Nemere, 1882 (12. évfolyam, 1-104. szám)
1882-09-24 / 77. szám
77. szám. Sepsi-Szentgyörgy 1882. Vasárnap, szeptember 24. •----------------------------------• Szer kesztőségi iroda Sepsi-Szentgyörgyön Csiki-utcza, MaÖieovics-féle ház, hová a lap szellemi vészét illető közlemények küldendők. Kiadó hivatal : űBc tilgte in 0ÍCátíl KÖNYVNYOMDÁJA, hová a hirdetések és előfizetési pénzek bérmentesen intézendó'lc. A hirdetmények és nyiltte- rek dija előre fizetendő. .............. P olitikai, társadalmi, ismeretterjesztő, szépirodalmi és közgazdászati XII. évfolyam. —......................:.........• M egjelenik ezen lap heten- kint kétszer: csütörtökön és vasárnap. Előfizetési ár helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve: Egész évre (1 irt — kr. Fél évre 3 írt — kr. Negyedévre 1 fit 50 kr. Hirdetmények dija: 3 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért U kr. Bélyeg-díjért ‘külön 30 kr. Nyilttér sora 15 kr. A merényletek divatját éljük. — Két czikk. — — 1882. szeptember 23. (gy-) Ezek a merénylő urak igen nagy hangon beszélnek, s az emberiség háláját kiérdemlett hősöknek tartják magukat, — pedig hátha nem azok ? Mióta a sorsukkal elégedetlen emberek ön- gyilkossága sűrű napirenden van, azóta nagyobb erkölcsi bátorságnak tartják az élet mostohaságá- val való szembeszállást és annak legyőzését, mint. az attól való kétségbeesést, melytől a halál karjaiba retirálnak, illetőleg a netovább határánál keresnek menekülést az illetők. Ha még a halálon túl is lenne egy stáczió, liât bizonynyal tulretirál- nák a halált is. Ila most már az ilyen öngyilkos-jelöltek azon- képeo halhatnak meg, hogy halhatatlanokká lesznek, ha a legkétségbeesettebb retirálás utján a dicsőség panlheonjába juthatnak ; hát miért ne inkább igy végezzék ezt a valóságos „pálya-futást“, mint dicstelen önfelakasztással ? Ámde hadd bámulja meg őket az igen tisztelt publikum. Ezeknek a merényleteknek div tja nem is tart ám csak addig, a mig meg nem unja a társadalom, illetőleg a mig az illető divathősöket a valódi hősök sorába iktatni hajlandóságot érez magában. Hiszen az amerikai köztársaság elnöke, az angol királynő, a spanyol és olasz királyok ellen elkövetett merénylet csakugyan nem volt egyéb divat-maniánál. Az okok legalább, melyeket az illető gyilkosok felhoztak, egy cseppet sem voltak elfogadhatók arra nézve, hogy gyilkosságot vonjanak maguk után. Végre azzal akartak segíteni az okok ki nem derítésén, miszerint a merénylőkre ráfogták, hogy bolondok. A divat-mániát pedig épen az árulja el legjobban, hogy ime már a bolondok is ezenképen akarják amüzirozui magukat. Hát miért nem kerestek ilyen mulatságot azelőtt? De nem is fognak, a mint egyszer a társadalom kimondja : hogy az ilyen hősöket nem bámulja, de megveti, s nem a régi kor héroszai közé, hanem az újabb kor nyomorult lelkű gyilkosai közé sorozza őket. Meg kelll különböztetni a merényletet az önfeláldozástól és a merénylőt ama hősöktől a ki., életüket a hazának és emberiségnek adták -, a nélkül, hogy jutalomra számítottak volna érte. Egy Mucius Scevola, ki a merénylet után nem gondol menekülésre, hanem a nélkül, hogy olvasott volna valaha ilyesmiről s a mit tett hiúsági' számításból tehette volna — a zsarátnok fölé tartá karját, mert nem jől teljesítette kötelességét : hát az hős volt. Egy Wiuckelried Arnold, ki hogy gyáva seregének megmutassa, hogy kell meghalni, az ellenség kopjáit saját kezével irányozá szivének és meghalt l de. hős volt.