Nemere, 1882 (12. évfolyam, 1-104. szám)

1882-08-24 / 68. szám

— 268 —

bogy szívesen venne minden handa-bandát ; nem hiszem, hogy helyeselne minden gáncsolást és minden heczczet. Es habár ezt az ellenzéki sajtó is érzi, a megszokott gáncsolódástól elszokni nem tud. _ Pláné még a „Függetlenség“ is tiltakozik azon föltevés ellen, hogy ő örökösen gáncsosko- dik, mert úgymond : ö igazságos ! Csak hogy a káromkodásnak folytonos tövise annyira megvastagította már szájának tak-hártyáit, hogy az igazságnak avagy igazságtalanságnak izét ma már nem képes megkülönböztetni. Egyébiránt, a mint mondják, a többi ellenzéki lappal sem állunk ám jobban. — De hogy a csendőrségre visszatérjünk, hát az ellen lenne kifogásunk, hogy: kár pedig oda hatni, hogy a közönség ez ellen az intézmény ellen is gyűlölettel viseltessék, mert Erdély tudná azt megmondani, hogy mennyivel különb intézmény ez, mint az úgynevezett „Panduren-Wirth- schaft.“

Nem ten'паек pedig az erdélyi lapok a tágabb hazának rósz szolgálatot, ha úgy, a mint van, a mint tudják és a mint érzik, elmondanák tapasztalataikat és véleményeiket a csendőrségről. Es méltóztassanak meghinni, nem egy erdélyi embertől hallottam már, hogy a mint Erdély határát elhagyva Magyarországba érnek, hát a hátuk bor- sódzani kezd, és csak akkoi érzik magukat ismét jól, mikor vissza felé a magyarországi határt elhagyták; persze: közbiztonsági szempontból.

Hát ez igazolja és magyarázza meg legjobban azt a különbséget, mely a csendöri avagy pan- duri felügyelet alá tartozó közbiztonság és közbiztonság közt létez.

Mondom, nem rósz szolgálatot tennének tehát az erdélyi lapok, nem a kormányt értem, isten ments! hanem a haza lakosságának nyugalmát : ha azon mesterséges és lelkiismeretlen izgatás ellen, melyet egy némely lap a „zsandár“ kifejezéssel véghez vitt, felszólalnának. Mert hogy Magyarország mai közbiztonsági állapota megkívánja a biz tatást, azt nem tagadjuk, s igy minden esetre emberi kötelességet végez, aki azt mondja, hogy: a csendőrség életbeléptetésével ezek az állapotok bizonyosan megjavulnak. Hiszen csak végig kell nezni a csendőrségen és psndurságon, azonnal érezzük ama különbséget, melyet bennünk a bizalom avagy bizalmatlanság ösztöne ébreszt. Itt pé’dás rend, józanság, becsületesség, katonai fegyelem: ott úgy szólván semmi rend, semmi józanság, minél kevesebb becsület és semmi fegyelem. Hát már ez a kettő elég arra, hogy különbséget tegyünk i\ét oly intézmény közt, melynek egyike megvesztegethetetlen, másika azonban csak azt fogja meg, a kit akar.

A. budapesti allamrendőrsegre is sok a panasz. Hat bizony annak is kár volt addig' álamrendőr- segi czimet adni, mig katonai lábra nincs állítva, mert csak kompromittálja az államot. Polgári laza fegyelem, laza eljárás, laza intézkedés és rendszer

marább el nem patkói, mint gondolná. Mit ne az eiet? Elvesztette nejét, gyermekét, jószágé majd következik a kis ház, osztán tisztába le egészen . . .

Még ugyan nem volna késő, mindent hely: lehetne hozni, csak a „feleség“ itthon volna. / majd csinálna egy kis rendet a pusztuló gazdasá ban. О dolgoznék újra; ha meggyógyulna, ism JO 1k.e.dvu. lenne- A kocsmát azonban kerülné me a 1*ulopot ... oh bizony még mindent helyre 1 hetne hozni. •'

... , “ Hatvanöt forint . . . másodszor . . . sen többet? !

r 1A1 T ^zaz forbl_t! hangzik harsányan a kar lelök Itt a perez. Most én kérdezem, ki ad többe . Mindenki a jövevényre nézett. Egy csinos h avany képű asszony volt az, karján mosolyé lánykával, a ki segített anyjának a kendő sark, kioldozni, s abból a pénzt előszedegetni.

— Mi a neve ? — kérdi tőle a végrehajtó u Az en nevem ? Az én nevem

— heleségem! édes feleségem! Tercsikén: ~ .. szavakkal rohan elő György gazda és gö esősen öleli magához az asszonyt s a gyermeke miközben mind a háromnak megerednek a könyie mébenaSParnak ördméberb a kis leánynak léi«

~ rosz ember; te rósz ember! hát vissz fogadsz-e magadhoz újra bennünket? — kérdi M к u s n é asszonyom zokogva.

Mókus uram pedig nem tud felelni, csak m kog orormttasan és csókolja övéit.

— Es nem üzessz el magadtól megint э

— Soha ! soha !

Kenézy Csatár.

mellett nem képzelhető jónak egy oly testület^ melyet a franczia fegyveres embernek, fegyveres csapatnak nevez. A hol fegyverrel bánnak, ott ko- mandó szó után kell mozogni mindennek. Es mikor egy fegyveres csapat élén egy botos rendőri hivatalnok lépdel: komédia. Szóval tartózkodni kell minden oly intézménytől, mely a fából való vaskarikához h'sonlit; már pedig az oly fegyveres testület, melyet bottal, kommandiroznak és a mely katonának néz ki, ámde „czibil“, „czibil“-nek azonban mégsem az, mert úgy néz ki, mint a katona, hát az: aphrodila.

Ez már magában véve elég arra, hogy az ily testületnek se a katonaság, se a polgárság előtt ne legyen tekintélye; s hogy az egész intézmény nem czélszerü, hát példa rá az: hogy a polgári rendőrséget a legtöbb állam, részben már beszüntette, részben beszünteti. Nagyon czivilizált államban, a milyen még nine?, nem mondom, hogy a polgári rendőrség nem lesz valaha czélszerü, de ma még ennek a jelszónak kell uralkodni: jobbra át! Indulj!

Szende Béla.

Az. elhunyt miniszter végnapjairól a következőket Írják : Az erős testalkatú, herkulesi ter metü férfit 22 napig tartó betegség döntötte a sírba. Hosszú betegség nagy lájdalinak után, melyekről csak annak lehet fogalma, ki a betegágy mellett a szenvedővel együtt érezte az iszonyatos kínokat. Csendes, nyugodt volt halála. „Csendesebben érzem magamat, hagyjatok szundikálni“, mondta környezetének nehány perczczel 7 óra előtt; a beteget ápolói a fal felé fordították, nyomban erőt vett rajta a bágyadtság és 2—3 perczczel utóbb örökre elsz.unyadt. Életének utolsó perezéig tiszta eszméletnél volt és állapotának végzetes veszélyességéről tudomással birt ; hisz még halála előtti este nővére vigasztaló szavaira, hogy majd jobban lesz! azzal válaszolt: „Ott lent a sirba igen, de itt. fent aligha van már számomra hely !“ Mindazonáltal férfias ny ugodtsággal néze a halál elé. Csak az utolsó napon tartott attól a környezete, hogy elhagyja a béketürése; kiuos sóhajjal esdett segélyért, — megmentésért vagy a halálért; — mikor pedig erejét hanyatlani érezte, gyakrabban ismételte: „Kutyául vagyok! csak a pulzustól fé lek!“ Hiába ámitgatta orvosa, hogy pulzusa rendben van, a beteg váltig azt mondogatta; „Tudom én, mit jelent az, mikor a vér úgy lüktet, hogy szinte kitör belőlem!“ He azért az utolsó éjjelig tréfálózott és enyelgett környezetével és ha emberi erőt meghaladó fájdalmai c«>ak egy perezre is szün- tenek, szívesen elbeszélgetett rokonaival, barátai val. Mikor halála előtt nővére látogatását jelentették be neki, tükröt hozatott magának, egy ideig nézegette magát benne, enyelgve mondta: „Hisz nem is vagyok olyan rosz színben, mint a hogy ti velem elhitetni akarjátok; jöhetnek még én hozzám nők látogatóba.

A közelebbi rokonok már az utolsó éjjel tartottak a katasztrófa bekövetkezésétől; a beteg folytonos lázban volt és ereje rohamosan hanyatlott. Környezete ez okból egy pillanatra sem távozott mellőle; ott voltak nővérei: Graenzenstein Gabriella, Piukovizs Lujza Fábryné, továbbá négy fia és három leánya, a kezelő orvos dr. Fekete. Különös odaadással ápolta a beteget három nővére és Erzsi leánya, kik éjjel nappal, valódi önfeláldozással ott virrasztottak mellette s a kezelő orvosokkal, dr. Feketével és Bergerrel, továbbá dr. Schwimmer budapesti orvossal, mindent elkövettek, hogy a beteg fájdalmait enyhítsék.

A fiúi szeretetnek legmeghatóbb példáját adta a boldogult, midőn környezetének a legszigorúbban meghagyta, hogy egy szóval se tegyenek említést betegségéről 82 éves ősz anyja előtt, ki egy fedél alatt lakott fiával; de mivel attól tartottak, hogy az általános zavarban mégis füléhez talál jutni, a boldogult két nappal halála előtt Marko- vics szomszéd földbirtokoshoz szállíttatta az alatt az ürügy alatt, hogy ott névnapot ünnepelnek. A halálhírt nem merik vele közölni, mert megtörne rajta az úgy is beteg anya szive, ki különösen ezen gyermekén kimondhatatlan szeretettel csüngött.

Az elhunyt arczkifejezése alig változott; ar- cza cseppet sem árulta el azt a borzasztó szenvedést, mely a beteget három hétnél tovább sanyargatta; csak a vérömlények, melyek egymást síi rün érő apró sebeket okoztak, torziták el némileg. Teste a hosszú betegség alatt alig fogyott meg; pedig különösen az utolsó két hétben óriási fájdalmai voltak az által, hogy a megdagadt Ízületek minden mozdulatot lehetetlenné tettek neki és a legcsekélyebb hely változást is csak környezete segélyével tehette meg. Csak ilyenkor nyílt ajka keserű panaszra, s azt szokta mondani: „Látom, hogy nagyon tehetetlen vagyok! Ez nem tarthat my soká!“

Ü Felsége a király táviratilag megbízta Tisza Kálmán miniszterelnököt, hogy Szende Béla miniszter családjának legbensőbb részvétét fejezze ki a súlyos veszteség fölött.

4*

Taaffe gróf az osztrák kormány nevében a következő sürgönyt intézte a miniszterelnökhöz : Szende miniszter elhunytét azon melegséggel gyászolva, mely az iránta táplált őszinte barátságnak megfelel, kérem, fogadja az én, valamint társaim részéről mélyen érzett részvétünk kifejezését.

•H

A temetés.

A „P. Naplódnak jelentik Lúgosról aug. 10-iki kelettel:

Szende Béla temetése ma az esti órákban, a legnagyobb pompával és szokatlan részvét közt ment végbe. A budapesti vonal, mely a fővárosi vendégek t, a többek kö/t Szapáry Gyula gróf és Bedekovics minisztereket hozta, csak egy órai késéssel érkezett meg. Ez okból a temetési szertartás csak félkilenoz után vette kezdetét. A már említett vendégeken kívül jelen voltak Mihályi Viktor lugosi püspök, Ormos Zsigmond temesi, Tabajdy Károly aradi iőispánok, a gróf Bissingen család több tagja és még sokan a közeli vármegyék notabilitásai közül; továbbá a nagyszámú család összes tagjai. A mondott időben a koporsót a ravatalról leemelték és honvédek, tüzérek, tűzoltók, továbbá a dalegylet és számos fáklyás sorfala között a Szabad térre vitték, hol a gyászszertartás kezdetét vette.

