Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1883-04-05 / 28. szám
28. szám Sepsi-Szentgyörgy, 1883, Csütörtök, április 5. XIII. évfolyam. <v4 < Szerkesztőségi iroda Sepsi-Szentgyörgyön Detneter-féle ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadó hivatal: обе Z 11ЛUin ^ KÖNYVNYOMDÁJA, hová a hirdetések és előfizetési pénzek bérmentesen intézendők. A hirdetmények és nyiltte- $ rek diia előre fizetendő. у , ✓ <*. .Megjelenik ezen lap heten- ? kint kétszer : csütörtökön és vasárnap. Előfizetési ár helyben házhoz hordva, \ vagy vidékre postán küldve: \ Egész évre <i írt — kr. / Fél évre 3 írt — kr. Negyedévre 1 fit 50 kr. Hirdetmények dija: 3 hasábos petit-sorért, vagy ; annak helyéért 6 kr. Bélyeg-dijért külön 30 kr. Wyilttér sora lő kr.- f \i>-----;—----—----------~~-------a) Elő fizetési felhívás „NE M*E R E“ tizenharmadik évfolyamának második negyedére. Előfizetési ár : Egész évre......................6 frt — kr. H áromnegyed évre ... 4 frt 50 kr. Félévre............................3 frt — kr. Negyed évre......................I frt 50 kr. E gy hóra............................--frt 50 kr. K ülföldre egész évre . 8 frt — kr. Az előfizetéseket, melyek legczélszeritbben postautalvány mellett eszközölhetők, kérjük mielőbb megtenni, hogy a szétküldésben fennakadás vagy zavar ne történjék. Előfizetési pénzek Bernstein Márk könyvnyomdájába, mint kiadótulajdonoshoz intézendők. A „Nemere“ kiadóhivatala. A bukovinaiak. Megérkestek, itthon vannak valahára. Annyi remény, annyi csalódás, annyi szenvedés s annyi hő vágy után ismét polgárai lettek a hazának, melytől egy század óta elszakadva éltek. Ezúttal csak kétezerén jöttek, de nemsokára követni fogja a többi is. A mozgalom megindult s azt sem kishitűség, sem közönyösség, sem rosszakarat meg nem állíthatja. Pénteken indult el a bukovinaiak első csapata, 500 férfi, 200 nő s 100 gyermek Andrásfalvárói ; hétfőn a második csapat, 470 istensegitsi s 150 fogadj isteni; kedden a harmadik, 500 hadikfalvi és 100 istensegitsi. Két hét múlva jönnek a gazdák s később jönni fognak azok is, kiket viszonyaik ma még visszatartnak Bukovinában, mig csak mind a 20 ezeren itthon nem lesznek. A mióta elérték Magyarország határát, az egyszerű napszámosokat mindenfelé ünnepélyesen fogadták. A rokonszenv nyilvánulása irántuk már a lengyel határon megkezdődött. A lengyelek szombaton este szívélyes vendégszeretettel fogadták őket a zagarzi vasútállomáson. S midőn vasárnapra virradtak, utjok azontúl diadalmenethez volt hasonló. Vasárnap Sátoralja-Ujhely, Nyíregyháza és Debreezen, hétfőn Szolnok és Szeged vendégelte meg őket. Pancsova sem maradt mögöttük, ez a hazafias délmagyarországi város, hova eddig már megérkeztek a bukovinaiak. Es ezzel megkezdődött az Al-Duna vidékének meg- magyarositsa. Az a nagy munka, melyre a múlt századbeli regeneralisatió alatt nem gondolt senki, sőt a hatalom egyenesen és czéltudatosan akadályokat gördített eléje. Mely miatt Dél-Magyarország lakossságából még ma sem megy többre a magyarok száma 9°/0-nál. Egy millió háromszáznyolez ezer háromszázharminezhét lélek közt csak százti- zenegyezer a .magyar; a legkevesebb a négy nép között, mely Dél-Magyarországot lakja; majdnem ötszörte kevesebb, mint az ötszáztizenhárom ezer lelket tevő oláhok, háromszorta kevesebb a három- százharmineznégy ezerre menő németeknél és két- ezerte kevesebb a kétszáznegyvenhárom ezernyi rácznál. Dél-Magyarország magyarságát eddig Szeged szolgáltatta. A pancsovamelléki csángó telepek egy uj góczpontot fognak képezni, honnan a magyar elem lassan elárasztja az Al-Duna mentét; az a rendkívüli szaporaság, mely Bukovinában csak nyomort szült, itt áldássá fog válni. Üdvözöljük bukovinai véreinket uj hazájukban, a régi hazában, az Anyaországban ! Külpolitikai szemle. Az írek az angolok ellen megkezdett dy- namit-harezot