* Hősi tettét nem kö vethette el kiszámított hibáéból, mert arra nem volt ideje. Egy Epaminörfdf^, ki testéből kitápé a nyilat és örömmel hala пкэд a diadal után ; egy Dugonics, ki magával rántja Ы törököt a mélységbe; egy Teli, ki két nyilak készít és bevallja, hogy miért, — igenis, ezek «ősi jellemek voltak ; ámde a számitó merénylők cselekedetének mozgató erejét hősiességnek nevezni nem lehet. Itt sokkal nagyobb szerepet játszhatik a..hajhatatlanná levés törő és számitó hiúság, minD.akár a hősiesség, akár a hazafiuság. Az ismeretlenség sötét oduiból előbujó semmikre való hatásába világhírnek és azon gondolatnak, hogy mintáz emberiségért, (?) halók a történelem martyr-alfckjaivá leendőnek. Pedig hát halnak hiúságból, magukért, hóhér eszközeivé szegődvén oly összeesküvőknek, kik „a hazáért“ és „emberiségért“ czimek alatt legtöbbnyire önző czéljflrik kielégítésére tervezik a vérfürdőt és társadalmi fel forgat ást. Mert ugyan kit bízott meg akár a haza, akár az emberiség azok közül, kik mint ilyenek akarják feltolni magukat? Megkérdezték e vájjon a hazát, hogy iuyére lesz-e annak az, amit akarnak, és vájjon megkérdezték e az emberiséget? ínyére van-e például az orosz nemzetnek és egész Oroszországnak a nihilizmus? ínyére van-e az egész társadalomnak a szoczializmus? Es vájjon hasznára van-e ma Olaszországnak az irredenta gyilkos fellépése, mely egész Európát Olaszország ellen lázithatja ? A trónörökös pár Erdélyben. Marosvásárhely, szept. 21. Városunk lobogó-tengerben úszik, a magyar nemzeti trikolor, a belga, a habsburgi <'s bajor lobogók hirdetik a mai ünnepély jelentőségét. A Széchenyi-tér városház előtti vonala az udvari menet számára van fentartva, a hetivásárra érkezett sokaságot a rendező bizottság tagjai és a rendőrség, a tűzoltókkal szorítják le a fővonalról. Az in- dóházat a város és az állomásfönök igen díszesen felékesitették ; a város végén és a szentgyörgyi határon felállított és fellobogozott diszkapuk „Isten hozott“ felirattal pompáznak. Az udvari külön futárvonat ma délelőtt 30 perez késedelemmel indult Kocsárdról ,A pályaudvar elzárt körében a küldöttségek a főrangú hölgyek és főurak, a virágcsokrot tartó fehérruhás lánykák kijelölt helyöken állást foglaltak; a tűzoltó zenekar a perron előtt sorakozott. A kocsik hosszú sorát a rendőrség rendezi, a villásregeli készen várja ő fenségeiket. Tizenkét óra és hat perczkor érkezett meg a vonat. A tűzoltó zenekar az osztrák hymnuszt játszotta, a nagy közönség egetverö háromszoros éljenzésbe tört ki. A trónörökös ő fensége tábornoki egyenruhában, Stefánia főherczegnő s iirke utiruhában szállottak ki az udvari kupéból. Első sorban a katona tisztikar tisztelgett, azután gr. Béldi főispán üdvözölte ő fenségeiket, Rezső trónörökös körülbelül ezeket válaszolta : „Örömmel jöttünk ide, hová megtelepedünk s hová minden évben eljövünk.“ A polgármestei üdvözlésére újólag kifejezést adott erdélyi hazai észünk iránt való kiváló szeretetének. — Az alispánt a főispán bemutatta azután Teleki Samu grófnoz fordultak a fenségek s nyájasan üdvözölték. Gr. Béldi foiч- pánné és a fehérruhás kis leányok virágcsokrokat nyújtottak át Stefánia főhercz gasszony- nak, ki láthatólag kellemesen fogadta a pompás virágokat. — A villásreggeli busz terítékre volt rendelve s az üdvözlések után ö fenségeik asztalhoz ültek. A „Nemere“ tàrczàja. A hol a Tisza ered. Irta Tóvölgyi Titusz. (Folytatás é.s végej A ki pedig nem birja felfogni azt, hogy tévedhetett el a Labyrinthben Scarus? hát ne tévedjen el, ha ember a talpán. De nincs olyan! Aki itt még nem járt, az még nem képes magát tájékoznia, és ha elbocsátanák, hogy menjen haza, aligha nem az ellenkező irányt választaná. Ha a források nem futnának keresztül leirt őserdőkön, akkor ezek igen hü kalauzok lehetnének, ámde ritkán lehet őket követni Szóval vad hely, csendes és ijesztő, vadregényes, de nem csábitó. Levegője igaz, hogy tiszta, mert a mi illatos gyógyfű van Magyarországban, az mind megvan itt. A hegytetőkön, a hegyoldalokon, a völgyekben, minden tisztás helyet illatos fű és virág szőnyeg borit el, s ennek illata a fák le- helletébe vegyülve, valódi illatos éleny, melyet tele tüdővel szív magába, ki ilyenhez ritkán juthat. Azt tapasztaltam azonban, hogy semmiféle virágillat és illatos éleny nem használna a fárad ság ellen, különösen ha két mázsát és még huszonöt fontot kell czipelni „immer hinauf, nur immer hinauf.