Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1883-04-19 / 32. szám
— 126 — Ezután Tisza válaszolt Helfynek a Ma- .gyarország-Ausztria, Németország és Oláh ország közti hármas szövetségről. A válaszban kiemelte, hogy nem volna értelme az osztrák-magyar monarchia bármely olyan kombináczióba való belevonásának, mely Francziaország iránti ellenséges indulatból származik, azon Francziaország ellen, mely- lyel jó barátságban vagyunk s akarunk is maradni. A szövetség a béke fentartására alakult s midőn ez Európa három kontinentális hatalma közti egyetértésnek éle senki ellen irányozva nincs, ez csak megnyugtatásul szolgálhat mindenkinek, mert legfölebb csak oly hatalmat nyugtalaníthatna, mely el volna határozva a békét megzavarni. Helfy örömmel veszi tudomásul, hogy a szövetség éle nincs Francziaor- szág ellen irányozva, de két pontra nézve bővebb felvilágosítást óhajtott volna. Ha az egyetértés támadás megakadályozására irányul, világos, hogy sejtik a hatalmak, miszerint van valaki, a ki támadást tervez. A másik Mancini olasz külügyminiszter beszédének azon pontja, melyben az uj szövetség egyik főczéljának az európai czivilizáczió haladása föltétien biztosítását mondja. Ez érthetetlen, mert szóló nem hiszi, hogy a monarchia bármilyen szolidaritást vállalt volna nihilista, vagy anarchista, vagy irredentista üzelmek miatt való beavatkozásra nézve. Az oláhajkn képviselők levele választóikhoz. v A képviselőház öt oláhajku tagja, mint lapunk •közelebbi számában említettük, nyílt levelet intézett Választóihoz a középiskolai törvényjavaslat alkal- mából megindított izgatások lecsillapitásái’a. A nyílt Hevél, mely hisszük, hogy az oláh sajtó által ellenünk emelt képtelen vádakkal szemben nem fog hatás nélkül maradni, igy hangzik : Tisztelt választók! a középiskolákról és azok tanárainak képesítéséről szóló törvényjavaslat tárgya- ' lás alá vétetvén, az országgyűlés eddig is több lényeges módosítást fogadott el, mely hitfelekezete- inkre és nemzetiségeinkre kedvező. Elfogadta különösen az országgyűlés annak határozott kimondását, hogy azon gimnáziumokban és reáliskolákban, melyeknek tannyelve nem a magyar, ezen tannyelv tehát a román gimnáziumokban és reáliskolákban a román nyelv és irodalom kötelező tantárgyként tanittassék, hogy továbbá ezen gimnáziumokban és reáliskolákban megmarad a román tannyelv továbbra is, azon egyetlen változtatással, hogy a VII. és Vili. osztályban egy tantárgy és pedig a magyar nyelv és irodalom magyarul adassák elő,- a végett, hogy ezen nyelvet a román tanulók is teljesen elsajátíthassák maguknak, mi különben azoknak saját jövőjük érdekében fekszik. A miniszterelnök ur a folyó hó 6-án tartott országgyűlési ülésen a 7. §. tárgyalása alkalmával a többség helyeslése mellett határozottan kijelenté, hogy-a magyar nyelv terjesztése tekintetében nem. követel többet; mint a mennyi a magyar állam érdekében elkerülhetlenül szükséges, megelégszik tehát a magyarnyelv tanításának azon mérvével, mely előbb emlitteteit, melynek czélja, hogy minden tanuló a gimnázium bevégeztekor teljesen bírja a maadta. A férfi számára ásott gödörben pedig egy máglya állíttatott, a vétkes egy hosszú vasrudnak közepéhez köttetett s két bakó a rúd két végét tartva, húzhatta az elitéltet a láng felé vagy attól félre , oly meghagyással, illetőleg rendelettel végeztetett e. műtét, hogy a láng lassan-lassan érintse a szerencsétlent s igy hosszas kínok közt adja ki lelkét. J Ily készület után a kivégzés helye megtelt nép - pel ; nagyszámú katonaság