Nemere, 1882 (12. évfolyam, 1-104. szám)
1882-02-02 / 10. szám
— 38 — telességünk fajunk létérdekeinek megvédése, biztosítása. Л kisdedóvóda közös ügyünk. Ez az a hazafias küzdtér, a melyen gazdag és szegény, az ur és szolga összetalálkoznak, mint egy nagy családnak, a magyar nemzetnek édes gyermekei. A kisdedóvást napjainkban a legjobb módú szülék gyermekei sem nélkülözhetik. Az óvódát kijárt gyermek szellemi és testi ügyessége az óvódát soha sem látott gyermekkel szemben kiszámit hatlan. A népiskolák csak akkor teljesithetik az elibök kitüzötr feladatot, ha az óvódák segítségére sietnek. A népiskolák; elleni panaszok nagy részben az óvódák hiányának róható fel. Ha kisded óvódák lesznek, általuk a népiskolák is jobbak leendenek s a polgári, reál- és középiskolák panaszai a népiskolák ellen önként meg fognak szűnni. A ki jó alapot vet, nem fog szüntelen remegni, hogy tömérdek pénzébe került háza minden pillanatban összedülhet. Így van ez a szellemi és erkölcsi világban is. A jó nevelés a bölcsőnél kezdődik s a koporsónál végződik a gazdagokra nézve is. Mit mondjak brassói szegény sorsú magyar testvéreinkről? Láthatja mindenki a szivszoritó nyomort, melylyel ezek a mindennapi kenyérért küzdenek. Apa, anya korán reggel munkára men пек, a védtelen ártatlan kisdedek odahaza magukra hagyatnak isten számában. Nem látjuk e mindennap, hogy a szegény iskolás gyermek az isko Iából kijőve, a piaczokon keresi szegény szüleit egy falat kenyérért s ha nem találja ott őket, zo kogva, éhesen megy vissza az iskolába. Siratja önmagát s honn levő hasonsorsu kisded testvéreit. . . . Brassóban ez mindennapi jelenet. Ki számlálja meg az ilyen elhagyott, nyomor gyermekei nek keserű könyüit ? Ki tudná megmondani, hogy mennyi kitűnő tehetség vesz el el e nyomor hajlékaiban — nemzetünk pótolhatlan kárára, pusztulására? Szükséges e magyar kisdedóvódákat állítani Brassóban? A fennebbiekben megtalálja e sorok olvasója a feleletet. Az eszme megvalósítása a brassói magyar társadalom feladata. Magát Brassómegye főispánját, méltó.ságos Szentiványi Gyula urat tartjuk első sorban arra hivatottnak, hogy ezen eszme megva- lósitása érdekében mielőbb hívjon össze egy szélesebb körű értekezletet. — Álljon az ügy élére s meg vagyunk győződve, hogy nem lesz Brassóban egyetlen magyar hazafi, a ki követni nem fogja, mert minden magyar hazafinak szivébe van vésve a költő ez intő szózata: „A haza minden előtt!“ Koós Ferenc/, királyi tanfelügyelő. A hétfalusiak ügye a brassói „Gazeta“ itélőszéke előtt, Jléflalu, 1882. január 26. A Gazeta f. évi január 4-iki (ó naptár szerint deczember 23 iki) számában magyar lapok közlése után leirja a hét falusiak budapesti fogadtatását. Azonban a dolog egyszerű constatálásával meg nem elégedve, jónak látta közleményéhez commentárt is ragasztani, a melynek rövid kivonata igy hangzik : „Látjuk tehát, hogy itt a csángó-magyarok és a szászok közt tusa kezdődik, a mely minden emberi számítás szerint az előbbiek előnyére fog eldőlni. De hát mi fog akkor történni a hétfalusi románokkal, fognak-e ők is részesülni csángó társaikkal a kivívott előnyökben és hogyan ? Tudva van, hogy Hétfalu lakói felerészben románok, s hogy ezeknek van annyi joguk, ha nem több, a per alatt levő erdőkhöz, mint a csángóknak. Tud va van továbbá az is, hogy a románok a perköltségek nagyobb részét, a mely közel 100 ezer fo rintot tesz ki, szinténregyíormán hordozták ; azonban a csángók budapesti értekezletében még említés sem tétetett a románokról, sőt egy magyar lap jövevényeknek nevezi a