Nemere, 1882 (12. évfolyam, 1-104. szám)
1882-06-15 / 48. szám
48. szám. Sepsi-Szontgyörgy, 1882. Csütörtök junius 15. XIL évfolyam. »---------------------------------» Szerkesztöséyi iroda Sepsi-Szentgyörgyön Csíki-utcza, Matheovics-féle liáz, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadó hivatal: cBe-ti io tein- 9 Máik KÖNYVNYOMDÁJA hová a hirdedhek és előfizetési pénzek bérmentesen intézendők. A hirdetmények és nyiltto- rek dija olöro fizetendő. • — О Megjelenik ezen lap heten- kiut kétszer: csütörtökön és vasárnap. Előfizetési ér helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve : Egész évre G írt — kr. Fél évre 3 írt *— kr. Negyedévre 1 írt 50 kr. Hirdetmények dija: 3 hasábos petit-sorért vagy annak helyéért G kr. Bélyeg-dijért külön 30 kr. Nyílt tér sora 15 kr. Sepsi-Szentgyörgy, i882.jun. n. Meglehetősen ellentmondók azok a hirek, melyek a hatalmaknak a konferencia kérdésében való magatartásáról szólnak ; igy, mig az egyik azt jelenti, hogy a hatalmak konstantinápolyi nagykövetei, kormányaiktól kapott utasításaik értelmében a porta előtt pártolták a franczia és az angol nagykövet múltkori kivánatát és sürgették a portát, hogy fogadja el a konferenczia-javaslatot ; a másik arról van értesülve, hogy a hatalmak a konferencziát teljességgel fölösleges dolognak tartják s nemcsak Dervis pasa kiküldetését helyeslik, hanem az esetre, ha — a mi nem valószínű — a küldetés sikertelen lenne, pártolni készek a porta beavatkozását is. Lehetséges azonban — mondja egy párisi távirat — hogy a Freycinet-kabinet iránt való tiszteletből megtörténik, hogy egyikmásik hatalom, vagy talán valamennyi is, hozzájárul a konferencziához, de csak azzal a föltétellel, ha ebbe a porta is beleegyezik. Azonban, ha ismét Gambetta kerülne kormányra, a viszonyok eme felfogása megváltoznék s a helyzet, szemben a franczia erőszakos politikával, komolylyá lenne. Л gambettista lapoknak a Freycinet kabinet ellen intézett támadásai, melyek napról-napra hevesebbek és szenvedélyesebbek lesznek, csak most érthetők igazán, mióta a legújabb angol kékkönyv leleplezései egész világosságában tárták elő a Gam- betta-politikát az egyptomi kérdésben. Ez a kékkönyv a képviselőház folyosóin rendkívüli feltűnést keltett, mert azt látták belőle, hogy Gambetta politikája nemcsak a portát keserítette el Fran- cziaország ellen s kedvetlenitette el a többi hatalmakat is, hanem elszigeteltté is tette volna Fran- cziaországot, úgy hogy Anglia Gambettának valamennyi javaslatát s nevezetesen az Egyptomnak franczia-angol okkupácziójára vonalközét, visszautasította. Kitűnik továbbá e kékkönyvből, hogy a sokat hiresztelt egyetértés helyett Francziaor- szág és Anglia közt — a legnagyobb nézeteltérés uralkodik. A képviselők ennélfogva abban a nézetben vannak, hogy Gambetta ennél a veszélyes helyzetnél fogva volt kénytelen lemondani s a lajs- tromos szavazás kérdését csak ürügyül használta erre az elkerülhetetlen lépésre. Freycinet poloskáját tehát, ki Európa nélkül egy lépést sem akar tenni, most annál inkább méltányolják. A „Liberté“ a dologról igy ir : „Egy hónapig tartó Gambetta-féle politika folytán zsákul- czába jutottunk, a melyből nem volt más kibúvás, mint vagy eklatáns megszégyenítés, vagy oly csiny, mely a legrettentőbb kalandokba sodort volna bennünket. Nem lehet többé kétkedni abban, hogy Gambetta főkép Egyptom miatt köszönt le. Utódjára súlyos feladatot hagyott.“ A „France“ azt állítja, hogy Gambetta háborút akart alattomban európa konfliktus előidézésén dolgozott. Ellenben a gambettista lapok dicsérik Gambetta éleselmüsé gét, mert a konfliktust már akkor előrelátta s eljárását a bölcsesség és erélyesség legfelsőbb fokán levőnek mondják. Freycinet f. hó 10 én a minisztertanácsban jelentést tett a török nagykövettel folytatott értekezéséről, s liozzátevé, hogy Francziaország és Anglia egyelőre óvintézkédéseket tettek, hogy minden eshetőségre készen álljanak. így a tizenöt hadihajóból álló franczia- angol flottát még két hajóval fogják megerősíteni. A flottán 50,00 ember vau, partraszállásra fölkészülve. Az Írországban az utóbbi pár nap alatt előfordult gyilkosságokról az ir rendőrség főnöke, Lrackenbury azt sürgönyzi a kormánynak, hogy valamennyi gyilkosság, bár különböző s egymástól