fegyverben jelent meg és egy nagy kört formált az áldozatok körül; a papok ünnepélyesen öltözve várták a két áldozatot, hogy kezeiket reájok téve, a halálra elkészitsék. A két szerencsétlen ellenkező oldalról elővezettetett fegyveres nők között ; a nemesen lemondó Seliko felemelt fővel jelent meg, megállva a számára készített vasrúd közelében. Nem tartóztathatta vissza magát, hogy szemeit szerencsétlenségének társára ne vesse, de oda pillantván, minő nagy volt bámulata, mily nagy lón fájdalma — Berissát ismervén meg a nőben, kihez idegen férfi csúszott be titkon a szerályba; fájdalmas- kiáltásban tört ki és reá akart rohanni, de az őrizet visszatartóztatta. Csakhamar ezen első meglepetés helyet adott a méltatlankodásnak keblében, s magában ily fájdalmas panaszra fakadt : 1 „Minő szerencsétlen vagyok én! mialatt őt sirattam és a halált azon reményben kerestem, lio^y vele egyesülök, — ő azon alávaló nők között volt kik vetélkednek egy zsarnok szive megnyeréséért^ gyár nyelvet; de egyszersmind visszautasított minden törekvést, mely ennél többre megy vagy oda irányulna, hogy a nemzetiségeket saját nyelvük rai- velésében és fejlesztésében megakadályozza. A vallás- és közoktatásügyi miniszter felszólalásunkra az országgyűlésen nyilvánosan kijelentette, hogy az 1868. évi XLIV. t. ez. 18. §-a érintetlen marad, melynek értelmében azon vidéken, melyen a román nyelv el van terjedve, az állami gimnáziumokban és reáliskolákban is a román nyelv részére tanszék állítandó fel. A tanárok kinevezési joga jövőre is a hitfeleke- zetek kezében marad érintetlenül, hasonlólag nem érintetnek a tanároknak eddig szerzett képesítési okmányai; a mi pedig az érettségi vizsgákra kiküldendő kormány-képviselő hatáskörét illeti, épen a mai napon mondotta ki az országgyűlés, hogy az érettségi bizonyítványok érvényességére a kormány- képviselő aláírása nem szükséges, s elvonatván annak vétó joga, egész hatásköre oly szabályozást nyert, mely az egyházi autonómiával összeegyeztethető. A tanczél, tannyelv és taneszközök tekintetében föntartatik a felekezeti főhatóságoknak az intézke dési jog a szükséges kiterjedésben. Ezen határozatok és nyilatkozatok által megszüli tettetnek az e törvényjavaslattal szemben felmerült legsúlyosabb aggályok, s az eddigi határozatok feljogosítanak azon föltevésre, hogy az országgyűlést további határozataiban is ugyanazon méltányosság és békülékeny szellem fogja vezérelni, következőleg ezen törvény által nemzetiségünk veszélyeztetve nem leend. Ezen okokból azonban úgy tekintettel arra, hogy mi román ajkú képviselők megtettünk s megteszünk minden tőlünk kitelhetőt nemzetiségünk életérdekei- nek megóvására, nincs semmi czélja annak, hogy tisztelt választóink összegyülekezzenek és a kérdéses törvényjavaslat ellen óvást tegyenek ; nem czél- szerü ily nemű gyülekezés és óvás, mivel nemcsak hogy elkésetten történnének, hanem nincs is arra ok a kifejtettek szerint, s nagyon tartunk attól, a mint mi ismerjük a körülményeket, hogy valamint az eddigieknek nem, úgy annak sem lesz semmi jó hatása, hanem ellenkezőleg csak szaporítaná elleneseink táborát és megzsibbasztaná működésűnket, mely oda irányul, hogy előmozdítsuk a testvéries egyetértést hazánk együttlakó többi népeivel, s különösen a magyar elemmel és hogy hazánk jólétének előmozdításával egyszersmind népünk anyagi és szellemi fejlődését támogassuk. Azt tanáesoljuk tehát s arra kérjük tisztelt vá- tóinkat saját nemzetiségük érdekében, hogy ne vegyenek részt az oly gyülekezetekben és óvásoknál, melyekre