Nemere, 1882 (12. évfolyam, 1-104. szám)

1882-12-07 / 98. szám

— 391 Hópelyhek. Fehér leplet öltött e sáros Föld ; inkább fehér bundát, mert bunda már azon lepel, melynek gyön­géd vastagsága fél méteres. De a bunda elázva, más szóval: e fehér ködmön megoldva 16 milliméteres viz- vizrétegnek felel meg ; ha tehát történetesen egy kó­sza nyári sugárözönt tévesztene el a Nap, mely most fogát mutogatja, a didergő föld Föld fázékony teremt­ményeire: Háromszékmegye 3556‘29 négyszög kilómé­ternyi területéről nehány perez alatt 533,443,500 azaz: ötszázharminezhárom millió négyszáznegyvenháromezer ötszáz köbméter viz rohanna végig e térségen, épen elégséges arra, hogy egy olyan jégpályát alkosson, mely­nek hossza 11855 méter, szélessége pedig akkora mint a sepsi-szentgyörgyi piaezon álló torony távolsága a kilyéni templomtól és jégvastagsága 15 méter kereken, Szt Celsius, minő jégkéreg ! Megbirná az emberileg el­képzelhető és kivehető legnagyobb építményét! Mi vol­na annak a Ilalifax-szal fölfegyverkezett karcsú bokák, ezoboly prémben folytatódó pliszszés és Rembraudt ka­lapos sylphidjeinek nehéz struez tolla ! Mert már 5 cen­timéter vastagságú jég megbir egy embert, a 10 cen­timéteres egy lovat lovagostól, a 1.3 cmes egy Uchatius- ágyut, a 25 cmes vastag pedig megbir egy hadsereget, mint pl. a Duna jege Mátyás királynak választásakor. Hiú barangolása fagytól lázas korcsolyára éhes képzeletnek. Hogy csatangol a sima végtelenben, mikor a valóságban csak alig bukdácsol az emberfia a nagy hóban. Még valószínűség látszatával kezd büszkélkedni az iskolás gyermek adomája, ki két annyit csúszott hátrafelé, mint a mennyit előrehaladni képes volt. —- Fogta magát: háttal ment az iskolának. Es a viz pará­nyi jegeezei folyton képződnek tovább. ’Az alig látható átlátszó hatoldalu oszlopocskák sorakoznak egymáshoz; olyan szép mértani pontossággal egyesülnek czifra hat- sugaras csillagokká, hogy kész ornamentikái gyűjtemény Imii a földre. De a mikorra csillag képződött, mikorra az apró átlátszó jegeczek mint hópelyhek szállongnak szállongnak ránk, mint szelídített lepkék, az átlátszó szín helyett fehér, hófehér ártatlan jelmezt öltöttek. Mert az egyes parányi jegeczek között levő légrészek a fénysugarakat tökéletesen visszaverik, a nélkül, hogy az egyes szinsugarakat szétbontanák, azért keletkezik a fehér szin benyomása a szemben. A fehér lepel bizonyos kellemes benyomást gya­korol. Az ősz egyhangú, piszkosbarna, ködben elvesző képei után jól esik, lia hideg verőfényben a nagy, tisz­ta simaságon sikamolhat keresztül a tekintet, melynek fizikai végességét a képzelet végtelensége segíti röp- téh n, mígnem a rideg valóságba nem ütközik a költői- ség, mikor előtted a láthatatlanéról a hótól eltakart sánc hí dűl a földvári fuvaros „Gevatter“ egy egész „Trafik-Ladunggal“. A jámbor nagy béketüréssel nyug­szik bele a „hó“-bortos véletlen szeszélyébe, mig az utánna jövő vásáros sikulusok a szomszédot bajából ki­segítve : az idei üstökös-, az északi fény- és a szász „esetéiből kijósolják, hogy hát: „mán komám, méges csak kell valami neturának lenni, met mán assem igaz, hogy maga kárán tanól a magyar, most az eczczer a szomszédnek köszönhessük, hogy nem mii hevered- tünk belé a sánezba“. A vásári gyűlés gyöngén gyarapszik. Bizonyosan készületlenül találta a szánokat a nagy hó. Szekérrel meg nehéz a járás „másfaluból“ — De hát nem azért vásár, hogy oda a falusi ember hóba-fagyba is el ne menne! Begyül addig, mig a kofa-pecsenye neki pirul és azok a szép szinü pálinkák csatarendbe sorakozott palaczkokban pompázhatnak. A hőmérő higanya meg borzong és összezsugoro­dik, lassanként leszáll 14° С.