Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1883-05-03 / 36. szám
Melléklet a „NEMERE" 36-ik számához. (Csütörtök, Ily loyális keretben nyilatkozott 48-ban a magyar történelem alapvonása : a magyar államisághoz ragaszkodás; és a magyar nemzetben észleltette a hűséget a királyi ház iránt az a kedves remény, hogy a mi a törvény betűiben akkorig mint írott mulaszt élt, az intézvények által valósággá 1 eszen. De épen ez az, mit a bécsi bürgban nem akartak ; konokul ragaszkodva azon politikai irányhoz, mely negyedfél századon át soha sem szűnt meg a magyar államiság megrontására törni ; hajtogatásokhoz folyamodtak, palota-forradalmat csináltak; s életczélul tűzve ki Magyarországnak az osztrák birodalomba beolvasztását, fegyverrel támadták meg a magyar államiságot. A magyar nemzet fegyverrel védte, a mi fegyverrel lett megtámadva. A császári kabinet elbizakodottan széttépve a szerződéseket, a melyek a magyar királyi szék birtokára jogczimet adtak, azon hatalomszóval dobta azoknak szélszaggatott rongyait a magyar nemzet szemei közé, hogy Magyarország az államok sorából kitöröltetik s mint tartomány az osztrák birodalomba beolvasztatik. A magyar nemzet győzelmes fegyvereinek hegyé ről hajította vissza a szemei közé dobott rongyokat, s az államok sorából kitörlés hatalomszavára a függetlenségi nyilatkozattal felelt. Ennyi a 48—49-iki korszak történelem bölcseleti sommázata. Jellege úgy a békés fejlődés, mint a fegyverrel védekezés időszakában : a magyar államisághoz ragaszkodás. A kik híven az alapvonáshoz, mely a magyar nemzet ezer éves történelmén végig vonul, akarni merték, a mit a haza létérdeke s a kötelesség ér zete parancsolt: azok — lehet — nem állottak a nehéz idők színvonalán (én legalább nem állottam) s azoknak eljárásába bele-bele köthet a bajok befolyásán kényelmesen kívül álló utólagos gáncsosko- dás, gyanúsíthatja őket a czélzatos í’osszakarat s emlékükre port, szemetet is szórhat a saját bűneit palástolni vágyó fortély, a bölcsességet segélyző kishitűség, a szolgai raeghunyászkodás, az irigység, a rágalom ; de mindez a korszak jellemén nem változtat. Pedig ez az, a mi számit a történelem bölcseletében, ez az, a mi a tegnapot a holnap bölcsőévé teszi ; a többi — tünékeny buborék. Hát én azt mondom tisztelt főjegyző ur, és felemelt fővel mondom : a magyar nemzet csak ön- fentartási ösztönének enged, csak történelme evangéliumának hódol, ha híven megőrzi lelkében azt a kegyeletet a 48—49-iki korszak emléke iránt, melynek Jász-Nagykun Szolnok megyének közönsége — a csekély személyemet érdemetlenül megtisztelő jegyzőkönyvben kifejezést adott. A történelem folyama deszultorius szökdeléseknek van kitéve: ellentétes impulzusok hullámzásai zürik-zavarják az események menetét, dagály és apály váltokoznak: de végeredményben a történelem logikájának meg van a maga törvénye, meg van az anyagi természetnek: —csak ápolja a nem zet híven szivében a kegyeletet, a korszak ama jel legének emléke iránt ; nem meddő érzelgés az, ha. nem elhatározásoknak csirája, melyekre a nemzet nek szüksége van, ha élni akar. Az idő megjövend,. a mikor az ige testté leszen. Erre nézve a közelebbi népszámlálás a következő adatokat nyújtja : a) Magyar anyanyelvű. Megye Gör. kath Gör. kel. Összesen Háromszék 1635 5300 г— 6935 Csik 3839 8 — 3847 iVlaros-Torda 1939 