folytatni szándékoznak. A féniek szövetkezete levelet irt a londoni rendőrfőnöknek s azzal fenyegeti, hogy a Cityben levő posta- és távirdahivatal központi irodáját még e héten levegőbe röpíti, ha a Phönix-parkban elkövetett gyilkosság miatt vádoltakat azonnal szabadon nem bocsátják. S hogy fenyegetésüknek nyomatékot is akarnak adni, bizonyítja a rendőrhatóság által Liverpoolban a múlt héten egy Írországból érkezett hajón lefoglalt láda, melyben nitro-glycerin volt. A féniek fenyegetései arra bírták az angol kormányt, hogy erélyes felszólalást intézzen az Egyesült-Államokhoz, a végből, hogy a két állam békessége érdekében is lépjen fel erélyesen a területén élő féniek ellenséges és izgató tüntetései ellenében. New-yorki lapok már fenyegető jegyzék átnyujtásáról is beszéltek; londoni lapok most alaptalanoknak jelentik ki e híreket, new-yorki lapok pedig azt fejtegetik, hogy az amerikai kormánynak nincs módjában a féniek kihágásait zabolázni, sem hírlapi közleményeiket lehetetlenekké tenni. A többiek közt az „Evening Post“ határozottan kijelenti, hogy O’Donovan Rossa és társainak megbüntetésére nincs törvény Amerikában. Palmerston minisztériuma is tapasztalta ezt, midőn 1858- ban Francziaország felkérésére el akarta fogatni egy III Napoleon ellen szőtt összeesküvés tervezőit. De lehetetlen is ily törvényt hozni Amerikában, sőt ha volna, sem igen hoznák alkalmazásba az esküdtszékek. Kissé túlságos követelés azt akarni, hogy fenyitse meg Amerika a fénieket, a mit Anglia hadseregével és hatalmas tengeri erélyével sem képes megtenni. A nihilisták sem pihennek. Dél-Oroszországban egy kiáltványban felhívják a földnépet, hogy használja fel a czár küszöbön álló koronázását s rabolja ki a nemeseket, uzsorásokat és zsidókat. A nemesek küldöttséget indítottak Szentpétervárra, hogy kellő oltalmat kérjenek a belügyminisztertől. A legitimisták közt Francziaországban nagy szakadás állt be ; ötvenhárom vidéki re- akczionárius lap elpártolt Chambord gróftól, kinek passzivitásával nincsenek kibékülve s Aumale herczeghez csatlakoztak olyanformán, hogy regensnek ajánlják addig, a mig „V-ik Henrik király“ (már mint Chambord gróf) él, halála után pedig a korona a párisi grófra, az Orleansi ág örökösére szállna. Az albánok és montenegróiak közt napi renden vannak a villongások. Múlt szerdán déltájban újabb összeütközésre került köztük a dolog ; ugyanis 2 5 arnauta megtámadta a Vranjina szigetről partra szállani akaró 30 montenegróit A küzdelem mintegy két óráig A „Nemere“ tárczája. Emlékeim a hatvanas évekből. (Folytatás.) A rövid idő miatt, melyet a Bosporusban töltöttünk, csak futólag nézhettük meg Konstantinápolyt. Sokan meg is késtek e miatt ; a hajóra az elindulási időn túl jóval későbbre jöttek be. Végre sok baj után, midőn már mind együtt voltunk a hajón, indulóra csengettek s a hajó ismét megmozdult és mi mind kigyülve a hajó fedélzetére, búcsút intettünk Konstantinápoly felé, hol a partok a zsúfolásig tömve voltak bámulókkal. Hajónk, egy nagy csavargőzös „Mesager imperial“ névvel, megindult s rövid félóra alatt elhagytuk Konstantinápoly kikötőjét. Gyönyörű idő volt, kö- rülbelől 5 óra lehetett délután. A hajóskapitány mindnyájunknak egy hajó fenéki magazint jelölt ki éjjeli szállásra ; a magazin oly sziik volt, hogy csak nagyon összeszorulva lehetett benne megférni. Mi egész délután és este mindig a hajó íedélzetén voltunk, bámultuk azt a meglepő szépségű helyeket kétfelol s azokat az óriási erősségeket, melyek a szorost minden oldalról védték. Már éjfél felé volt, mikor mindnyájan lementünk a számunkra kijelölt alvóhelyre, ezt is csak azért tettük, mert a tenger kezdett háborogni. Voltak köztünk többen, kik levetkőztek és mintha a leglágyabb párnán lettek volna, csakhamar elaludtak; én és egy kolozsvári ifjú, Balázs, még sokáig beszélgettünk, végre a sok kínlódás és fáradság után mi is mélyen elaludtunk. Alig egy óráig aludtunk, a midőn egyszerre rendkívüli nagy zökkenésre felébredtünk; mindnyájan megrettentünk, egymásra néztünk ; mindegyiknek a rémület kifejezése volt arczáu látható. Egyszerre ötvenen is felkiáltottak, kérdezve : mi történt ? de egyik sem tudott erre a kérdésre feleletet adni. Egyszerre lekiált egy Gombo nevezetű izraelita makói ifjú: „Fiuk, szerencsétlenség történt; a hajó összeütközött egy más hajóval, ébredjetek !