-re a zérus alatt. A szél az alkonyatot megvilágító hófényre borúlátót terjeszt fel­kavart hóporozójával. Az északkeleti hegyszáj fölött nagy szürke felhő válik ki a lég fagyos párázataihól. Nőttőn"nő, mig fel­veszi egy lovas kozák alakját kit rengeteg jeges medve kisér. Brrr! Az ablak üvegtábláin akánth leveleket raj­zol a hidegség jégszálakból. Fütsünk ! kitűnő kályhák kaphatók jutányos áron Bepsi-Szentgyörgyön Deák Andrásnál. Nem különben barna szén a sepsi-szentgyörgyi szénbányából. Notabene: ezért a reclámért nem járt és nem is semmi sáp. Janus. Az egyesülés érdekében. Brassó, 1882. nov. 27. (Folytatás óm vége.) „Brassói magyar társalgó egylet“ néven a „jó izlés, társas egy (ittlét és a közértelmiség előmozdítása“ czéljából csaknem három évtizeddel ezelőtt társult Bras­só város magyar jóravalósága. Gyászos, szomorú idők voltak még akkor és sötét felhők tornyosultak hátim­ba tárunkon, de à magyar társalgó egylet gyorsan ra­gadott meg mégis minden kínálkozó alkalmat, hogy a magyar névnek hirt, dicsőséget szerezzen, s méltó he­lyet, vívjon ki magának ez ellenséges elemek közé ékelt bástyában. Aztán jóval később „brassói magyar polgári kör“ néven, de csakugyan „a polgárok társulásának, szellemi és anyagi érdekeinek előmozdítása és a közértelmiség terjesztése“ czéljából megalakult egy másik társulat is, n miért V azért, mert: „Átok fogta meg a magyart. Hogy az soha Oasze nem tart!“ azért, mert — legyen mondva végetlen fájdalommal = mikor egy test és lélekké kell lennünk, szétzüllünk, mint pásztor nélküli nyáj, hogy a leselkedő ellenség s a szét- vonás daemons fém esen győzedelmeskedjék ügyünkön ; azért, hogy egygyel több legyen a magyar egyesületek száma, mely egymásikból válván ki, tehetetlenségében egyes szánandó lelkek önző érdekeinek, ambi ti ójának s így a magyar elem szétbontásának szolgáljon eszközül, alapul. Vezérszerepre Brassó városában a magyar társal­gó egylet van hivatva, ennek kell magába ölelnie a polgárság zömét s jó példával járni elől, hogy Magyar- ország érdekei folyvást ne csorbittassanak. Ezért üdvözöljük a mozgalmat, mely a brassói magyar polgári körnek a magyar társalgó egylettel való egyesítését tűzte feladatául. Menjünk tovább ! A dal, a magyar dal, mely egy pillanatban lesújt és fölemel, mely könyet fakaszt szemeidből s a leg­szentebb örömmel tölti be lelkedet; a magyar dal, mely zeng hazát és zeng szerelmet, mely rokon érzelmeket kelt: a szivekben s közelebb hozza egymáshoz az egy­mástól idegenkedőkot. — ez a magyar dal itt nálunk meghasonlást szült. . . Engedelrnet kérek . . . nem a dal, hisz az csak egyesíteni tud. hanem — mondjuk ki egyenesen és habozás nélkül — idegenek beavatkozása, hívatlanok szereplési vágya szakitá cl egymástól a dal művelőit, testvéreit; ez okozá, hogy mi Brassóban még a dalban is pártokra szakadtunk s hogy Brassóban „dalárda“ és „dalkör“, két édes testvér, két ugyanazon czélu, csak más nevű egylet akarja hirdetni, hogy ma­gyar volt és magyar lesz. Ne szakgassuk fel a fájó sebeket, keressünk in­kább gyógyító balzsamot, mely hozzon ránk életet. „Wo man singt, da lass dich fröhlich nieder. Böse Menschen haben keine Lieder.“ Ezen állapot tovább Így nem maradhat, változ­tatnunk kell rajta! S mit tegyünk V A mely ország ön­magában meghasonlik. elpusztul Elveszni nem akarha­tunk. A magyarnak örökéletet kell élnie. Segítsünk magunkon : tömörüljünk, egyesüljünk, egyesítsük az erőket, nagy dolgokat csak igy művelhetünk. Melegen üdvözöljük a mozgalmat, mely a brassói magyar dalárdának a magyar dalkörrel való egyesíté­sét tűzte feladatául. Es ezen egyesülésekre tegyen betetéző koronát Brassó város magyar polgárságának minden egyes tag­ja. Erezzük, hogy magyarok vagyunk. Vetkezzük le egyen-egyon és együttesen a kicsinyeskedő személyeske­désnek, az önérdek-hajhászásnak undok öltözetét; has­son át mindnyájunkat édes hazánk nagyságának, hirne- véuek dicső gondolata ; éleszszen, lelkesítsen a nagy czél elérésének munkálásában a testvériség szent érzete ; akkor boldog lesz hazánk, boldogok benne mi ; akkor nem lesz köztünk egy is, ki panaszra nyitná ajkait, nem