316 — 2255 Udvarhely 1206 959 = 2165 Kolozs 710 92--8 11 Szilágy 558 14 = ■ 572 Szeben 257 309 = 566 Szolnok-Doboka 408 63 471 Huny ad 277 170 = 446 Nagy-Küküllő 37 372 = 409 Brassó 153 244 = 397 Alsó-Fehér 281 79 = 360 Torda-Aranyos 212 135 — 347 Iogaras 87 42 = 129 Kis-Küküllő 104 18-1 22 Besztercze-Naszód 50 — = 50 Összesen 11761 8921 19882 b) Oláh anyanyelvű : Megye ________R. kath. Reform. Unit. Összesen H unyad 700 680 7 — 1387 Maros-Torda 163 242 19 — 424 Szolnok-Doboka 120 257 7 — 384 Alsó-Fehér 284 37 28 — 349 Kolozs 149 69 45 ____ 2 63 Besztercze-Naszód 238 16 ____ ____ 25 4 Torda-Aranyos 73 72 25 — 170 Háromszék 49 58 13 — 120 Szeben 83 16 6 105 Szilágy 60 30 — = 90 Iogaras 50 31 — 81 Kis-Küküllő 22 33 4 — 59 Nagy-Küküllő 25 9 5 = 39 Mély tisztelettel újítom meg a szives megemlékezésért hálás köszönetemet. Kelt Turinban, 1883. márczius 25. Főjegyző urnák . alázatos szolgája Kossuth Lajos. Fővárosi levél. (Mit evett Hatos Sándor? — A sajtó és a rablógyilkosok. — Egy kis speech a halálbüntetés ellen. — Ábrándozás. — Solymosi a halált tanulmányozza. — Két titkos javaslat.) Hatos Sándor rablógyilkos halála előtt levest, húst és mákos tésztát evett (melyet maga kívánt), bort ivott s egyre azt a nótát dúdolta : „Fáj a szivem, teher neki az élet.“ Az akasztófa alatt ezek voltak utolsó szavai : „Bocsássanak meg, ha valakinek valamit vétettem.“ íme, ilyen pontos részletességgel közük a lapok egy rablógyilkos utolsó óráit. — Ha Hatos Sándor nem rablógyilkos, de egy nagy államférfi, vitézi halállal kimúló hős, az emberi művelődés történetében korszakot alkotó tudós vagy halhatatlan müveket alkotó művész lett volna, még akkor is elég leendett vala az a pontos részletezés utolsó óráiról. De Hatos Sándor csak egy közönséges rablógyilkos volt, és a ki olvassa utolsó óráit, úgy fogja találni, hogy hősi halállal halt meg. Mert nálunk minden rablógyilkos hősi halállal múlik ki és a lapok hasábokban glórifikálják halálát, s az a bűnre hajlandó gonosztevő, ki eddig csak apró tolvajlások- ban gyakorolta magát, nem retten többé vissza ez olvasmányok behatása alatt a gyilkosságtól sem, mert tudja, hogy halálát a nép csaknem szentté avatásnak, martyrumnak tekinti ; szájról-szájra fognak járni utolsó szavai és az о történetét ott fogják árulni a ponyván és nevét népdalba fogják szőni az utókor számára. Hatos Sándor ezzel a tudattal lépett az akasztófa alá s úgyszólván követelte, hogy az ő utolsó mondókáját hallgassák meg mindazok, a kik jelen voltak az ő szentté . . . akarom mondani az ő fel- akasztásánál. Es czélt ért, mert valamennyi lap — egy nagyon m'agas niveaun álló lap kivételével — közli is szószerint az ő végbucsuját a világtól. Es ki tudja, ma-holnap nem szólal-e már az ő Tatár Pétere, hogy feljegyezze nevét a Sobri és Rózsa Sándoré mellé. Persze, persze, ez csak a sajtónak kinövése. Hiszen ha gáncsoskodni akarnánk, ott kellene kezdenünk, a hol már oly sokan jártak előttünk : ki kellene kelnünk a halálbüntetés ellen. Hót csakugyan volna a társadalomnak privilégiuma arra, hogy egy emberéletet oltson ki? Igazságot szolgáltat a társadalom akkor, midőn a gyilkosságot ugyancsak gyilkössággal bünteti meg és elköveti ugyanazt a bűnt az igazság álczája alatt, öntudatosan kiszámítva, a mely bűnért ő olyan kegyetlenül büntet egy műveletlen, lelketlen embert, a