távol eső helyeken fordult elő, ugyanegy módon volt tervezve és végrehajtva, a miből azt lehet következtetui, hogy közös tervvel s illetőleg valóságos gyilkossági szervezettel van dolga a hatóságnak. Falusi emberek, kik holttesteket találnak, egész nyíltan fejezik ki kárörömüket, senki sem akar legkevésbé is hozzájárulni a büntettek kiderítéséhez. A gyilkosok fejére kitűzött jutalom ép oly keveset fog használni, mint a dublini gyilkosság után, melyről még most sem lehet többet tudni, mint az e’ső napon. Egy kis politikai visszapillantás. „Gouverner c’ est prévoir-“ Brassó, 1882. junius 10. A példabeszédekről azt tartják, hogy azokban igazság rejlik. Ez nem áll mindenikre nézve. Vegyük például ezen közmondást: Parva sapien- tia regitur mundus (Kevés bölcseséggel kormányozzák a világot.) Ez nem áll ! Hogyan lehetne a világot kevés bölcseséggel kormányozni, hisz a kormányzáshoz politika kívántatik; ez pedig egy felette ördöngös tudomány. Gróf Oxenstirna definicziója szerint a politikus „animal bipes, ita serviens Deo, ut non offen- dat cliabolum“ (Két lábú állat, mely úgy szolgál az istennek, hogy meg ne bántsa az ördögöt). — Tallegrand herczeg definicziója szerint pedig „egy Janus-fő, mely egyik képével helyesli azt, mit a a másikkal roszal.“ Kaunitz szerint a politikában nincs sem szeretet, sem barátság, hanem csak előny és érdek; abban minden az adott helyzettől függ; ha a helyzet változott, úgy változik a poli tika is. A fennebbi közmondás tehát helyesebben igy hangzik: Magna sapientia regitur inundús. (Nagy bölcsességgel kormányoztatik a világ), miután a történelem tanúsága szerint a bukás- kimaradhat- lan, mihelyt a kormányzási bölcseség megfogyatkozott. A Bourbonoknál, Bonapartéknál, a Bâchés Schmerling-rendszereknél ezen eset forgott fenn, azért meg is buktak mindnyájan. — A hatalmas Deák-párt 1875 ki veresége is ugyanazon okra vihető vissza, mert különben nem lett volna szüksége a fúzióra, mely oly nagy lelkesedéssel fogadtatott az egész országban s most még is vannak igen számosán, a kik — főleg a bosnyák események miatt — az akkoriban oly örömmel üdvözölt fúziót „nagy és végzetes politikai tévedésnek“ tartják. Pillantsunk kissé vissza az azon időbeni politikai viszonyokra, s Ítéljük meg a tények világánál elfogulatlanul: van-e az -idézett súlyos vádnak igazi alapja. Vilmos német császár 1871 ben Francziaország legyőzetése után Versaillesből ezt irta az orosz czárnak: „Poroszország sohase fogja elfeledni, hogy Oroszországnak köszönheti, hogy e háború megmérhetetlen dimenziókat nem öltött“. Ez más szavakkal annyit tesz : Oroszország magatartásának köszönhette Vilmos császár azt, hogy a „boszu Königratzért“ nem érvényesül, s monarchiánk nem lett Francziaország szövetségese. Később, midőn az utolsó orosz-török háború gyuanyaga már össze volt halmozva, és Derby lord 1876 szept. 12-én kimondotta, miszerint Törökország területi integritását fenn kell tartani, egyszersmind pedig a mellett az európai sajtóban is, de főleg Némethonban erős hangok emelkedtek, 1876. decz. 5-én a német birodalmi gyűlésben Bismarck, a „vasember“, irnigy nyilatkozott: „A mig e helyen állunk, sohasem fog sikerülni önöknek Oroszországgal való százados, históriai alapon álló barátságunkba szakadást hozni.“ Ezen két fontos idézet nem hagyhat fenn kétséget senkiben az iránt, minő állást foglalt volna el a német birodalmi kormány egy Oroszország és a magyar-osztrák manarchia között kitörendett háborúban. Lássuk hát, melyik hatalom lépett volna fel az orosz ellen? Angliában ett volt Derby lord akkori kül- ügyér fermebb érintett nyilatkozata, és a „Daily Telegraph“ is igyekezett felizgatni a kedélyeket ama nyilatkozatával, hogy a régi szláv kons- piracziók 4 ik lépése: kiszoritni Angliát az ázsiai vizekről s elfoglalni Konstantinápolyi, hozzá tévén, hogy ha az angolok még erre sem mozdulnak, elérkezett a vég kezdete a„ birodalmak fenséges anyjára“. De mind hiába. Hatalmas áramlat keletkezett Törökország ellen, melyet az ellenzék indított meg, mi közben a „Times“ büntetésre méltó eszeveszettségnek nevezte azt, hogy Anglia pénzt és vért áldozzon Törökország sértetlen fen- maradásáért kijelentvén, miszerint; Bismarcktól függ Európa békéje, s rimánkodó hangon kérvén Őt, lépjen közbe a czárn