a Temesvártt megjelenő „Luminatoriul“ hívja fel a románokat; ne vegyenek részt ily tüntetésekben, különösen miután valótlan az is, hogy az ország kormánya akár az országgyűlésen, akár azon kívül a román népnek a haza és legmagasabb trón iránti hűségét kétségbe vonta volna. Rosszakaratú hírlapi czikkek, melyek ellenfeleink részéről egyik vagy másik hírlapban közzététetnek, nem szennyezhetik be a románoknak számtalan tényekkel igazolt jó hírnevét a haza és legmagasabb trón iránti hűségről. Ily czikkek megczáfolá- sára nem szükség gyülekezeteket tartani. T. választók ! Kövessük a józan ész tanácsát ; tartózkodjunk mindattól, a mi csak a roszakaratu gyanúsításoknak szolgálhat táplálékul ; mutassuk meg minden alkalommal mérsékelt és okos magatartásunk által, hogy érdekeink és törekvéseink azon érdekkel nem állanak elentétben; hogy vetekedve a hazafiságban hazánk többi népeivel, készek vagyunk mindenkor azon áldozatokat meghozni, s nem elégedvén meg, hogy megcsalta szerelmemet, még az ő ura iránt is hűtlen lett, idegen férfit bo- csátván be éjjel a szerályba ; megérdemli az ítéletet, melylyel az ily hitszegő nőket büntetik. Oh anyám ! egyedül te vagy az, kiért meghalok, egyedül te vagy gondolatom tárgya!“ Ugyanazon perezben a szerencsétlen Berissa, ki szintén felismerte Selikot, fájdalmas kiáltásban tört ki ; oda szólította a papokat és fenszóval kijelentette, hogy e fiatal ember, kit kivégezni akarnak, nem az, ki a szerályban volt ; esküdött égre-földre, menydörgésre és minden fétisekre, hogy nem az. A megrémült papok felfüggesztették az Ítélet végrehajtását és értesítették a királyt arról, a mi történt. A harag és méltatlankod is tükrözte magát a király homlokán, ki Berissához közeledvén, vettentő hangon igy szólt : „Rabszolga ! te, ki megvetetted a te urad szerelmét, te, kit én a hárembeli nők első rangjára akartalak emelni s akaratod ellenére élni hagytalak, mit művelsz? mi a te czélod, tagadni merészelvén bűntársad vétkét ? reméled-e, hogy azzal megtarthatod őt ? Ha ez ott nem a te szeretőd, nevezd meg azt tehát, add ki az én igazságomnak s én az ártatlant megszabadítom !“ (Vége következik.) melyek a haza felvirágzására szükségesek, a melynek szeretete mélyen gyökerezik szivünkben. Budapest, 1883. évi ápril 10-én. Dr. Gáli József, \ éghsŐ Gellért, Constantini Oyörgy, Szerb György, Antonescu István. Kossuth Lajos három levele. Nagy hazánkfiának ismét három levelét közük a lapok, melyeket a születésnapja nyolczva nádik évfordulója alkalmából róla megemlékezett törvényhatóságokhoz intézett, I. Tonla-Aranyosmeyye képviselőbizottságóhoz intézett levelében megköszönve, hogy neki, az élőhalottnak még életében kijutott múltjáért a távol hazából a szives megemlékezés koszorúja, melylyel a halottak emléke szokott megtiszteltetni, áttér a hozzá intézett levél egyes megjegyzéseire. Nem tagadhatom, írja nagy hazánkfia, azon megjegyzés igazságát, hogy az „általam leélt 80 év (részben legalább) Magyarország történelmével kapcsolatos“ ; arra, hogy „a történész van hivatva ezt méltatni,“ csak azon szerény észrevételem van, hogy „volna hivatva“, ha a történész ember nem volna, ki saját egyéni rokon- vagy ellenszenvéből ki nem vetkőzhetik ; de mert tudom, hogy ki nem vetkőzhetik, sem dicséretét nem ambicionálom, sem gyalázásának kilátása fel nem háborít, még ha azt látom is, hogy akadtak emberek, a kik nemcsak ferdítéseknek, hanem otromba pletykáknak, hazugságoknak s epés rágalmaknak piszok szemétjét halmozták össze, tévesztő adatul a történész