Nemere, 1882 (12. évfolyam, 1-104. szám)
1882-01-29 / 9. szám
9. szám, Sepsi-Szengyörgy, 1882. Vasárnap, január 29. XII. évfolyam! Szerkesztőségi iroda Sepsi-Szentgyörgyön Csiki-utcza, Matheovics-féle ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők1 Kiadó hivatal : J3eR,NSTEIN jAÁRK könyvnyomdája Hová a hirdetések es előfizetési penzek bérmentesen intézend&'k. À. hirdetmények és nyiltte- rek dija előre fizetendő. Politikai, társadalmi, szépirodalmi és közgnzdászati lap. ft> ««a Megjelenik ezen lap hetenként kétszer csütörtökön és vasárnap ELŐFIZETÉSI FELTÉTEL Helyben hájhoz hordva vág y vidékre postán küldve Hirdetmények dija : Egész évre . .. 6 frt — kr. Fél évre ... 3 frt — kr. Negyedévre . . 1 frt 50 kr 3 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyeg dij külön 30 kr. Nyllttör sora 15 kr. Előfizetési felhívás „N E M E R E“ tizenkettedik évfolyamának első negyedére. ülőfizeté§i feltételek : Egész évre.......................6 frt — kr H áromnegyed évre . , . 4 frt 50 kr. Fél évre............................3 frt — kr. N egyed évre........................I frt 50 kr. Egy hóra.............................— frt 50 kr. Külföldre egész évre . . . 8 frt — kr. Előfizetőinket szívesen kérjük előfizetésüket megújítani, valamint az előfizetési pénz beküldését illető intézkedéseiket idejekorán megtenni, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne történjék, miután fölösleges példányokat nem nyomattathatunk. Az előfizetés legczélszeriibben postautalvány mellett eszközölhető. Az előfizetési pénzek a „Nemere“ kiadó-hivatalának Ji ernst ein Márk könyvnyomdájába Sepsi-Szentgyörgyre küldendők. A „NEMERE“ kiadó-hivatala. A költségvetési vita után. Budapest, 1882. január 26. n— Az országgyűlés végre, két heti tárgyalás után a budgetvitát befejezte. S mi volt e hosz- szu tárgyalás eredménye ? Jött-e fölszinre valami gyümölcsöző eszme azok részéről, kik a kormány politikáját gyümölcstelennek kiáltották, vagy pedig összezsugorodott e, megtört e a kormánypárt és kormány azon mértéktelen támadások alatt, melyeket ellenfelei reájuk zúdítottak ? Mert az ellenzéknek a kormány megbuktatása volt a czélja. S meg is kisértette ezt a legkülönfélébb módokon. Megtámadta a kormányt és pártját majd külön, majd mikor ez nem haszuált, együttvéve. Majd a kormány tagjait válogatta ki s iparkodott kivált a pénzügyminisztert gróf Sza- páryt és Tisza miniszterelnököt egymással ellentétbe hozni. Hisz az kitűnő dolog lenne, ha a kabinet egyik előkelő tagja adná magát eszközül az ebeiizék kezébe Tisza állásának megdöntésére. I)e hát mind nem használt semmit. Kormány és pártja egymástól el nem szakithat.óknak bizonyultak, valamint a Szapáry hiúságára való spekulálás is dugába dőlt. Szapáry maga jelenté ki, hogy a miniszterelnökkel a kormány minden tényében szolidárisnak tekinti magát. (A mi különben csak természetes, s nem is igen lehet máskép még egy gyönge miniszterelnök alatt sem, annál kevésbé lisza Kálmán minisztériumában) S minek lehet tulajdonit ni az ellenzéknek ezt a folytonos s már a komikumba vágó sikertelenségét, melylyel minden, Tisza megbuktatására indított akcziója felsülésen végződik ? Egyszerűen annak, hogy mig folyton a kormánypolitika károsságát és gyümölcstelenségét hangsúlyozza, addig maga egyetlen egy oly eszmét nem képes produkálni, melynek megvalósitása hasznot ígérő s a kormány politikájánál az ország javára több kilátást nyújtó lenne. Ily körülmények közt egyáltalán nem lehet csudálni, hogy az ellenzék a kormány ellen intézett legvehemensebb támadásival sem tudott senkit sem meggyőzni a maga igazságáról, s igy aztán nem csuda, hogy a budget általános tárgyalásának befejezése után a szavazás az ellenzék ecclatáns vereségével végződött, lévén a kormány többsége az összes pártok felett hetvenhat (köztük horvát szavazat csak tizenkettő), olyan többség tehát, mely valóban imponáló módon tünteti ki az ellenzék kilátásainak reménytelenségét. Csakhogy vége van már Azonban ne mondjunk előbb hoppot, mig át nem