ál annak érdekében. A „Times“ ezen föllépését az angol lapok erősen kárhoztatták ugyan, s egyik erélyesen ki is mondotta, miszerint Anglia még nem jutott any- nyira, hogy „mind oda térdeljünk Bismarck elé, védené meg Európát a muszkától;“ de a közvélemény egészben még sem volt hajlandó kardot rántani a török mellett; „át kell adni sorsának“, mon- dá Bright egy manchesteri meetingen. A franczi- ákr.ak nem volt kedvük az angolokkal komolyan egyesülni, sőt felhányták nekik, hogy midőn 1871- ben öt milliárdot elrabolt tőlük az ellenség s testük egy tagját (Elsasz — Lctharingia elvételével) amputálta, Angliában senki sem szólalt fel az ellen. E mellett tudták a francziák, hogy 1875-évi ápril hóban csak Oroszország tartotta vissza Bismarckot hazájuk újbóli megtámadásától. Ök tehát ezért az oroszokkal némileg rokonszenvezve s Bismarcktól félve, minden akcziótól tartózkodtak. Olaszország azon időben ellenfelünk volt. Az olasz államférfiak egy, Ausztria-Magyaroszágot sarokba szorítandó uj Szláviéról, és Triest, valamint Déltyrolnak ennek révén Itáliához való csa- toltatásáról álmodoztak ; mig Garibaldi a keleti kérdésnek csak azon egyetlen megoldását hirdette: hogy a törökök a Bosporuson át keljenek, mi alatt hívei ezen nézet mellett folyvást meetingez- tek s decíamáltak. Egyetlenegy nagy hatalom sem lépett volna fel tehát az orosz ellen. Benn az osztrák-magyar birodalomban sem volt kedvező a helyzet. Ott volt mindjárt első helyen Rieger, ki 1877. május havában ilyen jóslói hangon beszélt: „Világrészünkben Oroszország s a panszlávismus fogja gyakorolni a primátust, mint világbirodalom.“ Ugyanakkor a zágrábi egyetemi ifjúság éltette a bolgár nemzetet, továbbá Boszniát és Her- czegovinát „az egységes és független horvát királyságban.“ Egyidejűleg felírtak a pesti egyetem szerb ajkú hallgatói- és a moszkvai szláv körmiéhez, mely'ben éltették a „megváltó czárt, az ösz- szes szlávság védőjét és felszabadítóját.“ Ilyen kül- és belviszonyok között valóban csak kevés bölcsesség mellett lehetett volna háborút üzenni a muszkának. Nem is tette ezt külügyi kormányunk, hanem (egy kiváló állású török ál- lamférfiu nyilatkozata szerint kijelentette őszintén a portának: vesse alá magát a conferentia határozatainak, és semmi esetre se kezdjen háborút, mert „sajnálatára nem segítheti fegyveresen.“ Arra kellett azért törekedni, a magyar miniszterelnök szavai szerint, hogy déli határainkat szláv gyűrű ne övedze körül, mint ezt az orosz lapok nyiltan hirdették, követelvén, miszerint valamennyi szerb föld, Bosznia, Herczégovina, Ó-Szer- bia, a szerb fejedelemséggel egyesittessék, ettől várván a szlávság egy uj korszak felvirradását, uj- j ^születését. Es az okkupáczió ez ellen van irányozva, ezt tartván az akkori külügyér, a magyar kormánynyal egyetértőleg. legbiztosabb védszernek a pánszlávizmus ellen. S a monarchiának ezen keleti állásfoglalása bizonynyal okosabb politika volt, mint az orosz nagy hatalommal hajba kapni és a gesztenyét nagy vér- és pénzáldozattal Németország számára az izzó parázsból kikaparni. íme most már a németekre is kiterjed a pánszláv gyűlölet. Maholnap tehát a hatalmas német nemzettel kezet fogva, egészen más kilátás mellett lehet, ha kell, Skobeleff uramékkal szembe- szállani. I Ugyanazért a Boszniából való kivonulás eszJ r.iéje, melyet mint mentő eszközt, a szélső balpárt * hozott a közelebb lefolyt országgyűlési vita alkalmával szőnyegre, épen nem árul el nagy állam - bölcsességet. Ha valamely gazdasági vagy ipari vállalata elhibázott, akkor a félbenhagyás, visszalépés igen is bölcs cselekedet ; de a politikában a visszavonulás soha sem bölcs cselekedet; ott nem szabad elhibázott tényeket produkálni, s ed- digelé nem is tartották ilyennek az okkupácziót se a delegácziók, se a parlamenti többségek Laj- thán innen és túl. A mi pedig a keleti ügyek legszakavatottabb ismerőjét, Kállay Béni uj közös pénzügy- minisztert illeti, ö volt a legelső magyar, ki a keleten való állásfoglalást épen Magyarország érdekében szükségesnek tartotta. 1878.’elején a baloldal egyik közlönye imigy töprengett: „Rettegünk Magyarország jövőjéért. Határszéleinket a pánszlávizmus árja mossa.“ Most nem mossa, és jövőben sem fogja mosni, mert ott maradunk aj keleti kérdés végleges megoldó