románokat, holott épen a csángók jöttek a románok nyakára s^b stb.u Ekép duzzog a kedves Gazeta, dáru va egyik helyen éretlen, gyermekes gondolkozását, másik helyen raffineriáját. Hogy az olvasó annál inkább tisztában legyen a Gazetával, ismételjük még egyszer, a mit úgy is tud mindenki, t. i. Hétfalu magyar és román lakossága folytatja a pert Brassó városa ellen, tehát Brassó városának nem csak szász, hanem magyar, román, zsidó stb. lakossága ellen is. így tudva azt a dolgot, könnyen érthető a brassói Gazeta elkeseredése. Ha megnyeri valahogy Hétfalu a pert, akkor nemcsak a szászok, hanem a Gazetáék is vesztenek, tehát czélja ezt a lehetőséget mindenképen megakadályozni. Erre pedig legjobb útnak tartja Hétfalu magyar és román lakósságát. egymás iránt bizalmatlanná tenni, közöttük harczot kelteni, hogy mig ezek veszekednek, ő a harmadik, elcsíphesse a prédát. Hohó! Gazeta uram, nem oda Buda! Ön mint alperes ne osztogasson tanácsot a felperesnek, ne fogí-datlan prókátoroskodjék, hisz úgy is tudja mindenki, hogy inkább hajlik maga felé, Brassó városa felé a keze, mint felénk. Vagy praenurneransokat akar szerezni Hótfaluban lapjának? Ily hiú remény ne kecsegtesse ^kedvességedet. Ne igyekezzék vihart támasztani ott, hol a szellő sem jár. Hétfalu magyar és román lakói szeretetben és békességben éltek eddig is és fognak élni ezután is. Ne igyekezzék Eris almáját közikbe dobni. Higyje el, hogy a nép, a mely együtt tűr, együtt szenved, együtt osztozik a jóban és roszban, nem szokta soha feszegetni a nemzetiségi kérdéseket. A magyar, szász és román nép, a mely egymást szomszédnak nevezi, nem ismeri az önök jajgatásaikat, az egyik nem igyekezik a más fölé kereked ni, a másik nem sóhajtozik Berlin után és a harmadik nem álmodik Dákó-Romániáról. Önök Írástudók csinálják a nemzetiségi actiót, izgatják a szegény munkás népet. Hagyjanak békét ennek a szegény népnek, hadd mivetje földjét, teljesítse kötelességét azon haza iránt, a melynek levegőjét szívja, a melynek földje neki és családjának kenyeret ad. Nemzetiségi harczok helyett működjenek a cultura, az ipar, a kereskedelem fejlesztésén, ekkor megtették a nép iránt, a melynek sorsáért jajgatnak, kötelességeiket. De a cardo rei re térve, mikor a múlt évben a brassói szászok a per alatt levő erdő ügyében Budapesten jártak, nem jutott eszébe a Gazetának figyelmeztetni a hétfalusi románokat ez*-n dolog felől. Természetesen, mert a Gazetáék ügyében voltak fenn. Az ők malmukra igyekezett hajtani a vizet. Egyébiránt megsúgjuk a Gazetának, hogy azok a fránya magyar bírók még sem voltak oly önzők, hogy a deputatióból kitudják a románokon. Meg volt ebbe választva a hosszúi, lelkész Popia ur. Azonban hivatkozva arra, hogy több Ízben voltak már románok Budapesten ezen erdőügyben, czél- szerünek látván, ha most csak magyarok mennének és pedig oláhos nemzeti öltözetükben. Tiszta szívből megköszöni a benne helyezett bizalmat, de indítványozza az erdőügyi bizottság előtt a falusi bírák felküldését, minthogy ezek egyformán kép viselnek fenn magyart és románt. Indítványa elfogadtatott mindkét részről. így kerültek a hétfalusi bírák Pestre. E szerint fenn nem a magyarok, hanem Hétfalu ügyét védték. Hogy a perre Hétfalu közel százezer frtot. köl tött, hamis állítás. Nem költöttek biz arra egy negyed százezer forintot sem. Hanem költöttek a brassóiak, a kiknek a szegény vidéki nép megadóztatása után bőven van pénzük. Kérjük a Gazetát, hogy ne elegyedjék a hétfalusiak dolgába, - mint hogy itt jajgatásaira úgy sem ád senki semmit. Igazítsa az oláhországi dolgokat, hagyjon békét Magyarországnak. Ha nem tetszik itt a koszt, ránduljon ki Bukarestbe próká torobkodni. Kossuth Huszár. A szászok és az ág. hitv. lelkészek. 