“ Soha életemben olyan zavart nem láttam, a milyen köztünk keletkezett; egy kis lépcsőn kellett felmenni, mindegyik a lépcsőnek rohant, az egyik czipő nélkül, a másik kabát nélkül ; egyik a másikat taszította le, mig sok küzködés után mind feljutottunk a fedélzetre. de látni semmit sem lehetett, mert sötét volt nagyon. Nekem legelső gondóm az volt, hogy körül néztem, ha lehetue-e a partra úszni. Mindnyájan vártuk már, hogy mikor sülyed a hajó. Lármát eleget hallottunk, s láttuk, hogy a matrózok csónakokkal jönnek-mennek, de nem tudtuk kivenni, hogy mi baj van, azt észrevettük, hogy nagy bajnak kell lenui, mert rémitő kiabálás volt jó távolról hallható ; láttuk, hogy arra felé egy hajó áll, mert világitó lámpája égett. Végre nagy későre a kormányos jött és minket megnyugtatott, hogy nálunk nincsen semmi baj, hanem egy más, egy porosz három árboczos hajó kapott nagy lyukat s most éppen szivattyúzzák a vizet belőle, de nem hiszi, hogy meg lehetne menteni, mert erősen megsérült. Ez az eset köriilbelől két óra járásnyira történt a Dardanelláktól. Már kezdett virradni, mikor láttuk, hogy több csolnak emberekkel jön hajónk felé, ezek voltak a porosz hajóról való matrózok és kapitányuk; a mi hajónkra szállították őket, mert a porosz hajót megmenteni nem lehetett már többé; felhozták a kapitányt és matrózokat hajónkra s a másik hajót ott hagyták isten irgalmára bízva. Soha életemben még oly dúlt, kétségbeesett emberi arezot nem láttam, mint a milyen annak a porosz hajós kapitánynak volt. Mint egy őrült állt ott a hajó fedélzetén, kimeredt szemekkel bámulva hajója felé; saját emberei ott állottak mellette félve és őrizve kapitányukat, nehogy bele ugorj ék a tengerbe ; folyton mondta: „Hátha még meglehetne menteni ; segítsetek az istenért, menjünk és szivattyúzzunk“. De a mi franczia kapitányunk megmondta, hogy többé segíteni nem lehet. 15 szivattyúval dolgoztak, de soha annyi vizet nem tudtak kiszivattyúzni, mint a mennyi belé ömlött, mert a lyuk akkora volt, mint egy nagy ajtó. A nap épen kezdett felkelni, midőn a hajó forogni kezdett, mert már tele volt ; forgott, forgott sebesen, mig a hátulja sülyedni kezdett; egyszerre a hajó eleje felemelkedett, a hátulja lesülyedt és lassan-lassan elkezdett sülyedni, mig végre az egészet elnyelte a tenger. Roppant mélynek kellett ott a víznek lennie, mert azokból a rémitő nagy árboczokból semmit sem lehetett kilátni ; csak egy nagy hordó maradt a tenger szilién, kötéllel megkötve, hogy az arra járók lássák, hol van a hajó elsiilyedve. Ez szokás a tengerészeknél, figyelmeztetni a többi hajókat a veszélyre, nehogy bele ütközzenek. Miután bevárta a mi hajónk, a mig amaz végre elsíilyed egészen, megindultunk, ott hagyva a szerencsétlenség színhelyét. Már jó darabig mentünk ; kapitányunk fennt állott a fedélzeten, ő maga is nagyon szomorú volt, a midőn a porosz kapitány felment és beszélgettek. Egyszer csak neki ugrik a mi kapitányunknak s torkon fogva kezdte hurczolni a tenger felé, németül kiáltva: „Ha engem tönkre tettéi, legalább haljunk meg együtt!“ Már majd ott voltak, hogy mind ketten beleessenek a vízbe, midőn Bernáth Mihály felszaladt a két küzdőhöz, s megragadva a porosz kapitányt egy perez alatt legyurta a földre, megmentve ;a mi kapitányunkat. Ekkor több matróz fölszaladt s megfogva a porosz kapitányt, lehur-