lesz, ki irigyelni fogja mások szabadságát, egysé­gét, bölcsességét és hatalmát ; mert dicsőség, jólét, egyenlőség és szabadság mind megterem e szóban: testvériség, mely minden egészséges társadalomnak kell hogy talpköve legyen ! A brassói magyarok ünnepre készülnek ! Hozza Isten mielőbb a testvér-egyletek barátságos és áldást hintő nagy ünnepét ! Porszem. A nagy szebeni tisztviselők kérvénye az országgyűléshez. (Vége.) Ebbéli előadásunk valódiságának beigazolhatása végett, tiszteletteljesen becsatoljuk a helybeli városi vásárbirói hivatal által hiteles alakban leállított piaczi áljegyzéket, melynek tanúságé szerint a különnemű élel­mi szerek, valamint a tűzifának ára is oly magasra rú­gott, hogy csekély fizetésünkből csakugyan képtelenek vagyunk magunkat és családunkat tisztességes módon eltarthatni. Már pedig pályánk bizonyára teljesen veszi igénybe a tisztviselőnek egész anyagi és szellemi ere­jét; hivatásunk megkívánja, hogy üdült lélekkel és sor­sunkkal megelégedve teljesítsük egész odaadással mun­kánkat ; szükségessé teszi függetlenségünk megőrző sót minden irányban; hogy példát nyújtó lelkesedés­sel végezzük kötelességünket a király, hazánk és nem­zetünk hű szolgálatában. Midőn ezúttal bölcs törvényhozásunkhoz fordulunk sorsunk javításáért, nem kívánunk alaptalan feljajdulás által szánó részvétet gerjeszteni magunk iránt, hanem csakis a nyomasztó életviszonyokkal szemben, helyze­tünk tarthatatlanságát kimutatva, méltányosan kiérde­melt, de a fennebbiek szerint el sem halasztható segít­ségért folyamodni. Állapotunkat nagy mértékben teszik kedvezőtlenné a helybeli lakviszonyok. Ugyanis a csekély lakpénzzel teljes lehetetlenség, hogy egy itteni állami tisztviselő a saját és családja akár csak középszerű igényeinek is megfelelő szállást fogadhasson. Itt Nagy-Szóbeliben 360 törzs- és főtiszt, 50 katonai özvegy, 744 polgári és ka­tonai nyug- és kegydijas, nagy mérvben drágítja a szál­lásokat. Van azután 564 nagyobbrészt családos állami tisztviselő; hozzájárul ehhez a megyei tisztviselők, úgy szintén s sok magán tan- és pénzintézet, városi ható­ság sat. tisztviselőinek nagy száma. Hogy különben mennyire mostohán állunk lakbér illetményeink tekintetében, eléggé bizonyítja azon tény, hogy múlt évben a katonai törzs-, fő- és altisztek lak pénzei tetemesen felemeltettek. Л katonai ezen szemé­lyek lakbér illetményei s a mi ebbeli járandóságaink közt lévő kirívó különbséget kimutatjuk a 2-ik mellék­lettel, melynek tanúsága szerint, hogy csak egyet is említsünk, egy káplár többet kap lakpénz fejében, mint egy XI. dijosztálybeli állami tisztviselő ; egy XI. dij- osztálybeli hadnagy például 212 irtot kap, mig ;i VII. dijosztálybeli, tehát alezredesi ranggal hivő állami tiszt­viselőnek lakpénze csak 200 Irt. Nem-e jellemzi ez ki­rívó módon sanyarú helyzetünket? A helybeli lakások drága voltát beigazoljuk a vá­rosi hatóság által kiállított 3-ik hivatalos kimutatással, melynek tanúsága szerint egy négy szobás lakás 450 irt., egy három szobából álló 350 ír'., egy két szobá­ból álló 230 frt. és egy egy szobás lakás 120 frtba kerül. Természetes tehát, hogy ezen körülmények beha­tása folytán, valamint az itt állomásozó sok katonaság miatt az élelmi czikkek is az utóbbi években 40—50 százalékkal drágultak. A tisztviselő ekként, a ki csekély fizetéséből alig bir megélni és családját fentartani, ezen fizetésének te­temes részével még lakpénzét is kénytelen pótolni. A valósághoz híven előadott ezen indokok alapján azon legalázatosabb kéréssel bátorkodunk a mélyen tisz­telt képviselőházhoz fordulni, miszerint tekintetbe véve a kimutatott, de különben a köztudomású s a napi saj­tó által is behatóan megbeszélt viszonyokat, helyzetünk megjavítása érdekében, fizetéseinket, valamint lakpén­zeinket is, a körülményeknek megfelelőleg emelni; ez által az állami tisztviselőkar hanyatlását s általános