“ — Engedelmet kérek, de ez már nem mulatság, és ha Lewingstone azt mondja, hogy: igen is az! — hát én megtagadom; és tessék Living- stonenak boldogulni, mikor egy hasonló tekintély „forrás búvár“, a Tisza forrásától azt kiáltja a Nílus forrásához: „En meg itt vagyok ha te ott vagy!“ . . . Ez, remélem, hogy auktoritás! léhát a mint határozottan állítom, kövér embernek nagy hegyre mászni, nem mulatság, addig legalább, a mig mászik, bizonynyal nem, mert hogy aztán a pihenés élvezetét, és a jó hideg forrásvíz, illetőleg a jó hideg forrásvízbe hűtött bor szopo- gatását más valaki is magára vállalná, abban ismét nem lehet kételkedni. Másfél órai fölfelé ha ladás után meg is kérdeztem az elbeszéléseivel támogató igen tisztelt egyik segéd erdész úrtól, ki csakúgy lengett mellettem : hogy messze van e még a mennyoszág ? mert ha messze van, én nem akarom látni! — Mikor az ember szárazon fürdik, az igen kellemetlen érzelem; már pedig én olyan egy forrás-dus hegy voltam most épen, mint bármelyik havas, eltekintve attól, hogy egészben olvadtam, mint a hó ember. Az erdész ur azonban biztatott, hogy csak tessék mászni, mindjárt itt lesz. . . A lengyel jogász meg plane kidőlt. Leült egy kőre és azt mondta, hogy a mig az a kő vele el nem száll, addig ő pihen. Alig lehetett vele elhitetni, hogy a hegy nem tenger, ő meg sem nem Jupiter, sem nem Európa. így valahogy aztán még is csak rá adta magát és mászott tovább. Rettenetes egy félórai út volt, a mit ezután tettünk, hanem megtettük. A szarvasok é.s özek bámulhatták a mesterségükbe vá^ ezen fuserkodást. Azt is hallottam, a mint a süket fájd tyuk csirkéit hívta, hanem hiszen tőlem hívhatta volna akár a hurik csoportját, alig vártam, hogy beie vághassam magamat abba a jó hűvös fűbe, mely a hegy tetején terem. Végre az is megjött. Minden megjön, csak kitartás legyen ! — okoskodtam, mikor pohárral kezemben már nyakig ültem a fűben, mint egyszer Kemény Zsigmondot láttam a Svábhegyen. Innen aztán volt kilátás! Előttünk egy havas, jobbra egy havas, balra etíy havas, a hátú iknál egy hava13, mi ezeknél vagy ezer lábbal lejebb, tehát nagyon sokat lehetett látni. Soha életemben nem képzeltem magas hegytetőt kilátás nélkül, — de hát mindent próbál az ember. Különben nem is azért jöttünk mi ide, hogy kilássunk, hanem hogy fészkében keressük föl az ellenséget, hogy lássuk hát azt a hires legényt, a ki elmegy messze földekre, legázolni, elsöpörni mindent, falukat, városokat romba dönteni, embereket pusztítani, országot rémíteni ! Lássuk hát ezt a hires legényt otthon, hogy kicsoda ő, micsoda ő. Vannak-e dominiumjai, hadserege, milyen az udvartartása, cselédsége? Mert ott, a hol nem ismerik, azt hiszik felőle, hogy valaki, — de hát az is! Legalább két ezer ága van annak a családi fának melyről származik, s melynek törzséből kinyúlva, ő képezi a legközépső és legmagasabb pontot. Ott az „Okulán“ — mert a mint már említettük, igy hívják azt a hegyet, melyen a Tisza ered, van egy deszka ház, menhely a forrást látogatók számára, a mely háztól pár száz lépésnyire fakad a világ egyik legveszedelmesebb folyójának fő fő ága. A mint a de^zkaházhoz értünk, lepakolózlunk, kissé megpihentünk és kifújtuk magunkat, aztán annak rendje és módja szerint, mint mikor az ember valami ünnepélyes bemutattatáshoz készül, összeigazodván, megindultunk a tőlünk nem messze csergedező czélpont felé, melynek látásáért tettük meg a óo mértföldnyi hosszú utat. Bántott bennünket a kíváncsiság, hogy mit fogunk hát látni, úgy néz-e hát ki ez a fejedelmi csemete is, mint más halandó, ki szintén arra van szánva, hogy elenyésszék, hogy elnyelje őt a tenger, mint a hogy elnyeli az embereket a sir. Es haladtunk a forrás felé. Haladtunk lefelé menedékesen pár száz lépést, aztán a bozótban vágott szűk utkanyarulathoz értünk, mely hirtelen meredekben kígyózott lefelé, most lépcsőkre akad-
