Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)

1883-04-22 / 33. szám

— 130 —

Budapesten lakó fele már régebben megjelent s előadta, hogy a gráczí takarékpénztárnál nagyobb lopás történt s nézete szerint a budapesti rendőrség egy-két közege az ügyet eltusolni igyekszik. Polonyi erre azt felelte, hogy mielőtt mint ügyvéd egy hatóság ellen ilyen komoly váddal fellép, a tényállásról hiteles tájékozást kell szereznie. Azonnal irt tehát Gráczba az illető' takarékpénztárhoz s felszólította, hogy a bűntettesek kiderítése érdekében értesítse őt a tényállásról. A takarékpénztár nem felelt, hanem átadta ezen tudakozó levelet a rendőrségnek, mely azt az ügyre vonatkozó többi aktákkal elküldötte a budapesti rendőrséghez. Ennyi az egész tényállás. Neki egyéb szerepe az ügyben nem volt.

Az értekezlet abban állapodott meg, hogy parlamenti bizottság összeállítását fogja kérni a háztól.

A keddi képviselőházi ülés általános izgatottság közt nyílt meg. A jegyzőkönyv felolvasása s az elnöki szokásos bejelentések után Polonyi kért szót s fuldokló hangon és a felindulástól egész testében remegve előadja a tényállást, amint azt már a függetlenségi körben elmondta. Kijelenti, hogy az ülés előtt már figyelmeztette egyik segédje az ellene készülőben levő botrányra, melynek rendezésével az interpellálón kívül Verhovayt is vádolja. Élesen kifakad a becsület-rablóbanda ellen s Füzesséryt hitvány rágalmazónak nyilvánitja ki.

A ház a beszéd alatt többször kifejezést adott a Polonyi ellen elkövetett intrika fölötti megbotránkozásának. Sűrűn hangzottak a közbeszólások : „Gyalázat!“ „Alávalőság !“ „Gazság!“ a becsületrabló eljárás jellemzésére.

Elnök ajánlatára zárt ülés határoztatik el, melynek megkezdése előtt Verhovay kér szót s kijelenti, hogy neki ez ügyben semmi része sincs.

A zárt ülésen Eötvös Károly parlamenti bizottság kiküldését javasolja. Pauler fölöslegesnek tartja, mert ez csak nyújtaná ez ügyet. Az ügy felvilágosítására s a kedélyek megnyugtatására elég, ha a kormány azonnal megvizsgálja a dolog mibenlétét я arról haladék nélkül jelentést tesz. Kéri a házat, hogy addig ne határozzon, mig a távollevő belügyminiszter haza nem jő. Szilágyi Dezső és Madarász József a legerélyesebben sürgetik, hogy a kormány rögtön nyilatkozzék. Könnyelműségnek tartják, hogy 24 óra előtt hangzott el a vád s a kormány még ma sincs tisztában áz interpelláczióra adandó válaszszák Szbpáry Gyula pénzügyminiszter védelmezi a kormányt a megtámadások ellen s arra kéri a házat, hogy napolja el a kérdést. ígéri, hogy a holnap tartandó zártülésen elé fogják terjeszteni az öszszes iratokat, hogy mindenki részletes meggyőződést szerezhessen ; s a zártülés után, a kormány nyílt ülésben fog válaszolni az interpelláczióra. A ház Szapáry felszólalása értelmében határozott.

Füzesséry az ülés után párbajra hívta Polonyit.

A szerdai ülés zártüléssel kezdődött. Tisza előadja a tényállást, a hivatalos aktákból olvasva s mindenben megerősítve Polonyi állításait. A mi a ház által teendő lépéseket illeti, azt véli, hogy bevárandó, mit felel Füzesséry a miniszteri válaszra. Ezután a ház elnöke szólt, kifejtve saját nézetét Füzesséry interpellácziójának helytelen módja felöl s kilátásba helyezve, hogy Füzesséry nyilatkozata után esetleg jegyzőkönyvi megrovást fog javasolni.

Félóra múlva megkezdődött a nyílt ülés. A karzatok zsúfolásig megteltek közönséggel. Türelmetlenül hallgatta végig a ház a múlt ülés jegyzőkönyvét s a szokásos előterjesztéseket ; de a zaj egyszerre lecsöndesedett, midőn jelentette az elnök, hogy a belügyminiszter válasza következik. Tisza egész tárgyilagosan és röviden előadta az ügyre vonatkozó adatokat, a mint már a zárt ülésen elmondotta s kijelenté az interpelláczió utolsó részé- re, hogy a ház reputácziója felül áll azon, semhogy abban kárt lehetne tenni. — Füzesséry Géza, ki elhagyva helyét, az elnöki emelvény előtt állva

szólották semmit; végre egy ifjabb franczia, bátrabb mint a többi, felkiáltott: „tízezer arany tallért“. A király rögtön megrendelte, hogy ezen összeg Beris- sának fizettessék ki, de nem azért, hogy azzal Se- likot rabszolgának megvásárolja, hanem azért, hogy hozzá menjen nőül.

Ezen rendelet végrehajtása után a király visszavonult s meglepetve érzett oly örömet, mit eddig soha nem tapasztalt keblében.

Farulko ugyanazon napon szeretett leányát Seli- koval összeházasította s az uj pár, követve az ősz atyától, harmadnap múlva kincseivel együtt Dari- nához és a Seliko testvéreihez ment ; a viszontlátás öröme csaknem öldöklőleg hatott Darinára, de végül az öröm győzött s mind az anya, mind a test vélek örömkönyeket sírtak annak viszontlátásán, a kiéit annyi fájdalmat szenvedtek és keserű könye- ket hullattak.

A két erényes család többé nem vált el egymástól, együtt élvezte a gazdagságot és egy oly barbár országban hosszas ideig mutatta azon szép példát, melyet az ég adhat a földnek : az erény által szerzett boldogságnak és gazdagságnak példáját.

Kisantal Sámuel.

hallgatta végig a miniszter válaszát, lesütött szemekkel s mély levertséggel, itt a padsorokon kívül kezdte el viszonválaszát. Ismételten kijelenté, hogy belátva tévedését, megbánja tettét s bocsánatot kér a háztól azért a sértésért,„ melyet szándékán kívül ejtett annak tekintélyén, ü nem roszakaratból tette, neki többen mondták, hogy Polonyi gyanúsítva van, előbb egy fővárosi ügyvéd, majd meg több képviselőtársa. Beszédjének e részénél ingerült kiáltások voltak hallhatók : „Kik azok?“ „Neveket!“ Füzesséry kijelenté, hogy a mennyiben a ház vele rendelkezni kíván, küldjön ki bizottságot s ő azon adatokat, melyek alapján megtette interpelláczióját, a ház rendelkezésére bocsátja.

Ezután Tisza tett megjegyzéseket Füzesséry téves nézeteire. Kijelenté, hogy a ház méltósága felül áll azon, hogy egyes miniszter védelmére szoruljon. Azt csak a ház összes tagjainak erkölcsi nyomása védheti meg, mely erősebb minden házszabálynál. Ezután a ház elnöke fejtegette Füzesséry interpel- láczíójának helytelenségét s feltevén a kérdést, a ház tudomásul vette a miniszter válaszát. A tévedés beismerése s a bocsánatkérés Eötvös Károly indítványára jegyzőkönyvbe vétetett s ezzel a kínos feltűnést keltő ügy véget ért a képviselőházban.

Délután és este azonban még folytatása volt.

Füzesséry ugyanis d. u. 4 órakor Juhász honvéd őrnagy és Mayer Arno kíséretében megjelent Polonyi lakásán, kinek részéről Unger Alajos és Hojtsy Pál képviselők voltak jelen, s bocsánatot kért tőle. Itt meg is nevezte azokat, kik félrevezették. Dr. Tauber Leo ügyvéd ugyanis egy alkalommal felhozta neki, hogy Zsarnay Gy. rendőrkapitány állítása szerint a gráczi rendőrségtől érkezett egy átirat, melyben Polonyi egy internaczionalis tolvajbanda tagjának van nevezve. Egy más alkalommal Verhovay mondta el e dolgot azzal a különbséggel, hogy nem Zsarnayra, hanem egy más illetékes helyre hivatkozott. Hallotta még Iientaller Lajos és Komjáthy Béla képviselőktől is. Midőn tapasztalta, hogy az ügyről ennyien tudnak, elhatározta, hogy a képviselőház fenyegetett tekintélyének megóvása végett lépéseket tesz s leghelyesebbnek hitte, ha az ügyet interpelláczió alakjában terjeszti a ház elé. A nevezett képviselőktől azt várta, hogy interpellácziójának elmondása után fel fognak állani, hogy állításait megerősítsék, e helyett azonban Verhovay őt nyíltan desavouálta. — Polonyi erre kinyilatkoz- tatá, hogy őszintén megbocsát s egyszersmind visz- szavonja, a mit a képviselőházban föltételesen mondott.