el­szegényedését meggátolni s ezzel együtt állami és tár­sadalmi életünk legnagyobb bajainak egyikét orvosolni kegyeskedjék. Hiszen az ez által szükségessé válaudott több kiadás úgy anyagi, valamint szellemi tekintetben productiv czélra fordittatik : mert az állami tisztviselők sorsának javításával, munkakedvők és lelkesedésük eme­lése fontos tényezője államunk és társadalmunk felvirág­zásának is. Hódoló tisztelettel maradunk A nagyszebeni összes állami tisztviselőknek Nagy- Szebenben 1882. évi november hó 19-én tartott köz­gyűléséből. Dr. Fölkel István s. k., Szentivány József s. k., kir. jogakadémiai tanár, kir. törvényszéki aljegyző, közgyűlési elnök. közgyűlési jegyző, j Magyar színészet. Brassó, 1882. deezember 4. Hétfőn, múlt hó 27-én „Lumpáczius vagabundus“ tüneményes bohózat került szilire, melyben főkép a „bárom jő madár“ : Püspöki (Lábszij,) Szilágyi (Czórua) és Csikasz (Enyv) mulattatták a közönséget. A keddre hirdetett előadás elmaradt. Szerdán nov. 29-én a régen megígért vig opera, „A dragonyosok“ adatott. Közönség, holott mindenki az ellenkezőt hitte, feltűnően kevés volt, a mit csak a rop­pant csúnya időnek lehet tulajdonítani. Különben saj­nálhatják a távol-levők, mert egy valóban remek elő­adás élvezetétől foszták meg magukat. Bényeiné (Fri- quet Rose) gyönyörűen énekelt és nagy művésziességgel játszott. Német (Sylain) játéka is kifogástalan volt, éne­kéért pedig meg is tapsolták párszor. Igen jól alakított Lendvai (Thibaut,) ki utóbbi időben a közönség tetszé­sét egészen megnyerte. Püspöki (Belemy) és Szabó B. (Georgette) derekasan megfeleltek feladatuknak. Pénteken, e hó 1-én ismét egy közkedvességii vig operette, „A háromcsőrü kacsa“ czimü került szín­re. Kevés, de válogatott közönség volt együtt, mely a legjobbizüen mulatott és hűségesen élvezett. Bényeiné (Margit) volt a szellemi élvezetek osztogatója, kinek remek játékával és elragadó énekével alig telt be a közönség szive, lelke. Viharos taps és sűrű éljenzések kisérték minden mozdulatát, minden egyes dalát ; és midőn >a tyuk kodácsolását és kárálását utánzó áriájá­nak végeszakadt, még soha nem tapasztalt zajos tet­szésnyilatkozat, szűnni nem akaró tapsvihar tört ki, — minővel csak igazi művészt tisztelhet meg a műértő közönség. Derekasan viselték magukat a. spanyol ifjak is, mint Németh (Spanello), Egri (Pasmotto) és Völgyi (Chutentos), kik igen csinosan játszottak, a mi igen is illett csinos ruházataikhoz. Homokainé (Sopronia), a ti­zenhárom szüz-koszorus dicsőséget aratott agg leány szerepében remekelt, Szilágyi (Van Bautrouch) és Püs­pöki (Van Osteba!) pedig a könnyekig nevettették meg a közönséget, mely ezúttal — ismétlem — kitünően mulatott. Szombaton a kath. jótékony egylet zeneestélye miatt kevés közönséget lehetett várni. Valóban, a kik eme zeneestélyen voltak s látták a „Nro 1.“ tultelt termeit, azonnal kifejezték a fölött való sajnálatukat, hogy egy ilyen napon színi előadás tartatik, mert szen­tül hitték, hogy a színház üres lesz. De hát Brassó nagy város s Blanquette világhírű operettje „A korne- viliéi harangok“ sokkal vonzóbb hatással bírt e város műértő minden nemzetiségű polgáraira, és Bányei tár­sulata sokkal szebb nevet vívott ki magának, semhogy eme jóslat b ítélj esed ■ ,t volna. Ellenkezőleg, a színház is zsúfolásig telt. H így a kitünően sikerült operette éltető lelke В ínyei né (SzerpoíeLte) volt, alig szükség mondanom. Kitűntek még: Tóth B. (Zsemlén), Szdágyi (llánri) és Nőm :th (Greuiső), valamint Püspöki is (Gás­pár), kiről mindig csak jót jegyezhetni fel. Tegnap, folyó hó 3-án színre került „ Az aggteleki barlang“ látványos népszínmű 4 felvonásban, irta Szig­ligeti E. A d irabb in elől’miliő pár di’.t Bényeiné (Ri­zsi) nagy tetszések között énekelte. SItaly (Vámod!) olyan tehetség, minőt ritkán taláhiak a vidéki szinpn-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents