Nemere, 1882 (12. évfolyam, 1-104. szám)

1882-06-01 / 44. szám

— 174

Romániában a parasztok, agitátorok által felhő, jtogatva, azt követelték a kormánytól, hogy az állambirtokokból oszszon ki nekik földeket. Százak által aláirt kérvényt is intéztek e végből a kamarához, s ez az ügy komoly fordulatot vett, hogy a mozgalom széles körökben terjedt el s a parasztok mindenfelől a román fővárosba jönnek, földet követelvén. Ez a veszélyes nyugtalanság — amint azt bizonyosan tudják — idegen ügynökök agitácziója által idéztetett fel s Romániában idegen pénz is forog azzal a czéllal, hogy a lakosságban minden áron mozgalom létesüljön s azokat alaptalan követelések támogatására s a hatóságok iránt elégedetlenségre szítsák. Kétségtelennek tartják, hogy a nagy lendülettel folytatott agitácziót idegen kezek intézik, és nem is nehéz — Bulgária példája után ítélve — eltalálni, hogy ez „idegen“ alatt kik értendők.

A feliedé* színhelyéről. A Trusina, Lukavacz, Rjeka, Iletelji és Begjiscze közt fekvő területen május 21-én és 22-én portyáztak katonáink, de a felkelőkkel nem ütköztek össze. A Csrna-Gorán és a Cserveni-Planinán május 23-tól fogva 26-ig voltak portyázások. Presjeka mellett mutatkoztak felkelők, de a csapatok közeledtére megfutamodtak. A dumosi helyőrség május 23-án megtámadta a környéken gyülekező lázadókat és elűzte Őket. — Sekulics vezérőrnagy május 18 tói 25-éig nagyobb portyázásokat tett a Cserveni-Planina és a Narenta felső völgye közt fekvő területen, azután a Narenta felső völgyén túl Durnos, Lelja-Plaliina, Csatorabara és a Zelena-Gora közti környéken, a hol 5 egészen 20 főt számláló bandákat látott. Az 51. ezred egyik osztálya Csatorabara közelében harezot vívott a felkelőkkel, kik öt halottat és sebesültet vesztvén, szétverettek. A portyázásokat különféle irányban folytatják.

Adalék a Mikó-tanoda alapításához.

Sepsi-Szentgyörgy, 1882. május 23.

Hogy a Mikó-tanoda létrehozása, illetőleg felállítása előtt minő intézkedések történtek, arra nézve még ma is különbözők a nézetek.

186q-ben, midőn az első tanári értekezlet volt és a melyen az igazgató tanárnak kötelessége volt a tanoda múltját leírni, az értekezletben a Mikó- tanodáról s kölönüsen annak létrejöttéről oly felolvasást tartott, melynek egyik szava se közelítette meg a valóságot. — Ezen intézetnek gondnokai és más érdekeltek elhallgatták azon, az igazságnak meg nem felelő iskolai történelmet, melyről mindnyájan jól tudták, hogy az nem igaz. Tanúságul szolgálhatott arra nézve, hogy a történelmet még akkor is meghamisítják, lia annak szereplői életben vannak, a nélkül, hogy valaki az illetőt rendre utasítaná.

A második tanári értekezlet volt S.-Szentgyör- gyön 1879-ben. Megkisérlette a Mikó-tanoda történelmét vázolni, de mert részint az adatok hiányoztak, részint a mennyiben előde a mesék országából szedte adatait és azt némi tekintetben respectálnia kellett, a tanoda keletkezése történelmét az sem volt képes felderíteni.

De miután az idő telik és én azok közé tartozom , ki nemcsak a Mikó-tanoda születésénél bábáskodtam, hanem fogantatásakor az apák közé tartoztam, nem akarom sirba vinni ennek történelmét. Azért hát elmondom úgy, a hogy volt.

1854-ben április 24-én történt, hogy most uralkodó királyunk I. Ferencz József ő felsége a haza édes anyját Erzsébet királynét az oltár elé vezette. Ennek megünneplésére Sepsi Sztgyörgyre gyülekeztek az akkori időben S. Szentgyörgyhöz tartozó kerület értelmesebbjei és lelkészei, s ezek közül a templomozás megkezdése előtt néhai ilye- falvi ev. ref. lelkész Erösdi Mihály három lelkész és egy világi társával a helybeli ev. ref. templom előtt levő kő koporsó körül megálltak s mindnyájok az enyedi tanodából kelvén ki, a múltnak gyönyöreit és emlékeit beszélgették az akkori viszonyok között. Egyszer a többek között köz ülök a legtörpebb, de általuk egy értelemben a legerősebb fejűnek elismert igy kezdett beszélni: „Barátim! tennünk kellene valamit: az idő most alkalmas ; ha mi megkezdenék, higyjétek el, képesek lennénk Háromszéken oly tekintélyes tanintézetet létrehozni, mely aligha találná párját Erdélyben“. Mindnyájan osztoztak nézetében s ezen összejőve.

telnek s a későbbi eszmecseréknek lett követkéz, ménye azon felhívás, melyet nyomtatásban is közzé tettünk s melyet szóról-szóra ide igtatok :

Az uzoni alkerftlet lelkes községei s egyénei, valamint a kézdi-vásárhelyi, borosnyúi s nagyajtai alkerületek minden közjót szivükön hordozó községei s egyéneihez tett felhívása az ipar (real) tanodát szervező sepsi-szentgyörgyi választmánynak.