1Шfalu, 1882. január 27. Nem is tudom vala, ha a „Nemere“ idei 7-ik számának 27 ik lapján „Barát“ czikkiró ur nem mondja : „Erre azt jegyezzük meg, hogy az utóbbi egyházvidéki gyűlésen a consistorium megválasztásakor — a magyarok és szászok közt teljesen helyre állott az egyetértés.“ — Hogy képes a „Kronstädter Zeitung“ ilyen anathemát kikiirtölni? — hogyan, miként egyezhetik meg ezen állítás az igazsággal, a tényekkel ? Vájjon teljes egyetértést szül-e amaz érdek - fumigálás és jogfityrnálás, midőn azon gyűlésen, mint tudom, a 18 ezer ág. ev. magyar lélekszámol — 6 illetékes ülnök helyett — egyetlen egy tag képviseli ? Avagy azt hiszi a nevezett lap, hogy mivel a 9 lelkész közül csak egy nem vesz részt a bras sói egyházi gyűlésekben: már ez által teljesen helyre van állítva az egyetértés s az érdekközösségnek teljesen elég van téve ? Nagyon csalódik! mert én úgy tudom, hogy azon magyar lelkészek — jobb része — csak azért mentek el ama gyűlésekbe, mert az ez idő szerint elvitázhatlan kötelességük; de meg azért is, hogy ottan az illetékes helyen egyenes s őket s egy házközségeiket méltán megillető jogaiknak tettlegesen érvényt szerezzenek. Az egyházi elszakadás ügy folyama alatt az mondatott: ti magyarok! „kérjetek és megadatik, zörgessetek és megnyittatik.“ Azonban mégis, midőn fő és alesperes vá lasztás történt, a czirkumspektus atyafiak mind ez állomásra csakis szász ajkú egyént választottak, noha e tekintetben s első választáskor a magyar alesperes 19 vótumot nyert; de mit ér, ha a kitűzött második választáskor jóakaratig jogainkat respektáló hitfeleink minden előbb elágazott szavazatokat egyesítvén, nem lett a magyaroknak még alesperesük sem. így s még olyanabb modorban ment végbe a már érintett consistoriumi ülnökök megválasztá sa is: 15 tag közül nyert a magyarság 1 et, mondd egyet. Ez aztán nemde a „teljesen helyreállott egyet értés ?“ Pedig ama derék, érdekközösséget, jogméltá nyosságot fitymáló többségnek komolyan meg kellett volna gondolnia, hogy ime : „az egyházi elszakadás ügye s a magyar esperesség szervezésének mozgalma még csak 1877. év október 19-én zajlott le s aludt el; azután, hogy ez ügyekben a halálos 3 döfést részükre megadtuk éles, hegyes, nyomatékos tollal.“ — „Ezeknek a magyaroknak mégis kellett volna valamicske jogokat adni a vá- ! lasztásokkor; mert hátha nem lesznek megeléged- j ve, hátha az egyházi szakadás ügy újból, meg uj- j ból meg fog indulni?“ — „Mert az is igaz, hogy j a magyar esperesség a nagymékóságu miniszter urn.il 1874 szeptember 20 tói 1876. márczius 1 ig' nagyon jól áll, úgy hogy ha ezek a magyarok mai napság amaz igaz^áyo.s, jogos magyar esperesség megalkotása ügyében csak egy rövid megsürgető kérvényt terjeszszenek fel Budapestre : félni lehet attól, hogy Szász Károly miniszteri ta nácsos ur most másodszor már mint kiküldött biztos, nem itt ott kérdezősködni fog lejönni, hanem egyenesen végre is hajtja az ág. ev. magyar egyházmegye és esperesség megalkotását.“ — „Mert hiszen ezt nekünk igaz, hogy a nagymóltóságu vallás- és közoktatási miniszter ur 1873. november hó 2-án formaliter meg is rendelte.“ „Azonban nekünk is volt előrelátásunk; mi a nagyméltóságu miniszter urat idönkint jelentésekkel s tényekkel megnyugtattuk, hogy ime az egyházi elszakadást nem is akarják a hitközségek valamennyien.