmét; — tantárgyai közül különösen kiemelkedett a karunkra vonatkozó történelem, mit öröm volt hallani. IV. Bácsfalu Ugyan április 29-én d. e. vizsgázott az I-ső és II ik osztálylyal Petke Károly. Jelen volt 33 fiú, 36 leányka, összesen 69. Tanító ur egy kissé san- guinikus természetű, de azért őszinte, alapos, jó tanító. Vizsgája szintén a jók sorába tartozott. — Ha jövőben még a közönség közül valaki a gyermekekhez kérdést intéz, ne vegye zokon, hisz az is érdeklődésre mutat; de tartsa szem előtt a kérdő is mindig azt, hogy a kérdezősködésnek is megvan a maga határa és a mi azon túl esik, ha mindjárt édes is, émelygőssé válik. — Bezárta a vizsgák sorát aznap délután Kövér Lázár ; vizsgázott a III., IV., V. és Vl-ik osztályból 28 fiú és 37 leánygyermek, összesen 65. — Tanító ur élete delén álló, a tanügy terén bő tapasztalattal biró férfi, működésének oly sikerét mutatta be, mire a szó teljes értelmében büszke lehet. Általában a tanító urak mindannyian oly lelkiismeretesen munkálkodtak a nevelésügy tágas mezején, hogy csak annyiban lehet valakit elsőnek mondani, a mennyiben egyenlők közt is kell egy elsőnek lenni. A tanügy iránti érdeklődésnek a vizsgák alkalmával mindenütt örvendetes jele mutatkozott. Kimagaslott azonban e tekintetben Bácsfalu, a hol a publikum száma a 100-at jóval túlhaladta. A vizsgák vezetésével a hosszufalusi állami felső népiskolai vezetők voltak megbízva, kik mindany- nyian a megbízásnak ügybuzgalommal és szakértelemmel tettek eleget.