ugortuk az árkot. Hátra van még a részletes vita s az ellenzék eddigi gyakorlata szerint — ha csak legújabb nagy veresége el nem vette kedvét — kilátásunk lehet, rá, hogy miudeii egye3 miniszteri tárczánál egyegy megujitott általános vita fog rögtönöztetni. A mint már mondtuk, mi csak a személyeskedő meddő vitát kárhoztatjuk ; azon vitát, mely a tárgy keretében mozog s e keretben valami hasznos indítványt vagy gyümölcsöző eszmét hoz napfényre, egyenesen hasznosnak s kívánatosnak tartjuk, — Ámde a mi oppozicziónktól ily vitát az eddig tapasztaltak után alig várhatunk s igy óhajtanunk kell a részletes vita minél rövidebbre menését, mert annak kinyujtása csak épen oly haszontalan időpazarlás lenne, mint volt a két hétig tartó általános vita legnagyobb része. Kívánnunk kell ezt, mert az országgyűlésnek nem meddő szócsatározá*, hanem hasznos munkák végzése a czélja s tudjuk, hogy számos ily hasznos munka vár sorára az országgyü!és zöld asztalán. A kormány már előkészítette a megyék háztartásáról szóló törvényjavaslatot s ép a napokban terjesztette az országgyűlés elé az állami és megyei tisztviselők qualiíikácziójáról szóló törvényjavaslatot. Ezzel a két törvényjavaslattal egy nagy darab közigazgatási reform lép életbe. A megyék dotacziója fölemeltetik, hogy közigazgatási és kulturális feladataiknak jobban megfelelhessenek, a tisztviselők helyzete javittatik s a qualitikáczió be- hozatála által tekintélyük emeltetik ; oly két irányú reform ez, mely mig egy részről a meglévő alapon természetszerűleg fejleszt, addig a megyét mind a saját, mind állami feladatainak teljesítésére modern értelemben folyton képesebbé teszi. Ott van továbbá a középiskolai törvényjavaslat, melyet minél előbb be kell fejeznünk, hogy középoktatásunkat visszavoühatlanul kötelezőn az egész országban magyarrá tegyük s a szászok keserves támadásaira megfeleljünk ; s ott van az uzsoratörvényjavaslat, melynek minél előbbi törvényerőre emelése az uzsora által pusztított népre oly szükséges, mint a falat kenyér. Mikor az országgyűlésre ily feladatok várnak, valóságos bűn az időnek meddő vitákra való elfe- csérlése. Azért reméljük, hogy az ellenzék ezt belátja s abbahagyja kormánybuktató dikczióit. melyek azonkívül, hogy a kormánynak nem ártanak, a hasznos munkák elodázásával csak az ellenzék reputáczióját s az ország érdekeit károsítják. A delegácziók összehívása. A hivatalos lap a következő legfelsőbb kéziratot közli: Kedves Tisza! A közös ügyek tárgyalása czéljából a magyar országgyűlés által az 1867 évi XII. t czikk értelmében kiküldött s a birodalmi tanács által az 1867. évi deczember hó 21-én kelt törvény alapján megválasztott bizottságot, a részükre törvényileg fentartott teendők teljesítése végett, folyó évi január hava 28-ik napjára Bécs- be rendkivüli ülésszakra egybehívtam. Midőn ehhez képest közösügyi minisztériumaimat egyúttal alkotmányszerü előterjesztéseik megtételére utasitom, megbízom Ont, hogy a közösügyek tárgyalására kiküldött bizottság tagjainak ez iránt a szükséges intézkedéseket tegye meg. Kelt Bécsben, 1882. évi január hó 21-én. Ferencz József, s. k. Tisza Kálmán, s. k. A képviselőim jan. 25 iki ülésével a költség- vetési általános vita véget ért. Utolsó szónok Eötvös Károly volt, megjegyzéseket téve a mérsékelt ellenzék és a függetlenségi párt állítólagos közeledésére. Ezután a vagyonosodásról szólva, czáfolja a pénzügyminiszter állításait, kiemelve, hogy mikor a hivatalos lap adatai, szerint az országban 50 milió értékű ingatlan adadik el, akkor altalános vagyonosodásról beszélni nem lehet, Szól még a közös vámterületről, és élesen kikel a miniszterelnök ellen, mire Tisza Kálmán erélyesen utasította vissza Eötvös gyanúsításait. Végül a szavazás következvén : 446 igazolt képviselő közül, elnök nem szavazván, „igen“ nel szavazott 234, „nem“ mel szavazott iói, távol volt 50. E szerint a költségvetés 73 szótöbbséggel fogadtatott «1 a részletes tárgyalás alapjául. A szavazás inczidensei közül, felemlitendők hogy Domahidy Istvánt és gr. Zichy Jenőt, kik „igen“-nel szavaztak, a többség megéljenezte. Szavazás után még a véderőbizottság két jelentésére került a sor. Csanády Sándor és tigron Gábor beszéltek az ujonczok megajánlása ellen. A többség azonban mindkét törvényjavaslatot elfogadta. A dalmát lázadás. A délszláv lázadás színhelyéről érkező hírek a felkelés növekvő kiterjedéséről tanúskodnak. Ledeniczében a krivoscziaiak nagy népügylést tartottak, melyen 800 lázadó vett vészt. A gyűlésen hevesen támadták meg az osztrák hatóságokat s a legerősebb kifejezésekben szóltak Ausztria ellen és Montenegró mellett. A harcz módja iránt éles vita támadt, az egyik^vezér, Lamarcsics a háborút az Ősök módjára véresen, tűzzel vassal pusztítva akarja viselni, mig a másik, Lipovacs Tomo nem akarja diadaljelvényül az ellenség levágott orrait, hanem csak a becsületes harczban kivívott szabadságot óhajtja. Ezen a népgyülés összeveszett, s a túlnyomó többség a vérengző Lamacsics pártjára állott, mig Lipovacs Tomo cziviliza.lt nézeteit mindössze csak 50 férfi helyeselte. Bukurestből írják, hogy tömegesen érkeznek oda orosz tisztek, s hogy Rusztcsukban a pánszláv komité rendkivüli nagy gyűlést tartott, melyen Dondukov-Korzakoff herczeg egy levele olvastatott fel, melyben tudtára adja a „nagy Szlávia“ híveinek, hogy a cselekvés ideje megérkezett. „Ausztria- Magyarország kifente szuronyait, megtöltötte fegyvereit és ágyúit, hogy a szegény testvéreket ott Boszniában, Herczegovinában és Dalmácziában halomra gyilkoljad* Montenegró magatartása a krivoscziai lázadással szemben elég tisztességes. Bécsből jó hir érkezik. Déldalmácziából jelentik ugyanis, hogy a lázadóknak kezd elfogyni a puskaporuk, s nincs is egy hamar kilátásuk, lőszert kapni, mert a tengerpart őrizete felette szigorú és a montenegrói lőporraktárakat szintén a legnagyobb éberséggel őrzik. Közmunkával fentartott utak. Sepsi-Szenígyorgy, 1882. jan. 27. Nem szándékozom általában az utak fontosságáról, mint a közlekedés s igy a mivelődés és va- gyonosodás egyik legfőbb tényezőjéről írni, nem szándékom kiterjeszkedni a nagy vasutvállalatok- ra vagy a nem kevésbé fontos, de fájdalom^ nálunk elhanyagolt vizi utak méltatására ; más hely és szakavatottabb toll kellene azok tárgyalására. Megelégszem én mindennapi munkás létemre hozzászólhatni a mindennapi munkát igénylő és csaknem mindennap roszul teljesített megyei utak kezeléséhez és fentartásához. E látszólag kisebb fontossággal biró megyei utak úgy viszonylanak az előbb említett hatalmas közlekedési eszközökhöz, mint a fának gyökere annak koronájához, igénytelen, sárhoz tapadó, de az utóbb említettnek élet feltételét nyújtó munkát képeznek, és a mig egyfelől a vasutak létfeltétele van ez igénytelen utakhoz kötve, addig másfelől a közlekedés tekintetében a mindennapi élet közszükségletét vannak hivatva kielégíteni. Talán ép e mindennapiasság az oka, h gy minden ember óhajtan jó utón járhatni, de igen kevés ember teljesiti az utfentartás ' iránti kötelességét, legtöbben más valaki által óhajtanák jó karba hozni. Az utak fentartási költsége a gondolkodni nem szerető ember előtt korántsem látszik oly nehezen megoldható kérdésnek, mint a milyen valóban. Több országgyűlési szakra volt beterjesztve törvényjavaslat s mindannyiszor vissza véve; pedig ha meggondoljuk, az államnak alig van gyümölcsözőbb kiadása, mint ép a közlekedésre fordított. Azonban úgy látszik, a törvényhozó testület nem tartja égető szükségnek megoldását, a nép pedig azt állítja, hogy a sok teherkép vállára nehezült áliami tartozás között, ne.n utolsó ezen természetbeli adónak teljesítése is; igy, mig felülről nem méltattalak kellően, — alant minden eszközt felhasználnak e teher alul fás et nefas a kibúvásra. A tehernek e meg nem engedhető módon való lerázása legtöbbször azon sajátságos, de nemzet- gazdászatilag igen káros eredményre vezet, hogy az utak fentartására rendelt munka idő rendeltetése czéljára nem fordittatik, noha az egyes mun- kakötelea ezt elvesztegeti, vagy egyenesen ki-