Este a függetlenségi kör értekezletén volt folytatása az ügynek. Elnök bejelentvén, hogy Füzesséry Géza kilépett a körből, Hoitsy és Unger elmondták, a miknek délután tanúi voltak. Ezután Herman Ottó és Eötvös Károly tartott beszédet s éles szavakban kelnek ki Verhovay ellen. Herman kijelenti, hogy mind azon botrány, a mely nyíltan vagy besugás utján Verhovay Gyulától ered s minden tisztességes és komoly emberben csak undort és felháborodást kelthet országszerte, a függetlenségi párt intéző körének rovására iratik és magya- ráztatik, holott Verhovay Gyula e körnek nem tagja, az ő lapja e körnek nem közlönye, szóval a pártkör, mint olyan, Verhovay Gyulával s lapjával semminemű szolidaritásban nem áll! Indítványozza tehát, hogy miután Verhovay Gyula működése a függetlenségi párt törekvéseivel ellenkezik, országszerte a párt tekintélyének rovására magyaráztatik ; továbbá, miután lapja, melyben rovott előéletű, a társadalomból kitaszított emberek is írnak, nem képviseli s nem is képviselheti a függetlenségi párt feladatait és törekvéseit: bocsásson ki a függetlenségi pártkör egy indokolt nyilatkozatot, mely konstatálja azt, hogy Verhovay Gyula nem tagja a függetlenségi párt körének, „Függetlenség“ czimü lapja nem közlönye a pártnak, s a pártkör mint olyan, leghatározottabban vlsszautatitja azt, hogy Verhovay Gyulának és lapjának bárnrnemü dolga a függetlenségi párt központi körével összeköttetésbe hozassák.

Eötvös elérkezettnek látja az időt, midőn leszámolni szükség a párt azon elemeivel, melyek a tisztességet, a becsületet állandóan fenyegetik. Legyen a párt félannyi, mint a mennyi most, de fokozza erejét az egymás iránti bizalom, a kölcsönös becsülés. S azért helyeselni kell olyan nyilatkozat kiadását, mely a félrevezetett közönség előtt minden félreértést eloszlasson s világossá tegye, hogy a függetlenségi pártnak semmi köze Verhovayval, lapját a magáénak nem tekinti, annyira nem, hogy azt a kör kitiltja kebléből. Többen szóltak még a kérdéshez, végül az értekezlet elfogadta Herman Ottó indítványát, a „Függetlenségnek“ a körből való kizárására vonatkozó modositványnyai, egyúttal elhatározta, hogy úgy a párt nevében leendő nyilatkozat fogalmazására, mint a Füzesséry-Poló- nyi ügy valódi tényálladékának földerítésére háromhárom tagú bizottságot választ. Az előbbenibe Mo- csáry Lajos, Herman Ottó és Hoitsy Pál, ez utóbbiba Fornszek Sándor, Hegedűs László és Unger Alajos körtagokat választotta meg a párt.

A késő éji órákban Verhovay egy nyilatkozatot tett közzé, melyben kijelenti, hogy Füzesséryvel az interpelláczió szövegére s benyújtására nézve semmiféle utón nem érintkezett. S ha Füzesséry ezek után mást állít, úgy helyzetének önmaga által teremtett súlya alól hazugsággal akar kibújni.

Kossuth Lajos újabb levelei.

Nagy hazánkfiának újabban ismét két levele jelent meg ; egyiket Békésmegye törvényhatóságához, másikat Pécs városához intézte. Amabban megem- lékszik a 49-ki úgynevezett békepártról, melynek rut fondorkodásairól csak nem rég értesültünk a békepárt egyik legelőkelőbb alakjának b. Kemény Zsigmondnak Beksics G. által közzétett emlékiratából ; emebben Magyarország közgazdászati viszonyaira tesz pár megjegyzést.

Békésmegyéhez intézett leveléből közöljük a következőket :

Megköszönve Kossuth a megye közönségének megemlékezését személyéről, áttér a 48—49-iki időkre, melyeket a megye legendaszerüeknek nevezett s a melyek történeti múltúnk magasztos eseményei közt mindnyájunk lelkében az első helyet foglalják el. Ez érzelmet a jövő zálogának tekinti, mert csak általa juthat vissza Magyarország azon államiság birtokába, melyhez isten és világ előtt joga van, s melyről egy önérzetes nemzetnek nem is szabad, s ha nemzetből csupa nemzetiséggé nem akar lesü- lyedni, nem is lehet lemondani.

Magasztos volt azon honszeretet, mely akkor a magyarok keblét eltöltő; de van a ragyogó éremnek sötét hátlapja is, vannak a legendaszerü korszak fényes czimerpaizsán homályfoltok is.