Honi iskoláinkban a tanítási rendszer eleitől fogva nagyon hiányos volt, mert általában véve nem tanitottak olyan tudományokat, melyek az életre közvetlenül szükségesek; sok évi tanulás után is nem tudta a tanuló, melyik fü gyógyítja meg legkönnyebben sebes ujját, miféle földnemek teremnek legjobb búzát, vagy hogy mérje fel, hogy osztályozza kis birtokát, s hogy lássa azt el leg- czélarányosabban épületekkel sat.; szóval élettudományt nem tanitottak.

S ha a régi roszszon okulva, úgy volnának is ma rendezve főbb -iskoláink, hogy ilyen tudományok is taníttassanak, mégis nagy része háromszéki lakos társainak nem élvezhetné azon örömet, hogy abban részesüljön, azért is, hogy ott más tudományokkal együtt csak tudósokká nevelt ifjaknak igen hosszú idő alatt adatnék elő; de azért leginkább, mert a tanintézetek távolléte s a nagyon megsokasult iskolai költség legnagyobb részét a népnek elfogja a tanulhatástól.

Igen bölcs kormányunk a tanodákban létező hiányt felfogván, a nép iránti atyai gondoskodása jeléül kinyilatkoztatni méltóztatott a korm.-lapban, miszerint kívánja, hogy mentői több ipartanodák alapittassanak.

Az ipartanodában olyan tudományok taníttat nak a már olvasni és irni tudó gyermekeknek, melyeknek az életben közvetlenül hasznát veszik, — milyen például: az állatok, plánták, ásványok, ismerete; gazdasághoz, kereskedéshez s iparűzéshez megkivántató legegyszerűbb tanulmányok.

Különvált ipartanoda nélkül képződnek ugyan tudós emberek az egész álladalom számára; de igaz iparüző, s tűrhető jó állapotban élni tudó müveit nép egy környékben sem.

Szent-György városa átlátta mindezen fenn* említett körülményeket, és elszánt s tettlegesen ajándékozott hat ezer ezüst forintokat oly czéllal, hogy az „egy Szt-györgyön fölállítandó, a város és vidéknek jólétére, anyagi és szellemi fejlődésére egyformán jótékonyul kiható ipartanodának alapja legyen“ — és annak a pénznek átvételére, kezelésére s a tervbe vett ipartanoda körüli intézkedések megtételére egy kebli választmányt is nevezett ki vallás- s feleke/etbeli különbség nélkül, mely mindazt megtehesse, mit ily üdvös czél elérésére szükségesnek lát.

(Folytatása következik.)

Az unitárius eskü gilt e ?

Sepsi szék, 1882. május 27.

A „Nemere“ idei május hó 11-iki 38-ik számának közleményei között az állván, hogy a nagy ajtai szolgabiróság előtt bizonyos ügyben baróthi plébános Vincze István ur, unitárius Bartha Gyula ur esküjét be nem vehetőnek nyilvánította azon okból, mert Bartha Gy. Krisztus-tagadó s az unitáriusnak nincs hite, vallása, istene : erre válaszolni illetőktől felkérve lévén, — teszem ezt a következőkben :

A katholiczizmusnál általában sok derék és tiszteletreméltó jellemű, higgadt papot kell ismernünk, de a kiknek sorából Vincze I. ur magát az említett eset által tényleg kizárta. Ö az egyháztörténelemben páratlannak tűnik fel ; mert a két első keresztyén évszázad Krisztust úgy ismerte, mint a keresztyén vallást megalapító prófétát s az unitárizmus ezt ma is igy veszi. Addig Krisztus deificatiojáról szó sem volt; ez a rajongásnak azután szentesített ferde gyártmánya. Tudni kell franczia nagyhírű türvénytudó Constant Béniám után a metaphysikáról, hogy abban és a felől V. I. plébános ur nem otthonos. Mert a természetfelettiség fogalma két dologban van meg különösen: a vallásban és a büvölésben; a vallásban meg van engedve az állam érdekéért, de a büvölésben tilos, mert csalárd, káros és az állam érdekével szemben sértő.

Természetfeletties örök istenségi rangra emelve Krisztust, deificalni, sőt avval még negélyesen henczegni is, pogányias vak művészet, a mit a hires Plinius megróvással említ. Isten mindenek teremtője, de ember nem teremtheti istent. Isten nem terem, hanem volt, van és leszen örökké. S hogy kimondjam: Mózest Jehovával, Mohamedet Allahval senki sem állitá egy rangba, de igen Jézust Istennel a kereszténység — az unitárizmus kivételével. Kérdem, hogy illenek és hangzanak ezek össze?