ki legtöbb esetben talán a nélkül, hogy tettének iszonyú horderejét ismerné, követi el a gyilkosságot ? Vájjon ha megtartottuk azt a törvényt, mely halállal bünteti a halált, miért nem tartjuk fenn a másikat is: fogat fogért, szemet szemért? Vagy talán azt hiszi a társadalom, hogy egy gyilkos felEz összehasonlításból az tűnnék ki, hogy a magyar elem asszimiláló képessége sokkal erősebb, mirt az oláhoké. Ezt hinni azonban ismét túlzás volna. Mert nem szabad feledni, hogy a görög val- lásu magyar nyelvűek bár túlnyomóan, de mégsem mindnyájan oláh eredetűek ; vannak köztük székelyek is. Másfelől pedig számba veendő, hogy az el- olábosodott, magyarok rendszerint vallásukat is elhagyták. Annál az 1387 rom. katholikus, református és unitárius vallásunál, mely a legutóbbi nép- számlálás alkalmával oláh anyanyelvűnek vallotta magát, sokkal több eloláhosodott magyar van Hu- nyadmegyében. Mintegy 15 ezerre szokták tenni ezek számát, oda sorolva mindazon oláh családokat, melyek magyar névvel bírnak, minők : Albert, Antal, András, Bocskai, Bánfi, Bátori, Buzogány, Benkő, Fiát, Gábor, Hajdú, Horvát, Hunyadi, István, Kendi, Kis, Lőrincz, László, Nagy, Nemes, Okos, Sándor, Szabó, Szűcs, Szakács, Tamás stb. Ezek nagyobb része minden bizonynyal magyar eredetű, de egy részük s éppen a leghangzatosabb ne- vüek, mint a Bánfiak, Bátoriak, Bocskaiak, Hunyadiak, Kendik kétségkívül eredetükre nézve is oláhok, Adatok vannak arra a múlt századból, hogy a csak keresztnévvel biró oláh jobbágyok uraik családnevét vették fel s ebből világos, hogy minél hangzatosabb neve van valamely oláhnak, annál bizonyosabb, hogy nem tartozik azok közé, kiket elveszett véreink közé kell sorolnunk. Az ily nevek ép oly biztos mutatói a nem magyar eredetnek, minta modern Iléderváry, Ujlaky, Rákóczy, Zápolya nevek. 1883. május 3.) akasztása elrettentő példaként szolgál ? De hát akkor miért történnek mégis egyre gyilkosságok ? Nem, nem, a társadalom e kegyetlen igazságszolgáltatása csak vadítja a vért, csak felkorbácsolja a szenvedélyeket és bátran merjük állítani, hogy : addig, a mig a társadalomnak lesznek hóhérjai, a mig akad ember, aki mint Kozarek már harminczhat embert kivégzett, addig lesznek a társadalomnak gyilkosai is. Az egyik involválja a másikat. De hát hova tévedtünk? a halál büntetés ellen tartunk speechet ? Szinte látjuk azt az előkelő mosolyt, melyet naiv szavaink egyik-másik nagy jogtudós arczára csalnak : — Szegény ábrándozó ! Igazuk van, az egész csak egy futó ábránd volt. Elfelejtettem, hogy abban a században élünk, mikor még háborúkat viselnek, embereket akasztanak, rituális gyilkosság elkövetésében hisznek, és a botot újból be akarják hozni az iskolába, mint a legjobban czélhoz vezstő nevelési eszközt. Es a lapoknak is igazuk vau, mikor hasábokban glórifikálják a rablógyilkos felakasztását. Az olvasó közönség elvárja tőlük, hogy megírják számukra, hogy Hatos Sándor mákos tésztát evett, hogy Ko- zárek miként illesztette nyakára a kötelet és hogy meddig rángatódzott a rablógyilkos teste az igazság- szolgáltató kötélen Mert ezt tudni kívánja mindenki, nem lévén minden ember abban a kellemes helyzetben, mint Soly- mosy Elek barátunk, a ki végig néz minden kivégzést, hogy a halált tanulmányozza, noha — mint Mikszáth róla megjegyzé — ő soha se hal meg a színpadon, hanem