“ — „Aztán meg ez a magyar pap a választó törvényszék tagja, 5 pedig köz ülök régen jár pontosan a papi és egyházmegyei gyűlésekre ; ezenkívül még három pap, ki előbb, ki később, de tényleg részt vettek a mi gyűléseinkben.“ „Kell is ezeknek es- peresség ! hisz ezek úgyis szegények s azt fentar- tani úgy sem tudnák; de meg szellemi tekintetben is kívánni valók vannak ; kik azok a magyar papok? hiszen nem oly rég szabadultak csak fel, azelőtt pedig mi előttünk csak káplánoknak tekintettek.“ — „Aztán meg olyan népnek, mint a tiz magyar falusiak, nem való még egyházi önállóságönkormányzat ; hiszen arra ők még nincsenek ki, fejlődve s megérve.“ Igen, nyájas olvasó ! az előbb jelképezett sejtelmek, aggodalmak méltán megjelenhettek a szász testvérek lélektükrén ; hogy pedig az utóbbi eljárásaik, jogsértéseik, fitymálásaik tény : az már az ő természetükben rejlik ; a ki pedig kétlené ezt, — ne feledje el ezen igazságot : „verba volant, scripta manent.“ A lezajlott egyházi elszakadás-ügyben minden áron meg akarták az egyházkerület kebelében tartani a 10 magyar egyházközség hitfeleit, legalább minden törekvésük oda irányult, hogy el ne szakadhassanak. S ha ez volt czéljuk, akkor a legelső alkalommal tért és módot kellett volna nyújtandók — épen a szakadás utáni első választások alkalmával; s bizonyára ha ezt teszik 1877. október 19-ike óta, négy év eltelése után : a magyar egyházközségek egyenes jogaiból többet kellett volna megadni, mint az egyes egyházi testületekhez érkező magyar átiratok küldését, egy magyar konsistoriumi ülnök beválasztását és az egyházi alkotmánynak magyar nyelvre történt lefordítását. Mert hiszen ezek még a „teljesen helyreállott egyetértést“ nem eredményezhetik. — Ha a közeledés minden kétséget kizáró tényekben nyilvánul az elmúlt 4 év leforgása alatt, akkor az elszakadási ügy — meglehet — pár évtizedig is elalszik; azonban előbb- utóbb mégis csak az lesz abból, hogy a 18 ezer ág. ev. léiekszám, a 10 magyar hitközség (esetleg 12 egyház) megalkotja az ág. ev. magyar egyházmegyét és esperességet. Mert a ieltartóztatlanul haladó kor szellemének, az önállóság és önkormányzat magasztos elveinek, kivívásának, a jog és igazság valósításának, érvényesítésének erő és hatalom nem vethetnek gátat. Liberias, Az „Erdővidéki Népbank“. Az „Erdővidéki Népbank“ január 22 én közgyűlést tartott, melyen Biró Albert, aligazgazgató a derék Népbank szervezetére és valóban utánzásra méltó működésére élénk világot vető jelentést olvasott fel. — A jelentést adjuk az alábbiakban: Tisztelt közgyűlés ! Mint szövetkezetünknek egyik igénytelen munkása, van szerencsém az „Erdővidéki Népbank“ hetedik közgyűlésében önöket, összegyűlt tagok, szivem mélyéből üdvözölni. Érzem, hogy nem vagyok elég erős egy ilyen emberbaráti intézet üdvös hatékonyságát minden részletében kellőkép megvilágítani, mégis kötelességemnek ismerem hivatalos működésűnk első cziklusának utolsó alkonyán, önök előtt t. közgyűlés hiven beszámolni. Mi uraim! mint talán egykor hatalmas, de később szétzüllött nagy nemzeti családnak Europa közepébe beékelt tagjai, maholnap lételünk ezer éves ünnepélyét tartjuk; s bár sajnos, de igaz, hogy egy ezred múlva is rokontalan nép maradtunk Európa kebelén. A mindennapi élet ezerféle fáradalm li közt ellankadt tagjainkat, nincsen rokon kéz, mely szerető szívvel ápolgatna, s ha a társulás és önsegély nemes versenyében a nyugati nemzetektől hátramaradunk: a jövendő századok sírunkat ássák meg, elmegy nevünkkel az „idők hajója“ s talán nem marad semmi emlékjel: Mi . . . arról beszélne, Hogy itt hajdan magyar éle.“