Forgatta-e a plébános ur a világirodalom híresebb termékeit ? mert ott bőven és nyíltan áll bármelyik felekezetű legderekabb irók hite és meggyőződése az istenegységről ; ilyen névszerinti Hugo Viktor, Voltaire, Rousseau, Erasmus, Fene- Ion, mind a római katholikus felekezetből. Ezek aztán — más hasonlókkal együtt — a világ önképzett unitáriusai ! Vagy ezek is Krisztus-tagadók, nincs istenök, vallásuk? Hogy Ízlik ez, reverende domine! Vagy tán ön felül áll a világirodalmon ? Minő boldogok az ily lelki szegények !

Olvassa meg a Csel. 17. r, 23-ik versét, mely a görög klassziczizmus abstrakt unitárizmusára mutat az akkori mythologiai isten-csoporttal szemben — s bámuljon rajta, hogy azt a biblia sacro- sancta redactionis bizottsága hogyan bátorkodhatott oda beigtatni az Ön kihallgatása és beleegyezése nélkül!

Lovábbá a plébános urnák nagyon szorult helyzetben kellett lennie a szolgabiról hivatal előtt, érezve, hogy a B. Gy. ur esküje sujtandja. Hinnem kell, hogy a szolgabirói hivatal annak helyet nem adott, nem is adhatott. Ha pedig a plébános urnák ennél érvényesebb kifogása nem lehetett kézügyben: ép a mondotthoz fogózkodni részint habhoz kapkodás volt, részint ószerü üres szalma- cséplés.

Végezetül: a törvényes unitárizmusnak állani kell az epés nyelvek rövidlátó rágalmaival szemben is — ha a plébános urnák ellenére nem lenne. Hanem érzem, reverende domine ! hogy ha a hires sötét kor inquisitionalis törvényszékei fel- ujithatók volnának, ön az azok értelmébeni gyászos, borzasztó vad eljárásoknak — az Arbues Pé- teries vezetők kezére — egyik legkészebb carni- ficationalis hü keze-lába lenne minden acatholi- cusok ellen, 'még pedig az unitáriusokon kezdve, s ott is tán legelőbb rajtam és Bartha Gy. uron, — nemde ?

Egy unitárius.

A besenyői templom.

Háromszékmegye régi emlékei lassanként elpusztulnak. Alig marad felölök valami hagyomány- féle, melyből az utókor okulhat.

Egy ilyen régi emlék a besenyői régi templom, melynek roskadt veszélyes állapota szükségessé tette a lebontást.

Huszka József rajztanár ur a múlt héten meglátogatta a régi templomot és igen érdekes dolognak jött nyomára.

Huszka József ur a becses festményről a következőket közli velünk:

A templom építési korát bajos közelitőleg is meghatározni, de némi nyomok a templom hajóját románkorinak mutatják, mig a szentély góth idomai kora és késő góth-kori hozzáépítésről, toldásról tesznek tanúságot.

A templomhajó mostani menyezete a rajta levő felírás szerint 1689-ből való. A templom déli oldalát az ablak alatt három képben szent László és a leányt rabló kun története van l/s term, nagyságú alakokkal olajfestékkel a vakolatra festve. — Északi oldalát a leszakadt karzat magasságáig 4 szentkép foglalja el, mig a karzattól a menyezetig életnagyságu alakokkal a cserhalmi ütközet van ábrázolva.

E képek között legrégibbeknek látszanak az éjszaki oldal szent képei ; a legnyugatibb, egy női alak, igen hiányos, mig a következő már inkább ép, egyik kezét áldóan feltartó női szent. A harmadik képen több alak látható : középeit szintén egy áldó női alak, jobbján egy férfi s balján ismét egy éltesb nő, e nő előtt pedig egy térdeplő ifjabb nő (leányka), ki kezét esdőleg emeli a kép középső nőalakjához. A három főalak háta mögött román vagy kora-góth tornyos épületrészletek. — E fal legutolsó képe, bár nagyon meg van rongálva, inég egy fejjel lefelé való keresztrefeszitést elég világosan enged látni, de a szent arczából csak a szakáll van meg.

E szentképek enyvfestékkel (tempera) fest- vék félczentiméternél vastagabb, valószínűleg még melegen felhányt mészrétegre, mely alatt még 1 czentiméter vastag, igen szilárd vakolat található.

A cserhalmi ütközet a főbejárat és az elősorolt négy szentkép fölött levő részét foglalja el, a templomhajó éjszaki oldalának freskó és tempera kivitelben. .

Legnyugatibb részén panezélos, sisakos lovas vitézek rohannak kifeszitett dárdákkal a kunokra, többnyire szürke lovakon. Mintegy nyolez sisakos fő és vagy hat ló egészen kivehető; az arezok egynek kivételével, mind kopaszok, a sisakok és pajzsok teljesen egyenlők. E tömeggel szemben csak egy lovas nyilazó kun jelképezi az ellenséges tábort, mert a mellette s részben előtte levő alak már a második jelenethez tartozik, hol a csata hevében teljesen összekeveredett kun