Az ős Athéné törvényhozói nagyon jól tudták mit cselekszenek, midőn azokat, kik polgári forrongások idején szint nem vallanak, halállal rendelők büntettetni.

Azt pedig mindenhol, minden időben, minden nyelven honárulásnak nevezik, ha egy megtámadott országban akadnak polgárok, a kik eszközül hagyják magukat fel használtatni, hogy a jogait s léteiét védő nemzet kezéből idegen fegyvereknek a hazára zuditásával a győzelem kicsavartassék.

Nemes haraggal kel ki levele további részében azok ellen, kik a kivívandó szabadság meggátlására törtek s vagy szili nem vallás, vagy nyílt árulással, mint a szászok s a Pozsonyba gyűlt főrendek, a muszka intervenczió elősegítése által bénították az igazak nemes törekvéseit. Azután áttérve a békepártra, igy folytatja levelét.

Nagyon szomorú dolgok ezek.

Túl hágnám a megengedhető határokat, ha még soká időzném azon dolgoknál, melyek ama nagy idők fényére homályos foltokat vetnek, csak egy olyanra akarok még reá mutatni, mely a mellett, hogy a kárhozat kútfeje volt, még undoritó is.

Azon lappangva turkáló vakondok-bandát értem, mely elment Debreczenbe és széket ült a nemzet választottainak tanácsában, de nem volt bátorsága véleményét nyíltan bevallani, hanem sötétben szövögette az átkos visszavonás hálóit, rejtekbcn kon- spirált a nemzet dicsőséges erőfeszítésének meghiúsítására, országgyűlési tagok létökre lesből titokban nemcsak minden lehetőt elkövettek hitelének aláásására, hanem valóságos Mefisztofeleszek még ösztökélték is a hadvezéreket, hogy az országgyűlést fegyverrel ugraszszák szét; itt saikantyuzták a vetélkedés nagyravágyását, amott hát mögül köp- dösték az ország ügyeit intéző hatóságra a költött pletykák, a nyomorult rágalmak pókmérgét, miszerint minden tekintélyt aláássanak, s széttépegessék a bizalomnak kötelékeit, mely oly nehéz viszonyok közt az erőnek egyedüli kútfeje ; dorongokat haji- gáltak lesből az intézkedések végrehajtásának kerekeibe, s addig fondorkodtak, addig ármánykodtak, addig szitogatták a polgári és katonai hatóságok közt az egyenetlenségnek, a nép közt a reményvesztésnek alattomosan szórogatott szikráit, mig beteljesedett szegény hazánkon a régi jóslatnak átka, hogy „domus se ipsam divisa desolabitur.“

A Pécs városhoz irt levélből közöljük a következőket:

Magyarország közgazdászati viszonyai a vállalkozási szellemnek legisleggyöngébben szólva — bizony nem kedvezők. Még a létező állapot legeltökéltebb pártosainak táborából sem hallottam soha ennek védelmére valami nagyobbat, valami meggyőzőbbet, mint azt, hogy Magyarországon az ipar fejlődése a fennálló viszonyok közt „sem lehetetlen.“ Nagyon szomorú helyzet az, melynek védelmére csak ennyit lehet mondani, s hiában, két oly merőben különböző gazdasági egésznek, a minő Magyarország és az osztrák birodalom, egy kalap alá egyesítése olyan dolog, a mi, lehetetlen, hogy rendkívülileg meg ne nehezítse azon félnek anyagi előmenetelét, melynél az ipar és kereskedés nemzedékeken át mesterségesen hátratartatott, mig a másik félnél mesterségesen ápoltatott.

De hát mikor az ujoncz panaszkodott, hogy kurta a kardja, az öreg huszár azt tanácsolta : „toldd meg fiam egy lépéssel!“

Pécs városában vannak, a kik megértették, hogy ez a jó tanács az ipar és kereskedelem terén is talál. Megtoldották a kurta kardot egy lépéssel. Munkával, értelemmel, kitartással törtek előre a mostoha helyzet nehézségei közt; iparvállalatokat hoztak létre, melyek versenyképesek a külföldön is ; piaczokat kerestek készítményeiknek, s ha egy ajtó bezárult előttük, máson zörgettek, és lön, a mint az írás mondja, hogy a zörgetőknek megnyittatik.

Nagyon vigasztaló jelenet ez, erőre, életre mutat, pedig meg vagyon Írva, hogy az igazság Istene nem holtaknak, hanem élőknek Istene — „Dii la- boribus omniu vendünk “