számára. Végre is a múlandó életből az számit, a mi tettül marad fenn, nem az, a mit felőle mondanak. Áttérve a hozzá intézett levél azon észrevételére, hogy ő rázta fel tespedő százados álmából a nemzetet, megjegyzi, hogy a történelem logikája, a korszellem tette azt, mely a múlt század vége óta világrészünkben az emberiség törekvésének irányt szabott; tette az ősök szent hagyománya, a szükség hatalmas ösztöne, a magvető csirafejlesztő munka, melyben a nemzet úttörői már évtizedek óta fáradoztak. Én a felrázottak egyike — folytatja tovább — én már az ébredő nemzetnek tagja valék, nem az alvónak felébresztője, azon sokaknak, kik valamikor tükörlapul szolgáltak, melyre a kor szelleme a maga képét reá vetette s a mi történt, az által történt, mert a nemzet akarta, én csak ez akaratnak valék hol tolmácsa, hol szolgája : nem több s nem egyéb. Hanem sajátságos fátum átka lebeg hazánk felett. A tisztelt bizottság a kornak, melyben éltem, vívmányai közül a jogegyenlőségét kiemeli. Ha van remény, melynek megvalósulását az észszerüség biztosnak tekinthetné, bizonyosan ily az; hogy a jogegyenlő közös szabadság olyan termőfa, melyen az egyenlő ragaszkodás gyümölcsének kell teremni a közös haza iránt faj-, nyelv-, valláskülönbség nélkül. Magyarországon nem termett. Ott akadnak, kik a szabadságot, melyet nekik a magyar haza adott, azzal hálálják meg, hogy kifelé szítanak, hogy külföldi szabaditóra (!) hivatkoznak, a ki őket a szabadságból kiszabadítsa; akadnak, kik azt tűzik törekvésük czéljául, hogy Magyarország a keresztre feszitett idvezitő ruháinak sorsára jusson. Ott még az is kontrovertáítatik, hogy Magyarország megtartsa, biztosítsa a történelmi nemzet-typu3t, melyet egy ezredév ütött reá. Ezt a világtörténelemben példátlan anomáliát nem fejti meg azon társadalmi érdek ösztöne, melyet nemzetiségnek neveznek. Ha valahol a világon tudják, mit kíván s mit enged meg a szabadság, az amerikai Egyesült-államokban tudják is, gyakorolják is. Oda az utóbbi 60 év alatt (az előbb betelepült különféle nemzetiségeket nem számítva) több mint tizenegy millió ember költözött be s köztük angol nemzetiségű csak egyetlen egy millió ; hát tekintve, hogy a két emberöltő folyamán az a tiz millió mennyire elszaporodott, könnyű elképzelni, hogy a népességek mily igen nagy része nem angol faj, nem angol nemzetiség. S ott nem hoztak nemzetiségi törvényeket, senki sem is kívánta a jogegyenlőség posztulátumaként, hogy hozzanak. A táj 8 nemzetiség társadalmi érdeknek tekintetik, melynek a politikai jogokhoz semmi köze és ott semmi nemzetiségnek sem jut eszébe az állam angol typusát kontrovertálni, melyet a közös hazának a történelem adott, podig az a történet nem ezer éves ! Es miért nem jut eszébe? Azért, mert az amerikai köztársaság állam! szuverén állam! E minőségben varázserő van. A mi állam, az maga azon egy tény által, hogy állam, biztonságba van helyezve azon állami typusnak kontrovertálása ellen, melylyel nem erőszak, hanem alakulásának történelme ruházta fel. De a mely nemzet a maga szuverénitását osztályra bocsátva, kifelé államiságáról lemond, az kontroverziának teszi ki történelmi typusát bent. Ott akadnak emberek, a kik azt a nemzetet, mely a hazát megalkotta, s a feladott múltra alkotásának állambélyegét reá nyomta, egyszerűen csak nemzetiségnek tekintik, s a jövendő typusát még el nem döntött kérdésnek veszik. „Hoc fonte derivata clades“ ebben az eszmerendben ép úgy, mint minden másban, bizony mondom, minden másban. Es a baj kútfeje reá mutat az orvos szerre.