A koszorúkat, melyek roppant számmal érkeztek, a többek közt a fővárosból az összes minisztériumok részéről, a megyei hivatalnokok vitték a koporsó után. Az. érdemjeleket Jakabffy Imre árvaszéki elnök vitte párnán. — A gyászszertar- tá t Németh, Csanádi püspök, végezte számos segédlettel, minthogy az összes lugosi papság jelen volt a temetésen. Nagyszerűen megragadó látvány volt a verandáról nézni az impozáns jelenetet. Az udvaron kívül a siró parasztság, bent pedig fényes gyászoló közönség állt. A szertartás után Néin th hosszabb beszédet mondott. Kiemelte az elhunyt érdemeit a haza, Krassómegye és a magyar nemzetiség körül. Elmondta, hogy neve élni fog, mig c?ak honvéd lesz Magyarországon. Végül az ég áldását kérte poraira. Utána Suttágh Ferenc/ tanfelügyelő búcsúzott el az elhunyttól; rövid szép szavakban emlékezvén meg a megye körüli bokros érdemeiről.

Ezután a gyászmenet megindult a sírbolt leié, mely a kert közepén áll, fűzfát által körítve. A sírbolt igen díszes építmény. Eddig csak Szende édesatyja, Zsigmond nyugszik benne.

Útközben a dalárda gyászdalt énekelt, azu tán pedig a zenekar indulót játszott. Mig a koporsót a sirba lebociátották, a kivonult honvédség háromszor sortüzet adott.

A család gyásza, a megmérhetetlen közönség részvéte rendkívüli s az összegyűlt nagy tömegben alig maradt szem könytélén. Késő este volt, midőn a gyászoló közönség eloszlott. A megjelentek nagy része személyesen feje/.te ki részvétét a gyászoló családnak s azután a külön vonaton visszajött Lúgosra.

Adatok a Mikó-kollegium 183!|32-ik tanm történetéhez.

(Mutatvány :> snpsi-szontg/örgyi ел ref. Székely-Mikó-lcjllegiii u lSsl-'-82-ik évi iskolai Értesítőjéből.)

Kollégiumunk fenn állása óta a lefolyt iskolai évvel a 23-ikat zárta be. E tanévhez, azt lehet mondani, sok várakozás fűződött minden oldalról ; minek jogosultsága kétségen kívül, leginkább ama körülményben határozódott, hogy — miután a tanuló ifjúság másodízben mintegy másfél évig volt ideiglenes vezetés alatt a nélkül, hogy egyetlen rendes tanára lett volna — ez évre egyszerre két rendes tanári kathedra töltetett be múlt év junius 15 én az erdélyi főtiszt, ev. ref. egyházkerület által: egyik a korábban is rendszeresítve volt ó- classical (latin) tanszék Banké István volt kun- szentmiklósi rendes tanárban, a másik az ujonan rendszeresített mennyiség és természettani kathed- ra Bodor Domokos helybeli segédtanir ét ideiglenes igazgatóban, megbizatván utóbbi az elöljáróságnak 1881. julius 18-án tartott ülése 165. sz. a. határozatából az igazgatói és pénztár-ellenőri, előbbi a tanvezetői teendőkkel azon év augusztus I tői kezdve. Miután az augusztus 14-iki elöljáró- sági gyűlés a jegyzői toll vivésével is a tanvezető tanárt megbízta — és a szept. 14-iki elölj, gyűlés néhai Antal Zsigmond pénztárnok helyébe \ asar- helyi Sámuel helybeli takarékpénztári könyvelőt

öt pályázó közül megválasztotta volna : az iskola

nrnden kill- és belügyeinek intézése a maga rendes kerékvágásába kezdett terelődni s a korábbi, úgy személyt, mint dolgot illető mindenféle so.-c változ.ás bizonyos tartósabb megállapodottságnak engedett helyet mo-dántól fogva, előmozdítván a sikert a kollégium anyagi, erkölcsi es szellemi sorsát szivén hordozó elöljáróság bölcs tapintata, sokoldalú támogatása, mint a melyek nélkül a legjobb szándék, a legnagyobb buzgalom is hajótörést szenvedett volna.

Miután a pótló-, javító- és felvételi vizsgálatok folyamában a beírások szept. 6-án véget értek s pedig a megye által felállított és az államkormánytól segélyzett helybeli polgári iskolába való tódulás daczára (mi a gymnasium morális értékére csak előnynyel lehet) kedvező eredménynyel (t. i. az 1881-ik tanévre 156, a lefolyt évre pedig