csak — gyöngélkedik. A sajtónak — ha saját érdekeit jól felfogja — nincs is egyéb feladata, mint közönsége kívánságát teljesíteni. Némelyek ugyan még nemesebb feladatról, a nép neveléséről, a közönség ízlésének nemesítéséről, magasztos eszmék terjesztéséről is akarnak valamit tudni, de hát ezek csak szegény áb- rándozók, kik kergetik az illúziókat és az emberiséget akarják boldogítani nevezetesen magasztos eszmékkel, éppen mint egy szegény névtelen pénzügyi kapaczitás, vagy orsz. képviselő, ki a minapában két javaslatot nyújtott a képviselőházhoz, mely — mint nagy tekintélyek állítják — hivatva volna ugyan az egész állam közgazdasági bajait gyökeresen kigyógyitani. de ama bizonyos kapaczitáSok, kik a jelen viszonyok között nagyon is jól érzik magukat, bonboldogitást, ábrándozást látnak benne és vizsgálatlanul dobják a máglyára. A sajtó pedig, oh a sajtónak egész más dolga van, mint a honboldogitókkal foglalkozni; az ő hasábjain ott tündöklik, hogy Hatos Sándor rablógyilkos halála előtt levest, húst és mákos tésztát evett. Prosit! . Hevesi József. E. Kovács Gyula jutalom játéka és búcsú feliéi) te. Ivét előadást láttunk még a nagy művésztől, ki felkereste városunkat: szombaton és vasárnap este s e két előadással bevégződött másfél hétig tartó vendégszereplése, mely annyi műélvezetet szerzett Sepsi-Szentgyörgy város közönségének. Szombaton volt jutalomjátéka, melyre Szigeti József szinmüvét, „Toldi Miklós“-t választotta. Kiléptekor a közönség, mely zsúfolásig megtöltötte a színházat, szűnni nem akaró viharos tapsokkal és' éljenzéssel fogadta. Az előadás, melyben a többi szereplő is igyekezett betölteni helyét, egyike volt a legsikerültebbeknek. Kovács művészi játékában a nagyra törő, de irigy bátyja által tétlenségre kárhoztatott ; indulatos, de anyja egyetlen egy szavára lecsillapodó Toldi Miklós jellemének egyetlen egy vonása sem maradt kifejezés nélkül. A darab egyik főalakjának, az urához ragaszkodó, de ragaszkodásába sok komikus vonást alkalmazó Benczének sze repe Sárdinál, aztán Toldi Györgyé Ligetinél, Toldi Lőrincznéé Sztupánénál, a sírásóé Óvárinál s az udvari bolondé Kulinyinál jó kezekben volt. Az első felvonás végén a mükvelő társulat küldöttsége jelent meg a színpadon, mely a nagy művésznek sepsi-szentgyörgyi tisztelői nevében egy csinos renaissance-stylii ezüst serleget s a műkedvelő társulat nevében egy Révay Lajosné’ urhölgy által repkényből, azaleákból, rózsákból és ibolyákból font diszes koszorút adott át. A serleg, mely Resell A. brassói jóhirü ötvös készítménye, ezen föliiattal van ellátva: „E. Kovács Gyulának sepsiszentgyörgyi tisztelői. 1883. ápril 28“; a koszorú meggyszinü virágos szalagja a következővel: „E. Kovács Gyulának, a sepsi-szentgyörgyi műkedvelők társulata, 1883. ápril 28.“ A küldöttség vezetője Jánosi Gábor Mikó-koilegiumi tanár volt, ki a művészt a következő beszédben üdvözölte : Kedves vendégünk! Sepsi-Szentgyörgy közönsége nevében köszönetét jöttünk neked mondani. Köszönetét azon élvezetes estvékért, melyeket rövid ittléted alkalmával mindnyájunknak szereztél. Köszönetét, mely csak halvány mása lehet annak, a mit erezünk. Lánglelkü alkotásaidban mint tükörben mutattad föl nekünk az embert erényeivel, gyarlóságaival, szenvedélyeivel és bűneivel. Művészeted varázsvesszejének hatása alatt úgy éreztük, mintha
